kiránduló

Az általam eddig bejárt szurdokok közül szerintem a Medve-szurdok (Bärenschützklamm) a legnehezebb. De megéri a fáradtságot, mert nagyon szép és vadregényes. Ide is bármikor visszamennék, és vállalnám a három napos izomlázat, ami a szép emlékek mellé marad utána. :)

Hol található? A Medve-szurdok egész közel van, Ausztriában, Stájerországban, Graztól északra, Mixnitz település mellett. Térképen: ITT.

Mixnitz-nél már jól ki van táblázva, a nagy, ingyenes parkolót könnyen meg lehet találni.

Mi is a szurdokvölgy? A szurdok általában egy mély völgyben futó sebes folyó, patak. Évezredek alatt vájt a mészkőbe a víz mély völgyet, és munkálkodik ezen tovább a mai napig. A Medve-szurdokban szélesebb a völgy, nyáron már kevesebb víz van a patakban, viszont nagy kövek, sziklák vannak és komoly szintkülönbség.

A parkolóból a patak mellett kell fölfelé indulni, és egy kb. 3 km-es bemelegítő szakasszal kezdődik a túra. Itt már ízelítőt kapunk a hegyi túrázás milyenségéből, mert lesznek meredekebb szakaszok is, sziklás talaj is. A szintemelkedés kb. 350 méter. Érdemes összecsukható túrabotot vinni, mely nagyban segíti a haladást. Ez a bevezető szakasz kb. 45-50 perc alatt tehető meg.

Majd megérkezünk a szurdok bejáratához. Vannak padok, lehet pihenni kicsit, szereléket igazítani, erőt gyűjteni, mert a neheze még ez után jön.

Belépő (2016):

• felnőtt: 3,50 Euro
• gyerek (6-16 év között): 2,60 Euro

A Medve-szurdok csak nyáron látogatható! Általában május 1-én nyit, és október 31-én zár. Télen tilos bemenni.

Ne menjen el senki kedve attól, ha elolvassa a bejárat melletti táblákat, a rajta lévő adatok csak olvasva tűnnek soknak, menet közben már a szépség tompítja a nehézséget. De mi is van a táblákon: a szurdokban található 115 db híd és 49 db létra, rajtuk 2900 létrafok. A szurdok hossza kb. 1400 méter és 350 méter a szintemelkedés. Mindezt kb. 1,5 óra alatt lehet megtenni.

A helyet a környékbeliek Bärenschützklamm, azaz Medve-szurdok néven ismerték már régen is. Az elnevezés azokra a régi időkre utal, amikor még éltek Stájerországban medvék.

Egy kis erdei szakasz után így indul a fából kiépített út:

Felfelé a létrák alatt ott csobog és zuhog a látványosság, sokszor több méteres vízesés formájában. Időnként elbújik, máshol elemi erővel tör elő. Érdekes alakzatokat formál a sziklákban. Itt-ott ledőlt fák akadályozzák a víz gyors haladását. A sziklába vájt különleges formák, a hatalmas sziklafalak szemet gyönyörködtetők. Ellensúlyozza a fáradtságot és a lábremegést. Itt-ott virágok, páfrányok teszik teljessé a látványt. Ha szerencsénk van ciklámeneket is láthatunk, nem kis mennyiségben.
 

A szurdokban folyó Mixnitzbach patakon legalább 24 vízesés van, ezzel az ország egyik legszebb vizes szurdoka.

Aztán kezdődnek a nehézségek. :) Meg a nagy vízesések.

Itt vannak a legnagyobb sziklák, és a sziklákhoz rögzítve az út. Ezen a szakaszon a tériszonyosoknak akad némi problémája, de hamar túl lehet lenni rajta és megéri leküzdeni a félelmet. A látvány lenyűgöző!

Utunk során folyamatosan követhetjük a hidak számozásán a haladásunkat. Hol is a vége? 165. Az még messze van. :)

A hidak szélessége három rönk, ez kb. egy normál méretű ember szélessége, ezért - bár nincs előírva - a szurdok egyirányú, mindig fölfelé lehet/kell haladni benne. (Mondjuk én már találkoztam szembejövővel, de nem volt könnyű dolga.) Haladni sem könnyű, főleg ha kifogunk magunk elé egy lassabb csoportot, mert előzni nem mindenhol lehet.

Ráadásul a rönkökön keresztbe fektetett léceken járni egyáltalán nem kényelmes. Mire végigérünk, bizony a talpunk is megfájdul. Ezért is fontos a jó cipő. És ehhez jönnek még a létrák.

A fokok mögött van még egy áthidaló, ezért bizonyos lábméret fölött kényelmesen lehet haladni rajtuk, de 38-as cipő alatt ne reménykedjünk, nem éri el a lábunk az áthidalót.

Ha a hidak nem lennének, ide sem lehetne bejutni, csak hegymászóknak. Milyen jó, hogy vannak! De kinek köszönhetjük mindezt?

1896-ban hat ifjú vágott neki, hogy megkísérelje végigjárni a Mixnitz-patak korábban járhatatlannak gondolt szurdokvölgyét. A fiúk terve nem sikerült egészen jól, mert egyikük lezuhant, és súlyos sérüléseket szenvedett. Próbálkozásuk azonban felkeltette a hegymászók, hegyi túrázók érdeklődését, így kicsit nekik is köszönhető, hogy a grazi Alpinklub 1901-ben elkezdte a szurdok "kiépítését", járhatóvá tételét. Akkor talán senki sem gondolt arra, hogy az általuk eltervezett és létrákkal, hidakkal ellátott útvonal száz év múlva az Osztrák-Alpok egyik leglátogatottabb turistalétesítménye lesz.

Kb. a szurdok felénél van egy Hütte. Pont jókor. Itt lehetőség van üdítőzésre, sörözésre, és egy kis pihenésre.

Aztán folytatódik a hidak, létrák útja.

Az elmúlt évszázadban a kiépített utat a tavaszi hóolvadás utáni ár többször is úgy elmosta, hogy szinte teljesen újjá kellett építeni. A tél és a hóolvadás kisebb - nagyobb károkat minden évben okoz, így az útvonal gondozójának rendszeres tavaszi tevékenységéhez tartozik az eltört korlátok, megsérült létrák kicserélése.

Kb. másfél óra múlva elérjük az utolsó hidat.

Én sajnáltam, hisz ezzel véget ért a szurdok. Kár, mert annyira jó volt benne lenni. Hallgatni a csobogó patakot, érezni a szurdokvölgy hűsét, gyönyörködni a sziklákban és a harsogó zöld növényekben, harapni a kristálytiszta levegőt.
De van aki örül neki, mert bizony fárasztó volt az út. Csak itt még nem tudja, hogy innen még nagyon-nagyon sok lépcső jön.

Majd a 165. fahíd után elérjük az erdei utat.

Ezen már csak kb. 10 percet kell sétálni, hogy végre megpihenhessünk. Jól felszerelt Hütte várja a megfáradt kirándulókat. És nem tudom honnan, de ebben a Hüttében mindig ennyien vannak. Vagy még többen. :)

A fogadóban enni is lehet, vannak levesek, szendvicsek és sok hideg innivaló. Az árakat természetesen a monopol helyzetükhöz igazítják. Nekünk kicsit magasak. (Áram aggregátorról, wc pottyantós, víz a patakból, tehát nem ivóvíz.)

Innen tovább több lehetőség közül választhatunk. Ha csak fél napot tudunk rászánni, akkor visszafordulhatunk.
Ha olyan szerencsések vagyunk, hogy valaki átviszi az autónkat a szomszéd faluba (úton kb. 23 km), vagy a busz átmegy, akkor innen a Teichalm tó partjára is tovább lehet menni, arra rövidebb.
Ha Mixnitz-nél maradt a jármű a parkolóban, akkor oda kell visszatalálnunk.

Ha viszont egy egész napot rá tudunk szánni, akkor innen fel lehet menni a Hochlantsch csúcskeresztjéhez. A Hütte 1209 méteren van, a csúcs 1722 méter magasan. Kb. 3 - 3,5 óra alatt kényelmesen meg lehet fordulni, de ez már tényleg nagyon kemény hegyi terep, fölfelé is, és lefelé is nehéz. Megéri a fáradtság, mert lenyűgöző a kilátás fentről, de tényleg nagyon kemény. (És ezt így előre senki nem hiszi el.)

Mint ahogy azt sem hiszi el előre senki, hogy lefelé az út sokkal rosszabb lesz, mint fölfelé. Sokkal fárasztóbb.

A Hütte mellett indul a túrista út vissza a parkolóba, jól ki van táblázva, és nagyon változatos. Lesz széles murvás út, aztán erdei ösvény, aztán legelőn átvezető keréknyom, majd ismét széles út.

És amikor már hallani a patak csobogását, akkor már nem vagyunk messze ... a szurdok alsó bejáratától. :) Onnan már csak 45 perc, hisz ugyanazon az úton kell visszamenni, mint amin feljöttünk.

A lefelé út előtt nem árt végiggondolni, hogy a 350 méter szintemelkedést fölfelé a szurdokban viszonylag kis távolságon, létrákon tettük meg, ugyanezt lefelé erdei utakon, nagyobb kerülővel, de jelentős lejtőkön kell megtennünk. A táblákon feltüntetett idő reális, tehát ahol az van kiírva, hogy Mixnitz Parkplatz 1,5 óra, az bizony lesz annyi. :)

A Medve-szurdokra nagyon igaz, hogy ez egy fárasztó kirándulás. Felfelé is, és lefelé is. De az is igaz, hogy mindenki meg tudja csinálni! Mondjuk annak, aki nagyon szédülős és nagyon tériszonyos, nem ajánlom annyira, de rajtuk kívül mindenkinek fantasztikus élmény! :)

És még egy-két tanács, mielőtt belevágtok:

A parkolóban az autóból (buszból) kiszállva érdemes legalább öt percben bemelegíteni, átmozgatni az elgémberedett végtagokat a későbbi sérülések elkerülése végett, mert az ízületek elég komoly igénybevételnek lesznek kitéve mind fölfelé, mind lefelé.

Szintén nagyon fontos a megfelelő lábbeli, ami stabilan tartja a bokánkat is. Bátrabbak túraszandálban is próbálkozhatnak (főleg nyáron), de ehhez gyakorlott túrázónak kell lenni, stabil izületekkel.

Utasbiztosítás nélkül senki ne vágjon bele, mert itt egy bokaficam is helikopteres mentést igényel, és azt nem fedezi az EU egészségkártyánk. Már ha sikerül felhívni a mentőket, mert térerő sem nagyon van. Inkább mindenki nagyon vigyázzon magára és a társaira. :)

A szurdok előtt és után nagy segítség a túrabot fölfelé is, meg lefelé is. De fontos, hogy összecsukható legyen, hogy a szurdokban a hidakon haladás közben el tudjuk tenni a hátizsákba, mert ott csak akadályozna.

A túrára feltétlenül vigyünk magunkkal megfelelő mennyiségű enni és innivalót, mert az erdőben iható vizű forrás nincs, a parkoló után az első hely, ahol innivalót vehetünk az a szurdok közepénél lévő Hütte, ennivaló pedig csak a tetején lévő Hüttében kapható (borsos áron).

Feltétlenül vigyünk magunkkal esőkabátot, mert a Medve-szurdokban, vagy utána a hegyen pillanatok alatt jöhet egy zuhi. Ha szerencsénk van hamar eláll, ha nem, akkor végig a vízfolyásban kell lemennünk. (Nem volt szerencsénk, de az esőkabát nagyon hasznos volt. Minél nagyobb, minél hosszabb annál jobb. Legjobb, ha a hátizsák is befér alá.)

Egy szurdokban a rohanó hidegvizű patak és az árnyékos völgy miatt mindig sokkal hűvösebb van, mint máshol. Itt is igaz ez, de nehéz jól öltözni, mert míg egyébként hűvös a völgy, a mászástól a hátunk bizony izzadni fog. Nem árt egy cserepóló, hogy a Hütténél szárazra cseréljük a vizeset.

Apropó vizes cucc: a hirtelen jövő esők miatt az is jó, ha az autóban (buszban) marad egy teljes garnitúra száraz ruha és cipő, mert ha megázunk, nagyon jó lesz átöltözni visszaérkezés után.

És a legfontosabb: ha nyár van és hétágra süt a nap, a telefonunkat akkor is vízhatlan tokba, vagy egyszerűen egy nejlon zacsiba csomagoljuk be a hátizsákon vagy a zsebünkön belül, mert a hátizsák (és a zsebünk is) átázik és bizony a víztől hamar tönkre mennek ezek a csoda-telefonok! (Sajnos tapasztalat.)

Azért remélem most mindenki kedvet kapott ahhoz, hogy megmássza a Medve-szurdokot! A szurdok maga nem annyira nehéz, simán teljesíthető! És ezek után felkészültebben vághattok neki. :)

És ha szeretnétek értesülni az új bejegyzésekről, kövessétek a Kiránduló facebook oldalát is.

És ha szeretitek az ilyen csodás helyeket, figyelmetekbe ajánlom a következő szurdok völgyeket is: a szintén Grazhoz közel található Rába szurdokot, illetve a hasonlóan nagy és hosszú Ötschergraben-t. Aztán Alsó-Ausztriában van az egyik létrás, kiépítetlen Weichtalklamm, és a másik létrás, extrém Steinwandklamm. Stájerországban kicsit messzebb van az eldugott Wörschachklamm, és még messzebb a legszűkebb, fantasztikusan gyönyörű Liechtensteinklamm. Persze az etalon számomra még mindig a szlovéniai Vintgar szurdok, a Bledi tó mellett. :)