kiránduló

Méteres hó tetején trappolni hegynek felfelé utánozhatatlan élmény. És nagyon fárasztó. De egyszer ki kell próbálni! A környező országokban több helyen is van rá lehetőség, ahol van hegy és van hó. Régóta dédelgetett álmom váltottam valóra, amikor beneveztem egy hótalpas túrára és hatalmas volt! Mármint a hegy, amire felmentünk. :-) De megérte! Mivel újra itt a szezon, most bemutatom, hogyan mentünk fel Semmering melletti a Stuhleck hegyre télen, hótalppal és síléccel. És ha kedvet kaptok, csináljátok utánam! De ne egyedül, mert a hegy nem viccel! Viszont most tartsatok velem!

Hol található? Ausztriában, Stájerországban, Spital am Semmering település mellett, térképen ITT.

Spital am Semmering falucska mellett magasodik a Stuhleck hegy, ami télen hatalmas síközpont rengeteg pályával és felvonóval, ezért parkoló is sok van. Mivel mi nem felvonóval megyünk, hanem gyalog, így a túraúthoz legközelebbi parkolót válasszuk, ami a P4. A településen jól ki van táblázva, hol találjuk a parkolókat, addig menjünk, amíg a négyest meg nem találjuk.

A 4. parkolónál is van egy felvonó és mennyivel kényelmesebb lenne azzal felmenni, dehát most nem ez a cél. Kemények vagyunk és túrázunk. A túránk célpontja a Stuhleck 1782 méter magas csúcsa. 875 méterről indulunk. Szerencsére ezt ott nem tudtam, mert 900 méter szintemelkedés nyáron is sok, hátmég télen... :-)

Indulás előtt még el tudjuk intézni "ügyes-bajos" dolgainkat a felvonó alsó állomásánál és vethetünk egy pillantást a pályán siklókra is. Aztán irány a túraút.

A fotók kicsit sötétek, dehát az idő is az volt. Kicsit havazott, kicsit hideg és nagyon felhős volt. De legalább nem volt köd.

A túra a parkoló után kezdődik, először az úton megyünk tovább. Mivel hó már itt is van, akár fel is csatolhatjuk a hótalpakat, bár ha valakinek van cipőre húzható szöges talpa, itt még az is jó.

Mivel az út lejárt havas volt és eléggé csúszott, mi "beöltöztünk". A hótalp egy műanyag izé, ami a cipőnknél jóval nagyobb, így nagyobb felületen oszlik el a súlyunk. Az alján fogak vannak, amik megakadályozzák a csúszást. Nagyon fontos a megfelelő beállítás a cipőnk méretéhez, amit a műanyag csatokkal pontosan be lehet lőni. Hóban természetesen fontos a megfelelő lábbeli, ami nem ázik be, a nadrág szárára egy kamásli, hogy felülről se menjen hó a cipőnkbe és erre jöhet a hótalp. Kötelező kiegészítő a sí- vagy túrabot, aminek a végén egy szélesebb "hótányér" van.

Hótalppal teljesen biztonságosan és tempósan lehet haladni a csúszós, havas úton, így kifejezetten előnyös télen egy ilyennel túrázni.

Az út egy patak mellett halad, amiben folyamatosan csobogott a víz. Annyira azért nem volt hideg, hogy a patak is befagyjon. Csak a hó volt nagy.

Nyáron itt lehet, hogy még autók is járnak. Kényelmes, enyhén emelkedő, széles úton sétálhatunk egy darabig.

Az út mellett egy valamikori vízimalom is van, ami egy hídon keresztül közelebbről is megnézhető.

Aztán egy határozott bal kanyarban mi elhagytuk a széles utat és egy keskenyebb ösvényen mentünk tovább egyenesen. Természetesen az autóutat is követhetjük tovább, mert az is ugyanoda megy, mint mi, csak kicsit hosszabban kanyarogva.

A rövidítésnek persze ára van, de itt még nem érezhető. Csak sétáljunk tovább a patak mentén.

Mindenképpen meg kell említeni, hogy télen nagyon nehéz jól öltözni a túrához. Mivel hideg van, nyilván felvenne az ember egy valamilyen télikabátot, azonban ez lehet, hogy nem túl jó választás. Mivel egyre meredekebb lesz az út felfelé, egyre jobban fogunk izzadni és befülledni a télikabátba, ami ugye bent tartja a meleget. Ezért válasszunk inkább rétegesebb öltözetet, alulra mindenképpen valamilyen jó vízelvezető képességgel rendelkező technikai pólót vegyünk, rá hasonló jó tulajdonságokkal rendelkező pulcsit vagy polárt, és egy soft shell kabátot. Ami fontos kiegészítő, az a sál - csősál, sapka - fülvédő, kapucni és kesztyű.

Kb. 50 perc alatt hüttékhez értünk, azonban ezek nem voltak nyitva, úgyhogy egy gyors szusszanást követően indultunk is tovább.

Innentől az Ausztriában szokásos sárga táblákon a Karl-Lechner-Haus feliratot kell követni, illetve a fákra festett piros-fehér-piros jelzéseket.

Még erre is van patak, de ez már egy kisebb vízfolyás, és hamarosan ezt is elhagyjuk.

Innentől bedurvult az ösvény és elég meredeken kellett felfelé kapaszkodni.

A piros-fehér-piros jelzések nagyon jól látszanak a fákon, de az út össze-vissza szerpentinezik a fák között.

Itt látszik, hogy a hegyoldal milyen meredek, erre kell valahogy felkanyarogni.

Egész eddig mentünk a letaposott ösvényen a fák között, imitt-amott kiálltak sziklák is a hóból. Itt a kerítés oszlopoknál gondolkodtam el először, hogy mekkora is a hó alattunk, ha az oszlopból csak ennyi látszik ki.

Közben nemcsak mi mentünk felfelé hótalppal, hanem mások is, de síléccel. Ők a síléc aljára tettek egy olyan ráhúzható valamit, amivel előrefelé csúszott a síléc, de hátrafelé nem. Mondjuk ahol oldalra lejtett a túraút, ott komoly problémáik voltak, mert oldalra lecsúsztak az ösvényről. De többen így mentek fel a hegyre: fölfelé "gyalog" sílécen, majd lefelé síelve a sípályán. Olcsó megoldás, de ezzel a módszerrel napi egy csúszás fér csak bele, terminátoroknak max. kettő. (Mert több mint 3 óra alatt értünk fel.)

Éshát fölfelé elég kemény a hegy, sok energiát kivesz az emberből mire felér.

Majdnem 2 óra mászás után értük el a Karl-Lechner-Haus hüttét, ahol lehetőség van kicsit megmelegedni, a vizes cuccokat kicsit megszárítani és inni egy jó forró teát (vagy más italt).

Az ajtó fölötti tábláról kiderült, hogy a hüttét 1907-ben építették és 1450 méteres magasságban van. A másik tábláról pedig az derült ki, hogy néhány féle étel is van: forró leves, rántotthús és túrósrétes.

Innentől az irány az Alois Günther-Haus, ami még egy órára van. Ez a tábla is kb. térdig ért, pedig az ilyen táblák legalább átlag-ember magasak, vagy inkább még nagyobbak.

A Stuhleck egyébként Kelet-Ausztria legnagyobb síterülete, ahol 24 kilométer sípálya fogadja a síelés és snowboardozás kedvelőit. A pályák kékek és pirosak, éjszakai- és FIS versenypálya is található a síterepen. 5 km hosszúságú, igazán családbarát, természetes szánkópálya is van. És a határtól nincs messze, kedvelt síterep a magyarok körében is.

Nyáron itt lehet, hogy kanyarog a túraút, télen viszont teljesen egyenesen vezet a havon kitaposott ösvény. Bár így rövidebb, de sokkal meredekebb is.

Viszont itt már érdemes néha hátranézni. Ha már úgyis megáll az ember lihegni egy kicsit, legalább gyönyörködhet a kilátásban.

Aztán lehet tovább mászni fölfelé a fák között.

Még egy kis kapaszkodás a meredeken, és lesz egy kis vízszintes szakasz is. Na nem túl hosszú.

Szusszanás közben érdemes körülnézni, mindenfelé havas hegyek, amerre a szem ellát. Csodálatos!

Tettünk egy próbát, hogy kb. milyen vastag hótakaró lehet a talpunk alatt. Hihetetlen és egyben kicsit ijesztő is, a két bot egyforma hosszú. :) Talán ha 40 cm kiállt a 120 centis botból.

És még mindig van felfelé. A fenyők még mindig nagyon nagyok, lehet, hogy még nagyon messze vagyunk a csúcstól?

A fotókon nagyjából látszik, hogy mennyire meredek az ösvény. Nagy szükség volt itt a hótalpra, anélkül csúszkáltunk volna össze-vissza. De leginkább vissza.

Újabb pihenő közben még szebb kilátás nyílik elénk. Előttünk Semmering másik hegye a Hirschenkogel, melyen szintén vannak felvonók, sípályák és szánkópálya. Bár úgy tűnik, azon kevesebb a hó, a látszat csal, azon is lehetett síelni, csak a csúcs körül van kevesebb. Igaz, az a hegy kisebb, kevesebb sípálya áll rendelkezésre, viszont híres az esti kivilágításáról. A hét pályából hatot, illetve a szánkópályát és a snowboardosok, valamint freestylerek körében kedvelt Split-Parkot este 18 óra után kivilágítják. A Hirschenkogel Ausztria legnagyobb esti-síterepe.

A másik irányba szépen rálátni a Schneebergre és a Raxra is. A Rax-on is vannak sípályák, a Schneeberg viszont másról híres. Ez Alsó-Ausztria legmagasabb hegye, az utolsó kétezres csúcs a Keleti-Alpokban. Ott is szerveznek hótalpas túrákat, de az még keményebb, hiszen 2076 méter a Klosterwappen csúcs. Aki addig fel akar menni, annak fel kell kötni a nadrágot.

És a hegyeken túl látszik a Fertő-tó is, meg a körülötte elterülő síkság.

Végre összementek a fák, itt már csak törpefenyők vannak, közeledek a csúcshoz. :-)

Azért addig még egy elég meredek szakasz van vissza.

És végre feltűnt a csúcson lévő hütte.

A hóban a turistaút karókkal van jelezve, ha ezek mentén haladunk, nem tévedhetünk el. Ráadásul itt már nincs hova felfesteni a piros-fehér-piros jelzést, hiszen kicsik a fák. Ezért is jó a karózás.

Még egy pillantás hátra, lent Spittal am Semmering település, onnan indultunk. A háttérben pedig a Schneeberg és a Rax vonulatai.

Azért az látszik, hogy a Stuhleck nem adja magát könnyen. Akár nyáron, akár télen, az utolsó szakasz már nagyon meredek.

Végre felértem. A csúcson kevesebb hó van, de valószínűleg nem azért, mert itt nem esett, hanem mert elfújta a szél. Rendkívül erős és hideg szél fújt fent, nem is sokat voltunk kint.

Gyorsan bementünk a hüttébe melegedni és mindenki megkapta a megérdemelt jutalmát. Ki virslit, ki sört, én túrósrétest vanília öntettel. Isteni!

A hüttében a kiszolgálás kicsit fura: a pulthoz kell menni rendelni és fizetni, ott adnak egy számot, amit az asztalunkra ki kell tenni és amikor elkészült a rendelésünk, akkor egy pincér megkeresi az asztalok között a rendelés számát. Mivel a hely elég nagy, nagyon sok hosszú asztal van, nincs könnyű dolga. De végül minden rendelés célhoz ér.

A Stuhleck csúcsán van egy kis plató a hütte mellett. Ezen kellemes lehet a séta nyáron, azonban télen nem esett jól. 

A Stuhleck Stájerország egyik legszebb panorámájú hegycsúcsa. A csúcsról 360 fokos körpanoráma tárul elénk, innen már arra is láthatjuk a panorámát, amerre eddig a hegy takarta előlünk. Körben, mindenfelé hegyek vannak még, havasabbak, kevésbé havasak. Elvileg ellátni akár a Balatonig is.

A Stuhleck csúcsán találkozhatunk a Plútó kisbolygóval is, ami egy naprendszer tanösvény része. A Nap Rettenegg nevű településen van, ahonnan egy 6,5 km hosszú túraút vezet a Stuhleck-ra. A túra során 1 : 1 milliárdhoz arányú bolygókkal találkozhatunk. A méretarányos kialakítás miatt került a Plútó a Stuhleck tetejére, a többi bolygó a falu és a hegy közötti túraút mentén helyezkedik el.

Természetesen van csúcskereszt, amivel a metsző szél ellenére mindenki fotózkodik.

Elvégre valahogy dokumentálni kell, hogy "itt jártam". :-)

Lefelé az út ugyanarra vezet, amerre feljöttünk. Vagy, kisírhatjuk a túravezetőknél, hogy lefelé libegővel akarunk menni. :-) A csúcs közelében van is egy libegő, de ez nem a parkolóhoz visz vissza, ezért ez nem jó nekünk.

A parkolóhoz visszavivő libegő egy kicsit odébb van, de nincs messze. Csak követni kell a karókat a sípálya szélén.

Miközben mi csattogunk lefelé a hótalpakkal, mellettünk suhannak a síelők. A panoráma meg még mindig lélegzetelállító.

Ha tehát egy körtúrát szeretnénk, és nem ugyanarra visszamenni, amerre feljöttünk, akkor a csúcstól a másik oldalon kell lefelé követnünk a karókat. Ezt nyáron is megtehetjük, és leereszkedhetünk a sípályák mellett.

Egészen addig kell követni a színes karókat, míg meg nem érkezünk a w11 névre hallgató étteremhez és a libegő felső állomásához. Ez a libegő (ha minden igaz) sajnos nyáron nem jár, így a nyári túrázóknak erre is gyalog kell lemenniük, de télen van egy kis könnyítés.

Innen az 1. sípálya mellett egy kanyar után megtalálnánk a Promibahn nevű libegőt is, ami pont a 4. parkolóhoz visz le, de sípályán túrázni életveszélyes (és valószínűleg tilos is). Ezért inkább kis kerülővel mentünk le. De nyáron arra lehet rövidíteni.

A libegőre jegyet az étterembe lehet venni és lefelé biztosan nem kell sorban állni.

Nekem nagy jutalom volt lefelé libegőzni, hiszen a libegővel hangtalanul suhanni a táj felett csodálatos. Én imádom! Ráadásul lefelé ugye mindig szebb a panoráma. Hát itt is van mit nézni. :-)

Átrepültünk egy tó felett is, ez valószínűleg a sípályák hóágyúihoz biztosítja a vizet. Egész nyáron gyűlik benne a patakok vize, hogy aztán télen rá tudjanak segíteni belőle a havazásra.

A libegő nem megy le teljesen a parkolóig, a hegy felénél át kell szállnunk egy másik libegőre.

A másik egy kicsit feljebb van, így újra fel kellett csatolni a hótalpakat, hogy feljussunk a meredek lejtőn a libegő felső állomásához. Ez "csak" 4 személyes ülésekkel rendelkezik, míg a másik 6 személyes volt.

A Stuhleckbahn felső állomása mellől indul a hosszú és kanyargós szánkópálya is.

Hát, nem kevesen állnak sorban a felfelé menő oldalon... De még így is gyorsabban juthatunk fel a hegy tetejére, mintha gyalog kellene mennünk.

A libegőkön lehajtható tető is van, ami nagy szélben vagy hóesésben nagyon hasznos. Mondjuk nem annyira szép a kilátás alóla, de azért át lehet látni a plexi lapon. Persze fotózásra nem alkalmas.

A libegő ára a honlapjuk szerint csak lefelé: Weißenelfbahn 11 Euro + Stuhleckbahn 5,10 Euro.

Ez a libegő, a Stuhleckbahn már lemegy a faluba, sőt két állomása is van. Van egy közbenső megálló a felső parkolókhoz vezető út mellett, ahol étterem is van. Vagy lemehetünk vele egészen a falu széléig, ahol hatalmas parkoló van az alsó állomás körül.

Ha a 4. parkolóhoz kell visszajutnunk, akkor a közbenső állomáson kell kiszállni és az aszfalton felgyalogolni a parkolóhoz. Kb. 1 km-re van, viszont az út folyamatosan emelkedik, ezért legalább 15 perc lesz, míg odaérünk.

Visszanézve nem is tűnik olyan nagynak a Stuhleck, csakhát innen nem látni fel a csúcsáig. Jó kis egész napos túra, hótalppal vagy anélkül. Azért azt ne felejtsük el, hogy a szintemelkedés kicsivel több mint 900 méter fel, aztán le is. Azért ez nem kevés. Télen is megizzasztja az embert. De megéri! A hideg, tiszta levegő, a fenyvesek illata, aztán a csúcsról a csodálatos panoráma kárpótol minden szenvedésért.

Egy jótanács még a téli túrához: soha ne induljunk el egyedül. Legjobb a hegyet már ismerő túravezetővel menni, bár a jelzések mentén természetesen önállóan is felmehetünk. Csak ne egyedül, mert a hegyen könnyen lecsaphat hirtelen egy vihar, hóvihar, köd, ónos eső, ami nagyon megnehezíti a tájékozódást. Feltöltött telefonnal induljunk útnak és előre mentsük el a hegyi mentők telefonszámát. Cudar idő esetén a hüttékben meghúzhatjuk magunkat, de előfordulhat, hogy csak másnap tudunk lejönni, ezért pénz, kártya is legyen nálunk. És ahol hó van, ott bármikor lehet lavina is. Szóval minden eshetőségre fel kell készülni, kicsit talán jobban, mint nyáron.

Remélem kedvet kaptatok egy hótalpas túrához. Vannak azért a Stuhleck-nél könnyebb túrák is, meg nehezebbek is, lehet válogatni vérmérséklet szerint. De a környék tele van más túra-lehetőségekkel is. Semmering évszázados gyógy-üdülőhely és síközpont, ahova vonattal is érkezhetünk. A vasút mellett pedig nagyon klassz túraútvonal van és kilátókról figyelhetjük a hosszú, kanyargó vonatokat. És a Schneeberg is itt van a szomszédban, ahol szintén rengeteg kirándulási lehetőséget találhatunk.

És ha nem szeretnétek lemaradni az új bejegyzésekről, kövessétek a Kiránduló facebook oldalát is. Ott lehet kommentelni és a saját élményeket is szívesen olvasom!