Nem is olyan nagyon régen, 1989 előtt az utazás és Európa nem volt annyira "határtalan" mint most. Egyik országból a másikba csak komoly ellenőrzések után lehetett átlépni. Már akinek lehetett. Mert sokaknak nem. Az országunk (főleg nyugati) határait pedig szigorúan őrizték, ott senki se ki, se be. Mondjuk befelé nem is volt akkora érdeklődés, mint kifelé lett volna. De kifelé az illegális határátlépésbe sokan belehaltak. A nyugati határszélen fekvő Felsőcsatár település melletti Vashegy pont a határon van, így az itt élők mindennapjainak része volt a vasfüggöny. Ezért épp itt nyitott múzeumot a vasfüggönynek Goják Sándor, aki maga is volt határőr és részese volt az egész hercehurcának. A rengeteg eredeti kiállítási tárgy mellett színes idegenvezetésben is részünk lehet, valamint érdekes sztorikat hallgathatunk híres és hétköznapi emberekről a tulajdonostól. Kicsit eldugott helyen van, de érdemes megkeresni! Mutatom milyen!
Hol található? Magyarországon, Vas megyében, Szombathelytől nyugatra, a határ mentén, Felcsőcsatár település mellett. Térképen ITT.
Már egész messziről jól ki van táblázva, így nem nehéz megtalálni. Az autóval érkezőknek a házzal szemben jobbra ingyenes parkolási lehetőség van. Felsőcsatár busszal is megközelíthető, de úgy egy kicsit többet kell sétálni.
A gyűjtemény összeállításának ötlete 1990 után merült fel, amikor a tulajdonos étterem-borozót nyitott itt, a Vas-hegyen. Mivel a szőlőhegy egykoron a határövezet részét képezte, csak helyi lakosok, illetve határsáv-igazolvánnyal rendelkezők juthattak át a Pinka-hídon felállított katonai ellenőrző-ponton. Idegeneknek számára megközelíthetetlen volt e hely, hiszen tilos volt ide a belépés. És ami tilos, az érdekes, a vendégek szerették volna pontosan tudni, hol is járnak valójában, így a helyismertetés mellett elkerülhetetlen volt egy kis történelmi kitekintő is. A sok-sok rajzolás, beszélgetés hatására született meg a szabadtéri múzeum ötlete, hogy az idelátogatók korhű képet kapjanak a Vasfüggöny időszakáról.
Az utcáról hosszú lépcsősor vezet fel az udvarra, ahol a kiállítás található. A bejáratot jelző táblán három nyelven is ki van írva, merre kell menni.
A teraszon található kiállítás egyik részét a Vas-hegyen használt szőlőművelési, gondozási, szüretelési, feldolgozási és tárolási eszközök, tárgyak képezik az 1900-as évekből.
A másik része egykori katonai felszerelésekből, egyenruhákból és egyéb apróságokból áll.
Felsőcsatár és a Vas-hegy az I. világháborút követően kétszer cserélt gazdát: a trianoni békeszerződés értelmében 1920-tól előbb Ausztria területére került, azonban a hasonló sorsra jutott Sopron három évvel későbbi visszacsatolásának hullámait meglovagolva a lakóknak sikerült elérniük a visszatérést, amelyre 1923. május 1-jén került sor.
A nagy napernyők alatti padok nagyobb csoportok fogadására is alkalmasak, itt hallgathatók meg a tulajdonos ismertetői és meséi a múltról, sikeres és sikertelen szöktetésekről, szökésekről.
A vasfüggöny az 1948 - 1989 közötti időszakban, 365 km hosszan húzódott, illetve működött az osztrák-magyar határon. A Vasfüggöny Múzeummal emléket állítanak mindazoknak, akiknek a 41 év alatt sikerült a határon átszökniük (disszidálniuk) a "szabad földre", azoknak akiket szökés közben elkaptak és börtönre, vagyonelkobzásra ítéltek, azoknak, akik szökés közben megsebesültek vagy életüket vesztették, és azoknak a határőr katonáknak, akik az ide telepített aknák felszedése közben váltak nyomorékká, vagy haltak meg.
Mivel az adatokat 5 évente megsemmisítették, ezért pontos számokat soha nem fogunk megtudni arról, hogy a 41 év alatt hány személynek sikerült átszökni, hány embert kaptak el, hány ember sérült vagy halt meg szökés, illetve szolgálatteljesítés közben. De az biztos, hogy rengeteg családnak, hozzátartozónak okozott soha el nem múló fájdalmat ez a 41 év.
A teljes "vasfüggönyös" időszak három részre osztható. Az első 1948-tól 1956. szeptember 20-ig tartott.
1948-ban az osztrák-magyar határon 365 km hossza engedték le a vasfüggönyt és telepítettek aknákat. 14-15 cm átmérőjű hengeres faoszlopokat állította le 3 méter távolságra 2 méter szélességben végig a határon. Ezek közé tettek le 6 db aknát, 3 db-ot keményfából, 3 db-ot öntöttvasból. Az oszlopokra 25 cm távolságra szögesdrótot húztak, majd átlósan még 2 drótot. Közéjük botló drót került, amiben - éjszakai szökés során - megbotolva az aknákat működésbe hozták és felrobbantak.
1955-ben a vezérkar úgy döntött, hogy lecserélik az aknákat, mert a faoszlopok korhadásnak indultak, az öntöttvas szerkezetek kezdtek rozsdásodni és vagy maguktól is felrobbantak, vagy nem lépnek működésbe. Az aknák felszedésével 1956. szeptember 20-ra végeztek.
Így 1956. október 23-ra már az osztrák-magyar határ aknamentesítése befejeződött, aminek következtében a zöldhatáron több mint 300 000 ember disszidált, vagyis illegálisan hagyta el az ország területét.
Az 1956-os események után betonból készítették a határvonal oszlopait, az összeköttetés közöttük szögesdrót volt. Az aknamezőt 5 méteresre szélesítették, az aknákat fém helyett bakelitból készítették és 50 cm-es távolságra rakták le őket egymástól sakktábla-szerűen. Az ismert adatok alapján 1000 fő határsértő közül 995 az aknamező foglya vagy áldozata lett.
Az aknamező közvetlen közelében húzódott az úgynevezett nyomsáv, melyet hetente boronáltak és tárcsáztak, közben ellenőrizték a nyomokat. A nyomsáv mellett járőr utat építettek ki, melyről a nyomsáv ellenőrizhető volt.
1966 év tavaszán aztán megkezdődött az aknamezők felszámolása, az aknák felszedése, ami egészen 1968 év végéig tartott. Ez a veszélyes művelet nagyon sok emberáldozattal járt.
Az aknamezők megszüntetéséhez hozzájárult az a természeti katasztrófa is, ami 1965-ben következett be. A Pinka - mint határfolyó - 1965-ben oly mértékében megáradt, hogy a meder oldalába korábban helyezett taposóaknákat a víz kimosta, elhordta, hordalékkal betakarta, ezzel az aknák hollétét ellenőrizhetetlenné tette. A civil környezetben addig ismeretlen tárgyakat sokszor gyerekek találták meg, akik játszottak velük, elkezdték szétszedni őket, ezáltal az aknák felrobbantak. Az osztrák kormány az ENSZ-hez fordult, hogy kötelezzék a Szovjetuniót az aknázás megszüntetésére. Talán ennek a hatására 1965. decemberében Brezsnyev úgy döntött, hogy az osztrák-magyar határon felszedik a taposóaknákat.
A határőrizet harmadik változata az úgynevezett S-100-as elektromos jelzőrendszer lett, amit a Szovjetunióból importáltak. Ezt nem az államhatár vonalára telepítették, hanem akár 10 km-rel is beljebb, az adott terepviszonyoknak megfelelően. Így rengeteg település volt, melyeket körbezártak.
A kerítés 24 voltos feszültség alatt állt, de nem folyamatosan volt áram alatt, mert váltakozva adta az UD az impulzusokat jobb és bal oldalra. A vezetékrendszert a határőr őrsön kiépített megfigyelő állomással kötötték össze és a rendszert szektorokra osztották fel. Egy-egy őrshöz csak néhány szektor tartozott, így 3-4 perc alatt minden szektor elérhető volt. Azt senki nem tudta, hogy viharban, villámlásnál a rendszer ki volt kapcsolva.
A rendszer jelzése, riasztása esetén (amit egy-egy nagyobb vad is kiváltott) a határőrökből két csoport alakult. Az egyik a határvonaltól indult befelé kutyákkal, hogy elébe kerüljenek a határsértőnek, a másik pedig a kerítéshez ment, hogy megnézze, mi történt.
A rendszer az 1980-as évek végére elavult, az esetek kétharmadában vadállatok vagy eső miatt riasztotta a határőröket. A felújítás százmilliós költséget jelentett volna, hiszen a rozsdamentes drótot – paradox módon – nyugatról kellett volna beszerezni. A határőrség ezért már 1987-ben javasolta a megszüntetését.
A kiépített jelzőrendszert 3-5-8 km-es távolságonként úgynevezett gazdasági kapuk szakították meg, melyek lehetővé tették a közlekedést.
Az MSZMP politikai bizottsága 1989. február 28-i ülésén elfogadta az elektronikus jelzőrendszer megszüntetését. Március 3-án Németh Miklós miniszterelnök egy találkozón kérdezte meg Gorbacsovtól, hogy mit fog tenni, ha Magyarország elbontja a vasfüggönyt, de a szovjet pártfőtitkárt ez a kérdés nem érdekelte, és hozzátette, hogy 1956 eseményei nem ismétlődnek meg.
A bontást Rajkánál kezdték meg, mert ott az osztrákok és a közelben állomásozó szovjet hadseregcsoport is jól látták, hogy mi történik. Május 2-án több tucat nyugati újságírónak jelentették be a helyszínen, hogy Magyarország elkezdi lebontani a műszaki határzárat. Amikor június 27-én Horn Gyula magyar és Alois Mock osztrák külügyminiszter a kamerák előtt vágta át a kerítést, akkor előbb vissza kellett építeni Kelénpataknál (Klingenbach), mert addigra már ott is elbontották. Az augusztus 19-i páneurópai piknik volt az utolsó lépés a teljes határnyitás előtt, de mivel a több száz kelet-német állampolgár átszökésére sem érkezett semmilyen reakció a szovjet vezetéstől, szeptember 10-én a magyar kormány hivatalosan is megnyitotta a határt.
A kiállításon egy csomó eredeti fa és beton oszlop is van, őrbódéval a háttérben.
Egy eredeti őrtoronyba felmászva felülről is ránézhetünk a kiállításra, és láthatjuk a környező dombokat. Átláthatunk Ausztriába is.
A kiállítást kis kápolna szakítja meg, melyet a múzeum alapítója Goják Sándor építtetett 2013-14-ben mindazon sorállományú határőrök, műszakiak tiszteletére és emlékére, akik 1948 és 1989 között felkészültségükkel és életükkel őrizték és védték a nyugati határunkat.
A kápolnát Szent Sebestyén tiszteletére szentelték fel 2014-ben, aki a katonák védőszentje is, de az egyik legnépszerűbb szentek közé tartozik. Mint segítő szenthez, hozzá fordultak pestis és más járvány idején is.
És bár a "vasfüggönyt" 1989-ben lebontották, 2015-ben újra kerítést építettek, ezúttal országunk déli határán. Természetesen ez is megjelenik a múzeumban.
A rövidített nevén GYODA kerítést 2015-ben kezdték építeni a szerb és a horvát határon. Ennek az ideiglenes biztonsági határzának a pontos mását láthatjuk itt.
Habár a magyar–szerb határszakasz valójában zárt és szigorúan őrzött országhatárnak számított a fizikai határzár megépítése előtt is, hiszen ez az Európai Unió schengeni övezetének déli határa. A sok illegális bevándorló hatására aztán a kormány úgy döntött, hogy visszaállítja a 2012 előtti állapotot a határszakaszon és egy kerítést is létesít az őrzés megkönnyítésére. A magyar–szerb határszakaszon az építkezést a Magyar Honvédség 2015. szeptember 17-én fejezte be. A szerbnél jóval hosszabb magyar–horvát szakaszon pedig, a természetes védvonal (Dráva, Mura) miatt rövidebb műszaki akadály felépítését október 21-én fejezték be és ezek a mai napig állnak.
A múzeum után még egy kis sétát tehetünk a Vas-hegy tetején, a szőlősorok között. A hátsó kapun kisétálhatunk a kis kápolnához.
Út közben a "szusszanó hely"-nél gyönyörködhetünk a panorámában is. Innen légvonalban Szombathely 12 km, Ják 13 km, Kőszeg 16 km.
A szőlőhegy legmagasabb pontján a Szűz Mária-kápolna áll, amely a kutatások szerint az itteni szőlőműveléssel egyidős, tehát a középkor óta dísze a tájnak. A legtöbbször zárt ajtó csak jeles alkalmakkor nyílik meg, legbiztosabban a május közepén tartott szőlőhegyi búcsú idején.
A felsőcsatári hegyi kápolnát Szily János és Somogyi Lipót szombathelyi püspökök hivatalos látogatásakor felvett 1779-es, illetve 1812-es jegyzőkönyvek szerint is 1719-ben építették a csatári hívek. Valószínűleg egy fogadalmi alapítvány által épült fel, talán valamely járványos betegség időszakának elmúltával. A kápolna eredeti védőszentje nem ismert, de a helyi emlékezet mindigis a mennybe felvett Boldogságos Szűz Mária szentélyeként ismerte.
A kis kápolna kb. 50 fő befogadására alkalmas. Tornyában Szent Mihály tiszteletére, 1926-ban, Sopronban öntött harang van. Az oltárkép Szűz Mária mennybemenetelét ábrázolja.
A kis kitérő után visszatérhetünk a múzeum területére, mert van még látnivaló bőven.
Felsőcsatár és a Vas-hegy az I. világháborút követően kétszer cserélt gazdát: a trianoni békeszerződés értelmében 1920-tól előbb Ausztria területére került, azonban a hasonló sorsra jutott Sopron három évvel későbbi visszacsatolásának hullámait meglovagolva a lakóknak sikerült elérniük a visszatérést, amelyre 1923. május 1-jén került sor.
A később beköszöntő szocializmus évtizedei már jóval egyértelműbben hatottak a szőlőhegyek mai arcára. Az érinthetetlen Nyugat közelsége miatt a szőlőhegyre tartóknak minden esetben kötelező volt jelentkezniük a határőrségen, leadniuk az útlevelüket, majd este visszatérniük.
Aki tehát hétvégi mulatságokban, elvonulásokban vagy nagyszabású borászati ténykedésekben gondolkodott, annak a Vas-hegy nem bizonyult ideális helyszínnek. Ennek ellenére a családi szőlők nem tűntek el, de az itteni gazdálkodáson bizony nyomot hagyott a részleges elzártság.
A régi házak omladozó vakolata mögött sokszor láthatóvá válnak az építőköveik, amelyek anyaga nem más, mint a helyben bányászott zöldpala. A „csatári kő” néven is ismert aktinolitos pala csak itt fordul elő hazánkban. Kis mennyiségben ma is bányásszák a falu határában. Főleg exkluzív díszítőanyagként használják.
Hosszú tablón nézhetjük végig a vasfüggönnyel kapcsolatos dokumentumokat. Fotókon a vasfüggöny megépítésének és bontásának első számú vezetői is feltűnnek.
A nagy tablókon olvashatunk történeteket szökésekről, büntetésekről és a múzeum híres látogatóiról is. De a tulajdonos, Goják Sándor is szívesen mesél vicces vagy hajmeresztő történeteket híres és kevésbé híres emberek szökéseiről. Például Karádi Katalinról és Páger Antalról is. De azt is megtudhatjuk tőle, hogy hogyan tudtak a Vas-hegyen gazdálkodni a szigorú zártság idején a szőlő-birtokosok, miként tartották nyilván, hogy ki ment ki a hegyre és ki jött (vagy a borozás utáni szunyókálás miatt nem jött) vissza. Hogy jóban voltak-e a határőrökkel, és hogy hányszor segítettek ők is a falusiaknak. Vagy hányszor verték meg őket.
Belépő (2023):
- felnőtt 2000 Ft
- diák, nyugdíjas 1500 Ft
- 10 éves korig ingyenes
Nyitva tavasztól őszig minden nap 10 - 18 óra között.
Részben szomorú és tragikus része ez a múltunknak, de most már hozzá tartozik kis országunk történelméhez. Remélem kedvet kaptatok ahhoz, hogy egyszer meglátogassátok ti is a Vasfüggöny Múzeumot. Kicsit eldugott helyen van, de sok más látnivaló is van a környéken. Hamarosan azokról is hozom a beszámolót. Például a falu mellett folyik a Pinka, aminek vadregényes szurdoka remek kirándulóhely.
Ha szeretnétek értesülni az új bejegyzésekről, kövessétek a Kiránduló facebook oldalát is. Ott lehet kommentelni, és a saját élményeket is szívesen olvasom!
Az információk nagy része a kihelyezett táblákról, a wikipedia oldalairól és a https://www.turistamagazin.hu/hir/a-vas-hegy-elvarazsolt-utjain-a-vadregenyes-pinka-szurdok oldalról származik.
Utolsó kommentek