Múzeumba menni jó! Nem így gondoljátok? Pedig nagyon is így van! Egyre több olyan múzeum van az országban, ahova tényleg jó bemenni: minden korosztálynak érdekes, interaktív és a gyerekeket is leköti. Sopronban, a belvárosban a Központi Bányászati Múzeum is ilyen hely, ahol nagyon összetett kiállítás vár ránk. Bányászati múzeum??? Hááát... kit érdekel? Ha csak ennyi lenne az infó, nem hinném, hogy túl sokan kedvet kapnának hozzá, pedig nagyon szuper! Az egész család talál magának látnivalót, fiúk és lányok egyaránt. Arról nem is beszélve, hogy egy gyönyörűséges régi épületben van. Ha Sopronban járton, ne hagyjátok ki! Mutatom milyen!
Hol található? Magyarországon, Győr-Moson-Sopron megyében, Sopron belvárosában, a Fő tértől pár lépésre. A Gyógygödör mellett elsétálva a Templom utcában az első, feltűnően kék ház.
Térképen ITT.
A Központi Bányászati Múzeum középkori eredetű, patinás épületben található, mely a 18. században került az Esterházy-család birtokába. Ezt jelzi a hercegi család kőcímere, mely a kapu felett ma is látható. A homlokzati félkörös fülkébe a mariacelli kegyszobor másolata áll. A szobor háttere barokk kagylódísz, Madonna ruháinak redői reneszánsz stílusú faragványok.
A hűs kapualjban található a pénztár, és jegyvásárlás után a múzeum munkatársai (különösen egy idősebb úr) nagyon kedvesen segítenek, hogy merre induljunk, mire figyeljünk, és még történeteket is mesél.
Az állandó kiállítás első tematikus blokkja a bányászat művészeti emlékeinek bemutatása. A lépcsőház fordulójában a bányásztémájú kortárs magyar képzőművészet egyik képviselőjének, Gáspár Sándor festőművésznek nagyméretű alkotása látható, "A dorogi szén megtalálása". Gáspár Sándor a magyar szénbányászat avatott festője, aki maga is dolgozott a dorogi bányában. Képzőművészeti tanulmányait Budapesten végezte, mestere Pór Bertalan volt. A múzeum 56 db képből álló sorozatát őrzi, mely a dorogi szénbányászat történetét dolgozza fel. A ciklus nyitóképe a lépcsőfordulóban látható nagyméretű alkotás.
Az első termekben a magyar bányászat történetét és jelentős tárgyait mutatják be a honfoglalás előtti időktől napjainkig. Tudtátok például, hogy a magyar királyság bányászata meghatározó jelentőségű volt Európa nemesérc gazdálkodásában? A korabeli utazók visszaemlékezéseinek tanúsága szerint a 12. században a hazánk iránti érdeklődés jelentős ezüst és aranybányászatunk következménye. Az 1130-ban megindult osztrák pénzverés is jórészt a magyar ezüstre alapozódott.
A magyar korona jelentős bányavárosai kétféle módon jöttek létre: vagy telepítéssel, vagy úgy, hogy az ércben gazdag területén élő, bányászattal foglakozó népesség királyi kiváltságokat szerzett magának. A magyar királyság bányavárosai közül Selmecbányát ismerjük a legtöbben.
Külön teremben mutatják be a bányászati felsőoktatásunk néhány emlékét.
Mária Terézia 1735-ben készült leiratában szabályozta az egész Habsburg Birodalom számára a bányászatban és kohászatban vezető tisztségek betöltésére alkalmas műszaki, jogi és igazgatási ismeretekkel felvértezett szakemberek képzésére alkalmas iskola működését, amelynek központjaként bányászatunk híres városát: Selmecbányát nevezte meg. A tanulmányi idő két esztendő volt, melyből az első év a matematika oktatás köré szerveződött alapképzés volt, míg a második év gyakorlati oktatással telt.
Az oktatás nyelve a 19. század végéig német volt, s ennek oka nem csak az volt, hogy az akadémia az egész birodalom számára képzett szakembereket, hanem az is, hogy a magyar korona országaiban is a bányászat nyelve - köszönhetően a nagyszámú németajkú betelepült bányásznak - évszázadokon át kizárólag német volt.
A trianoni döntés után az Akadémia elhagyta Selmecbányát és letelepedett Sopronban, ahol az erdészképzés ma is működik, míg a bányász és kohászképzés átköltözött Miskolcra.
Az első termek után gyönyörű ásványokat csodálhatunk.
A Kárpát-medence szilárd ásványi nyersanyagai a mindenkori magyar bányamunka tárgyát képezték. Közülük a legjelentősebbek, a legismertebbek, a leghíresebbek a nemesércek (arany, ezüst), a színesércek (réz, ólom, cink), a vasérc, a bauxit (alumínium érc), a mangánérc, az uránérc, a kősó és a kőszén. A kiállítás mintaanyaga bepillantást nyújt ezen ásványi nyersanyagok ásvány- és kőzetvilágába. A mintaanyag (186 db) a Kárpát-medence híres bányavidékeiről származik és közülük néhány történeti értéket is képvisel.
Egyik terem főfalán látható freskót Faller Jenőnek, a múzeum alapítójának és első igazgatójának tervei és instrukciói alapján 1957-ben a múzeum és az első kiállítás megnyitására Ágoston Ernő és Sterbenz Károly soproni festők alkották. A falfestmény a magyar bányászat három kiemelkedő eseményét összemontírozva mutatja be. 1627-ben történt Selmecbányán, a Felső-Bieber táróban, a világon az első alkalommal, hogy kőzetjövesztésre robbanóanyagot (lőpor) használtak. A városi és bányászati elöljáróságok által ellenőrzött kísérleti robbantásról részletes írásos dokumentáció maradt az utókorra. A robbanóanyag bányászati alkalmazása legalább tízszeresére növelte egy vágathomlokon az éves vágathajtási teljesítményt (180-200 m/év), miközben a vágatszelvény is megháromszorozódott.
De érdemes a kiállítás mellett a falakat is figyelni, mert több helyen meghagyták vagy visszaállították az eredeti falfestéseket. Ebből láthatjuk, milyen gyönyörűséges lehetett egykoron ez az Esterházy palota.
A trianoni békeszerződés következtében Magyarország a területvesztéssel együtt elveszítette a kárpáti érctartományt összes jelentős bányaterületével egyetemben, így odalett híres ércbányászatának ~ 98%-a is. A világháborúkat követően a bauxit (alumíniumérc), az uránérc és a mangánérc bányászata került a magyar gazdaság előterébe, azonban jelentősége sosem közelítette meg a "trianon előtti" ércbányászatét.
A Központi Bányászati Múzeum 1957. októberében nyílt meg Sopron barokk belvárosában, az Esterházy-palotában. Sopronnak, az évezredes múltú településnek, évszázados kapcsolatai voltak bányászatunkkal.
Magyarország első szénbányája Sopron Szabad Királyi Város erdejében, a később Brennbergbányának nevezett helyen 1753-ban nyílt meg. A bánya működésének közel két évszázada alatt mindig Sopron városának birtokában volt. Az egymást követő bérlők fejlesztése és munkája nyomán a 19. század utolsó évtizedeiben Brennberg az ország egyik legjelentősebb, legkorszerűbb bányájává vált.
Majd annyi dicső és nehéz év után sorra bezártak a bányák. Egy táblán olvashatjuk a magyarországi bányák bezárásának évszámait.
A ház a 16-17. században a városkapitányok szállása volt. Ebben a korban épült a nyugati szárny, s alakult ki a ház mai, zárt alakja. 1560 és 1650 között késő reneszánsz stílus jegyében ismét átalakították a palotát. A homlokzatot vízszintes övekre osztották párkányokkal, erős konzolra épült nagyablakos erkélyeket építettek, s az új, kétszárnyú kapu övpárkánya alá hadijelvényeket helyeztek el. Kialakult a loggiás, árkádos udvarbelső, s az utcai nagypince középpilléres boltozatos terme. A ház lakói ebben a korban prédikátorok és városi tisztségviselők voltak. A török kiűzése utáni békeidőben azonban a város a házat magánkézbe adta. A városi nyilvántartási könyvek szerint előbb a Resch, majd az Amade és a Somogyi család tulajdona volt.
Gyönyörű a belső udvar, az árkádos függőfolyosók. Itt sétálhatunk át a kiállítás egy másik részlegébe.
Új korszak kezdődött a palota életében, amikor Esterházy "Fényes" Miklós megvásárolta, s a szomszédos, Templom u. 4. szám alatti épület mintájára - mely már 1614 óta a család birtokában volt - barokk stílusban átépítette. Erőteljesen megváltozott a ház belső szerkezete: átépítették a szűkös lépcsőházat, kialakítottak egy reprezentatív lakosztályt, átalakították a földszintet, s kibővítették az istállót és az udvar végében kocsiszín épült. Nem nyúltak azonban az épület udvarához, az megtartotta 17. századi formáját, az első emeletek toszkán oszlopokon nyugvó kosáríves árkádjaival.
Valószínűleg ebből a korból származik ennek a teremnek a festett fala is. Életrajzírói úgy tartották, hogy Esterházy herceg „úgy élte életét, mintha legalább kettő lett volna belőle. Egyik az egyszerű, szigorú főnemesi katonaélet. A másik pedig a rokokó túláradó mesevilágában élő uralkodó, akinek a jelszava: Minden színház!” Esterházy Miklós herceg, a sokoldalú tehetség, a fényűző életet kedvelő „grand seigneur” és vitéz katona volt. Szerette a pompát, erről árulkodik fertődi és kismartoni kastélya is.
Ez a különleges dísztárgy is a bányászatot idézi. Tele van különleges ásványokkal és féldrága kövekkel.
Az emelet bejárása után vissza le kell menni a kapualjba. A további felfedezni valók az udvarban vannak.
A Központi Bányászati Múzeum alapvető küldetésének tekinti a magyar bányászat múltjának, illetve a bányászati tevékenységek jelenének bemutatását, továbbá tárgyi emlékeinek gyűjtését és megőrzését.
A rendszerváltás óta a nehézipari foglalkozásokról kevesebb szó esik, pedig nem holt mesterségek ezek. Mindennapjaink tárgyainak alapanyagát - leszámítva a növényi eredetűeket - egytől egyig valamiféle bányászati eljárással nyerjük. Nem is beszélve az energiahordozók bányászatáról, hiszen a szén, a gáz és az olaj a napi híradások állandó szereplői. Szükséges tehát a földi civilizáció életlehetőségeit alapvetően befolyásoló tevékenységről, illetve a jövő lehetőségeiről beszélni.
A következő termekben is a bányászattal ismerkedhetünk.
Többek között érdekes az oldalt kinyitott, azaz metszett akna, melyből két különböző irányban két táró nyílik. A szűk, gömbfával kiácsolt akna szállításra és közlekedésre egyaránt alkalmas. Jellemző a helykímélésre a keskeny, ún. féllábas létra, melyet az ácsolathoz rögzítettek. Ércszállító vödör fából, dongás és abroncsos összeállításban. Az akna két oldalából két vágat indul. A bal felé vezető kisebb keresztmetszetű a középkort jeleníti meg, a jobboldali pedig már az újkorra utal.
A középkori vágat kis keresztmetszetű, csak négykézlábas közlekedésre alkalmas és közeli vájvéget mutat. A vájvég szemben egy érctelért ér el, s a vájvégen megcsillan az érc. Az üreg alján bányászteknőt, az érc összegyűjtésére és szállítására szolgáló eszköz.
Az újkori vágatban gömbfából ácsolt, trapéz alakú biztosítás látható. A talpon deszkából készült fapályán "magyar csille" áll. Megfigyelhető a fenékgerendához rögzített nagyobb hátulsó kerékpárja, vasalt szekrénye és fogantyúja. A támfa mellé letámasztva bányászcsákány, a vágat oldalán mécsfülkében bányamécses.
És megjelennek itt a modernebb bányagépek is...
... fúrópajzs, amivel már sokkal könnyebb a munka.
A gyönyörű boltíves teremben nagyon izgalmas maketteket nézhetünk végig. Mozgó szerkezetek segítségével mutatják be a bányászat fejlődését. Minden modell mozgásba hozható a tartószekrényen lévő gombbal. Itt aztán el lehet nézelődni minden szerkezetnél...
A bányászatban az ember fizikai ereje sokáig alapvető jelentőségű volt, hiszen a szűk aknákban, vágatokban a legkönnyebben alkalmazható, és leggyorsabban mozgatható energiaforrásnak számított. A 15. századi taposókerék modellje ezt szemlélteti. Tulajdonképpen egy végtelenített létra volt, melyen felfele mászva a vitlások saját súlyukkal húzták fel a termelvényt.
Ahol az emberi erő már nem volt elégséges és vízi energia nem állt rendelkezésre, ott az állati energiát hasznosították. A bányászatban a 15. századtól elterjedt volt a lójárgánynak nevezett szerkezet, amit elsősorban aknaszállításra és szivattyúzásra használtak. A lójárgányos szivattyú mozgó modellje Delius Traugott Kristóf: Bevezetés a bányatan elméletébe és gyakorlatába Selmecbánya, 1773. 15. táblájának ábrázolása alapján készült. A körbe-körbe járó lovak forgó mozgását fa fogaskerekekkel és hajlított tengellyel alakították át a szivattyúhoz szükséges húzó mozgássá.
Még nagyobb segítség volt a víz ereje, a vízi energiával hajtott egyszerű gépek.
A nyilas érczúzó mozgó modellje legrégibb modell, mely a 19.század végén készült Selmecbányán. A felülcsapó vízikerékkel meghajtott "bütykös görönd" fogai emelték és ejtették a megvasalt végű gerendákat, a "nyilakat". Ezek leesve vasalt végükkel apróra zúzták az ércet. Az átfolyó víz a zúzott ércet egy forgó szitára mosta, ahonnan az elég apróra zúzott érc a zúzó elé csúszott. A nem elég apró zúzalékot felemelte és beadagolta az első nyíl alá. A nyilas érczúzót a 15. századtól a 20. század elejéig használták.
És a legmodernebb technika: önjáró pajzzsal biztosított frontfejtés, marótárcsás jövesztés és szállítórendszer. A zárt, elemenként hidraulikusan mozgatható berendezés teljes védelmet nyújt. A gépi jövesztés a fúrás-robbantás, csákányozás és lapátolás munkájától mentesíti a bányászt. A szenet szállító páncélkaparó, a gumi szállítószalag rendszer a csilleszállítást teszi feleslegessé. A fejtés homlokszélessége 50-200 m. Egy fejtés naponta 50-300 vagon szenet ad, egy bányász 12-25 tonnát termel. A fejtés működését diszpécserrendszer ellenőrzi. Ez az 1945 utáni időszak másik nagy jelentőségű hazai bányászati találmánya. Továbbfejlesztett változataikat ma is gyártják és használják világszerte.
A terem másik nagyon érdekes kiállítási darabja egy érintőképernyő, ami segítségével betekintést nyerhetünk a régi pénzek világába. Itt is jól el lehet időzni, keresgélni a különleges érmék között.
A bányapénz egy-egy bányásztelepülés, vagy bányaváros olyan fizetőeszköze volt, amelyet csak ott fogadtak el, s amelyben a bányában dolgozók a fizetésüket kapták. A bányapénz sok tekintetben hasonlít a szükségpénzekhez. Bizonyos szempontból biztosítéka volt a bányászok ellátásnak, ugyanakkor a röghöz kötésüket is okozhatta. A bányapénzek numizmatikai érdekességek, bár külső megjelenésük általában nem túl igényes.
Az előző képen 1 liter borra beváltható bányapénz látható, a következőn 1/2 kg disznóhúsra beváltható.
A sok érdekesség után sok lépcsőn feljuthatunk az épület mögött lévő kertbe.
A középkori védőrendszer a 18. századra elavult, a városfalat néhány helyen megbontották, a bástyák tetején a város több pontján ma is megtekinthető bástyakertet alakítottak ki. Ilyen bújik meg a múzeum épülete mögött is, benne az elöl nyitott, kerek kupolás, 1789-ben épült zenepavilonnal.
Fent a kertben pedig gyönyörű kis bonsai gyűjteményt nézhetünk meg.
A bonsai (lapos tálban nevelt fa, bon=edény, tál, sai=növény) mesterségesen, művészien alakított, formára metszett, esetleg hajlított fa. Nevezik tálas kertészkedésnek is, mivel a legismertebb formája a kis méretű, tálkákban nevelt és alakított fák tartása. Elvileg bármilyen fás szárú, kétszikű növényből lehet bonsait nevelni, de sok év kitartó munkája kell hozzá.
A magasból szálljunk a mélybe. A felső kertből a pincébe. Ott található ugyanis az "Élménybánya".
Az „Élménybánya" fantázianevű foglalkoztató- és játszóteret 6-12 éves korú gyermekeknek ajánlják. A létesítmény fő célja a bányászat és a föld alatti világ megismertetése az általános iskolás korosztállyal. Megtekintése nagyjából 45 percet vesz igénybe.
A lejutást egy csúszda segítségével gyorsíthatjuk.
Az „Élménybánya” 4 fő részre bontható: fogadótér, bányajárat, foglalkoztatótér és gépterem.
A fogadótér a mélybejutás élményét adva vezeti be a látogatót a bányáknak a felszínitől eltérő hangulatába. Hogy mindezt jobban átérezzék a gyerekek, védősisakot, úgynevezett kobakot és fejlámpát kapnak. A még teljesebb ráhangolódást egy kisfilm is segíti, melyet a jobbra nyíló mozi helyiségben tekinthet meg a közönség. A film az utolsó hazai mélyművelésű bányában, Márkushegyen készült, és egy bányajárást rögzít, a leszállástól a feljövetelig.
2008 decembere óta várja a nagycsoportos óvodás és az általános iskolás csoportokat a múzeum pincéjében kialakított múzeumpedagógiai foglalkoztatótér. A létesítmény célja a földalatti világ és a bányászat megismertetése az 5-12 éves korosztállyal. A földi civilizáció hétköznapjait egyre inkább meghatározó nyersanyagok kitermeléséről élménydús foglalkozáson tanulhatnak a gyerekek. A nagyjából egy órát igénylő „bányajárás” hatását fokozzák a pedagógiai célzattal beépített játékok, illetve játékos feladatok is.
A ráhangolódást követően beléphetünk a bányajáratba. A bányabelsőt imitáló folyosót élethű világítás és ácsolat kíséri. Az eltérő magasságok megengedik, hogy ne csak a felnőttek, de a gyermekek is átélhessék a szűkülő tér élményét. A járatból két helyen is kiléphetünk jobbra, ahol két animációs henger idézi meg a korai rajzfilmek eszközeivel a szén útját, a fejtéstől az erőműig.
A következő terembe egy csillepályán át jutunk, mely ötvözete a valóságos történelmi csilléknek és szem előtt tartja a gyermekek biztonságát is. A pályán haladva a falon a földalatti szállítás fejlődésének képei elevenednek meg.
A nagyterembe lépve egy hatalmas gépezet foglalja el látómezőnket. Ez egy reneszánsz vízemelőgép leegyszerűsített, de életnagyságú modellje. Mielőtt használatba vennénk, tekintsünk balra itt két falfülkét találunk. Az egyikben aknabelső imitáció, míg a másikban dörzsifal vár ránk. A bányafalba elhelyezett bronzplakettek egy-egy jellemző bányászszerszámot, vagy épületet ábrázolnak.
A bányagép egy vederkerekes vízemelő mintájára készült. Itt nem vizet, hanem görgőket emel. S ami a legfőbb, maguk a gyerekek működtethetik. Játékra ad lehetőséget a két fújtató. A bányák mélyén futó járatokban könnyen megült a levegő, nem is beszélve a föld rétegeiben megbúvó mérgező és robbanásveszélyes gázokról, melyek egytől egyig a bányászok életét veszélyeztették. A földalatti munka biztonságát elősegítő szellőztető berendezések kezdetleges formái voltak a fújtatók. Itt most kis labdákat lehet reptetni a látogató által létrehozott sűrített levegővel.
A bányajárás lezárására szolgál a „bányatelefon”, ami szellemi vetélkedőre hívja a gyermekeket. A kagylóban eldöntendő-kérdések hangoznak el a bányajárás során szerezhető ismeretekre építve. Válaszadásra két gomb (A-B) ad módot. Rossz válasz esetén sem kell csüggedni, mert a kérdések nehézségi szintje csökken, a cél öt jó válasz adása.
Nyitva tartás: HÉTFŐ SZÜNNAP!
- április 1-től szeptember 31-ig 10 és 18 óra között,
- október 1-től március 31-ig 10 és 16 óra között.
Belépődíjak: teljes árú 900 Ft, kedvezményes: 500 Ft.
Remélem kedvet kaptatok a soproni Központ Bányászati Múzeum felkereséséhez. Jóóó, nem annyira csajos téma, de azért a csillogó ásványokat a lányok is szokták szeretni, a mozgó makettek pedig kifejezetten érdekesek. Fiúknak viszont egyenesen kötelező. Mert múzeumba menni jó!
És ha Sopronban jártok, feltétlenül menjetek fel a Károly kilátóhoz is, ráadásul amellett is van egy izgalmas kiállítás. Továbbá keressétek meg Sopron várát, a Taródi-várat. Meghát a környék is tele van látnivalóval.
És ha szeretnétek értesülni az új bejegyzésekről, kövessétek a Kiránduló facebook oldalát is. Ott lehet kommentelni, és a saját élményeket is szívesen olvasom!
Az információk nagy része a Központi Bányászati Múzeum honlapjáról származik - www.kbm.hu.
Utolsó kommentek