Bájos város tátrai kirándulásokhoz - Liptószentmiklós

Ha Ti is szerettek túrázni, kirándulni, akkor tökéletes kiindulópont a Tátra bejárásához Liptószentmiklós (Liptovsky Mikulas)! Mind az Alacsony-, mind a Magas-Tátra könnyen elérhető, és túrázás előtt/után/helyett is rengeteg látnivalót, kikapcsolódási lehetőséget kínál ez a kisváros. Remek közlekedés, pompás természeti környezet, kitűnő szálláshelyek, nagyszerű szórakozóhelyek, szenzációs múzeumok, szuper programok - mi kellhet még? Irány Liptószentmiklós!

Hol található? Szlovákiában, az Alacsony-Tátra északi oldalán, a Zsolnai kerületben (Žilinský kraj), a Liptószentmiklósi (Liptovsky Mikulas) járásban. Térképen ITT.

Bármelyik irányból érkezünk a városba, Szent Miklós fogad bennünket.

Liptószentmiklós neve a város egykori vármegyei hovatartozásra, valamint a a templomának védőszentjére utal. (Bár a szlovák neve magyar fülnek egészen mesés, hiszen a Liptovsky Mikulas-t értelmezhetnénk liptói télapónak is. :) Bocs.)

Gépkocsival érkezve nagyváros benyomását kelti, de ez csak a látszat, csak a város szélét átszelő főút ilyen, a belváros egészen bájos, keskeny utcás, és minden elérhető gyalogosan is.

A főút mellett folyik a Vág, mely Szlovákia leghosszabb folyója, a Duna bal oldali mellékfolyója, Komárom mellett ömlik a Dunába. A folyó partján kerékpárút van, de sétálni is lehet, csak kicsit messze esik a belvárostól. Azonban raftingolási lehetőség van rajta, sőt mesterséges rafting pályát is kiépítettek, ami kb. 350 méter hosszú, és még száraz nyarakon is alkalmas a raftingra, amikor alacsony a vízállás.

Az egész történelmi belváros sétáló övezet. Az utcák szépen karbantartott, színes házai vonzóak a látogató számára.

A városka könnyen elérhető tömegközlekedéssel is. Vasútállomásán mind a Pozsonyból, mind a Kassáról (Poprád irányából) érkező vonatok megállnak. Vagy vonattal Poprád felé indulva elmehetünk Csorbáig, ahonnan fogaskerekű visz fel Csorbatóhoz, és a Magas-Tátrába.

A hosszú buszállomás közvetlenül a vasútállomás mellett van. Rengeteg környező településre, és távolabbra is indulnak buszok innen. Például Pozsonyból, Poprádról, Rózsahegyről is érkezhetünk busszal is. (Mind a vasút, mind a buszállomás közel van a belvároshoz is, kb. 15 perc séta.)

A belvárosban az egyik sarkon egy térképet is találunk, ráadásul nem a hagyományos verzióban, hanem az épületek is meg vannak rajzolva, így könnyen áttekinthetjük és felismerhetjük a legfontosabb látnivalókat.

Kezdjük a térképen is az egyessel jelölt látnivalóval és haladjunk a térkép szerint? Végére hagyva a legszenzációsabb múzeumot? Vagy kezdjük azzal? Na, csak sorjában.

A város Főterének egyik végében a Szent Miklós templom áll. A fő téren pedig mindig történik valami. A képen jobb oldalon, egy hatalmas mozivásznat húznak fel éppen, ugyanis a városban volt a Bazant Kinematograf, ami egy zöld busz, és a busz ablakából este szlovák filmeket vetítettek.

A Szent Miklós templom 1280 körül épült gótikus stílusban egy régebbi kápolna helyén. Mellette Liptószentmiklós szülötte, Janko Král, avagy Král János szlovák költő szobra áll, aki a szlovák forradalmi költészet megalkotója volt. Műveinek filozófiája sok hasonlóságot mutat Petőfi munkáival és az 1848-as forradalom kitörésekor is éppen Pesten élt.

A 15. században a Pongráczok erődítménnyel vették körül és bővítették a templomot, majd a 18. században barokk stílusban átalakították.

A bal oldalon látható Szűz Mária oltár az 1470-80-as évekből származik. Középen a Madonna szobra áll, körülötte Szent Margit, Katalin, Borbála és Dorottya.

A teplom körüli erődfalakat 1945 után bontották el, ekkor nyerte vissza gótikus jellegét is az épület és a belső berendezése.

A főoltáron középen a templom védőszentjének, Szent Miklósnak a szobra áll, a két oldalán Szent László és Szent István. A két oldali oltárszárnyak Szent Miklós életéből mutatnak be jeleneteket.

A templomból kilépve, az utcán a fő tér felé már messziről látszik a Von Roll, az régi tátrai felvonó egy darabja. Itt is megcsodálhatjuk azt a műszaki különlegességet, ami a felvonók ősének számít, és ami először összekötötte a Liptói régiót a Felső-Garam vidékével a Chopok hegyen keresztül.

A Von Roll múzeum azonban a Chopok déli lejtőjén található, a valamikori felvonó üzemi épületében, a déli oldalon közlekedő kis-kabinos felvonó középső állomásánál.

A Főtéren kiállított libegő-tartóoszlop mellett látható múzeum Janko Král szlovák költőnek állít emléket.

A tér másik oldalán van a világi közigazgatás valamikori székhelye, a volt vármegyeháza, valamint itt működött a bíróság és a börtön is. Az épület lépcsőházát gyönyörű festett üvegablakokon keresztül világítja meg a fény.

A színpadot a jazz fesztiválhoz építették, ami minden évben megrendezésre kerül.

A régi vármegye háza mögött szintén egy nagy tér van, itt találjuk a Metamorfózis szökőkutat, mely a város legtöbbet fotózott látványossága.

A felső négyzetek forognak, és tükrös felületük a körülöttük lévő színes épületek képét tükrözi vissza. A forgó tükröző felületekkel ellátott blokkok szimbolizálják az állandó átalakulást és mozgást, az idő végtelenségét, a gondolatokat, az ötleteket és a változásokat. Az alsó statikus részen Liptószentmiklós hetven híres szülötteinek neve van felsorolva: tudósok, feltalálók, művészek, írók, papok, orvosok.

A téren hosszan csordogál a szökőkút vize, mellette népszerű kávéházak, cukrászdák teraszain pezseg az élet.

A városközponttól kicsit arrébb található, de nincs messze a Zsinagóga gyönyörű épülete. Az 1842-46-ban épült klasszikus épület Szlovákia egyik legnagyobb és legszebb zsinagógája. A mai kinézete az 1906-ban végzett felújítás eredménye. A belső tér szecessziós jellegű, a kupolát gyönyörű, színes ólomüveg díszíti, a falakon gazdag kék-arany stukkódíszítés látható, valamint virágmotívumokkal festett üvegablakok szűrik a fényt.

És a zsinagóga mellett a kultúra temploma egy, a múlt századból itt maradt szocreál csodában. Benne színházterem, ahol rendszeresen játszanak vígjátékokat, drámákat, zenés darabokat, de koncerteknek is otthont adnak.

A további látnivalók felé a Szent Miklós templom háta mögötti sétálóutca vezet.

A sétálóutcán kifelé haladva egy mellékutcában találjuk a tetszetős evangélikus templomot, mellette a regionális galériát. Ez Szlovákia harmadik legnépszerűbb galériája, mely a legnagyobb gyűjteménnyel büszkélkedhet. Több mint 5000 kiállítási tárgyat kezelnek.

Van még egy kisebb múzeum a sétálóutcában is. A Fekete sas múzeumban halászati, vadászati kiállítást találhatunk, mely bemutatja a Liptó régió jellegzetes élővilágát.

Azonban érdemes elmenni egészen a sétálóövezet végéig. Sőt egy picit még azon is túl.

Liptószentmiklós (de lehet, hogy az egész tátrai régió) legszenzációsabb múzeuma a Szlovák Természetvédelmi és Barlangászati Múzeum.

Ahol a high-tech találkozik a múlt századi építészettel.

A kiállítás az udvaron kezdődik. Hatalmas táblákon mutatják be a környék növény- és állatvilágát.

Az épület mellett fából készült állatos játszótér várja a gyerekeket, és geológiai megfigyeléseket is tehetünk hatalmas kőtömbökön. A bejárat mellett gyönyörű tavacska vízesésekkel és tavirózsával.

És egy kis fejtörő is van mindjárt a lépcsőkön. Az egyik oldalon a környék faleveleinek körvonalai vannak a betonba karcolva, a másik oldalon lábnyomok. Különböző állatok, emlősök és madarak lábnyomai.

Erről például tudjátok, hogy milyen madár lábnyoma?

Pedig mindenki ismeri ezt a madarat, sőt szeretjük is, ha a közelünkben fészkel. Csak ritkán látjuk a lábnyomát, mert zsombékos helyeken és tavak szélén vadászik. Szóval ez a lábnyom a fehér gólyáé. :)

Az épületben három szinten több millió évet utazhatunk az időben oda-vissza, megismerve a föld történetét.

A földszinten a pénztár és az információ van, mellette könyvtár és előadó termek, meg persze némi kiállítás is, de az igazán nagy szenzáció a pincében található. Hidrológia, felszíni és föld alatti karszt, a barlangok élővilága és barlangkutatás.

Bemutatják a cseppkőbarlangok kialakulásának folyamatát. Hogy hogyan tör utat a víz a mészkőben, hogyan mélyíti ki a barlangokat és hogyan keletkeznek a barlangokban a cseppkövek.

Megismerkedhetünk rengeteg fajta cseppkővel. Én nem is gondoltam, hogy ennyi féle létezik... Bemutatják mindegyiket kívülről és belülről is, valamint egy monitoron folyamatosan megy egy kisfilm, ahol animáció segítségével is megmutatják, hogyan alakulnak ki a különböző cseppkövek.

Aztán ahogy haladunk a folyosón, haladunk az időben is, megjelennek a barlangokban az állatok, majd az emberek is. A végén pedig a barlangászok, a barlangkutatók munkáját, eszközeit ismerhetjük meg.

Aztán a pincéből mehetünk egyenesen az első emeletre, ahol még régebbre ugorhatunk vissza az időben, egészen az ősrobbanás előttre, és egy film segítségével bemutatják hogyan alakult ki a galaxisunk, a naprendszerünk, és a Föld nevű bolygó.

Aztán ismét szépen lassan haladunk az időben. Először voltak a földön a kövek és az ásványok.

Azonban itt a hihetetlenül látványos ásványgyűjtemény mellett azt is bemutatják, hogy bizonyos ásványok hogyan fordulnak elő a természetben, és mit készítünk belőle, vagy mihez használjuk fel őket.

A következő termekben bemutatják hogyan jelent meg az élet a földön, rengeteg növényt, majd állatot nézhetünk végig képeken, lepréselve (a növényeket természetesen), vagy lerajzolva. Vagy bélyegeken. Vagy gombostűn.

Aztán a nagyobb állatokhoz érve már ilyen életképeken tanulmányozhatjuk a kitömött állatokat.

Aztán megjelent az ember. A gyerekeknek sok helyen van valamilyen interaktív megfigyelési, tanulmányozási lehetőség. De kipróbálhatják a régészkedést is, amikor egy ecsettel nekik kell előseperniük az őslények maradványait a homokból.

Aztán következik a második emelet, ahol az ember életét mutatják be a hegyekben. A feljutás némi kihívással jár, de érdemes leküzdeni az "átlátszó" lépcsősort.

Hegyi kunyhó, síelés, hegyi állattartás, sajtkészítés, fakitermelés, kisvonatos terepasztal, ilyesmiket láthatunk.

És van egy nagyon érdekes gép is, egy széllökés szimulátor. Bár csak a kezünket kell beletenni, azért érezhető a szél ereje, amit egy külső számláló mutat.

A múzeum akadálymentes, lift is van, de aki csak azért szeretne lifttel menni, hogy kihagyja a falépcsőket, nem biztos, hogy jobban jár. A lift ugyanis az épületen kívül helyezkedik el és tiszta üveg az egész. A folyosó is üvegből van, ahova a liftből ki kell szállni. Bár egy kis szőnyeget rátettek az üvegpadlóra, de az a másodikon már nem sokat segít.

A múzeum nyitva tartása pillanatnyilag május 31-ig van fent a honlapjukon, addig minden kedden zárva, más napokon (szerdától szombatig és hétfőn) 9-től 17 óráig vannak nyitva (utolsó belépés 16 órakor). Vasárnap délelőtt előre egyeztetett időpontban csoportoknak nyitnak csak ki.

Belépő jegy árak:

  • felnőtt 7 Euro
  • gyerek, diák, nyugdíjas: 3,50 Euro
  • 6 év alatt ingyenes
  • a torony felnőtteknek +1 Euro, gyerekeknek 0,50 Euro
  • családi jegy (2 felnőtt és 3 gyerek 6-15 év között) 14 Euro

Nem vészes a belépő ára és higgyétek el, nagyon megéri! Órákat el lehet bolyongani a termek között, rossz idő esetére ez tökéletes választás. Ha csak egy múzeumba mentek be Liptószentmiklóson, akkor ez legyen az! :)

És ha túléltük a múzeumozást, megérdemlünk egy sört? Mert a városnak természetesen saját sörfőzdéje is van.

És érdemes egy kicsit ki is menni a városból. Nem kell messzire autózni, és máris újabb szuper élmények várnak ránk.

Liptószentmiklóstól nyugatra terül el a Liptovská Mara, egy elég nagy tó, és a tó északi oldalán vannak még látnivalók.

Például a fejreállított ház!

Voltatok már ilyenben? Elég felkavaró élmény. Minden a feje tetején áll. Ráadásul, a még összezavaróbb hatás érdekében a padló (ami így tulajdonképpen a plafon) nem vízszintes, hanem lejt valamelyik irányba, ezzel sikerül úgy összezavarni az agyunkat, hogy kiadós szédülés lehet az utóhatás még a távozás után is.

Viszont nem csak ez a fejreállt ház van a Heliport területén, hanem még megnézhetünk belülről egy repülőt, egy helikoptert, és más házikókat, babaházat is. A gyerekeknek jó szórakozás.

Belépő gyerekeknek 3 Euro, diákoknak, nyugdíjasoknak 4 Euro, felnőtteknek 5 Euro, és családi jegyek is vannak. És lehet itt helikopteres repülésre is benevezni, aminek az ára 8 perc 100 Euro, fél óra 390 Euro.

De ha jó idő van, mármint nagyon, akkor legjobb választás (főleg gyerekekkel) a Tátralandia, ami egy hatalmas szabadtéri élményfürdő, aquapark. (A parkoló méretéből látható, hogy milyen népszerű ez a hely, és ez az egész parkolónak csak egy része, a másik irányba is hatalmas van.)

14 db különböző medence (termál, édes- és tengervízzel), valamint 28 csúszda várja a vizes élményeket kedvelőket. Van még tropical paradise, Karibik - kalózok szigete, szörf medence, wellness központ és kelta szaunavilág is. A létesítmény egy része télen is nyitva tart, sőt, az üvegtető alatt télen is lehet napozni, akár barnulni is.

A belépő áraknál itt is érvényesül ami a Chopok felvonóinál, hogy előre, online megvásárolva jóval olcsóbb, mint a helyszínen. (De előre egy bizonyos napra lehet megvenni, és nem tudni, hogy aznap milyen idő lesz.)

Szóval "gopass" belépő árak előre, online megvásárolva 1 napra:

  • felnőtt 23 Euro
  • diák, nyugdíjas 19 Euro
  • gyerek 1 Euro

"Gopass" belépő automatából a helyszínen, 1 napra:

  • felnőtt 25 Euro
  • diák, nyugdíjas 20 Euro
  • gyerek 17 Euro

Pénztárnál megvásárolva egész napra:

  • felnőtt 27 Euro
  • diák, nyugdíjas 22 Euro
  • gyerek 18 Euro

A pénztárnál 16 óra után minden jegy olcsóbb 2 Euróval. 6 év alatt ingyenes. Gyerek jegy 6 és 12 év között, diák jegy 12 és 18 év között, nyugdíjas jegy 60 év felett váltható.

Nyitva minden nap 9-től 21 óráig.

És még nincs vége a látnivalóknak. A Tatralandia mögött található a Tatrapolis, ahol a világ látnivalónak kicsinyített változatát nézhetjük meg. Van itt Big Ben, meg Eiffel torony, meg Szabadság szobor, meg sok minden más. Belépő 7 / 5 Euro.

És ha valaki ennél kicsit több adrenalinra vágyik, hát azt is lehet. A Hurricane Factory tulajdonképpen egy szabadesés szimulátor, ahol egy hatalmas ventilátor fújja fölfelé a levegőt, ami fölött lebegve olyan, mintha zuhannánk. Ennek az ára 2 perc 45 Euro, 4 perc 65 Euro.

Visszatérve a városba, érdekes táblákkal találkozhatunk a zebráknál. Hát itt tartunk, a biztonságos átkelés érdekében ezt is ki kell táblázni.

Ha tehát tátrai kirándulást tervezgettek, akár az Alacsony-, akár a Magas-Tátra bejárásához remek kiindulópont lehet Liptószentmiklós. Vagy ha nem is itt szálltok meg, egy látogatást megér. Vagy kettőt. Rossz idő esetére mindenképpen jó alternatíva.

És akkor azt még nem is említettem, hogy a városka tele van bevásárló központokkal (Tesco is van), meg szórakozó helyekkel, bárokkal és szálláshelyekkel. De itt ahhoz is be lehet vásárolni mindent, ha a hegyen vesztek ki apartmant.

Liptovsky Mikulás - Liptószentmiklós Téged is vár! :)

Az információk a wikipedia oldalairól, Liptószentmiklós honlapjáról és a helyszínről hozott prospektusokból származnak.

A közeli Alacsony-Tátrában, a Chopok északi oldalán utazhattok egy négy üléses libegővel, ami után mountain go-carts-al is visszaroboghattok a völgybe, aztán utazhattok egy hullámzó pályás, katicás siklóval, és a két kötélen lógó, nagy kabinos kis-kabinos felvonóval is. A déli oldalon pedig a "sima" kis-kabinos ikrekkel lehet utazni a csúcsig. A völgyben ott a jégbarlang, ahonnan egy gyönyörű túraúton, a patak mentén el lehet sétálni a cseppkövekben gazdag Szabadság barlanghoz is. És a közelben lévő kisváros, Liptószentmiklós is megér egy misét. :)

Ha szeretnétek értesülni az új bejegyzésekről, kövessétek a Kiránduló facebook oldalát is.

0 Tovább

A sárkány hegye - Chopok, Alacsony-Tátra

Az a hegy, ahol a sárkány is szerelemre lobbant, csak valami különleges hely lehet! Nem? Akár télen, akár nyáron jártok az Alacsony-Tátrában, ki ne hagyjátok a Chopok csúcsait!

Télen Szlovákia egyik legnagyobb sípályarendszere található itt, nyáron pedig hatalmas turistaparadicsom. Itt lehetsz kemény és felmehetsz a lábától a csúcsáig gyalog, vagy lehetsz puding, és felmehetsz felvonókkal is - a Chopok mindenképpen hatalmas élmény. Van itt tó, rengeteg áfonya, libegő, kabinos felvonó, sikló, csúcskereszt, múzeum és vendéglő is. Ja, meg sárkány! Több is!

Szlovákia Alacsony-Tátra Tátra Chopok Jasná hegy

Hol található? Szlovákiában, az Alacsony-Tátrában. Térképen ITT.

Északról: a Zsolnai kerületben (Žilinský kraj), Liptószentmiklós (Liptovsky Mikulas) mellett, a Demén-völgyben (Demänovská dolina), Biela Put-nál.

Délről: a Besztercebányai kerületben (Banskobystrický kraj), Besztercebányától (Banská Bystrica) Breznóbánya (Brezno) felé, majd Zólyombrézónál (Podbrezová) északnak, a Sebesérnél (Bystrá) kezdődő 584-es út végénél, Krupová-nál.

Szlovákia Alacsony-Tátra Tátra Chopok Jasná hegy

Nézzük előbb északról: a Demén-völgy felől addig kell felfelé menni autóval, míg elmegyünk a Jégbarlang mellett, majd a Szabadság barlang mellett, majd parkolók mellett, egészen Biela Pút-ig, ahol szintén nagy és ingyenes parkoló várja a gépjárművel érkezőket. De fel lehet menni busszal is, hiszen buszmegálló is van a Vrbické Pleso közelében.

Szlovákia Alacsony-Tátra Tátra Chopok Jasná hegy

A felfedezések sorát már kezdhetjük is itt, nem is kell tovább menni. Illetve de, csak nem a hegy irányába, hanem a kijelölt turistaösvényen a tó felé, hiszen a Pleso tavat jelent.

Szlovákia Alacsony-Tátra Tátra Chopok Jasná hegy

Kell egy kicsit felfelé mászni az erdőben, a talaj ennek megfelelően köves, gyökeres, de nem nehéz. A tavat könnyen meg lehet közelíteni.

Szlovákia Alacsony-Tátra Tátra Chopok Jasná hegy

A Verbici-tó az Alacsony-Tátra legnagyobb kiterjedésű tava. A 115 m hosszú és 62 m széles tó területe 0,69 hektár, legmélyebb pontja 8 m és 1113 m tengerszint feletti magasságban fekszik.

Szlovákia Alacsony-Tátra Tátra Chopok Jasná hegy

Moréna tó, mely a gleccserek visszahúzódásával keletkezett. Keletkezése alapján a Magas Tátra tengerszemeire hasonlít.

Szlovákia Alacsony-Tátra Tátra Chopok Jasná hegy

Már folynak egy széleskörű projekt előkészületei a Vrbické pleso megmentésére, ugyanis az elmúlt két évtizedben a vízfelületet jelentősen benőtték olyan vízinövények, amelyek alapvetően alacsonyabban fekvő tavakban nőnek. Sokan attól tartanak, hogy e gyönyörű tó teljesen eltűnhet, ezért a projekt hivatott e folyamatot megállítani, esetleg visszafordítani.

A tó körüli tanösvény mellett esőbeállók, padok-asztalok és játszótér is van.

Szlovákia Alacsony-Tátra Tátra Chopok Jasná hegy

Észak-Szlovákia egyedülálló régiója Liptó, mely az ország első számú turista központja télen, nyáron. Itt kis területen találkozunk a természet változatosságával, magas hegycsúcsokkal, zöld rétekkel, tavakkal, sűrű erdőkkel. E változatosság tette ezt a régiót Szlovákia legnagyobb természetes játszóterévé. 

Szlovákia Alacsony-Tátra Tátra Chopok Jasná hegy

A tó körül széles, erdei ösvény vezet, melyen az erdőnek, a hatalmas fenyőfáknak köszönhetően nyáron is kellemes a klíma. Az erdő bokrain pedig áfonyát is találhatunk.

Szlovákia Alacsony-Tátra Tátra Chopok Jasná hegy

Demänovská dolina az Alacsony Tátra legismertebb és leglátogatottabb völgye. A hossza 15 km és az idegenforgalom fő központja az Alacsony Tátra északi részén. A Ďumbier (2043m), a Krúpova Hoľa (1927m), a Chopok (2024m), a Dereše (2003m) és a Poľana (1889m) csúcsok között terül el. A völgy az Alacsony Tátra Nemzeti Park része, ahol a természeti gazdagság egyik legértékesebb gyöngyszeme a Vrbické pleso.

Szlovákia Alacsony-Tátra Tátra Chopok Jasná hegy

A tóparti séta közben pihenhetünk is a kihelyezett padokon. Az erdő csendjében gyönyörködhetünk a tóban és a csodálatos kilátásban, mely az Alacsony Tátra csúcsaira nyílik.

Szlovákia Alacsony-Tátra Tátra Chopok Jasná hegy

Aztán, ha körbeértünk a tó körül, indulhatunk egy másik irányba, felfedezni a hegy többi látnivalóját.

Szlovákia Alacsony-Tátra Tátra Chopok Jasná hegy

Mielőtt tovább indulunk, mindenképpen meg kell említeni, hogy a Chopok északi oldalán, Biela Put-nál hatalmas építkezések és fejlesztések folynak. A hegy síterepe télen egyre népszerűbb, és mindent megtesznek azért, hogy még több vendéget fogadhassanak. Faházak sora és hatalmas szálloda is épül ennek érdekében, ezért nyáron volt némi zaj, ami az építkezéssel együtt jár. De mindenképpen pozitív a fejlődés, a Jasná a szolgáltatások és a minőség terén felveszi a versenyt a menő nyugati síterepekkel, mégis az árak azért kicsit alacsonyabbak, mint az osztrák sípályákon.

Szlovákia Alacsony-Tátra Tátra Chopok Jasná hegy

És akkor következzék a hegymenet. A parkolóból sok lépcső vezet az éttermekhez és a felvonók alsó állomásához.

Pénztár már itt is van, de ez valószínűleg csak télen üzemel, nyáron feljebb kell menni, és kicsit keresgélni is kell.

Szlovákia Alacsony-Tátra Tátra Chopok Jasná hegy

Külön nyári nagy térképen tájékozódhatunk a hegyen nyáron is működő felvonókról, a vendéglátó helyekről, a csúcsokról és egyéb lehetőségekről. Sajnos a túraútvonalak egyáltalán nincsenek jelölve ezen a térképen. 

Szlovákia Alacsony-Tátra Tátra Chopok Jasná hegy

És már itt találkozhatunk az első sárkánnyal is, de erről részletesen majd egy kicsit később.

Szlovákia Alacsony-Tátra Tátra Chopok Jasná hegy

Mivel a Verbici-tavon jelenleg nem lehet csónakázni, létrehoztak egy kisebb, mesterséges tavat az éttermek mellett, ahol a csónakázni és vizibiciklizni is lehet.

Szlovákia Alacsony-Tátra Tátra Chopok Jasná hegy

Az éttermek hosszú sora pizzériát és hatalmas bulihelyet is rejt. Mellettük pedig a gyerekeknek szóló élménypark zorbbal, ugrálóasztalokkal, más játékokkal.

Szlovákia Alacsony-Tátra Tátra Chopok Jasná hegy

A nyáron is nyitva lévő pénztárakat az épület túlsó végén kell keresni. Kövessétek a feliratokat, és előbb-utóbb meg lesz.

A Chopok-on nyáron is bevezették a "síbérletet", ami azt jelenti, hogy egy "gopass"-os kártyával lehet körbefelvonózni az egész hegyet. Ezzel igénybe vehetjük az összes működő libegőt és felvonót, akárhányszor, egész nap. A Chopok északi és déli oldalán nyáron üzemel 2 db libegő, 3 db kabinos felvonó és 1 db sikló. A mágneskártyát elég a bal zsebünkben tartani, és a kapuk átengednek, nem kell odatartani külön sehova.

Szlovákia Alacsony-Tátra Tátra Chopok Jasná hegy

Jegyárak (2018):

  • előre megvásárolva az interneten (egy adott napra): felnőtt: 18 Euro, nyugdíjas és diák: 15 Euro, gyerek: 12 Euro
  • a helyszínen automatából vásárolva bankkártyás fizetéssel: felnőtt 20 Euro, nyugdíjas és diák: 16 Euro, gyerek: 13 Euro
  • a helyszínen a pénztárban megvásárolva (több napig érvényes): felnőtt 22 Euro, diák és nyugdíjas: 18 Euro, gyerek: 15 Euro

A gopass kártya betéti díja további 2 Euro, amit a végén leadáskor visszaadnak.

Tehát a legfőbb különbség az előre és a helyszínen megvásárolt jegyek között (az áron kívül) az, hogy míg online meg kell adni egy napot, amely napra a jegyet megvesszük, és a jegy csak azon az egy napon lesz érvényes, addig a helyszínen megvásárolt kártyát a vásárlás napjától számított 7 napon belül bármikor felhasználhatjuk. Ez főleg azért jó, mert előre nem tudhatjuk pontosan, hogy milyen lesz az időjárás adott napon, de a helyszínen már el tudjuk dönteni, hogy melyik napon vállaljuk be a csúcstámadást.

Szlovákia Alacsony-Tátra Tátra Chopok Jasná hegy

Tehát ha nem vállaljuk be gyalog a hegymászást, a gopass kártyánkkal a zsebünkben először egy négyüléses libegőre szállhatunk.

Az alsó állomás 1117 méterrel van a tengerszint felett, innen indulhatunk a 2000 méter fölötti Chopok-ra.

Szlovákia Alacsony-Tátra Tátra Chopok Jasná hegy

A libegőről megszemlélhetjük a néhány éve leégett ifjúsági szálloda újjáépítési munkálatait is. Érdekes formájú épület, biztosan szép lesz, ha elkészül.

Szlovákia Alacsony-Tátra Tátra Chopok Jasná hegy

És miközben libegünk felfelé, lehet nézelődni, mert itt felfelé is van látnivaló. Például rögtön felfedezhetjük a hegy oldalában, hogy ott is van egy libegő, meg ott is, meg kabinos felvonó. És a sípályák is szépen látszanak, csak nyáron harsogó zöld fű borítja őket.

Szlovákia Alacsony-Tátra Tátra Chopok Jasná hegy

A felső állomás 1217 méteren van, tehát pont 100 méter szintkülönbséget tettünk meg ezzel a libegővel. És már látszik is a következő "jármű", amivel folytathatjuk utunkat: egy hatalmas katica, ami tulajdonképpen egy sikló.

De mi az a nagy fehér domb a sikló mögött? Az bizony egy hódepó. Miii? 2018-ban próbálkoztak először a Jasnán is ezzel a technikával, ami Ausztriában már évek óta jól működik, hogy tavasszal, síszezon végén a megmaradt havat összehordják egy (vagy több) északi, árnyékos, védett helyre, ahol egy speciális fóliával letakarják. Így a hómennyiség 60-70 % megmenthető, és ősszel, a szezon kezdetekor kibontva és szétterítve a havat a pályákon (majd erre hóágyúzva) előbb, vagy hóbiztosabban kezdődhet a szezon.

Tehát próbából egy árnyékos helyen 15 méter magas dombot hordtak össze a megmaradt hóból április közepén. A körülbelül 5-6 ezer köbméter havat speciális fóliákkal takarták le, ez látható a sikló mögött.

Szlovákia Alacsony-Tátra Tátra Chopok Jasná hegy

De térjünk vissza még egy pillanatra a libegőhöz. Ugyanis lefelé a libegő mellett mehetünk kisautóval is. Mountain Go-Carts a hivatalos neve. A kisautó tulajdonképpen a gokart és a szánkó keresztezéséből jött létre. Olyan, mint egy háromkerekű bicikli, csak nincs rajta pedál, hiszen a folyamatosan lejtő hegyoldalban nem nagyon kell tekerni. Fékezni annál inkább!

Szlovákia Alacsony-Tátra Tátra Chopok Jasná hegy

Az autóban alacsonyan van a súlypont, ezért nagyon stabil jármű, és két, egymástól független fékkel van felszerelve. Így maximális biztonság mellett nyújt száguldozós, farolós, vidám élményeket.

Szlovákia Alacsony-Tátra Tátra Chopok Jasná hegy

Az út hossza 816 méter, így elég hamar le lehet érni, de azért így is érdemes kipróbálni. A gokartokkal 12 év felettiek száguldozhatnak. Naponta 12 és 17 óra között van lehetőség kipróbálni a Mountaincar kisautókat (megfelelő időjárás esetén).

Szlovákia Alacsony-Tátra Tátra Chopok Jasná hegy

A Déményfalvi-völgyről már régóta az a szóbeszéd járta, hogy rengeteg értékes kincset rejt, de senki sem merte felkutatni, mert állítólag a kincseket egy sárkány őrzi.

Sárkánypark a Chopokon családi játék, klassz szórakozás a friss levegőn kicsiknek és nagyoknak egyaránt. A közkedvelt családi játék a természettel és a minket körülvevő környezettel kapcsolatos feladatokkal fogja szórakoztatni a résztvevőket. A Sárkánypark nem egy körülhatárolt park, ez egy játékos vándorlás a hegyen a felvonókkal. Minden be- és kiszálló állomáson (és a hegy más pontjain is) feladatokat találni, melyeket egyedülálló sárkányok fémszobrain helyeztek el. Mindegyik szobor egyedi, fényképezkedhetünk velük és így különleges emléket vihetünk magukkal haza Jasnáról.

Szlovákia Alacsony-Tátra Tátra Chopok Jasná hegy

A Sárkánypark kiadványát ingyenesen adják a gyerekjegy mellé Biela Put-on az infocentrumban, és minden jegypénztárban az északi és a déli oldalon. Ha a gyerekek legalább három rejtvényt megoldanak a füzetecskében, akkor jutalmat kapnak.

De induljunk tovább fel a hegyre ezzel a különleges, katicás siklóval. Leginkább attól különleges, hogy hullámzó a pályája, tehát nemcsak meredeken emelkedik felfelé, hanem lejtő is van benne, ezért liftezik a kabin, hogy a padlója vízszintes maradjon.

Szlovákia Alacsony-Tátra Tátra Chopok Jasná hegy

A felső állomásnál újabb élménypark várja a gyerekeket.

A Priehyba átszálló állomásnál bungee trambulint is találhatunk, amely nagyon szórakoztató attrakció kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Főként azoknak, akik szeretik, ha adrenalin is folyik az ereikben. Ez a trambulin a biztonságos magas ugrásokra alkalmas, lehet rajta előre- és hátraszaltózni is.

Szlovákia Alacsony-Tátra Tátra Chopok Jasná hegy

Egy régi ratrakot kitettek mászókának, de most télen a Jasnán lehetőség van "élmény ratrakozásra" is. Pályazárás után el lehet menni fél órára a ratrakokkal pályát karbantartani.

Szlovákia Alacsony-Tátra Tátra Chopok Jasná hegy

És innen már nagyon szép a kilátás lefelé is. Ott lent van Biela Put, a daruk építik az új szállodákat és a Verbici-tó is ott bújik meg az erdőben.

Szlovákia Alacsony-Tátra Tátra Chopok Jasná hegy

Innen egy nagyon érdekes kabinos felvonóval mehetünk tovább, amelynek nagy méretű kabinjai két dróton lógnak. Azért van ez így, mert egyrészt így a nagy kabinokkal nagyobb a felvonó kapacitása, másrészt sokkal stabilabbak a kabinok, amire itt szükség is van, mert télen nem ritka a viharos szél.

Szlovákia Alacsony-Tátra Tátra Chopok Jasná hegy

A felvonó alatt ott kanyarog a kikövezett túraút is, amin a kemények mászhatnak fel a Chopok csúcsára.

Szlovákia Alacsony-Tátra Tátra Chopok Jasná hegy

A felvonóból csodás kilátás nyílik a Demén-völgyre, sőt távolabb is. Innen már látszik a Liptószentmiklós melletti Liptovská Mara víztározó is.

Szlovákia Alacsony-Tátra Tátra Chopok Jasná hegy

A felső állomás pedig már a Chopok csúcsa mellett található. A különleges épületben találkozik össze az északról érkező dupla köteles felvonó és a délről érkező sima, kiskabinos felvonó. A kettő között kör alakú étterem és kilátóterasz van.

Szlovákia Alacsony-Tátra Tátra Chopok Jasná hegy

A Chopok régiója a gyönyörű Demänovská dolina-val Észak-Szlovákia két régióját a LIPTÓT és a FELSŐGARAM vidékét köti össze, melyek Szlovákia legjelentősebb turisztikai központjai közé tartoznak, gazdag természeti szépségekkel és történelemmel.

Fent újabb sárkányka várja a gyerekeket egy újabb feladvánnyal.

Szlovákia Alacsony-Tátra Tátra Chopok Jasná hegy

Viszont a Rotunda teraszán egy hatalmas sárkány lakik!

Demián sárkány monumentális szobra Vladimir Eperješi kovács művész munkája, a súlya 1,5 tonna és a magassága 3 méter.

A szobor több darabból áll, melyeket a kovács művész fokozatosan kovácsolt egymáshoz. A sárkány törzsével kezdte, melyhez kialakította a sárkány farkát, lábait és annak három nyakát. Végül, mint a szépség koronáját megalkotta a három sárkányfejet, melyek titkokat rejtenek magukban. Az egyikben rézharangot helyeztek el. A másik kettő sárkányfejben olyan szerkezetet rejtettek, mely lehetővé teszi a sárkánynak, hogy tüzet és füstöt okádjon. A sárkányfejnek, melyben a rézharang található, orrlyukai szintén füstölögnek. A szemeit különböző színű féldrágakövekből készítették. Barna, zöld és rózsaszín ékesíti a sárkány tekintetét. A fenséges szobor a Chopokon tartott nyári rendezvények alatt okád tüzet és füstöt. A Demián Sárkány szobrán összesen kb. 1350 órát dolgoztak 4 hét alatt. A sárkányt a 800 darab kézzel kovácsolt pikkely teszi különlegessé.

Szlovákia Alacsony-Tátra Tátra Chopok Jasná hegy

2014 decemberében valósult meg Demián sárkány kolosszális repülése a Chopokra. Helikopter segítségével helyezték fel sárkánytrónjára, a Chopok csúcsa mellé. Tökéletes kényelem exkluzív helyen, a Rotunda teraszáról csodálatos kilátásban gyönyörködhet a Magas Tátrára, valamint a Liptói és a Felsőgaram vidékre. (Persze nemcsak ő, hanem mi is.)

És akkor nézzük a másik oldalt, hogyan jut fel az, aki délről érkezik.

Szlovákia Alacsony-Tátra Tátra Chopok Jasná hegy

Krupová-nál szintén hatalmas, ingyenes parkoló található, valamint pénztár és információs iroda (meg mosdók természetesen). Innen indul az a kiskabinos felvonó, amivel megkezdhetjük az utazást a Chopok csúcsa irányába. Természetesen a nyári gopass kártya erre is érvényes, illetve itt is megvásárolhatjuk.

Szlovákia Alacsony-Tátra Tátra Chopok Jasná hegy

A Felsőgaram vidéke az a hely ahol pihenhet (is). Szép hosszú völgyek, tiszta levegő, igazi paradicsom az Alacsony-Tátrában. A Felsőgaram festői környezetét, mint múzsát használta a múltban nem egy híres szlovák író, festő vagy zeneszerző. Többször pihent itt Mária Terézia is. A festői környezet változatossága ma is kifejti jótékony hatását, több művészeti alkotás részévé vált.

Az idegenforgalom fejlődése az utolsó tíz évben modern üdülőhelyeket hozott itt létre különböző fejlesztésekkel és a szolgáltatások bővítésével. Felsőgaram belépett Európa és világ idegenforgalom piacára, mint modern desztináció.

Szlovákia Alacsony-Tátra Tátra Chopok Jasná hegy

A felső állomás épülete tulajdonképpen egy átszálló hely, itt találkoznak a lentről jövő piros, és a fentről jövő fekete kabinok.

Szlovákia Alacsony-Tátra Tátra Chopok Jasná hegy

Viszont átszállás előtt érdemes egy kicsit itt is elidőzni. Több okból is.

Egyik, hogy itt is sorakoznak az állomáson mountain go-carts-ok. A déli oldalon a pálya hossza 2600 méter (tehát sokkal hosszabb, mint az északin), és közepesen nehéz a pálya. Gyerekek 12 éves kortól próbálhatják, de 15 éves korig csak felnőtt kísérettel.

Szlovákia Alacsony-Tátra Tátra Chopok Jasná hegy

Egy menet a mountain go-carts-al Kosodrevina és Krupová között 12 Euro.

Kombinált jegy (felnőtt): fel kabinos felvonó, le mountain go-carts: 19 Euro

A kisautós élmény naponta 12 és 17 óra között elérhető időjárástól függően (rossz idő esetén nem üzemel).

A pálya bizony elég technikás. :)

Szlovákia Alacsony-Tátra Tátra Chopok Jasná hegy

A másik ok a turistautak, túrázási lehetőségek. Természetesen ezen az oldalon is fel lehet menni gyalog is a Chopok csúcsára, nemcsak felvonóval. A túrautak jól ki vannak táblázva, és a jelek is fel vannak festve a kövekre.

Szlovákia Alacsony-Tátra Tátra Chopok Jasná hegy

A gyerekeket sárkányka várja az újabb feladvánnyal, és a vendéglő teraszáról csodás panorámában gyönyörködhetünk a Felsőgaram vidékére. (Nem, a narancssárga kabátos ember fejét nem harapta le a sárkány!) :)

Szlovákia Alacsony-Tátra Tátra Chopok Jasná hegy

De a legérdekesebb látnivaló itt egy múzeum. Egy felvonó múzeum, a Von Roll.

Szlovákia Alacsony-Tátra Tátra Chopok Jasná hegy

Az átlagos látogatónak láthatatlan, de a felvonók ismerőinek értékes kincs, mely elmeséli a turizmus kezdeteit az Alacsony-Tátrában. Feleleveníteni a régi „Von Roll-t“ - a szupermodern svájci úttörőt.

Szlovákia Alacsony-Tátra Tátra Chopok Jasná hegy

A korabeli felvonót a beszálló állomással az 1954-1957-es évekből a Chopok déli oldalán nézhetjük meg Kosodrevina térségben. 

Szlovákia Alacsony-Tátra Tátra Chopok Jasná hegy

Ahogy látszik is, ezen még oldalra fordulva ültek a síelők, a síléceknek külön tartója volt, és egy kis tető is volt a fejük felett. A felvonó utazó sebessége 2,5 m/s volt, a kapacitása pedig 220 fő/óra.

A beszálló állomás területe technikai csodákról tanúskodik. Itt megnézhetjük az eredeti állomás berendezését, a kezelő kabinját és a kapcsolótáblát is.

Szlovákia Alacsony-Tátra Tátra Chopok Jasná hegy

Itt született meg az az elképzelés is, hogy a hegy két oldalának régióit felvonóval kössék össze. A két régió összekötése ebben az időben Európában különlegességnek számított.

Hatalmas molinókon az építkezést is bemutatják. 

Szlovákia Alacsony-Tátra Tátra Chopok Jasná hegy

És a műhelyek is eredeti állapotban, eredeti berendezési tárgyakkal, szerszámokkal és alkatrészekkel maradtak meg. Mintha épp csak 10 percre, kávézni ugrottak volna ki a munkások a műhelyből.

Szlovákia Alacsony-Tátra Tátra Chopok Jasná hegy

A múzeum elvileg ingyenesen megtekinthető (legalábbis tőlünk nem kértek belépőt). Kívül pedig egy oszlopot is meghagytak a régi felvonóból.

Szlovákia Alacsony-Tátra Tátra Chopok Jasná hegy

Egy kis történelmi visszatekintés és kitérő után mi már egy modern kis-kabinos felvonóval utazhatunk tovább, az alsó felvonó ikertestvérével.

Szlovákia Alacsony-Tátra Tátra Chopok Jasná hegy

És ezzel is a Rotunda épületbe érkezünk, mint a dupla kötélen lógó másik kabinossal északról.

Szlovákia Alacsony-Tátra Tátra Chopok Jasná hegy

És akár délről, akár északról érkeztünk, ha már feljutottunk idáig, nem szabad kihagyni a legközelebbi csúcsot, ami maga a Chopok. Közel van, könnyű és nem is kell sokat mászni hozzá.

Szlovákia Alacsony-Tátra Tátra Chopok Jasná hegy

Ezért mindenki meg is mássza. Papucsban, szandiban, egyéb hegymászásra alkalmatlan lábbeliben is. Pedig a köveken elég egy rossz mozdulat, és hívhatják a hegyimentőknek a felvonók oszlopaira kiplakátolt telefonszámát (18 300).

Szlovákia Alacsony-Tátra Tátra Chopok Jasná hegy

Az Alacsony-Tátra és a Jasná szép számban kínál gyalogtúrákra alkalmas, különböző nehézségi fokú utakat. Találunk itt a gyermekes családok és a kezdők részére alkalmas könnyűtől egészen a komolyabb felkészülést igénylő nehéz, tapasztalt turisták számára alkalmas utakig mindent.

Bár ezen a "kis kőrakáson" nem lehet eltévedni, azért a turistajelzések szépen fel vannak festve.

Szlovákia Alacsony-Tátra Tátra Chopok Jasná hegy

Sajnos tényleg úgy néz ki a Chopok csúcsa, mintha mesterségesen hordták volna itt össze a köveket azért, hogy kitűzhessenek egy csúcskeresztet. Biztosan nem így volt, de mindenképpen érdekes ez a lépcsőzetes, sziklás domb. (A Tátra egy másik csúcsa, az Elülső Szoliszkó csúcs Csorbató üdülőhely mellett is nagyon hasonló.)

Szlovákia Alacsony-Tátra Tátra Chopok Jasná hegy

A legközelebbi, és legkönnyebben megközelíthető csúcs tehát a Chopok, mely 2024 méter magas. Az oszlopon pecsételő hely van, vendégkönyv sajnos nincs. 

Szlovákia Alacsony-Tátra Tátra Chopok Jasná hegy

Viszont van egy hatalmas fémlap, ami különböző városok távolságát mutatja a Chopok csúcsától. Budapest például csak 180 km-re van (gondolom légvonalban, mert a déli oldal kb. 230 km, az északi kb. 265 km közúton).

Szlovákia Alacsony-Tátra Tátra Chopok Jasná hegy

És ha kegyes az időjárás, akkor a csúcsról lélegzetelállító, 360 fokos panorámában lehet részünk mind a déli, mind az északi oldal felé.

Szlovákia Alacsony-Tátra Tátra Chopok Jasná hegy

Szintén a "közelben" található az Alacsony-Tátra legmagasabb csúcsa a Gyömbér. Közepesen nehéz gerinctúra vezet a 2043 méter magas csúcsig. A Ďumbier csúcsáról kiváló tágas körkilátás nyílik a Közép- és Észak-Szlovákia csaknem minden hegységére. A Rotundától indulva az út oda-vissza kb. 9 km.

Szlovákia Alacsony-Tátra Tátra Chopok Jasná hegy

A másik irányban található a 2004 méter magas Dereše csúcs, és számos más körtúra, illetve túraút valamelyik völgy irányába, mind az északi, mind a déli oldalon.

Szlovákia Alacsony-Tátra Tátra Chopok Jasná hegy

Nyáron a Chopok dús zöld oázissá változik. A hegygerinc hossza kb. 100 km, mely kitárt karokkal várja a kiváncsi látogatókat a kijelölt turista-útjaira. Itt, az Alacsony-Tátrában lehetőség van a túrázásra és a sziklamászásra, remek körülmények között, gyönyörű természeti környezetben.

Szlovákia Alacsony-Tátra Tátra Chopok Jasná hegy

Ha a Chopok északi vagy déli oldalán kirándultok nyáron, figyeljétek a felvonók üzemidejét, ugyanis több felvonó is csak fél óránként indul el. Tehát nincs folyamatosan üzemben, hanem a kiírt időpontokban elindítják, majd ha elfogynak az utasok, leáll, és csak a következő előre kiírt időpontban indul el újra. Emiatt időnként akár 20-25 perces várakozási idővel is lehet számolni.

És még egy nyáron is üzemelő libegő, ez a narancssárga.

Szlovákia Alacsony-Tátra Tátra Chopok Jasná hegy

És akkor jöjjön a végére egy szerelmes történet, egy szép mese. Hallottatok már a sárkány elvarázsolt menyasszonyáról, aki közvetlenül a Chopok lábánál fekszik? Ha arra kirándultok, lehet, hogy Ti lesztek azok a szerencsések, akik látni fogják hogyan ébred fel 100 éves álmából...

Ahhoz, hogy megtaláljuk a Sárkány menyasszonyát, a Chopokról gyalog kell elindulni lefelé az 1c lesiklópályán (északi oldal), és kb. 50 méter után elfordulni jobbra a fakorlátok felé. Onnan nyílik a legjobb kilátás a Sárkány megkövült menyasszonyára.

Szlovákia Alacsony-Tátra Tátra Chopok Jasná hegy

(A fotó a www.jasna.sk oldalról származik.)

A már megemlített Demián, a barátságos sárkány, a csodaszép Démény-völgy őrzője, szerette a természetet és abban repülés közben tudott a legjobban gyönyörködni. Szerette a Démény-völgyet hosszában végig repülni, majd a Chopok felett át a déli oldalra és vissza. Őrült fordulók, szaltók és manőverezések a levegőben, ez volt számára az igazi szórakozás. De valami mégis hiányzott. Magányosnak érezte magát, hiszen Ő volt az egyetlen sárkány széles e világon.
Egy nyári napon keserves jajgatást és sírást hallott, mely a Vrbické pleso felől jött. Nem hitt saját szemének! Amikor odarepült, a tóparton egy boldogtalan sárkánylány ült, aki véletlenül tévedt a völgybe. Megtudta, hogy Alicának hívják és messzi földről repült ide. Demián sárkány megnyugtatta Alicát és megígérte neki, hogy miután megmutatta neki a Démény-völgyet, segít neki megtalálni a hazavezető utat is. Alica beleegyezett és együtt indultak sétarepülésre. Alica azonnal beleszeretett az Alacsony Tátra csodálatos vidékébe és úgy döntött, hogy egy darabig itt marad.
Eltelt néhány nap, hét, hónap és Alica a sárkánylány csak nem akart hazatérni, a Démény-völgy teljesen elvarázsolta őt, s különben is otthon semmi jó nem várta. Hozzá kellett volna mennie az alávaló hétfejű sárkányhoz, Maximiliánhoz. Ez viszont nem tetszett Demiánnak. Nem akarta, hogy Alica, a sárkánylány hazamenjen és hozzámenjen a hétfejű sárkányhoz. Ezért elhatározta, hogy Alicát elveszi feleségül és boldogan élnek Démény-völgyben életük végéig. Alica a sárkánylány beleegyezett, hiszen szerelmesek voltak egymásba és együtt minden olyan szép volt.
Az esküvőjük napja varázslatos volt. Alica, a sárkánylány úgy nézett ki, mint egy igazi menyasszony. Smaragd tiara, hófehér selyem fátyol, Demián sárkány nem bírt betelni szépségével. Az igent a Chopok csúcsán szerették volna kimondani. Alica sárkánylány a Chopok északi oldaláról, míg Demián a déli oldalról repült az esküvőre. Akkor hirtelen a csodálatos napsütést kegyetlen vihar váltotta fel tüzes villámokkal, melyet a sértett hétfejű sárkány, Maximilián idézett elő. Tudomására jutott Alica esküvője, ezért a násznépre pusztító villámokat küldött. Az egyik villám eltalálta Alicát, aki kővé vált, egy másik Demiánt találta el, aki fémszoborrá változott. A szerelmes sárkányok átka teljes száz évig, száz napig, száz óráig és száz percig tart. De ki tudja mennyi idő telt el a szerencsétlen esküvő óta? Lehet, hogy hamarosan életre kel Alica és Demián...

Szlovákia Alacsony-Tátra Tátra Chopok Jasná hegy

(A fotó a www.jasna.sk oldalról származik.)

Ha tehát az Alacsony-Tátra vidékén jártok (vagy akár a Magas-Tátrában, mert onnan sincs ez messze), akár télen, akár nyáron, ne hagyjátok ki a Chopok régiót, hiszen rengeteg szépséget rejtenek a hegyek. Érdemes legalább egy napot rászánni, de inkább többet.

Szlovákia Alacsony-Tátra Tátra Chopok Jasná hegy

A Chopok északi oldalán utazhattok egy négy üléses libegővel, ami után mountain go-carts-al is visszaroboghattok a völgybe, aztán utazhattok egy hullámzó pályás, katicás siklóval, és a két kötélen lógó, nagy kabinos kis-kabinos felvonóval is. A déli oldalon pedig a "sima" kis-kabinos ikrekkel lehet utazni a csúcsig. A völgyben ott a jégbarlang, ahonnan egy gyönyörű túraúton, a patak mentén el lehet sétálni a cseppkövekben gazdag Szabadság barlanghoz is. És a közelben lévő kisváros, Liptószentmiklós is megér egy misét. :)

Ha szeretnétek értesülni az új bejegyzésekről, kövessétek a Kiránduló facebook oldalát is. 

Az információk egy része a wikipedia oldalairól és a www.jasna.sk oldalról származik.

0 Tovább

Kis-kabinos ikrek a Chopok déli oldalán

Nektek szokták gyerekkorotokban mondani, hogy kapsz egy "átszállót"? Mondjuk pofonban nem tudom az milyen, de kis-kabinos felvonóban meg tudom mutatni. A Chopok déli oldaláról két teljesen egyforma kis-kabinos felvonóval lehet feljutni a csúcsra, annyi csak a különbség, hogy az egyiknek pirosak, a másiknak feketék a kabinjai. Gondolom a piros a lány, a fekete a fiú. :) Fantasztikus kilátás, csodálatos táj, rengeteg kirándulási lehetőség nyáron, és szuper síterep télen. Na nézzük!

Szlovákia kis-kabinos felvonó Jasná Chopok Tátra Alacsony-Tátra

Hol található? Szlovákiában, az Alacsony-Tátrában, a Besztercebányai kerületben (Banskobystrický kraj), Besztercebányától (Banská Bystrica) Breznóbánya (Brezno) felé, majd Zólyombrézónál (Podbrezová) északnak, a Sebesérnél (Bystrá) kezdődő 584-es út végénél. Térképen ITT. (De megközelíthető északról is, a Chopok csúcsáról.)

Szlovákia kis-kabinos felvonó Jasná Chopok Tátra Alacsony-Tátra

A Dél felől érkező út Krupová-ig tart, ahol 520 férőhelyes, hatalmas parkoló várja a vendégeket. A parkoló mellett pedig ott a kis-kabinos felvonó alsó állomása.

Szlovákia kis-kabinos felvonó Jasná Chopok Tátra Alacsony-Tátra

Az alsó állomás 1084 méteres tengerszint feletti magasságban található, innen indulnak a kis piros kabinok felfelé.

Szlovákia kis-kabinos felvonó Jasná Chopok Tátra Alacsony-Tátra

Az alsó állomás csak egy kis tető, ahol a kabinok visszafordulnak, itt nincs épület.

Szlovákia kis-kabinos felvonó Jasná Chopok Tátra Alacsony-Tátra

Egy apró bódé van csupán a kezelő személyzetnek, és jegyet is itt lehet venni. Persze van információs iroda és ajándékbolt, valamint mosdó is a parkoló mellett.

Szlovákia kis-kabinos felvonó Jasná Chopok Tátra Alacsony-Tátra

Viszont nyáron a kabinos felvonó nem folyamatosan jár! Fél óránként elindítják kb. annyi időre, amíg van beszálló utas, majd amikor ők átérnek a másik végére, a felvonó leáll. Ezért érkezés szempontjából vegyétek figyelembe, hogy a felvonó minden nap 8:30 és 18:00 óra között, fél óránként indul el. (De ha pont lemaradtok, akkor is max. 20 percet kell várni.)

Szlovákia kis-kabinos felvonó Jasná Chopok Tátra Alacsony-Tátra

De mi is ez? Ez egy kétsebességes kis-kabinos felvonó. A folyamatosan haladó szállító-drótkötélpályán sok-sok kabin jár körbe-körbe. A végállomásokon azonban a kabinok a gyorsabb szállító-kötélről "lejönnek", majd egy lassabb sebességű drótkötélen vagy láncon mennek körbe és fordulnak vissza, miközben az ajtók kinyílnak, és ki-, illetve beszállni lehet.

Szlovákia kis-kabinos felvonó Jasná Chopok Tátra Alacsony-Tátra

Azért nem kell aggódni, a kabinok tényleg szépen lassan mennek, és főként nyáron nem lehet probléma a beszállással, de télen, amikor még a síléceket is bele kell tenni az ajtókon kívül található tartóba, még akkor is van elég idő a pakolásra és a beszállásra.

Aztán kezdődik a repülés felfelé.

Szlovákia kis-kabinos felvonó Jasná Chopok Tátra Alacsony-Tátra

Az előző képen látszik az információs iroda és a shop is, de be kell vallanom, ha 20 percet várni kell a felvonó indulásáig, nem nagyon van itt mit nézni, csinálni. (Zárójelben mondhatni, hogy az egész Chopok-nak ez a legunalmasabb állomása. Mert az összes többinél, mindenhol van valami látnivaló, ha más nem a kilátás, de itt még az sincs.)

Szlovákia kis-kabinos felvonó Jasná Chopok Tátra Alacsony-Tátra

Úgyhogy irány a hegy, a felvonó ikrek középső állomása Kosodrevina 1488 méteren.

Szlovákia kis-kabinos felvonó Jasná Chopok Tátra Alacsony-Tátra

Na jó, azért valami mégiscsak van, ami elcsábítja az embereket idáig... mégpedig a mountain go-carts! A felső állomáson sorakoznak ezek a háromkerekű triciklinek látszó járgányok. A kisautó tulajdonképpen a gokart és a szánkó keresztezéséből jött létre. Olyan, mint egy háromkerekű bicikli, csak nincs rajta pedál, hiszen a folyamatosan lejtő hegyoldalban nem nagyon kell tekerni. Fékezni annál inkább!

Szlovákia kis-kabinos felvonó Jasná Chopok Tátra Alacsony-Tátra

Az autóban alacsonyan van a súlypont, ezért nagyon stabil jármű, és két, egymástól független fékkel van felszerelve, amire nagy szükség van, hogy megbirkózzunk a kanyarokkal és a pálya veszélyeivel. Ez a tricikli maximális biztonság mellett nyújt száguldozós, farolós, vidám élményeket.

Szlovákia kis-kabinos felvonó Jasná Chopok Tátra Alacsony-Tátra

Bár amikor ott voltam, senki nem próbálta ki lefelé, azért a lejtős, száguldozós, szerpentines pálya látszott a kabinból.

A pálya hossza 2600 méter, közepesen nehéz pálya. Gyerekek 12 éves kortól próbálhatják, de 15 éves korig csak felnőtt kísérettel.

Szlovákia kis-kabinos felvonó Jasná Chopok Tátra Alacsony-Tátra

Egy menet a mountain go-carts-al Kosodrevina és Krupová között 12 Euro.

Kombinált jegy (felnőtt): fel kabinos felvonó, le mountain go-carts: 19 Euro

Az élmény naponta 12 és 17 óra között elérhető időjárástól függően (rossz idő esetén nem üzemel).

Szlovákia kis-kabinos felvonó Jasná Chopok Tátra Alacsony-Tátra

Közben fel is értünk a piros kabinos felső állomásához. A következő megállóhely Kosodrevina, átszállási lehetőség a Chopokra tartó kabinos felvonóra.

Szlovákia kis-kabinos felvonó Jasná Chopok Tátra Alacsony-Tátra

Az épület felső és alsó állomás is egyben, hiszen a jobb oldali részébe érkeznek a piros kabinok lentről, Krupová felől, a bal oldali részéből pedig indul a fekete kabinos a Chopok csúcsára. Az állomás melletti nagy épület szálloda, a másik oldalon pedig egy, a világon egyedülálló múzeum található, az eredeti, 1954-ből származó felvonó egy darabkája az alsó állomás épületében. Gépészet, műhelyek és az eredeti felvonó.

Szlovákia kis-kabinos felvonó Jasná Chopok Tátra Alacsony-Tátra

A felvonók ismerőinek és kedvelőinek értékes kincs a "Von Roll" múzeum, mely elmeséli a turizmus kezdeteit az Alacsony Tátrában. Feleleveníteni a régi „Von Roll-t“ - az akkori szupermodern svájci úttörőt, amely összekötötte a Chopok déli és északi lejtőjét, Liptó két régióját és a Felső-Garamot. A korabeli felvonót a beszálló állomással az 1954-1957-es évekből a Chopok déli oldalán nézhetjük meg Kosodrevina állomás mellett.

Szlovákia kis-kabinos felvonó Jasná Chopok Tátra Alacsony-Tátra

Ez viszont már az a vadiúj felvonó, ami 2016-ban épült. Az épület padlója mindenhol gumiborítású a síbakancsok miatt. Ötletes, színes korongokból vannak kirakva a padlóban az útbaigazító jelzések.

Szlovákia kis-kabinos felvonó Jasná Chopok Tátra Alacsony-Tátra

Fenti képen látszik az a hatalmas, piros, vízszintes tárcsa is, ami a gyors szállítókötelet vezeti, miközben a kabinok egy másik pályán sokkal lassabban haladnak körbe. És emiatt érezzük azt is, hogy beszállás és indulás után szinte kidobja a rendszer a kis kabint az épületből, hiszen a lassú láncról egy lejtőn begyorsulva akad rá a kabin a gyors szállító-drótkötélre, ami kicsit megrántja, ahogy magával viszi.

Szlovákia kis-kabinos felvonó Jasná Chopok Tátra Alacsony-Tátra

Technikai adatok:

  • a felvonó típusa: 15-MGD
  • gyártó: Doppelmayr
  • az építés éve: 2016
  • alsó állomás - Krupová: 1084 m
  • felső állomás - Kosodrevina: 1488 m
  • szintkülönbség: 404 m
  • a felvonó hossza: 1212 m
  • utazási sebesség: 6 m/s
  • az utazás hossza: kb. 5 és fél perc
  • oszlopok száma: 7 db (de vannak dupla oszlopok)
  • egy kabin 15 személyes (de szerintem az már hering effektus), 10 párnázott ülőhely van kabinonként
  • kapacitás: 2800 fő/óra

Szlovákia kis-kabinos felvonó Jasná Chopok Tátra Alacsony-Tátra

A nagy átszálló állomás a piros kabinok tároló garázsa is, viszont a feketék itt csak visszafordulnak. Mindenhol jól ki van táblázva, hogy merre kell menni, és a padlón is mutatják a nyilak. (Különben el is lehetne tévedni ebben a nagy hodályban a korlátok között.)

Szlovákia kis-kabinos felvonó Jasná Chopok Tátra Alacsony-Tátra

Az épület aljában kulturált mosdók vannak.

Szlovákia kis-kabinos felvonó Jasná Chopok Tátra Alacsony-Tátra

Az épület melletti nagy térképen áttekinthetjük a túrázási lehetőségeket is. Míg a jobb oldali térképen csak a déli oldal látható, a bal oldalin az egész Chopok rajta van a déli és az északi oldalával együtt.

Szlovákia kis-kabinos felvonó Jasná Chopok Tátra Alacsony-Tátra

És ha már körbejártunk itt mindent, megnéztük a "Von Roll" múzeumot, és a felvonó is épp elindult, akkor mehetünk tovább felfelé.

Szlovákia kis-kabinos felvonó Jasná Chopok Tátra Alacsony-Tátra

Mert a felső felvonó is csak fél óránként üzemel, mint az alsó, annyi különbséggel, hogy ez 8:40-től 18:00 óráig jár, minden óra 10 és 40 perckor indítják el.

Szlovákia kis-kabinos felvonó Jasná Chopok Tátra Alacsony-Tátra

Nos merre is kell menni felfelé?

Szlovákia kis-kabinos felvonó Jasná Chopok Tátra Alacsony-Tátra

Egyébként a felső, fekete felvonó mindenben az alsó, piros ikertestvére. Ugyanúgy kétsebességes, kis-kabinos felvonó, aminek a gyors szállító kötelét a nagy piros tárcsa fordítja vissza, míg a kabinok körbejárnak a ki- és a beszálláshoz.

Szlovákia kis-kabinos felvonó Jasná Chopok Tátra Alacsony-Tátra

Mi pedig folytatjuk a repülést felfelé, a Chopok csúcsa felé. A kilátás egyre szebb lesz a Felső-Garam vidékére, amit azért kicsit ront, hogy a kabin plexije nagyon össze van karcolva (ahhoz képest, hogy csak két éves kabinok).

Szlovákia kis-kabinos felvonó Jasná Chopok Tátra Alacsony-Tátra

Közben már elhagytuk az erdőhatárt, már csak alacsony, törpefenyők fölött repülünk és a talaj is egyre sziklásabb lesz. (Bocs a fotó minőségéért, sajnos a karcos üveg még tükröződött is nagyon.) :(

Szlovákia kis-kabinos felvonó Jasná Chopok Tátra Alacsony-Tátra

De azért a Chopokon az igazi élet télen van! Szlovákia legjobb sícentruma a Nízke Tatry Jasná, mint a legnagyobb sí aréna kitűnő lehetőségeket kínál a télisportok kedvelői számára. A Chopok déli és északi oldalán egyaránt számtalan sportolási, szórakozási és aktív pihenési lehetőséget található. A központ 50 km tökéletesen karbantartott lesikló pályát üzemeltet, különféle nehézségi fokozatokban, melyek alkalmasak a kezdőknek, gyermekes családoknak, tapasztalt síelőknek, de alkalmasak világszínvonalú versenyek megrendezésére is. A modern hóágyú rendszer 36 km pálya behavasítását teszi lehetővé az év 5 hónapján keresztül. A vad síelés szerelmesei megtalálják a számításukat a freeride zónákban és a snow parkban. Jasná-n este két megvilágított lesiklópályán síelhetnek a látogatók. A téli szezon rendszerint december elejétől április végéig tart. A Chopokon összesen 23 drótkötélpálya és felvonó működik óránként 28 439 fős kapacitással.

Szlovákia kis-kabinos felvonó Jasná Chopok Tátra Alacsony-Tátra

És itt nyáron is bevezették a "síbérletet", ami azt jelenti, hogy egy "gopass"-os kártyával lehet körbefelvonózni az egész hegyet. Ezzel igénybe vehetjük az összes működő libegőt és felvonót, akárhányszor, egész nap. A Chopok északi és déli oldalán nyáron üzemel 2 db libegő, 3 db kabinos felvonó és 1 db sikló. A mágneskártyát elég a bal zsebünkben tartani, és a kapuk átengednek, nem is kell odatartani külön sehova. (Viszont így a szakaszjegyek megszűntek. Vagy minden, vagy gyalog.)

Szlovákia kis-kabinos felvonó Jasná Chopok Tátra Alacsony-Tátra

És télen-nyáron igaz, hogy nem mindegy mikor és hol vesszük meg a gopass kártyát, mert az árak nagyon különbözőek. Legolcsóbb az interneten megvenni, így sorban állni sem kell majd a helyszínen, hanem rögtön lehet menni a felvonóhoz (állítólag, bár nem tudom így mágneskártyánk honnan lesz). Az új rendszer kicsit hasonlít a repülőjegyek és a szállodák árképzéséhez, a telítettségtől, az eladott jegyek számától és a vásárlás időpontjától is függ, hogy mennyiért sikerül megszereznünk egy napijegyet. A síbérleteknél elég nagyok a különbségek (januárra, februárra most 30 Eurótól 45 Euróig vannak napijegyek), érdemes figyelni, ha már meg van az időpontunk, vagy az olcsó napijegyhez igazítani az indulást. :)

A jegyárak átnézhetőek itt: www.jasna.sk

Szlovákia kis-kabinos felvonó Jasná Chopok Tátra Alacsony-Tátra

Alattunk a csúcshoz vezető, "kikövezett" túraút. Ilyet sem lehet túl sok helyen látni. :)

Szlovákia kis-kabinos felvonó Jasná Chopok Tátra Alacsony-Tátra

A nyári gopass mágneskártyával, ami az összes működő felvonóra érvényes, azt is megtehetjük, hogy északról érkezve le-utazunk akár egészen Krupová-ig, és vissza, vagy összeköthetjük egy kis túrázással is, az egyik utat gyalog, a másikat felvonóval is megtehetjük. A középső állomástól Chopok gyalog, felfelé kb. 2 óra.

A középső és az alsó állomás közötti Mountain Carts - élmény gokartozást már a felső kabinok némelyikén is hirdetik.

Szlovákia kis-kabinos felvonó Jasná Chopok Tátra Alacsony-Tátra

Technikai adatok:

  • a felvonó típusa: 15-MGD
  • gyártó: Doppelmayr
  • az építés éve: 2016
  • alsó állomás - Kosodrevina: 1488 m
  • felső állomás - Chopok: 2004 m
  • szintkülönbség: 516 m
  • a felvonó hossza: 1433 m
  • utazási sebesség: 6 m/s
  • az utazás hossza: kb. 5 és fél perc
  • a kabinok 15 személyesek (10 ülőhellyel)
  • kapacitás: 2800 fő/óra

Szlovákia kis-kabinos felvonó Jasná Chopok Tátra Alacsony-Tátra

A felső állomás egybe van építve a Rotunda étteremmel és az északi oldal kabinos felvonójának felső állomásával. A kör alakú étterem ablakaiból csodálatos kilátás tárul elénk minden irányba (feltéve ha egy felhő keresztül nem húzza a számításainkat), és egy hatalmas terasz is tartozik hozzá.

Szlovákia kis-kabinos felvonó Jasná Chopok Tátra Alacsony-Tátra

Jegyárak (2018):

  • előre megvásárolva az interneten (egy adott napra): felnőtt: 18 Euro, nyugdíjas és diák: 15 Euro, gyerek: 12 Euro
  • a helyszínen automatából vásárolva bankkártyás fizetéssel: felnőtt 20 Euro, nyugdíjas és diák: 16 Euro, gyerek: 13 Euro
  • a helyszínen a pénztárban megvásárolva (több napig érvényes): felnőtt 22 Euro, diák és nyugdíjas: 18 Euro, gyerek: 15 Euro

A gopass kártya letéti díja további 2 Euro, amit a végén leadáskor visszaadnak.

Ha lefelé indulunk, ebbe az irányba kell mennünk.

Szlovákia kis-kabinos felvonó Jasná Chopok Tátra Alacsony-Tátra

A felvonókon elvileg ingyen utazhatnak a 7 év alatti gyerekek egy 18 év feletti felnőtt kíséretében (max. 2 gyerek mehet egy felnőttel). A jegyvásárlás szempontjából nyugdíjasnak számítanak a 61 év felettiek. Diákok a 13 és 18 év közöttiek, idősebbektől csak ISIC, ITIC, EURO26, GO26 típusú diákigazolványt fogadnak el (a magyar gimnáziumi pont nem ilyen :(, tehát 18 év felett már felnőtt jegyet kell vennünk). Gyerekek a 7 és 12 év közöttiek. 

Kutya szájkosárral vihető.

Szlovákia kis-kabinos felvonó Jasná Chopok Tátra Alacsony-Tátra

Tanulság még egyszer összefoglalva röviden: a Chopok Juh (déli oldal) felvonói nyáron nem folyamatosan járnak, hanem fél óránként indítják el őket 5-10 percre. Chopokról a középső állomásig érdemes lemenni a Von Roll múzeum miatt, onnan Mountain Carts kisautóval érdemes robogni egyet (délen sokkal hosszabb a pálya, mint északon), de egyébként (ha semmi más célunk nincs, illetve nem innen indultunk) Krupová-ig már nem érdemes lemenni.

Azért ha Szlovákiában, az Alacsony-Tátrában jártok, próbáljátok ki a kis-kabinos ikreket, hiszen felvonózni mindig élmény, és egy magas hegyre felmenni vele még kényelmes is. :)

Szlovákia kis-kabinos felvonó Jasná Chopok Tátra Alacsony-Tátra

És ha szeretnétek értesülni az új bejegyzésekről, kövessétek a Kiránduló facebook oldalát is.

Az információk egy része a hegy saját honlapjáról származik. www.jasna.sk

0 Tovább

Két kötélen lógva ég és föld között - Jasná, Chopok

Láttatok már olyan kabinos felvonót, ami két drótkötélre van rögzítve? Mert én még nem, ezért egészen felvillanyozódtam, amikor megláttam, hogy a Chopok csúcsához ilyennel lehet felmenni. Egy kis kabinos felvonó jó nagy kabinnal két kötélre függesztve! Más mint a többi! Izgi!

Szlovákia Jasná Chopok Tátra Alacsony-Tátra kis-kabinos felvonó

Hol található? Szlovákiában, az Alacsony-Tátrában, a Zsolnai kerületben (Žilinský kraj), Liptószentmiklós (Liptovsky Mikulas) mellett, a Demén-völgyben (Demänovská dolina), a Chopok északi oldalán, a csúcs felé. Térképen ITT.

Az alsó állomáshoz északról, Biela Pút felől (a nagy parkoló felől) egy libegővel repülhetünk fel, majd még egy siklóval is utazhatunk, a felső állomás túloldalán pedig a délről jövő kabinos felvonó van.

Szlovákia Jasná Chopok Tátra Alacsony-Tátra kis-kabinos felvonó

Az alsó állomás a Priehyba nevet viseli, ez már a Jasná síközpont oldalában, a hegy dereka körül van. Innen van még felfelé a Chopok csúcshoz, de van már lefelé is mind kirándulási, mind síelési lehetőség.

Szlovákia Jasná Chopok Tátra Alacsony-Tátra kis-kabinos felvonó

Az alsó állomás épülete mellé ér fel a katicás sikló. Pár métert kell sétálni a kabinos felvonó épületéhez.

Szlovákia Jasná Chopok Tátra Alacsony-Tátra kis-kabinos felvonó

Priehyba 1342 méteres tengerszint feletti magasságban található, Chopok, a csúcs pedig 2004 méteren. Szép túra, de kabinos felvonóval sokkal kényelmesebb és gyorsabb is a feljutás. :) Túrázni még a csúcs körül is lehet egész nagyokat, a gerincen és a szomszédos csúcsokhoz.

Szlovákia Jasná Chopok Tátra Alacsony-Tátra kis-kabinos felvonó

Itt nyáron is bevezették a "síbérletet", ami azt jelenti, hogy egy "gopass"-os kártyával lehet körbefelvonózni az egész hegyet. Ezzel igénybe vehetjük az összes működő libegőt és felvonót, akárhányszor, egész nap. A Chopok északi és déli oldalán nyáron üzemel 2 db libegő, 3 db kabinos felvonó és 1 db sikló. A mágneskártyát elég a bal zsebünkben tartani, és a kapuk átengednek, nem kell odatartani külön sehova.

Szlovákia Jasná Chopok Tátra Alacsony-Tátra kis-kabinos felvonó

De mi is ez? Ez egy kétsebességes kis-kabinos felvonó. A folyamatosan haladó szállító-drótkötélpályán sok-sok kabin jár körbe-körbe. A végállomásokon azonban a kabinok a gyorsabb szállító-kötélről "lejönnek", majd egy lassabb sebességű drótkötélen vagy láncon mennek körbe és fordulnak vissza, miközben az ajtók kinyílnak, és ki-, illetve beszállni lehet.

De mint látható az alsó állomáson pár kabin félre is van állítva, egy tároló sín is lett beépítve. Innen lehet a felvonó kapacitását több kabinnal növelni, vagy ha nem szükséges, csökkenteni a kabinos félreállításával.

Szlovákia Jasná Chopok Tátra Alacsony-Tátra kis-kabinos felvonó

A kabinok tehát itt is szép lassan fordulnak vissza az állomásokon, az ajtók kinyílnak, és be lehet szállni.

Azért tartja ezeket a kabinokat két drótkötél, mert sokkal nagyobbak a megszokott kis-kabinos felvonók kabinjainál. Itt egy kabinba akár 24-en is beférnek, ráadásul ülni is lehet. (Csak összehasonlítás képpen, a Werfen-i jégbarlanghoz vivő nagy (!) - kabinos felvonó mindössze csak 18 személyes - állva, hering üzemmódban.)

Szlovákia Jasná Chopok Tátra Alacsony-Tátra kis-kabinos felvonó

Mondjuk sícuccokkal valószínűleg ebben is nehezen férnek el 24-en, de azért 18 főnek biztosan kényelmes.

Szlovákia Jasná Chopok Tátra Alacsony-Tátra kis-kabinos felvonó

Beszállás után az ajtók becsukódnak, majd egy kis gyorsítás után a kabinok rácsatlakoznak ismét a gyorsabb szállítókötélre, és szinte kirepülnek az állomás épületéből.

Szlovákia Jasná Chopok Tátra Alacsony-Tátra kis-kabinos felvonó

A kabinok elhaladnak a két hatalmas kerék között is, amik a szállító drótkötelet fordítják vissza. Ezek általában mindjárt a bejárat után helyezkednek el, és ahogy a kabin lekapcsolódik róluk, már fordulnak is vissza.

Szlovákia Jasná Chopok Tátra Alacsony-Tátra kis-kabinos felvonó

A drótkötél egy darabja ki van állítva az épület oldalában, hátha ettől nagyobb biztonságban érezzük magunkat utazás közben.

A kabinok teherbírása 24 fő = 1920 kg. Úr Isten! Az majdnem két tonna!!! (Plusz a kabin súlya - komoly teherbírású ez a drótkötél!)

Szlovákia Jasná Chopok Tátra Alacsony-Tátra kis-kabinos felvonó

A kabin belseje tehát (főleg nyáron) tágas, kényelmes, és így számolgatva legalább 20 főnek jut benne ülőhely. A középső padok végén is van egy lehajtható ülőke. Viszont síléc tároló kívül nincs, tehát télen azt is el kell tenni valahova.

Szlovákia Jasná Chopok Tátra Alacsony-Tátra kis-kabinos felvonó

A kabin oldala már eléggé karcos, úgyhogy túl jó fotókat sajnos nem sikerült útközben készíteni. Azért a lényeg látszik: az alsó állomás.

Az is látszik az alsó állomás körül, hogy nyáron ez főként egy átszálló hely, bár a túrautak is erre vezetnek, de a sikló és a kabinos felvonó állomásán kívül itt nem sok minden van. Apró játszótér pár játékkal a gyerekeknek, és egy ugráló asztal. A kicsi, kerek talponálló (elegánsabban: bár) nyáron nincs nyitva, de a kilátásban azért már itt is lehet gyönyörködni.

Szlovákia Jasná Chopok Tátra Alacsony-Tátra kis-kabinos felvonó

Viszont felfelé általában "előre" nézünk, legalábbis a menetirány szerint, és akkor csak a hegyet látjuk.

Szlovákia Jasná Chopok Tátra Alacsony-Tátra kis-kabinos felvonó

A kerítés mentén végig hóágyúk meredeznek arra az esetre, ha a felhők nem szállítanának elég hó-utánpótlást a sípályákhoz.

A fák egyre kisebbek, már inkább csak bokrok és gyönyörű zöld gyep borítja a hegyet.

Szlovákia Jasná Chopok Tátra Alacsony-Tátra kis-kabinos felvonó

Az oszlopok is dupla olyan szélesek, mint a megszokott, itt viszont nem kell tartanunk a más nagy kabinos felvonóknál szokásos oszlop utáni kilengéstől.

Szlovákia Jasná Chopok Tátra Alacsony-Tátra kis-kabinos felvonó

És ha az időjárás, valamint a felhők nem elég kegyesek hozzánk, akkor az erdőhatár után hamarosan a felhő határt is elérjük.

Szlovákia Jasná Chopok Tátra Alacsony-Tátra kis-kabinos felvonó

És eltűnünk a felhőben, mint ama bizonyos szürke szamár a ködben.

Ragyogó napsütésben biztosan sokkal élvezetesebb az utazás, és lenyűgözőbb a kilátás, de felfelé nekem ez jutott.

Szlovákia Jasná Chopok Tátra Alacsony-Tátra kis-kabinos felvonó

De ha kisült a nap, akkor azt is láthatjuk, hogy a felső állomás közelében a csúcshoz vezető túrautak ki vannak kövezve.

Szlovákia Jasná Chopok Tátra Alacsony-Tátra kis-kabinos felvonó

A felső állomás érkezési oldala nagyon hasonlatos az alsó állomáshoz, itt is lógnak félreállított kabinok, ott a drótkötelet visszafordító két nagy kötél, és közöttük érkezik a kabin a kiszállási oldalra.

Szlovákia Jasná Chopok Tátra Alacsony-Tátra kis-kabinos felvonó

Aztán következik a lassan, araszolva visszafordulás a beszállási oldalra, és indul az újabb kör.

Szlovákia Jasná Chopok Tátra Alacsony-Tátra kis-kabinos felvonó

A felső állomás épülete sokkal nagyobb, mint az alsó, itt étterem is van. Az állomás neve Rotunda, talán azért, mert a középső rész (az étterem) kör alakú.

Szlovákia Jasná Chopok Tátra Alacsony-Tátra kis-kabinos felvonó

Kicsit messzebbről látszik, hogy az épület 2 felső állomás az 1-ben. Középen van a Rotunda étterem, sportbolt és mellékhelyiségek. Balra van a Chopok déli oldala, és az azon közlekedő kis-kabinos felvonó, jobbra pedig a Chopok északi oldala, és a két drótkötélen lógó kabinos felvonó.

Szlovákia Jasná Chopok Tátra Alacsony-Tátra kis-kabinos felvonó

Jegyárak (2018):

  • előre megvásárolva az interneten (egy adott napra): felnőtt: 18 Euro, nyugdíjas és diák: 15 Euro, gyerek: 12 Euro
  • a helyszínen automatából vásárolva bankkártyás fizetéssel: felnőtt 20 Euro, nyugdíjas és diák: 16 Euro, gyerek: 13 Euro
  • a helyszínen a pénztárban megvásárolva (több napig érvényes): felnőtt 22 Euro, diák és nyugdíjas: 18 Euro, gyerek: 15 Euro

A gopass kártya letéti díja további 2 Euro, amit a végén leadáskor visszaadnak.

Szlovákia Jasná Chopok Tátra Alacsony-Tátra kis-kabinos felvonó

A felvonókon elvileg ingyen utazhatnak a 7 év alatti gyerekek egy 18 év feletti felnőtt kíséretében (max. 2 gyerek mehet egy felnőttel). A jegyvásárlás szempontjából nyugdíjasnak számítanak a 61 év felettiek. Diákok a 13 és 18 év közöttiek, idősebbektől csak ISIC, ITIC, EURO26, GO26 típusú diákigazolványt fogadnak el (a magyar gimnáziumi pont nem ilyen :(, tehát 18 év felett már felnőtt jegyet kell vennünk). Gyerekek a 7 és 12 év közöttiek. 

Kutya szájkosárral vihető.

Szlovákia Jasná Chopok Tátra Alacsony-Tátra kis-kabinos felvonó

A kabinos felvonó reggel 8:30 és délután 18 óra között folyamatosan jár. Utolsó völgymenet 18 órakor.

És mint ahogy mindenütt, a lefelé út itt is sokkal látványosabb. Bár természetesen felfelé is lehet úgy ülni, hogy gyönyörködhessünk a kilátásban, de ez inkább lefelé szokott megtörténni.

A kilátás természetesen itt is lélegzetelállító: az Alacsony- és a Magas-Tátra vonulatai is látszanak.

Szlovákia Jasná Chopok Tátra Alacsony-Tátra kis-kabinos felvonó

Technikai adatok:

  • alsó állomás: 1349 m
  • felső állomás: 2004 m
  • szintkülönbség: 655 m
  • az út hossza: 2130 m
  • átlagos emelkedés: 32,27 %
  • legnagyobb emelkedés: 50,24 %
  • utazó sebesség: 7 m/s
  • az út hossza: 6,5 perc
  • kapacitás: 2480 fő/óra
  • oszlopok száma: 11 db
  • az építés éve: 2012
  • gyártó: Doppelmayr
  • a kabinok gyártója: CWA
  • a kabinok típusa: FUNITEL 24
  • a kabinok száma: 22 db
  • a kabinok távolsága a kötélen egymástól: 298 m

(A technikai adatok egy része a kihelyezett táblákról és a lift-world.info olalról származik.)

Szlovákia Jasná Chopok Tátra Alacsony-Tátra kis-kabinos felvonó

És újra itt az alsó állomás. Körbeértünk. :)

Szlovákia Jasná Chopok Tátra Alacsony-Tátra kis-kabinos felvonó

Ha Szlovákiában jártok a Chopok északi vagy déli oldalán, ne hagyjátok ki ezt a klassz nagy - kis-kabinos felvonót, hiszen igazán különleges például attól, hogy dupla drótkötélen lóg, és nem szimplán. :)

Szlovákia Jasná Chopok Tátra Alacsony-Tátra kis-kabinos felvonó

És ha szeretnétek értesülni az új bejegyzésekről, kövessétek a Kiránduló facebook oldalát is.

Az információk egy része a hegy saját honlapjáról származik. www.jasna.sk

0 Tovább

Katica sikló hullámzó pályával - Jasná, Chopok

Láttatok már olyan siklót, aminek nem meredeken emelkedő a pályája, hanem lejt is? Sőt, hullámos! Nehéz elképzelni, hiszen a siklók jellegzetessége az, hogy egy meredek hegy vagy domb oldalában egy meredek pályán rövid távon nagy szintkülönbséget tesznek meg. Végülis a szintkülönbség itt is nagy, viszont a pálya nem simul a hegyoldalhoz, hanem egy acélszerkezeten halad. És hullámzik. :)

Szlovákia Chopok Jasná Tátra Alacsony-Tátra sikló

Hol található? Szlovákiában, az Alacsony-Tátrában, a Zsolnai kerületben (Žilinský kraj), Liptószentmiklós (Liptovsky Mikulas) mellett, a Demén-völgyben (Demänovská dolina), a Chopok északi oldalán, félúton a csúcs felé. Térképen ITT.

Szlovákia Chopok Jasná Tátra Alacsony-Tátra sikló

A sikló állomásaihoz gyalog is fel lehet menni, de azért van kényelmesebb megoldás is. Az alsó állomáshoz Biela Pút felől egy libegővel repülhetünk fel, a felső állomás mellett pedig egy kabinos felvonó van. Tehát ez a kis sikló tulajdonképpen a libegőt és a kabinos felvonót köti össze.

Szlovákia Chopok Jasná Tátra Alacsony-Tátra sikló

Mi is a sikló? Egy síneken közlekedő, inga üzemű közlekedési eszköz. Miközben az egyik kocsi felfelé emelkedik, a másik lefelé ereszkedik. A pályán a kocsik sodronykötéllel vannak összekötve, és a kötéldobra felcsévélt drótkötél felfutó ágán az egyik, míg a lefutó ágán a másik kocsi van rögzítve. Az egymással szemben, felváltva közlekedő kocsik középen kerülik egymást.

Na ez a katica pont nem ilyen!

Szlovákia Chopok Jasná Tátra Alacsony-Tátra sikló

Illetve azért de, ilyen, csak nem egészen. Itt csak egy sínpár van végig és egy kabin, de azért a sodronyköteles megoldás itt is működik, csak a kötél másik végén nem egy másik kabin található, hanem az ellensúly (mint a lifteknél).(Akkor lehet, hogy ez nem is sikló, hanem lift?) :)

Itt épp megérkezett az ellensúly, az alsó állomásra.

Szlovákia Chopok Jasná Tátra Alacsony-Tátra sikló

Itt meg a sikló kabinja érkezik.

Szlovákia Chopok Jasná Tátra Alacsony-Tátra sikló

És, hogy mitől különleges ez a sikló még? Gondolkozzunk csak, milyen egy "rendes" sikló? Olyan mint Grazban a kanyar sikló, vagy Prágában a Petrin dombra közlekedő, vagy a 125 éves sikló Salzburgban. Mindegyik kabinja hosszú és megdöntött, a belseje lépcsőzetesen van elrendezve, a beszálláshoz is lépcsőn kell felmenni mellette. Mindegyik pályája meredeken emelkedik egy irányba, ezért a megdöntött kabinban lépcsőzetesen vannak beépítve a vízszintes padlók. Csakhogy ez a pálya emelkedik is és lejt is, itt ha fix lenne a padló, az hol erre dőlne, hol arra...

Szlovákia Chopok Jasná Tátra Alacsony-Tátra sikló

De akkor mi a megoldás? A szintkiegyenlítés. A kabin padlóját egy automatikus, hidraulikus emelő-szerkezet-rendszer tartja folyamatosan vízszintesen. Amikor a sikló elindul felfelé, az alsó oldalon magasra emelik a hidraulikus emelők a kabint, így tartva azt vízszintesen.

Szlovákia Chopok Jasná Tátra Alacsony-Tátra sikló

Aztán amikor lejtő jön, összecsukódnak az emelők, a kabin leereszkedik, hogy aztán a nagy emelkedőn elindulva ismét felemelkedjen. A felső állomáshoz közeledve már egészen ki van nyílva a "harmonika".

Szlovákia Chopok Jasná Tátra Alacsony-Tátra sikló

A sikló levegőben átívelő, acél függőhídja alatt egy út vezet át, télen sípálya is, fölötte pedig egy másik libegő halad. Micsoda csúcsforgalom lehet itt télen... Bár nyáron sem voltak kevesen, de a képen látható libegő nem járt.

Szlovákia Chopok Jasná Tátra Alacsony-Tátra sikló

Az alsó állomás nem egy nagy, feltűnő épület, bár azért a piros mintája kitűnik a zöld környezetből. Mellette ott a nyáron is működő libegő felső állomása.

Szlovákia Chopok Jasná Tátra Alacsony-Tátra sikló

Menet közben a szintkiegyenlítő hidraulika működéséből semmit nem lehet észrevenni, teljesen döccenésmentesen dolgozik.

Szlovákia Chopok Jasná Tátra Alacsony-Tátra sikló

A sikló pályája a magas fenyők között vágott keskeny ösvényen halad, a kilátás nem túl látványos belőle.

Szlovákia Chopok Jasná Tátra Alacsony-Tátra sikló

És hamarosan itt a felső állomás, Ez egy kicsit nagyobb épület, de a siklóhoz tartozó része épp csak kiáll a hegyoldalból.

Szlovákia Chopok Jasná Tátra Alacsony-Tátra sikló

A felső állomáson van a gépház. Mivel minden fal üvegből van, jól látszanak a nagy tárcsák, amiken a vastag drótkötelek futnak.

Szlovákia Chopok Jasná Tátra Alacsony-Tátra sikló

Mivel nyáron is sokan voltak, a gyors kiszállás - beszállás után azonnal indult is vissza a kabin, lefelé.

Szlovákia Chopok Jasná Tátra Alacsony-Tátra sikló

Mint látszik is, a kabin nem túl nagy, de azért ötvenen beférnek. Mondjuk az már elég nagy tömegnyomor lehet... De a sikló pályája rövid, pár perc alatt meg van egy forduló, így viszonylag sok kirándulót (síelőt) tud fel- vagy letranszportálni, kevés várakozási idővel.

Szlovákia Chopok Jasná Tátra Alacsony-Tátra sikló

Technikai adatok:

  • alsó állomás: 1225 m
  • felső állomás: 1342 m
  • a szintkülönbség: 117 m
  • a pálya hossza: 360 m
  • gyártó: Doppelmayr
  • építés éve: 2012
  • a kabin befogadó képessége: 50 fő
  • kabinok száma: 1 db
  • menetidő: 3 perc

Szlovákia Chopok Jasná Tátra Alacsony-Tátra sikló

A sikló üzemelése nyáron: minden nap 8:30-tól 18:15-ig. Utolsó völgymenet 18:15-kor. A sikló folyamatosan jár, ahogy összejön a megfelelő mennyiségű utas. Ha sokan vannak valamelyik állomáson, akkor a másikon nem vár utasokra, hanem azonnal megy akár üresen is. Ha kevesen vannak, akkor azért lehet, hogy valamennyit vár is.

Szlovákia Chopok Jasná Tátra Alacsony-Tátra sikló

Itt nyáron is bevezették a "síbérletet", ami azt jelenti, hogy egy "gopass"-os kártyával lehet körbefelvonózni az egész hegyet. Ezzel igénybe vehetjük az összes működő libegőt és felvonót, akárhányszor, egész nap. A Chopok északi és déli oldalán nyáron üzemel 2 db libegő, 3 db kabinos felvonó és 1 db sikló. A mágneskártyát elég a bal zsebünkben tartani, és a kapuk átengednek, nem kell odatartani külön sehova.

Jegyárak (2018):

  • előre megvásárolva az interneten (egy adott napra): felnőtt: 18 Euro, nyugdíjas és diák: 15 Euro, gyerek: 12 Euro
  • a helyszínen automatából vásárolva bankkártyás fizetéssel: felnőtt 20 Euro, nyugdíjas és diák: 16 Euro, gyerek: 13 Euro
  • a helyszínen a pénztárban megvásárolva (több napig érvényes): felnőtt 22 Euro, diák és nyugdíjas: 18 Euro, gyerek: 15 Euro

A gopass kártya letéti díja további 2 Euro, amit a végén leadáskor visszaadnak.

Szlovákia Chopok Jasná Tátra Alacsony-Tátra sikló

A felvonókon elvileg ingyen utazhatnak a 7 év alatti gyerekek egy 18 év feletti felnőtt kíséretében (max. 2 gyerek mehet egy felnőttel). A jegyvásárlás szempontjából nyugdíjasnak számítanak a 61 év felettiek. Diákok a 13 és 18 év közöttiek, idősebbektől csak ISIC, ITIC, EURO26, GO26 típusú diákigazolványt fogadnak el (a magyar gimnáziumi pont nem ilyen :( ). Gyerekek a 7 és 12 év közöttiek. 

Kutya szájkosárral vihető.

Szlovákia Chopok Jasná Tátra Alacsony-Tátra sikló

A Chopok amellett, hogy télen már több mint száz éve hatalmas síterep, nyáron is rengeteg érdekességgel és sportolási lehetőséggel várja a kirándulókat. Érdemes felmenni, és útközben érdemes kipróbálni ezt a katicás siklót, hiszen a pályája és a működése is érdekes.

És ha szeretnétek értesülni az új bejegyzésekről, kövessétek a Kiránduló facebook oldalát is.

Az információk egy része a hegy saját honlapjáról származik. www.jasna.sk

0 Tovább
«
12

kiránduló

blogavatar

Ti is szerettek kirándulni? Vonzanak a hegyek, a szurdok völgyek, a felvonók, a hegyi vasutak? Ilyenekről írok Nektek. Talán kedvet kaptok, hogy Ti is felkeressétek ezeket a csodás kiránduló-helyeket. Vagy ha már voltatok, eszetekbe jutnak az emlékek, kicsit újra átélitek őket. :)

Címkefelhő

Ausztria (97),hegy (39),Alsó-Ausztria (34),Stájerország (27),város (26),szurdok (24),várak (21),Salzburg tartomány (14),csúcskereszt (13),túraút (12),libegő (12),Szlovénia (12),Felső-Ausztria (11),barlang (11),Tátra (11),Szlovákia (11),kis-kabinos felvonó (9),vonat (9),Csehország (9),Horvátország (8),Karintia (8),vízesések (8),Salzkammergut (7),nagy-kabinos felvonó (7),Schladming (7),sikló (7),Alacsony-Tátra (7),Chopok (7),Schneeberg (6),Svájc (6),Magyarország (6),adventi vásár (6),Murau (5),Hallstatt (5),Burgenland (5),cseppkőbarlang (5),Jasná (5),fogaskerekű vasút (5),vasút (5),Isztria (4),Mauterndorf (4),Ötscher (4),Dachstein (4),Magas-Tátra (4),zarándokhely (4),Mariazell (4),Zermatt (3),Weichtalklamm (3),Puchberg (3),Bad Ischl (3),Mönichkirchen (3),Medveszurdok (3),Csorbató (3),Hochkar (3),Semmering (3),Eisriesenwelt (3),Kreischberg (3),Bécs (3),Bled (3),Werfen (3),Muggendorf (2),Cesky Krumlov (2),Eisenerz (2),Esterházy (2),Cseh-Svájc (2),Eisenstadt (2),Katschberg (2),Óbánya (2),Plitvice (2),Baranya (2),Mixnitz (2),Salzburg (2),Ramsau (2),Graz (2),Schloss Hof (2),Dalmácia (2),Aineck (2),Esterházy kastély (2),Hrensko (2),Barcelona (2),Vogel (2),sóbánya (2),Bohinj (2),Spanyolország (2),Prága (2),Mölltaler Gletscher (2),Obertraun (2),Planai (2),Lendva (2),Bohinji tó (2),Katrinberg (2),Bledi tó (2),fogaskerekű (1),Wasserlochklamm (1),Balaton (1),Palfau (1),Pula (1),Csorba-tó (1),Veszprém megye (1),Badacsony (1),Schloss Niederweiden (1),Raggaschlucht (1),Izrael (1),Rovinj (1),Hohe Wand (1),Liptószentmiklós (1),Piran (1),Porec (1),Zala megye (1),Lunz (1),Semmeringbahn (1),Eilat (1),Waidhofen (1),Máriagyűd (1),Hluboka (1),Nothklamm (1),jégbarlang (1),Baranya megye (1),Ceske Budejovice (1),Johannesbachklamm (1),arborétum (1),Hollandia (1),Zadar (1),Kisújbánya (1),Jindrichuv Hradec (1),Vintgar szurdok (1),Güssing (1),Mendlingtal (1),Petzen (1),Somogy (1),Kaposvár (1),Máré-vár (1),Nagybakónak (1),virágok (1),Miramare kastély (1),Predjama (1),Rába (1),Steinwandklamm (1),Postojna (1),Seegrotte (1),Liechtenstein (1),Raabklamm (1),Myrafälle (1),Gornergrat (1),Gornergratbahn (1),Klagenfurt (1),Hochosterwitz (1),Krka (1),tavasbarlang (1),Schilthorn (1),Gloggnitz (1),Mürzzuschlag (1),Liechtensteinklamm (1),Talbachklamm (1),Aareschlucht (1),Wörschachklamm (1),Schafberg (1),St. Wolfgang (1),Hallstatti tó (1),Gleccser expressz (1),Wolfgangsee (1),Günstner vízesés (1),Losenheim (1),Teichalm (1),Skocjan (1),Bledi-tó (1),Dobrovnik (1),Trieszt (1),Olaszország (1),Berchtesgaden (1),Maria Wörth (1),Hangar-7 (1),Trakoscan (1),Kirchberg (1),Hermannshöhle (1),Schönbrunn (1),Lackenbach (1),Trakostyán (1),Bajorország (1),Németország (1),Ljubljana (1),Riegersburg (1),Altaussee (1),Wienerbruck (1),Ötschergräben (1),Fraknó (1),Mitterbach (1),Grosseckbahn (1),St. Lambrecht (1),bencés apátság (1),Karlsplatz (1),Schlossbergbahn (1),Grosseck (1),Würflach (1)

Utolsó kommentek

Utoljára kommentelt bejegyzések