Libegőzni mindig jó, mert hangtalanul suhanni a zöld legelők fölött, a suttogó fenyvesek között csodás! De télen talán még varázslatosabb a panoráma, mint nyáron. A behavazott hegyoldal, a fehérbe öltözött táj, a havas fenyők lenyűgöző látvány. A semmeringi síelési lehetőségek egyik helyszíne a Stuhleck hegy, ahol csak télen járnak a felvonók (sajnos), viszont akkor bárki kipróbálhatja őket úgy is, ha nem síel. Fent klassz étterem van, ahol lehet melegedni, ebédelni, gyönyörködni a kilátásban, vagy akár felsétálni a csúcsra, aztán visszalibegni a völgybe. Az 1644 méteres magasságban lévő étteremhez vivő libegőnek két szakasza van. Az alsót már bemutattam, most itt a felső libegő. Tartsatok velem ha voltatok már a Stuhleck-en síelni, meg akkor is ha még nem. Mutatom milyen!
Hol található? Ausztriában, Stájerország észak-keleti csücskében, a Semmeringi régióban, Spital am Semmering település mellett. Térképen ITT.
Az autóval érkezőknek rengeteg parkoló áll rendelkezésére, hiszen a Stuhleck télen hatalmas síközpont. Meg lehet állni már a falu szélén lévő P1 parkolóban is, ahonnan indul az alsó libegő, vagy feljebb is lehet menni a szűk utcákon a többi parkolóhoz.
Spital megközelíthető tömegközlekedéssel is, a Semmeringi-vasút vonalán van állomása Mürzzuschlag és Semmering között. A felvonó alsó állomása a vasútállomástól kb. 10 perc sétára van, még akár sílécekkel is vállalható.
A Weißenelfbahn libegő alsó állomásához a Stuhleckbahn libegővel lehet felmenni.
A Weißenelfbahn egy hat üléses libegő, elsősorban sífelvonó, de "gyalog" is utazhatunk vele. Viszont úgy csak kettesével ülhetünk fel, hiába van hat ülés. Vagy ha páratlanul vagyunk, akkor valaki egyedül marad. Én is így jártam. Ezért utaztam hat ülésen egyedül.
A beengedő kapuk után a gyalogosoknak külön sáv van és felváltva engedik a síelőket a gyalogosokkal.
A beengedő kapukat a mágneskártya úgy nyitja, hogy nem kell odatartani sehova, eltehetjük a kabátunk zsebébe is a kártyát, nehogy elvesszen. Előny, ha a kabát ujján (a felkarnál) is van egy zseb, de lehet, hogy belső zsebből is működik.
Mivel ez egy sífelvonó, így a be- és kiszállásnál is mindenhol hó van. A cipőnk talpára ezért nem árt egy "hómacska", egy cipőre húzható gumis, szöges talp, mert a hó csúszhat.
Hogy hova kell állni, az jól látszik a hóban is. A piros vonal mögé állva pont a hátsónk alá érkezik az ülőke, lehuppanunk, lecsukjuk a lábtartót és már suhanunk is fölfelé a hegyre.
Erre a libegőre jegyet venni a Stuhleckbahn legalsó, vagy középső állomásán lehet. A Weißenelfbahn alsó állomásánál nincs kassza. Viszont ha föntről érkezünk gyalog, akkor a felső állomás melletti étteremben tudunk venni jegyet lefelé.
Ennek a libegőnek a sebessége kicsit gyorsabb, mint a nyáron működő libegőké, hiszen a síelők leszállásnál csak lecsusszannak, nem kell annyira belassítani az üléseket az állomásokon. Azonban ha "gyalogos" utasok is vannak, akkor egyrészt csak kettesével engedik utazni őket, másrészt kiszállásnál lelassítják a libegőt. Sőt, előfordul, hogy meg is állítják. Ilyenkor nem kell pánikba esni (pedig könnyen megy), valószínűleg csak segítenek valakinek ki- vagy beszállni, és a libegő hamarosan újra elindul.
Az üléseknek a lábtartón kívül van egy lehajtható teteje is, amit hóesés vagy erős szél esetén magunkra húzhatunk. Az üres ülések fölött automatikusan lecsukódik a tető, hogy ne ázzanak az ülések, ne essen rájuk a hó. De amelyikben ülnek, ott az utasok dönthetik el, hogy lecsukják-e a tetőt is, vagy nyitva marad. (A lábtartót kötelező lecsukni, a tetőt nem.) Mivel a tető átlátszó plexi, ezért azon keresztül is tudunk nézelődni. Csak azon keresztül egészen más színben láthatjuk a világot. :-)
Ahogy egyre feljebb érünk, már fölfelé is tudunk nézelődni (bár a lélegzetelállító panoráma majd lefelé vár ránk). A Stuhleck melletti hegyen nagyon sok szélerőmű forog. Tehát errefelé sokat fúj a szél... Ezen libegőzés közben érdemes elgondolkodni... Ez nem biztos, hogy túl jó nekünk.
Út közben a táj mellett figyelhetjük a lefelé száguldozó síelőket is, mert a sípályák fölött-mellett is elrepülünk.
Ez Kelet-Ausztria legnagyobb síterülete, ahol összesen 24 kilométer sípálya van. A pályák kékek és pirosak, éjszakai- és FIS versenypálya is található a síterepen.
Szeles napokon itt nem túl jó libegni, mert ezen a nyílt szakaszon nagyon tud fújni a szél és lengeti az üléseket. Természetesen ettől sem kell parázni, mert ha gond lenne, nem működne a libegő. Tehát amíg le nem állítják, addig nem lehet gond. De attól még elég rossz érzés, amikor löködi a szél a libegő ülését. (Sajnos kipróbáltam.)
Út közben átlibegünk több tó fölött. Ezek mesterséges víztározók (Speichersee), amiben egész nyáron gyűjtik a vizet, hogy télen legyen miből havat gyártani. Ezekből látják el a hóágyúkat vízzel. Ezért nem is hagyják befagyni a tavat. Bár van rajta jég, látszik, hogy van benne valami keringtető, mert mozog a víz.
De mi is ez? Ez egy két-sebességes sífelvonó, libegő. Azért két-sebességes, mert van egy gyorsabb szállító-kötél, amin a két állomás között utazunk, de az állomásokon az ülések erről a gyors kötélről leakadnak, és egy másik drótkötél vagy lánc segítségével lassan mennek körbe, hogy kényelmesen be- és kiszállhassanak az utasok.
Kb. 8 perc utazás után már fel is tűnik a felső állomás. Ez a libegő nem olyan hosszú, mint az alsó.
Az oszlopon még azt mutatja a tábla, hogy itt még ne nyissuk fel a lábtartót. De ha beérünk a tető alá, ott már nyithatjuk, és igyekezzünk gyorsan kiugrani és félre szaladni az ülés elől. Hogy ez biztosan sikerüljön, kicsit lelassítják az üléseket.
A síelőknek sokkal könnyebb, ők csak leteszik a léceket és már siklanak is lefelé a kis dombról. A snowboard-osoknak kicsit nehezebb volt, mert ők általában úgy utaznak, hogy csak az egyik lábuk van bekötve, így kiszállás után még egy lábon ugrálnak el a libegő ülése elől.
A felső lebegő felső állomása tehát 1644 méteren van. A libegő melletti épületben van egy klassz (gyors) étterem, ahol - mint az Ikea-ban - mehetünk a tálcával, a pultoknál kiválasztjuk, hogy mit szeretnénk enni és a végén a kasszánál fizetünk. Az étteremben sok magyar dolgozik, így nem lesznek nyelvi nehézségek. Az étterem mellett kilátóterasz is van, ahonnan bámulatos panorámában gyönyörködhetünk. Rálátni a Schneeberg csúcsaira és a Rax vonulataira.
Ráadásul a libegők munkatársai között is vannak magyarok, akik segítenek a beszállásnál.
A felvonótól elindulhatunk tovább, felfelé is, a csúcson lévő Alois Günter Haus felé. Az út végig a sípálya mellett vezet, hosszú, fekete-narancssárga oszlopokkal van kijelölve. Fent 1783 méteren egy csúcskereszt is van. És mindig fúj a szél! Télen metsző, hideg szél!
Egyébként a Stuhleck Stájerország egyik legszebb panorámájú hegycsúcsa. A csúcsról 360 fokos körpanoráma tárul elénk, körben, mindenfelé hegyek vannak még. Elvileg ellátni akár a Balatonig is. Tehát érdemes felmenni!
De ha addig nem is, a fotópontig nem nehéz elmenni, ahol egy keretben egy régi libegő ülés van felfüggesztve, fölé pedig a hegy nevét írták fel, hogy a fotón is látszódjon, hogy a Stuhleck-en vagyunk. A w11 pedig az étterem neve.
Fenti fotó hóesésben készült, akkor nem voltak olyan jók a látási viszonyok, meg a libegő tetejét is le kellett csukni a hó és a szél miatt. Szerencsére jobb körülmények között is sikerült fotóznom.
Ha lefelé indulnánk, akkor bal oldalról közelíthetjük meg a libegőt. Itt kapuk nincsenek.
Innen lefelé nagyon kevesen mennek libegővel, ezért sorba biztosan nem kell állnunk, úgy mint fölfelé. Mivel lefelé síelő biztosan nem megy, ezért a beszálló helynél nincs hó. Azt viszont itt is jól látható világító vonal mutatja, hogy hova kell állnunk a beszálláshoz.
Gyalogosan innen is csak kettesével lehet utazni. Az indok az, hogy így biztonságosabb a kiszállás. (Négyen-hatan nem tudnánk elfutni előle... Természetesen ezt számos nyári libegőn cáfoltuk már, de a szabály az szabály. Mondjuk a hat ülés tényleg elég széles.)
Beszállás után lehúzzuk a lábtartót és már akad is az ülés a gyors szállítókötélre, már repülünk is a sípályák fölött.
Jobbra a Schneeberg havas teteje látszik, ahova egy szurdokon keresztül, vagy nyáron akár vonattal is felmehetünk, balra pedig a Rax havas vonulatai.
Lefelé tényleg lélegzetelállító panorámában gyönyörködhetünk, ha tiszta az idő.
Itt fent valahogy nem elég magasak a fenyők, nem védenek annyira a széltől. Ezért ha viharos szél van, akkor itt kapaszkodunk nagyon. A szélben az a rossz még, hogy a tetőt is folyton fel akarja nyitni és egyedül elég nehéz lent tartani.
Lefelé is ellibegünk a tó fölött, amiből a havat gyártják a sípályákra, ha nincs elég.
Technikai adatok:
- típus: 6-CLD/B
- alsó állomás: 1307 m
- felső állomás: 1644 m
- szintkülönbség: 337 m
- a felvonó hossza: 1811 m
- gyártó: Doppelmayr
- építés éve: 2008
- az oszlopok száma: 17 db
- a kabinok száma: 107 db
- a kabinok férőhelye: 6 fő
- utazó sebesség: 5 m/s
- az út hossza kb. 8 perc
- maximális kapacitás: 3000 fő/óra
A technikai adatok a www.lift-world.info oldalról származnak.
A fenyők között libegni már egész jó. Az erdő megvéd a széltől, a fák pedig gyönyörűek. Itt alattunk, illetve az erdőben kanyarog az a túraút, amin nyáron jöttünk le a hegyről. És van, aki télen is ezen megy fel. Így tulajdonképpen ingyen síelhet, kérdés, hogy hányszor bírja egy nap megmászni a hegyet.
A Weißenelfbahn nem túl hosszú, így pár perc után már fel is tűnik az alsó állomás, ahol majd át kell szállnunk lefelé a másik libegőre, a Stuhleckbahn-ra.
A kasszák nyitva tartása:
- Kassa Talstation (P1): hétfő - vasárnap: 8:30-16:00 óra között
- Kassen Mittelstation (P2): hétfő - péntek: 14:30-ig, szombat és vasárnap 8:30-16:00 óra között
Ha gyalog megyünk fel a hegyre és csak lefelé vennénk igénybe a libegőket, akkor a W11 étteremben is lehet jegyet venni a libegőre.
A libegő felső állomásán az utolsó beszállási lehetőség lefelé 16:00-kor!
Árak (2024/25 szezon):
1 napi síbérlet
- egész napra felnőtt 62,50 Euro, diák (15-24 év között) 54,50 Euro, gyerek 31 Euro
- 11 órától felnőtt 57 Euro, diák (15-24 év között) 49 Euro, gyerek 28,50 Euro
- délelőtti jegy 12:30-ig felnőtt 52 Euro, diák (15-24 év között) 45 Euro, gyerek 26,50 Euro
- délutáni jegy 12:30-tól felnőtt 51 Euro, diák (15-24 év között) 44,50 Euro, gyerek 26 Euro
- délutáni jegy 15 órától felnőtt 28 Euro, diák (15-24 év között) 24,40 Euro, gyerek 14,30 Euro
- 3 órás jegy felnőtt 51 Euro, diák (15-24 év között) 44,50 Euro, gyerek 26 Euro
Szánkópálya
- 5 kör - felnőtt 62 Euro, gyerek 34,70 Euro
- 10 kör - felnőtt 121 Euro, gyerek 68,30 Euro
- szánkó bérlés 10 Euro egész napra
Csak libegőzés a Weißenelfbahn-on:
- oda-vissza - felnőtt 12,50 Euro, gyerek 6,30 Euro
(Beengedő kapuk csak felfelé vannak, lefelé senki nem kéri a kártyákat.)
Remélem kedvet kaptatok ehhez a libegőhöz is, és akár sílécekkel, akár anélkül, egyszer kipróbáljátok. Ha Semmering vagy Mürzzuschlag környékén jártok, érdemes beugrani Spital-ba.
A Stuhleck hegyre szuper hótalpas túrákat is szerveznek, én is azzal másztam meg először, de lefelé a libegőt választottam, így sokkal kényelmesebb volt az út, mint gyalog. :-D
De aztán annyira megtetszett a Stuhleck, hogy nyáron is megmásztam. Az is nagy élmény! Csak nyáron nem üzemelnek a libegők, akkor gyalog kell fel is és le is menni.
Az utolsó fotón látszik a w11 étterem, a terasza és a szép kilátásból is valamennyi. Meg én is ott voltam. :-D
Adventkor pedig egy hétvégén itt fent, az étterem mellett (a kép jobb oldalán, az üveges télikert szerű helyiségben) adventi vásárt tartanak. A teraszon lévő bódéknál forralt bor és sült alma kapható, bent pedig ég a tűz egy nagy kandallóban és kézműves termékeket árulnak. Ez 2024-ben december 13-15. között volt. Talán más években is rendeznek majd ilyet december közepén. Az adventi vásár idején a libegőzés ára egységesen 10 Euro volt. Ezzel a jeggyel a Stuhleckbahn és a Weißenelfbahn libegőkkel lehetett utazni fel és le (sporteszközök nélkül).
És ha szeretnétek értesülni az új bejegyzésekről, kövessétek a Kiránduló facebook oldalát is. Ott lehet kommentelni, és a saját élményeket is szívesen olvasom!
Utolsó kommentek