kiránduló

Itt egy újabb szurdok a gyűjteménybe, az ezüstösen csillogó Silberkarklamm. Egy gyönyörű, igazi klasszikus szurdok, fa hidakkal, lépcsőkkel, kitett járdákkal és csilingelve csobogó patakkal. Meg forrásokkal, csepegő sziklákkal és hatalmas vízesésekkel.

Az általam eddig bejárt szurdokok közül ez volt a legfényesebb, legcsillogóbb, amihez szerintem nagyban hozzájárult az is, hogy épp hol esett, hol kisütött a nap. Meg persze az is, hogy ez egy szélesebb, nyitottabb szurdok, észak-déli tájolással, ezért világosabb, ide többet besüt a nap.
Kicsit el van dugva, de érdemes megkeresni. Mutatom milyen!

Hol található? Ausztriában, Stájerországban, annak is az egészen nyugati részén, Schladmingtól nem messze, Vordere Ramsau (am Dachstein) és Rössing mellett. Térképen ITT.

Megtalálni talán segít a gps, de figyeljétek a táblákat is, mert elég jól ki van táblázva, hogy hol-mikor-merre kell fordulni. És ahol már parkolók vannak kijelölve, ott nyugodtan álljatok meg, már nem vagytok messze. Én is inkább megálltam egy alsóbb, még viszonylag vízszintes helyen, és gyalog sétáltam tovább felfelé, mert nem volt kedvem a keskeny, murvás úton autóval tovább menni.

Bár van egy parkoló feljebb is. De aki túrázni jön, az nem akar beállni autóval közvetlenül a szurdokba, igaz? :)

Aztán az utolsó parkolót is elhagyva már a patak mellett sétálhatunk, illetve le lehet menni a víz mellé közvetlenül. És mielőtt a patak eltűnik a völgyben, a mesterséges gátnak köszönhetően egy kis tó is kialakult, melynek hihetetlen színe van. Ilyen színű víz egyszerűen nincs. Ezt biztosan festik. :)

Gondoltak a kerékpárral érkezőkre is, a szurdok bejárata előtt kreatív bicikli tároló várja, hogy kikössék a drót-szamarakat. (A szurdokban természetesen nem lehet bicajozni, hiszen az út fa hidakon és lépcsőkön, valamint sziklás talajon keresztül vezet. Nem túl kerék barát az egész. Emiatt sajnos babakocsival és kerekes székkel sem járható. Ha babával jönnétek, inkább a háti hordozót javasolnám.)

Természetesen nagy táblákon tájékozódhatunk a környékről, a túraútvonalakról és a szurdokban található több klettersteig (via ferrata) - magyarul vasalt útvonalakról. Mert azok is vannak. Méghozzá nem is akármilyenek. Az egyik a nagy vízesés mellett megy fel. Lejjebb majd mutatom.

A térképen azt is láthatjuk, hogy a szurdok után mászhatunk még magasabbra, aztán visszafelé választhatjuk a Wurzelsteig nevű kerülőutat is, ami kicsit nehezebb de nem veszélyes, és amivel már szép túrát tehetünk a Dachstein völgyében. Ami miatt én mégsem arra mentem: a jegypénztárostól érdeklődtem a kerülő útról, aki azt mondta van, de most nem ajánlja, mert esett az eső, és állítólag ilyenkor nagyon csúszós arra a köves, szerpentines visszafelé vezető út. Így most oda-vissza mutatom meg a szurdokot. (Mondjuk az is csúszott.) :)

A szurdok túra 7-es számmal van jelölve a térképen és 2 - 2,5 óra alatt járható körbe. A 12-es pedig egy 14 km hosszú, 6-8 óra alatt bejárható nagy kör, ami a másik völgyben jön le.

A szurdok bejáratánál egy kis pénztár bódé. A szurdok belépője (2019-ben) felnőtteknek 4,20 euro, gyerekeknek 6-tól 14 éves korig 2,50 Euro. Mivel ez egy "privát" szurdok, ezért az Alpin Klubok tagjai sem kapnak itt kedvezményt, és semmilyen kedvezménykártya nem érvényes ide. (A Schladming-Dachstein Sommerkard sem.) (Azért szerintem nem vészes a belépő, ennyit mindenképpen megér!)

A nagy színes táblán pedig megnézhetjük a fotókat a szurdok egyik nagy felújításáról. A piros csík alatt a természet pusztítása látható, hogy a sok hó, a jég és a viharok által kidöntött fák milyen károkat tudnak okozni, és hogy tél után milyen állapotban voltak a fa hidak, járdák. A sárga csík alatt a helyreállítási munkákat mutatják be, amiket szinte minden tavasszal el kell végezni, és van amikor még helikopter is segít a hidak beemelésében. Aztán a zöld csík alatt az elkészült hidak láthatóak, és a természet csodái. (Ezeket a tavaszi felújításokat fedezik természetesen a belépőjegyek árából.)

A szurdokban található fa hidak és járdák nagyon stabilak, a Silberkarklamm munkatársai folyamatosan ellenőrzik és javítják a korlátokat, a pallókat, lépcsőket, ahol szükséges, így teljesen biztonságos a szurdok bejárása. 

Mi is a szurdokvölgy? A szurdok általában egy mély völgyben futó sebes folyó, patak. Évezredek alatt vájt a kőzetbe a víz mély völgyet, és munkálkodik ezen tovább a mai napig. A Silberkarklamm szurdok is ilyen, igazi klasszikus szurdok.

A túraút hol a patak egyik, hol a másik partján folytatódik. Jobb esetben ilyen hidakon kelhetünk át a túlsó partra. (Rosszabb esetben a patakon keresztül... de ott már nincs sok víz.)

A patak közben rengeteg kisebb-nagyobb vízesésen keresztül csobog lefelé a nagy sziklák között. Gyönyör a szemnek, gyönyör a fülnek. :)

Az út aztán hirtelen elkezd emelkedni. Nem nagyon, de jó hosszan. Ezért vannak azok a keresztlécek a deszkákon, hogy ne csússzon annyira az elég meredek fahíd.

A Silberkarklamm szurdokot először 1928-ban tették járhatóvá az akkori látogatók számára, azonban az eredeti hidak, létrák azóta többször súlyosan megsérültek, sőt egyszer teljesen meg is semmisültek.

A Silberkarklamm már több mint 90 éve magán-szurdok, a terület az Erlbacher család birtokában van. A fa hidakat, utakat kizárólag helyi fa felhasználásával építik és javítják, minden állami támogatás nélkül. Ezért kell belépődíjat fizetni.

A szurdokban előforduló növényzet, a ritka alpesi virágok egész nyáron figyelemreméltóak, de azért tavasszal a legszebbek.

A kiépített út végig a patak mellett, felett vezet, így gyönyörködhetünk a víz csodás színében, a kövek között kanyargó patakban, a vízesésekben.

És vízesésekben nincs hiány. Egyre nagyobbak jönnek. És hatalmas, a völgybe bezuhant sziklák mellett vezet tovább az út.

A hatalmas szikla mellett hosszú lépcsősor segít abban, hogy tovább tudjunk menni.

Kihelyezett táblákon olvashatunk arról, hogy a Silberkarklamm Ausztria egyetlen privát (magán kézben lévő) szurdoka.

Van egy hely, ahol egy kis kék madzag is segít a kapaszkodásban. A csúszós kőlépcsőn el is kél minden segítség.

Aztán ismét átkelünk a patak másik partjára egy kis fahídon, mert az út a túloldalon folytatódik.

Nemcsak fa hidak és járdák vannak a szurdokban, hanem sziklás, köves ösvény is. Itt különösen vigyázni kell hova lépünk, ráadásul az apró kövek könnyen el is gurulnak a talpunk alatt.

És itt található a három Klettersteig vagy Via Ferrata út közül az első beszállópontja. A vasalt út csak védősisakban és karabinerekkel ellátott beülőben vehető igénybe, természetesen saját felelősségre. Egyik szikláról a másik sziklára átjutni a függő drótkötélen lehet, és onnan kezdődik a mászás felfelé a szinte függőleges sziklafalon. A különböző szakaszok nehézségi foka A-tól D-ig van jelölve, de általában C nehézségű.

Mi viszont folytathatjuk az utunkat tovább egy újabb hídon.

Itt már egyre magasabban járunk a széles szurdok-völgyben. A patak továbbra is ott csobog mellettünk, ezernyi vízesésen keresztül zubogva. Kicsit mintha elfogytak volna körülöttünk a magas fenyők, már inkább a magaslatokra jellemző alacsony, alpesi növényvilág vesz körül minket.

Mindenesetre jó, hogy így kiépítették ezt a szurdokot is, mert a fa hidak nélkül nem nagyon tudnánk bejárni ezt a természet alkotta csodát.

Ez az egyik legszebb része Stájerország ősi földjének, a Dachstein-Tauern régióban. Itt egy csaknem érintetlen, vad természetet találhatunk, mely néha saját magában is kárt tesz. A völgy hatalmas nyári viharok és az állandó erózió által jött létre több ezer év alatt, és ez a folyamat ma is folytatódik. Ma is vannak évente olyan hatalmas viharok, amik kőlavinákat idéznek elő, melyek magukkal sodorják a hidakat és a kiépített utakat is.

A szurdok végefelé, a patak túloldalán a szikláról is ömlik a víz. Csurog a mohákon a kövek oldalán lefelé.

És a hegy oldalában egy hatalmas lyukból, egy barlangból folyik ki a víz. Bár itt nem túl sok, de tavasszal biztosan sokkal bővizűbb a barlangi forrás is.

És itt láthatunk egy másik Klettersteig vagy Via Ferrata úthoz vezető dróthidat is, itt van egy másik vasalt út beszállópontja. Ennek nehézsége is D, illetve C/D.

Ez is nagyon látványos, ahogy a köveken csurog le a víz.

Mi pedig még mindig mehetünk magasabbra, újabb lépcső és fa hidak következnek.

Itt a patak kicsit szélesebb és kevesebb víz is van benne. Már nem járunk messze a forrásoktól, ahonnan ez a sok víz jön.

Az egyik forrás fent van a hegy oldalában, onnan zúdul lefelé hatalmas, igazán impozáns vízeséseket alkotva a rengeteg víz.

Aztán itt már kell menni egy kicsit a patakban is, de a köveken lépkedve megúszhatjuk szinte száraz lábba. Persze ha több víz van a patakban, akkor elképzelhető, hogy kicsit vizes lesz a lábunk.

Itt egy másik forrás, itt a kövek alól tör föl a víz nem kis mennyiségben, és folyik lefelé a kavicsok között.

Itt az is ki van írva, hogy "kedves látogató, ne építs kőemberkéket". Egyrészt az igazi és tudatos túrázó nem hagy semmilyen nyomot maga után a természetben (se szemetet, se fák kérgébe vésett monogramot), másrészt a kövek alatt élőlények laknak, így ha hozzányúlunk a kőhöz, olyan, mintha a háztetőt vennénk el a fejük fölül. És az építkezésekkel meg is változtatjuk a völgy képét, a víz útját, tönkre téve a szurdok természetes látványát.

Közben felértünk, sajnos vége is lett a szurdoknak, itt egy kis völgykatlant láthatunk, körbevéve nagyon magas hegyekkel.

A patak kövei között nagyon sok rózsaszín látható, olyan, mintha rózsaszín márvány volna.

Innen az Ausztriában szokásos piros-fehér-piros turistajelzést követve lehet továbbmenni felfelé, időnktől, erőnlétünktől függően akár egy csúcs felé is.

Az út mindkét irányban a Silberkarhütte-hez vezet, csak más-más talajon haladnak. Bár előbb-utóbb mindenfelé sziklás-köves lesz a talaj. Innen kb. 20 perc alatt érhetünk oda a vendéglőhöz.

Az őzikés tábla pedig arra hívja fel a figyelmet, hogy a vadon élő állatoknak is nyugalomra van szükségük, ezért maradjunk a kijelölt utakon, a kutyákat pedig tartsuk mindig pórázon.

Az eső és az alacsonyan lévő felhők miatt a hegyek csúcsai ködbe vésznek, de azért így is nagyon szép volt a panoráma.

1990. december 16-án hatalmas sziklaomlás volt a szurdokban, mely szintén komoly károkat okozott. Még szerencse, hogy nem akkorákat, mint a Liechtensteinklamm-ban, ahol 2017 májusában volt sziklaomlás, és a szurdok azóta zárva tart. Talán 2020 tavaszán sikerül majd megnyitni újra azt a csodálatos szurdokvölgyet is.

Itt mintha egy összetört fahíd darabjai lennének a képen, de bevallom nem emlékszem már, hogy valóban az volt-e a farakás. Talán meghagyták mementónak?

Lefelé még inkább vigyázni kellett ezeken a lejtős, vizes, csúszós fahidakon, de száraz időben valószínűleg nem probléma leballagni rajta.

A szurdokban nincs kötelező haladási irány, bármelyik irányból bejárható. Hisz látszik is, hogy van hely, el tudják kerülni egymást a szemből érkezők. (Nem úgy, mint a Medve-szurdokban, ahol tényleg csak egy ember szélesek a hidak.)

Hát lefelé is csodálatos az egész. Igaz, felfelé a folyásiránnyal szemben mindig szebbek, látványosabbak a vízesések, de igazából ez lefelé is nagyon káprázatos. Egy szóval álomszép. :)

Bár nem hosszú a szurdok, azért az emelkedőkön, a lépcsőkön felfelé ki lehet fulladni kicsit, ezért pihenőhelyet is kialakítottak a megfáradt vándoroknak. De az is lehet, hogy azért van itt a pad, hogy a Via Ferrata útra indulók be tudjanak öltözni, hiszen innen indul az egyik útvonal.

Máshol láttam csodás éjszakai, kivilágított fotókat is a szurdokról, de a honlapjukon semmi arra utalót nem találtam, hogy lenne esti túra. Lehet, hogy van, csak már nem hirdetik, hiszen vége a szezonnak. Talán majd jövőre.

Azért itt egy rövid szakaszon ez a szurdok is összeszűkült kissé, úgyhogy itt is meg van a klasszikus értelemben vett szurdok-völgy összes ismérve. És hatalmasak a sziklák két oldalt.

Kár, hogy a víz hangját, a folyamatos vízcsobogást nem tudom mellékelni (tudom videó..., de az nincs). De a vízesések így hang nélkül is káprázatosak. Az egész völgy festői, lenyűgöző látvány. A fotók soha nem adják vissza teljesen az egészet. A szemünk még mindig sokkal többet lát, sokkal többet érzékel a környezetből, mint amit egy fényképezőgép egy fotón vissza tud adni. És hát ott van hozzá a "feeling", a hang, a víz dübörgése, ereje, a levegő, az illatok, az érzések. Szenzációs az egész. Ott kell lenni! :)

Még pár csúszós lépcső, és lassan véget ér a szurdok, visszaérünk a jegypénztár-házikóhoz.

A szurdokból kiérve (a parkolók felé) egy elágazásnál letérhetünk még a 400 méterre lévő Jausenstation Fliegenpilz fogadóhoz, ahol (a tábla szerint) jófajta helyi sört (Schladminger-t) mérnek.

Valamint erre vezet a "Ramsau Marathon" útvonala is. Ez természetesen egy futó "verseny", amin van maratoni, fél-maratoni és gyermek táv is. Ramsau-ból indul, és a nyomvonal a hegyek át vezet. A maratoni táv legalacsonyabb pontja 900 méteren van, a legmagasabb pedig 2528 méteren. Mindezt futva. Gyilkos. Azért ha valakit érdekel, a következő verseny 2020. szeptember 5-én lesz, és ITT mindent megtaláltok róla. Aki bírja, annak hajrá!

Visszafelé sétálva a parkolóhoz, az út melletti réten csacsik legelésztek békésen. Valószínűleg a Jausenstation Fliegenpilz fogadóhoz tartoznak.

És itt véget is ért a túra, ami nekem kb. másfél óra volt, de mivel útközben többször nekieredt az eső, nem nézelődtem sokat, és nem húztam az időt túlságosan. Ja, és nem mentem tovább a Silberkar-Hüttéhez, valamint a kerülőútra visszafelé. Úgyhogy szerintem azért legalább három órát (vagy többet) érdemes rászánni. Egy kellemes délelőtti vagy délutáni program lehet a Silberkarklamm bejárása. És ha még Klettersteig-eztek is, akkor ugye jóval több idő szükséges.

Tehát a Silberkarklamm még esős napokon is különösen lenyűgöző élmény, érdemes megkeresni a Dachstein lábánál.

Szóval ha erre jártok, ne hagyjátok ki, de természetesen rengeteg látnivaló van a környéken még. A központ mondjuk Schladming, egy bájos kisváros, ami mellett ott a Planai hegy rengeteg élménnyel, ahova kis-kabinos felvonóval lehet kényelmesen feljutni. A városka mellett közvetlenül is van szurdok, a Talbachklamm. A szomszéd hegy pedig a Hauser Kaibling, ahova egy muzeális felvonóval utazhatunk fel. Vele szemben a gyönyörűséges Dachstein, ahova egy "félelmetes" felvonó visz fel, a gleccsernél pedig nyáron is lehet hógolyózni. Valamint van fent egy szédítő mélység felett átívelő függőhíd, lépcső a semmibe és üvegpadlós kilátó is. Meg egy jégbarlang, konkrétan a jégbe vájva, tele csodálatos jégszoborral.

És ha szeretnétek értesülni az új bejegyzésekről, kövessétek a Kiránduló facebook oldalát is.