kiránduló

Ismét a Zselic, és ismét egy eldugott erdő. Van a Zselici Tájvédelmi Körzetben egy csodálatos hely, kanyargó patak, víz vájta szurdokvölgyek, kis emelkedő, kis lejtő és egy nagyon érdekes e-tanösvény. Mindez Kaposvár mellett, ahol akár tömegközlekedéssel is elérhető. Szerintem kevesen ismerik, pedig nagyon szép, hangulatos hely. És most tele van illatos, tavaszi virággal. Ráadásul a terület kezelőjének célja, hogy minél természetközelibb, őserdő szerű képet mutasson az erdő. Kellemes délutáni kikapcsolódás, könnyű túra, jó levegő, mindez a Fekete harkály tanösvényen. Tartsatok velem, mutatom milyen!

Hol található? Magyarországon, Somogy megyében, Kaposvár mellett, a Töröcskei városrész Fenyves utcájának végén. Térképen ITT.

A házak után van egy kis parkoló, max. 5-6 autó fér el, de el lehet jönni idáig autóval. Vagy a városból a 42-es busszal. És rögtön itt van a tanösvény indító táblája is.

A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága az 1976-ban védetté nyilvánított Zselici Tájvédelmi Körzet első tematikus ösvényét alakította ki itt 2010-ben. Az ilyen e-tanösvény kiemelten környezettudatos és költségtakarékos is, valamint az időjárás és az "emberi" tényezőknek jobban ellenálló formában biztosít lehetőséget jelentős mennyiségű információ átadására.

A tanösvény bejárásához szükséges információkat az igazgatóság honlapjáról (www.ddnp.hu), vagy a táblán található QR kódról lehet letölteni. Az útvonalon a vezető füzet segítségével, a harkály jelzést követve nem lehet eltévedni. Sőt, még kis nyilakkal is segítenek, mint pl. az indító táblán is látható.

(Bár itt még mindkét út ugyanoda vezet, azért majd később, az erdőben érdemes a nyilakat figyelni, követni.)

Az útvonal kézzel fogható információkat nyújt a zselici erdő életéről: változatos élőhely-típusokat, különféle fafajokat, csodás lágyszárú növényeket, és akár rejtett életmódú állatokat lehet megismerni. A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság vagyonkezelésében álló erdőterületen gyakorlatban lehet megtapasztalni, hogy a sokszor hatalmas fátlan területekkel járó ún. vágásos erdőgazdálkodás helyett mennyivel kíméletesebb a természetes erdőműködtető folyamatokat utánzó, folyamatos erdőborítást eredményező természetközeli gazdálkodási mód. Konkrét, gyakorlati természetvédelmi intézkedésekkel ismerkedhetünk meg: akácfák meggyűrűzése, madárodú-telep, talajerózió elleni védelem.

Alig betérünk a fák közé, máris indul a tavaszi virágkavalkád. Itt éppen salátaboglárkával.

A dombvidéki és hegyvidéki nedves réteken, a ritkás és nedves lombos erdőkben, patakok mellett fordul elő, sokszor tömegesen. Eredeti termőhelyéről a kertbe telepítve gyorsan elszaporodik. Virágzás előtt szedett fiatal leveleit (amelyek még nem tartalmazzák a bőrt és a nyálkahártyát izgató protoanemonint) és virágait is salátának eszik. A középkori izlandi mindennapokban zöldség helyett fogyasztották skorbut ellen.

Kicsit arrébb pedig odvas keltikével lesz tele minden. A rengeteg lila és fehér virága beborítja az erdő alját és finom illatot áraszt. Alkaloidtartalma miatt erősen mérgező. Március-május környékén virágzik. 10-20 virágból álló, végálló fürtjeiben a virágok lilásak, bíborlilásak, illetve fehéres krémszínűek, hosszú sarkantyúkkal. A két színváltozat együtt fordul elő, a lilás valamivel gyakoribb, mint a fehér.

Hamarosan a kis ösvény beletorkollik a szélesebb útba, azon kell tovább mennünk még egy kicsit. Lesznek jobbra, felfelé ösvények, de még nem itt kell elfordulni, itt még nincs festett harkály a fákon, tovább kell menni a Természetvédelmi Terület táblájáig.

Innentől tehát a Zselici Tájvédelmi Körzetben kirándulhatunk.

A zselici táj jellegzetességét a széles, lapos dombhátakat és a közöttük húzódó völgyeket borító, összefüggő erdőségek adják. A tájvédelmi körzet jelentős értéket képviselő, változatos élővilágot rejtő erdővagyona 1976 óta védett, mintegy 10.500 Ha nagyságú területen.

A Zselic Európában elsőként kapta meg rendkívül csekély fényszennyezettsége miatt a csillagoségbolt-park címet is, 2009-ben. A Tájvédelmi körzet táblája alatt a Zselici-Csillagoségbolt-park táblája is ki van téve, alatta még a Natura 2000 tábla.

És itt mutatja a fára festett harkály, hogy jobbra induljunk, felfelé az úton, és akkor egy szép körsétát tehetünk az erdőben, a végén alulról, szemből fogunk visszatérni.

A következő, nagyon nagy mennyiségben előforduló kis tavaszi virág a berki szellőrózsa. Nyirkos, humuszban gazdag talajú liget- és láperdőkben gyakori. Termőhelyein tömegesen, összefüggő állományokban nő. Március–áprilisban nyílik; az egyik legszebb kora tavaszi erdei virágnak tartják.

A fafajok könnyebb felismerését és megismerését az segíti, hogy az adott fafaj nevének - az erdészek által alkalmazott - rövidítését felfestették a fa törzsére.

A „monogramok” a következők: ezüsthárs (EH), bükk (B), kocsánytalan tölgy (KTT), gyertyán (GY), cser (CS), hegyi juhar (HJ), korai juhar (KJ), hegyi szil (HSZ), magas kőris (MK), mézgás éger (MÉ), madárcseresznye (CSNY), vadkörte (KT) kislevelű hárs (KH), nagylevelű hárs (NH), fehér fűz (FFŰ), kecskefűz (KFÜ), fehér nyár (FNY), szürke nyár (SZNY), akác (A), vörös tölgy (VT).

De akkor mi lehet az MJ?

A következő virágból is rengeteg van errefelé, ez a pettyegetett tüdőfű. Köptető, köhögéscsillapító hatású, teakeverékek gyakori alkotóeleme. Régen TBC ellen használták.

Ez a virág is geofiton, azaz az erdő lombfakadása előtt virágzik, majd a gyors termésérlelés után később már csak a vegetatív szervei látszanak a felszínen.

A fák között találkozhatunk itt ezüsthárssal, gyertyánnal, bükkel, cserrel, mezei juharral, mezei szillel, madárcseresznyével. Mindegyik más világ, más kéreg, más levélforma, és akár más szerep az erdő életében. Ez a változatosság többféle élőhelyet jelent az állatvilág számára, de sokkal erősebb immunrendszert, a betegségekkel szembeni jobb ellenállást is biztosít az erdőnek is. Ha kizárólag egy fafaj alkotná a faállományt, az őt károsító betegség az egész erdőt elpusztíthatná.

Fiatal és öreg bükk egymással szemben, az út két oldalán.

Egy természetes erdőnek alapvető jellemzője a többkorúság, azaz a faegyedek csemetekortól aggastyánkorig történő változatos előfordulása. Itt még persze nem ideális a kép, de semmiképpen nem a vágásos erdőgazdálkodásra jellemző egyetlen korosztályt képviselnek a faegyedek.

És egy kanyar urán meg is érkezünk az első állomáshoz.

Az útszéli rézsűben, a gyökerek között a különböző állatok (ökörszem, vörösbegy, különféle egerek, pockok, rovarok) búvó- és szaporodó helyei, a göcsörtös fatörzsek tövén „madáritatók” találhatók. Ezek úgynevezett mikro-élőhelyek.

Az állomást elhagyva, a Zselicre oly jellemző löszmélyút déli oldalán kialakult bevágásban jól megfigyelhető a talaj rétegződése is. A lezúduló csapadék kivájta mélyút további eróziójának csökkentése érdekében ágakat, fatörzseket helyezünk el a víz útjába, megtörve ezzel energiáját.

Az út jobb oldalán észrevehetünk több idegen honos akácot. Sajnos ez az Amerikából származó fafaj nagyon agresszív, erőteljes sarjadásával kiszorítja a természetes vegetációt és elszegényíti környezetét. Kutatások bizonyítják, hogy míg egy gyöngyvirágos-tölgyesben 21 fásszárú és 186 lágyszárú faj is előfordulhat, addig egy helyére telepített akácosban 1 fásszárú és 46 lágyszárú faj figyelhető meg. Ezért is igyekszünk visszaszorítani az akácokat az erdőkezelés során.

Nemsokára megérkezünk a második állomáshoz.

Az állomás környezetében ún. vágásos erdőkép fogad minket. A faállomány egykorú, szinte teljesen elegytelen, egy fafajból álló. E látvány úgy alakult ki, hogy egyszerre, egy időben lett levágva, kitermelve az erdő, majd mesterségesen újra telepítve.

Napjainkban Magyarországon az erdők több, mint 95%-át ily módon használják, ami a természetvédelmi törekvések, valamint az új erdőtörvény előírásainak következtében a közeljövőben kedvező irányba fog változni. Hogy érzékelhető legyen a különféle gazdálkodási módok közti különbség, ennél az állomásnál háromféle terület lett kijelölve.

• A vízmosás környezetében a jövőben semmilyen gazdálkodást nem fognak folytatni. Itt a természetes erdődinamikai (erdőműködtető) folyamatok lesznek megfigyelhetők.
• Az ÉNY-i részben vágásos erdőgazdálkodással, hagyományos erdőművelési módszerekkel végzik a munkát. A faállomány gyérítését itt teljesen egyenletesen, az egyes faegyedek számára azonos növőtér kialakításának céljával és természetesen a holtfa teljes eltávolításával oldják meg.
• Az ösvénytől délre, a hátunk mögött pedig a folyamatos erdőborítás megvalósításáért már e középkorú erdőben is megpróbálják a természetes erdők működését leutánozni. A gyérítést nem egyenletesen, hanem kis csoportokban végzik a később megjelenő cserjeszint kíméletével, a holtfa meghagyásával.

Azt tudtátok, hogy az ibolya az ibolyafélék családjának névadó és egyben legnagyobb nemzetsége mintegy négyszázötven fajjal? Ezt itt az illatos ibolya, amit közelebb hajolva le is ellenőrizhetünk.  Virágából az egyik legdrágább illóolajat vonják ki.

A másik, zöldessárga virág pedig talán valamilyen kutyatej fajta.

Az ösvényen tovább haladva egy szélesebb földutat érünk el. Forduljunk jobbra és sétáljunk ki az erdő széléig. Ott találjuk a harmadik állomást.

Ha nyári időszakban, nagy melegben járunk erre, akkor az erdőből kilépve jelentős hőmérséklet különbséget tapasztalhatunk (akár 15-20 ºC). Így már nagyon könnyű megérteni, hogy mi is az az ún. erdőklíma. Az idős erdők helyi hőmérséklete (mikroklímája) jelentősen kiegyenlített, nyáron pl. a nappali és az éjszakai hőfok között csak körülbelül 10 ºC eltérés tapasztalható, magasabb a páratartalom és a szél szárító hatása is kevésbé érzékelhető, amit a közel folyamatos borítású lombsátor, valamint a cserjék és kisebb fák alkotta, sátor keresztmetszetű erdőszegély is elősegít. Ez utóbbi egy ún. szegély-élőhely (ökoton), ahol a sem a zárt erdei, sem a nyílt élőhelyeket elviselni nem képes fajok találnak menedéket, de igen fontos szűrő-védő szerepet is betölt az erdő életében.

Az erdő szélén forduljunk vissza, ahogy a fán látható nyíl is mutatja, és induljunk tovább a széles erdei úton.

Haladva tovább az úton, jobb kéz felől egy igazán szép, változatos erdőt láthatunk. Ennek legvalószínűbb oka, hogy a tulajdonviszonyok kérdésessége miatt már több mint húsz éve nem végeztek benne semmilyen erdészeti munkát. Érdemes megfigyelni, hogy már ilyen - az erdő életében - rövid idő alatt is a természetes állományokra jellemző többszintes, tagolt erdőszerkezet alakult ki. A felső lombkoronaszint mellett megtalálható itt a törzsárnyaló második koronaszint és a cserjeszint is. Az ilyen felépítésű erdő sokkal hatékonyabban használja ki a fejlődéséhez, az asszimilációhoz szükséges légteret, mint egy olyan, amelynek csak a legfelső harmadában van korona. A sok fontos mikro-élőhely biztosítása mellett ezáltal itt gazdasági szempontból is hatékonyabban fejlődik az erdő.

Hamarosan kerítés mellett sétálhatunk tovább. A bekerített részen a már sokat emlegetett tarvágásos erdőgazdálkodás folyt, így most fiatal csemetével van tele a terület. Ezért van bekerítve is, így védik a vadaktól a kis fák hajtásait.

Itt jól megfigyelhető, hogy a vágásos gazdálkodás során egykorú, mértani formájú erdőtömbök, területek alakulnak ki, ahol a kezdetben fátlan részek mentén meredek vágásfalak jönnek létre. Itt a hirtelen szabad állásba került öreg fák száradnak, pusztulnak. Ugyanakkor a levágott erdő helyén megszűnik az erdőklíma, a terület gyomosodni kezd, így az erdei növény- és állatfajok vagy elpusztulnak, vagy kénytelenek – ha van egyáltalán hová -, hosszú időre elvándorolni.

Egy gyönyörű idézet a tanösvény vezetőfüzetéből: „... az erdő beszél ahhoz, aki ismeri: jeleket ad, üzen, kitárja magát, csak meg kell érinteni. De ahhoz, hogy érthessük, ismernünk kell fáit, bokrait, füveit, virágait, gombáit, állatait s a sok színt, hangot, az állatok mozgását, életrendjét, természetét, az erdő minden lakójának örök, ősi törvényeit... Csak a tudás hozza közel az embert az erdőhöz, s ha ilyen jó barátságban vannak, akkor szívesen veszik egymást...”

Fekete István, Somogy megye szülötte írta a fenti sorokat, aki hét évig Kaposváron is élt és még akár a töröcskei erdőben is barangolhatott. Az ő gondolatait megfontolva ajánlja minden erdőt szerető kirándulónak a kaposvár-töröcskei „Fekete harkály Tanösvény” bejárását a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága.

Ha nincs nagyon nagy szárazság, az úton a járművek kijárta gödrökben pocsolyákat kerülgethetünk. Ezek ugyanolyan mikro-élőhelyek, mint a rézsű gyökereinek búvóhelyei. Főként két, erdőben élő békafaj, a sárgahasú unka és az erdei béka szaporodik és él benne. Sajnos a felcseperedő békaporontyokra, az ebihalakra nagy veszélyt jelentenek az autók kerekei, de egész békacsalád szaporulatokat pusztíthat el egy-egy tartós aszály is.

Jó esetben kora tavasszal a békákat és a petecsomókat, tavasz végétől, nyár elejétől már a különféle fejlődési fázisú ebihalakat is megfigyelhetjük. (Bár ezt a petecsomót nem itt fotóztam, mert ezen a szakaszon nem voltak tócsák, de valószínűleg erre is szoktak lenni. Ez a parkolóhoz visszafelé vezető út mély keréknyomában volt.)

A Zselic szárazabb termőhelyein kétféle tölgy fajjal találkozhatunk. A cser egy szubmediterrán fafaj, Magyarországon éri el északi elterjedésének határát. Sok helyre, így a Zselicbe is telepítés útján került. Nem is nagyon viseli el a kemény fagyokat, ezért sokszor hosszanti irányban végigreped a törzse, melyet igyekszik benőni, kéreggel betakarni. Így egy, a tőtől a korona felé haladó kinövést vehetünk észre rajtuk (felkiáltó jellel jelölték a fákon). 

A kocsánytalan tölgy már teljesen idevaló faj, a gyertyánnal, mint kísérő, második koronaszinti társával alkotja az ún. gyertyános-kocsánytalan tölgyeseket. A két fafaj kis odafigyeléssel könnyen megkülönböztethető. Ennél az állomásnál két egymás mellett álló csert és kocsánytalan tölgyet kell keresnünk, melyek kérgeit egyszerre lehet végigsimítani és megtapasztalni a köztük lévő különbséget. Persze a kérgük mellett pl. a levelük formája, a rügyük és a termésük is eltér egymástól. Meg lehet próbálni az avarban keresgélve példákat találni erre.

A fák alatt pedig szúrós csodabogyót találunk, melynek piros bogyói a szúrós levelek alatt virítanak.

Hasonlóan hazánk többi erdős területéhez, a Zselicben is a legelterjedtebb nagyvadfaj a gímszarvas, a vaddisznó és az őz. Az ember betelepített nem őshonos fajokat is, mint a dámvad és a muflon. A nagyragadozók (farkas, medve, hiúz) eltűnésével létszámszabályozásuk szerepét az ember vette át. Sajnos önös érdekből mesterségesen felduzzasztotta sűrűségüket és így napjainkban jelentős problémát okoznak az erdők felújulásának akadályozásával: lerágják a fiatal csemeték rügyeit, elfogyasztják a lehullott makkot, valamint pont a Zselicre jellemzően lehántják a sima törzsű, fiatal ezüst hársak kérgét. 

Ha szerencsénk van és figyelmesen haladunk tovább, a földút sarában különféle vadfajok nyomait figyelhetjük meg! Sőt, a pocsolyák közelében néhol sárosak a fák a dagonyázás után hozzájuk dörgölődző vadaktól (főként vaddisznóktól).

Bal kéz felől érjük el egy csapadék kivájta völgy, egy ún. vízmosás kezdeténél az ötödik állomást.

Ez a jelentősebb esők után lezúduló víz által mélyített, „V”-alakú völgy napjainkban is folyamatosan változik. Mélyül, „hátrarágódik”, módosul a nyomvonala, az alja a szűk felső részhez képest ellaposodik. Ez utóbbit a tanösvény utolsó harmadán alkalmunk lesz megtekinteni.

Gyönyörű völgy, érdemes kicsit közelebb menni a széléhez, és elmélázni a szépségén.

Haladjunk tovább a földúton és egy széles nyiladékhoz, a sarkán pedig egy magasleshez érve következik a hatodik állomás.

A vadállomány létszámának, sűrűségének beállítását napjainkban az ember, a vadászok, vadgazdálkodók végzik. A magasles tulajdonképpen a vad megfigyelését, elejtését megkönnyítő létesítmény. Innen kevésbé kap szagot a vad az embertől és a megpillantása is egyszerűbb. 

Itt figyelni kell a fákon a kis nyilakat, mert balra kell fordulnunk, majd a széles útról egy keskeny ösvény bevisz az erdőbe.

Ahogy beérünk az erdőbe, egy körbe kerített kis területet vehetünk észre. A vágásos erdőgazdálkodáshoz kapcsolódóan a letermelt erdő helyén kialakuló vágásterületen az ember által elvetett makkot vagy felcseperedő csemetét meg kell védeni a nagyvadaktól. Ezért sokszor hatalmas területeket kell bekeríteni ún. vadkerítéssel.

Tudni kell azonban, hogy ez a gyakorlat tulajdonképpen egy ökológiai csapda, mert nyilvánvaló, hogy a kerítéseken kívüli területeken nő a vadállomány sűrűsége és ezáltal nő a károkozása is. Hogy látható legyen ez a kártétel, létrehoztak egy kisebb, vadkizárásos területet, ahol tanulmányozható lesz a károsított és a megvédett terület növényzete közti különbség. 

Utunk során már többször találkoztunk mikro-élőhelyekkel. Bármilyen furcsa, de egy hamarosan az utunkba kerülő bükk-óriás is ilyen szerepet tölt(ött) be a környező, sokkal fiatalabb, még nem odvasodó erdőállományban. Kiterjedt koronája, ágrendszere menedék (refúgium) területként biztosított élőhelyet számtalan rovar- és madárfajnak annak idején, amikor kitermelték körülötte az erdőt. A kerítésbe őt is belefonták, így a rátekeredett drót óvta meg azóta is a kivágástól. Most már biztosak lehetünk abban, hogy addig fog élni, amíg az ereje engedi és dísze lesz a töröcskei erdőnek - ezt írták a tanösvény vezetőfüzetében, ami valószínűleg a tanösvény kijelölésével egyidejűleg született 2010-ben.

De az erdő folyamatosan változik, és bizony a hatalmas öreg bükk sem díszíti már sokáig ezt a helyet. Valószínűleg villám csaphatott bele, ezért elpusztult. Persze még így is rengeteg fajnak nyújthat élőhelyet, de a madarak már biztosan elköltöztek róla.

A nagy bükk mellett található a hetes állomás, mely erről a különleges fáról szól.

Innen megkezdjük az ereszkedést vissza a völgybe. Az út elég meredek, eső után, ha sáros nagyon csúszós is lehet. De sűrűn vannak a fák, beléjük kapaszkodva biztosan le lehet menni ezen a szakaszon.

Az ösvény közelében hegyi és korai juharokat is megfigyelhetünk, amelyek ún. szurdokerdőkben is előfordulnak. 

Lefelé haladva az ösvényen elhajló ezüsthársakat figyelhetünk meg. Már több éve így állnak, amire a függőlegesen, az ég felé törő hajtásaikból, ágaikból is következtethetünk. De vajon mitől hajlottak el így? Mitől hajlottak el és miért maradtak úgy?

A tőlünk délre lévő vízmosásban egy régebb óta magára hagyott, „szurdokerdő-szerű” állományt látunk. Régebb óta nem folyik benne gazdálkodás a nehéz megközelíthetősége miatt, amit a földön fekvő sok korhadt, száradt holtfa is jelez. Az ember által kezelt, vágásos erdőkben a holtfa mennyisége sokszor a 3 m³-t sem éri el hektáronként, míg a természetes, mérsékelt övi őserdőkben ez a szám akár 300 m³ is lehet!

A holt fa több szempontból fontos:

• Merőlegesen feküdve a lejtésirányra meggátolja a csapadék hatására bekövetkező eróziót.
• A bennük élő rovar álcák, pajorok táplálékot biztosítanak a fekete harkálynak.

De miért fontos ez az erdőnek? A fekete harkály úgynevezett pillér-faj. Olyan pillér, mint a boltíveket egyedüliként összetartó záró-, vagy pillér-kő.

A tanösvény névadó madara minden évben új odút ácsol magának. Az elhagyott régieket pedig számtalan más, olyan állatfaj használja, amely képtelen lenne e nehéz műveletre. Odúlakó énekesmadarak, kisebb harkályfélék, macskabagoly, az egyetlen odúban költő galamb-féle, a kék galamb, denevérek, pele-fajok, mókus, nyuszt, de akár az odú későbbi kibővülésével még vadmacska is. Így tehát a holtfa és az ezáltal bekövetkező táplálékhiány miatt a fekete harkály eltűnésével „összedőlne a boltív”, és elköltözne a felsorolt rengeteg állatfaj is az erdőnkből. Biztos, hogy a sokak által igényelt „tiszta, rendezett” erdő lenne az igazi erdő?

Itt jön a legmeredekebb szakasz. Fentről nem látszik, de visszanézve meg tudom mutatni, hogy keresztbe tett ágakból lépcső van kialakítva, ami segít a le- vagy feljutásban.

Már majdnem lent vagyunk a völgybe. Ha leérünk érdemes még jobbra megnézni az előbb már említett mély szurdokvölgyet, nagyon szép hely.

Amikor leérünk, kis nyilacska is mutatja a fán, hogy jobbra kell tovább mennünk.

Több fán is láthatjuk, hogy a kilences állomáshoz erre tovább kell mennünk. De már most szólok, hogy ez zsákutca, a kilences állomás után vissza kell fordulnunk, és ugyanide visszajönni.

A levelek között megbújó érdekes, rózsaszínű virág pedig, ha minden igaz a kónya vicsorgó. Legalábbis a leírás illik rá:

A kónya vicsorgó 10-25 centiméter magas, halványpiros, ritkábban fehéres, levélzöld nélküli évelő növény. Rizómáját (gyöktörzsét) vastag pikkelyek borítják. A hengeres száron is csak levélszerű pikkelyek találhatók. Lombos fák (mogyoró, bükk, gyertyán, éger és szil) gyökerein élősködik. Halványpiros, 1-1,5 centiméter hosszú, két ajkú virágai egy oldalra néző, eleinte bókoló fürtöt alkotnak.

A kilences állomásnál egy vágásterület és egy még részben álló idősebb erdőállomány határához értünk. Itt megfigyelhető mennyire elválik a régi és az új erdőtömb egymástól. De már egészen szépen kinőtek a fiatal fák is.

Innen pedig sétáljunk vissza az előző útelágazáshoz.

A fákon jól látható a felfestés, csak az ösvényt nehéz kicsit megtalálni, mert nincs túlságosan kitaposva. De meg van az, a 10-es számmal jelölt fa mellett.

A kis, keskeny ösvényen tovább sétálva vár ránk a tanösvény egyik legszebb része.

Itt lesz egy kis fahidas szakasz.

Kanyargó patakkal.

A patak mentén dús, zöld szőnyeggel.

A fa hídon óvatosan kell lépkedni, mert már elég régi, a deszkái kicsit korhadtak, de bírják még. Csak van amelyik billeg.

A fahíd után meredeken vezet fel az ösvény, ismét beépített ágakkal, lépcsővel segítenek a feljutásban. És fent meg is érkeztünk a tizedik állomáshoz.

A vágásos gazdálkodás során egykorú, sokszor egy fafajból álló, elegyetlen erdőtömbök jönnek létre. Azokon a helyeken, ahol a faállomány nagyobb területen olyan fiatal és ezáltal vékony törzsű, hogy odúkészítésre nem alkalmas a harkályok számára, nagyon fontos mesterséges odúkat kihelyezni. Itt a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Kaposvári Helyi Csoportja készített és rakott ki különféle mesterséges odúkat (köztük egy denevér ládát is) a fákra. Ez a fészkelési, kölyöknevelési lehetőség biztosítása mellett alkalmat ad kutatási tevékenység megvalósítására is.

Ezekben a fiatal, 20-30 év körüli állományokban még gyakrabban találkozhatunk ún. pionír fafajokkal is, amelyek rendkívül könnyű, a széllel kiválóan terjedő termésük segítségével elsőként, úttörőként tudják meghódítani az üres vágásterületeket. A kecskefüzek, rezgőnyárak, nyírek rövid életűek, így hamarabb is odvasodnak, átsegítve a különféle állatfajokat azon az időszakon, amíg az eredeti erdőtársulás fái is odvasodó korba érnek. Érdekesség: a gímszarvasok rágása, hántása jól megfigyelhető a sima kérgű, fiatal ezüsthársak törzsén.

Itt is figyelni kell a kis nyilakat a fákon, mert az ösvény elkanyarodik, és visszatérünk a patakhoz.

Egy enyhe kanyar után megérkezünk egy nagyon érdekes, a patak és a csapadék-erózió által kialakított, töltésszerű, természetes földnyelvre, ami egyben a tizenegyedik állomás helyszíne.

Egy égerliget és a benne meanderező patak felett állunk. Az ilyen erdőtársulások ma már mindenhol, így a Zselici tájban is nagyon ritkák. A patakok völgyei legtöbbször kiegyenesítettek, mélyítettek, szabályozottak, a környezetüket gépekkel rendszerint feltúrták, megbolygatták. A fák helyén gyakran utak vannak, a környező szántók egészen a patakig érnek. Pedig ezek a vizes élőhelyek a zárt erdőtömbökben rendkívül fontos, diverzitás (változatosság) növelő szerepet töltenek be, és a fajok vándorlásának lehetőségét megteremtő (ökofolyosó) szerepük sem elhanyagolható. 

Ez az égerliget, amelyben állunk viszonylag természetszerű képet mutat, a fő állományalkotó fafaj, a mézgás éger mellett még egy hegyi szillel is találkozhatunk. 

A földnyelv végére érve le kell ereszkednünk a fahídhoz.

Ebben ismét segítségünkre lesz egy kis lépcső. De sár esetén nagyon óvatosan, mert csúszós lehet.

És ez a túránk leghangulatosabb, legszebb része. Érdemes itt lelassítani, és csak nézelődni kicsit.

A vizes élőhelyek és a szurdokok természeti értékeinek mind teljesebb védelme érdekében a nemzeti park igazgatóság a patak mentén és a vízmosásokban a jövőben nem kíván gazdálkodni. 

Fölöttünk pedig égig érnek a fák. Kora tavasszal még lombtalanul, aztán hamarosan már zöld sátorként borulnak a fejünk fölé.

Az égeresben kanyargó ösvény mentén több helyen láthatók elhalt, földön fekvő fatörzsek, lábonszáradt faegyedek. Az elpusztult fákat az erdőben holtfának hívjuk. Megléte az erdei ökoszisztéma szempontjából nélkülözhetetlen. Lebomlása folytán tápanyag visszapótlást jelent az erdőtalaj számára. Víztartó képessége, majd a víz lassú elpárologtatása miatt jelentős hatása van az erdei mikroklímára.

A holtfa fontosságát mutatja az is, hogy számos védett és fokozottan védett rovar lárvaállapotban csak elhalt faanyagban képes fejlődni, mint pl. a nagy szarvasbogár vagy a havasi cincér. Kizárólag elhalt fába vájja odúját a közép fakopács, a földön fekvő fatörzseket bontja szét a hangyákra specializálódott zöld küllő. A nagyobb, földön fekvő törzsek jó rejtekhelyet biztosítanak a kígyó megjelenésű, mégis rendszertanilag a gyíkokhoz tartozó lábatlan gyíknak, vagy az akár két méteresre megnövő erdei siklónak is. 

A szabadon áramló patakok, folyók romboló-építő szerepe szintén része a természetes élőhelyek kialakulásának, fejlődésének. Ezt a folyamatot figyelhetjük meg a patak ezen szakaszán. A tanösvény mentén csobogó kis vízfolyás helyenként nagy kanyarokat tesz, hogy az útjába eső akadályokat kikerülje. A patak kanyarulatainak belső részén épít, míg a külső részén rombol a víz, így alakítva ki egyre nagyobb, úgynevezett meandereket.

A fapallós hidas, gyönyörű rész után ismét figyeljünk a nyilakra, és meglátjuk, hogy merre kell tovább mennünk.

Innen már a patak mentén sétálunk vissza, majdnem egészen a parkolóig. Itt is megfigyelhetünk még a fákra kitett mesterséges odúkat.

Az égerliget után ismét az erdőben kanyarog az ösvényünk, a fára festett harkályok jól láthatóak, jól követhetőek.

Ezen a részen a domboldalban is, és az út mentén is találkozhatunk sok csodabogyó bokorral. A szúrós csodabogyó nagyon különleges növény, olyan, mintha a levelein nőne a termése, dehát olyan nincs. Vagy mégis van?

Levélszerű ellaposodott szárképletei, az ún. fillokládiumok tojásdad-lándzsásak, 10–30 mm hosszúak, 10–12 mm szélesek, ép szélűek, bőrszerűek, merev szúrós hegyben végződnek. A valóságos levéltől abban különböznek, hogy rajtuk virág és termés van (innen ered a neve), ami az igazi levélen soha nincs. Valódi levelei aprók, pikkelyszerűek, a levélágak tövénél helyezkednek el.

Ezen a tisztáson néhány évtizede még egy ház és az udvara állt. Valószínűleg az itt élő ember ültetett ide akácokat, amelyek a tanösvény elején már ismertetett módon jelentősen veszélyeztetik a természetes vegetációt, ezért visszaszorításuk kiemelten fontos természetvédelmi feladat.

Ezt a munkát lehetőleg vegyszerezés nélkül, a kérgébe vágott gyűrűvel, ezáltal a nedvkeringésének megakadályozásával, sarjadásának csökkentésével, így akár elpusztításával igyekeznek elérni, lehetőséget teremtve itt is az őshonos növényzet visszatelepülésére. Érdemes megfigyelni az út mentén később következő akácokon a gyűrűk alatti erőteljes sarjadást, ami a faj hihetetlen vitalitását, élni akarását mutatja.

A 12-es állomással szemben, a domboldal felé, nyugati irányba nézve megpillanthatjuk az 5. állomásnál ismertetett, ott még szűk völgy alsó, kiszélesedő részét.

És újra odvas keltike szőnyeg mellett sétálhatunk, illetve élvezhetjük isteni, édes illatát.

Elérkeztünk túránk utolsó szakaszához. A tőlünk bal kéz felé, nyugati irányban elterülő domboldal erdeiben az erdő kezelőjének a célja az, hogy a jövőben úgy gazdálkodjon, hogy megvalósítsa a növény- és állatvilág szempontjából legideálisabb folyamatos erdőborítást, amely gazdasági szempontból is előnyösebb lesz. Természetesen az erdőjáróknak, kirándulóknak is sokkal nagyobb élményt fog jelenteni egy ilyen erdőterületen a séta.

A feladat azonban elég nehéz, mivel ez az erdő még a vágásos gazdálkodás képét viselő, főként egykorú állományból áll. De talán le lehet a természetes erdőkben működő kis erdőciklust másolni. A mérsékelt övi őserdőkben egy-egy famatuzsálem elöregedésekor, vagy valamilyen természetes bolygatáskor (szél, hónyomás) kidőlő egy-két fa helyén keletkező lékben indul meg a környező öreg fák magjaiból a fiatal csemeték fejlődése. Az elszórtan, véletlenszerűen, különböző időben kialakuló lékek megtörik az állomány egykorúságát és változatos korosztályviszonyokat eredményeznek.

Az utolsó állomás egy ilyen kis léknél van kijelölve.

Figyeljük meg az itteni és a környékben kialakított lékek kis kiterjedését, az anyaállomány óvó árnyalását, ezáltal az erdőklíma megőrzését, de ugyanakkor a fejlődést elősegítő napsugarak földre jutását is.

A kiinduló pont előtt, jobb kéz felől, a patak mellett egy vízállást láthatunk. Ezt egy mesterséges töltéssel alakították ki régen a falubeliek, kenderáztatási célból. Megfelelő vízellátottság esetén kiváló szaporodó helye a kétéltűeknek, de szerencsés délutánokon akár sütkérező mocsári teknősöket is észrevehetünk.

Körbe értünk hát a Fekete harkály tanösvényen, innen már csak egyenesen kell tovább menni, és kiérünk a parkolóba, illetve Töröcskére.

Remélem felkeltettem a kíváncsiságotokat, és ha Kaposváron vagy a környékén jártok, megkeresitek ezt a gyönyörű helyeket rejtő erdőt, és végig sétáltok a Fekete harkály e-tanösvényen.

A vezetőfüzet letölthető a Duna-Dráva Nemzeti Park honlapjáról, a tanösvények között található Fekete Harkály e-tanösvény lapjáról. Érdemes, mert könnyebb vele a tájékozódás is, és nagyon hasznos információk vannak benne. (A fenti információk nagy része is innen származik.)

A Zselici erdőkben még más remek kirándulóhelyek is vannak, például a közelben a Ropolyi-tó és a Zselici Csillagpark körül, továbbá a különleges, kaposgyarmati mésztufa hasadék sincs messze. Almamelléktől Sasrétig pöfög a Zselici csühögő kisvasút, egy másik kisvasutat és nagyon különleges tanösvényeket találhatunk még Kaszóban is.

És ha szeretnétek értesülni az új bejegyzésekről, kövessétek a Kiránduló facebook oldalát is. Ott lehet kommentelni, és a saját élményeket is szívesen olvasom!

Az információk másik része a wikipedia oldalairól származik.