kiránduló

Berchtesgaden egy gyöngyszem a Bajor-Alpokban. A gyönyörű Königsee mellett, hatalmas hegyek között fekszik a bájos kis bajor település. Számos más látnivalóval is büszkélkedhet, mégis ha azt halljuk Berchtesgaden, sokaknak azonnal és kizárólag a sasfészek jut az eszébe, a II. Világháború, Hitler, és egy ház egy sziklaszirten.

Pedig a hihetetlen színű Königsee tavon hajókázni is lehet, a település feletti hegy gyomrában látványos bemutatóteret rendeztek be a sóbányában, szuper nyári bobpályájuk is van, gyönyörű termálfürdő bújik meg a hegyek között, a "Haus der Berge" - hegyek házában a Nemzeti Park információs központját találjuk, és a település központjában egy rózsakert mellett az egykori császári vadászkastély is megnyílt a látogatók előtt.

Hol található? Németországban, Bajorország déli csücskében, közel Ausztriához, térképen ITT.

De azért el kell ismerni, hogy a tucatnyi más látnivaló mellett a legtöbb turistát az egykori Sasfészek, mai nevén a Kehlsteinhaus vonzza. És bár jelentős hírnevet szerzett a történelem során, ma már nem több egy sziklára épült étteremnél. Napjainkban inkább az elhelyezkedése, a lélegzetelállító panoráma és a kirándulási lehetőségek miatt érdemes felmenni. (A történelem rajongóinak is létrehoztak egy kiállítóteret, de az nem fent van. A végén azt is megmutatom.)

Vonatkoztassunk el a múlttól és nézzük miért is olyan érdekes a Kehlsteinhaus!

Már oda jutni sem egyszerű. Berchtesgaden-ben jól ki van táblázva merre találjuk a Kehlsteinhaus-t (ezt kell figyelni a táblákon! vagy csak annyit Kehlstein), de a parkolóig is jó kis szerpentines, hosszú emelkedőkkel tűzdelt út vezet. A gépjárművel érkezőket hatalmas ingyenes (csúcsidőben némelyik fizetős) parkolók várják az út mindkét oldalán. Autóval idáig lehet jönni, innentől már csak gyalog vagy busszal lehet tovább menni. (A képen látható felhő elhelyezkedéséből lehet arra is következtetni, hogy már itt is elég magasan lehetünk...)

A parkolók mellett (a térképen 4-essel jelölve) pedig egy nagy buszállomás található, ahonnan a csupapiros buszok indulnak a hegyre. A buszállomáson lehet jegyet váltani és kulturált mosdók is rendelkezésre állnak.

Ha jól emlékszem volt a jegyen valami utalás arra is, hogy hányadik buszra szálljunk, mert a buszokon csak ülni lehet. Ha egy busz megtelik, nyitják a következőt.

A buszok elképesztően keskeny és szerpentines úton mennek fel szépen libasorban, de erről majd később. A végállomás az alagút bejáratánál van. Ha nagyon sokan vannak, illetve csoportoknak mindenképpen érdemes érkezés után a buszmegállóban időpontot foglalni a tervezett lefelé úthoz. Persze nehéz kitalálni, hogy mennyi idő múlva jövünk vissza, főleg ha nem tudjuk ugye, hogy mi van fent. A foglalásra feliratok is felhívják a figyelmet, de mi is átsiklottunk rajta, csak lefelé jövet olvastam el, viszont mivel ketten voltunk, nem volt probléma foglalás nélkül sem.

Amikor a buszok felérnek, betódul a tömeg az alagútba, viszont a lift befogadó képessége határos, így jobban járunk, ha nézelődünk kicsit a parkolóban, élvezzük a kilátást, mert az már innen is fantasztikus. Kellemesebb kint várni kicsit, mint bent a hegy gyomrában. A következő buszok úgyis csak 25 perc múlva érkeznek.

A buszmegállótól egy 124 méter hosszú alagút vezet a lifthez.

A hegy gyomrában egy kör alakú helyiségből indul a belül tiszta arany lift. 124 métert tesz meg felfelé (vagy lefelé), ezt egy kijelzőn követhetjük. És 40 másodperc múlva már fent is vagyunk. :)

1834 méteres tengerszint feletti magasságban helyezkedik el a fogadó egy szikla szélén. Majdnem teljes körpanoráma tárul elénk fentről, ahonnan tiszta időben akár 200 km-re (!) is ellátni. Nyugatra látható a Watzmann, Németország második legmagasabb hegycsúcsa, délnyugatra látszik a Königsee gyönyörű türkiz tükre, és tiszta időben északkeleti irányban ellátni Salzburgig. Déli irányban a Bajor-Alpok vonulataira látni rá.

A következő képen például Salzburg látható. Kicsit felhős, párás volt az idő, de azért kivehető. 

Az épület egy hegyvidéki nyaralóháznak készült, Martin Bormann (a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt pártkancelláriájának vezetője, birodalmi miniszter) építtette Hitler 50. születésnapjára.

A hegytetőn eredetileg egy gazdag bajor kereskedő háza, az úgynevezett Wachmann-ház állt. Ezt szemelte ki a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt a vezér, Adolf Hitler számára. Már a 20-as években bérbe vették a területet, ugyanis az ideális helyen feküdt, közel a barátinak számító Ausztriához, Olaszországhoz és Magyarországhoz.

Először a hegyre vezető utat kellett megépíteni, ehhez Albert Speer tervei alapján kezdtek hozzá. Az erősen kanyargó, szerpentines, meredek 6,5 km hosszú, 4 méter széles út megépítése 3000 munkásnak 13 hónapig tartott, mialatt több alagutat is fúrtak. Az út a 6,5 kilométeren 700 méter szintkülönbséget küzd le.

Az út vonalvezetéséből és szélességéből adódóan a buszok nem férnének el egymás mellett, ezért egy direkt erre a célra kialakított, kiszélesített helyen állnak félre, térnek ki a szembeforgalom elől, miközben rádión megbeszélik egymással, hogy hány busz megy fel, illetve le, egymással szemben. A látogatók számától függően indítanak akár három-négy buszt is egymás után.

Az út a nagyközönség előtt sokáig zárva volt, a II. világháború végéig Hitleren és a fontos párttagokon kívül csak a meghívottak, valamint a Wehrmacht és az SS egységei használhatták.

Az 1945-ös bombázás során az út felső vége megsemmisült, azt nem is állították már helyre. A világháború után az épület az amerikai hadsereg pihenőhelyeként funkcionált, így az út továbbra is, egészen 1952-ig zárva maradt.  

Magát az épületet tehát Martin Bormann ajándékozta a Führernek, annak 50. születésnapja alkalmából 1939-ben. Viszont Hitler csak ritkán, összesen kb. 10 alkalommal járt itt. Az egész komplexum építésének összköltsége elérte a 30 millió birodalmi márkát. Az épület berendezéséhez a márványkandallót Mussolini küldte, a szőnyeget pedig Hirohito japán császár. A bútorokat a debreceni származású Paul László tervezte, aki később zsidó származása miatt menekülésre kényszerült.

Az épületet hivatalos vendégek fogadására tervezték, azonban Hitler személyesen csak ritkán látogatott el a Sasfészekbe, mert az utat kockázatosnak és hosszúnak találta. Egyébként is klausztrofóbiás és tériszonyos volt, úgyhogy nem igazán neki való volt ez a ház.

A háború végén téves adatokból kiindulva a szövetséges hírszerzés úgy feltételezte, hogy a németek egy úgynevezett Alpok-Erődöt építettek ki, és ennek egyik központja a Sasfészek. Ezért 1945. április 25-én több száz brit nehézbombázó repült a hely fölé és lebombázta. Szerencsére a Kehlsteinhaus-t nem érte bombatalálat, nem sérült meg.

A háború után az amerikai hadsereg pihenőhelyévé vált a hely, egészen 1952-ig, amikor a területet hivatalosan is visszaadták Bajorországnak.

1952 és 1962 között a Deutschen Alpenverein Sektion Berchtesgaden bérelte a területet Bajorországtól, és a felújítási munkálatok után a Kehlsteinhaus 1952. május 17-én, mint hegyi étterem nyílott meg a nagyközönség előtt, mely bárki számára szabadon megközelíthető lett.

És az étterem remek kiindulópontja a hegyek között túrázni szeretőknek is. 

A csúcsot elérni itt nem jelent különösebb kihívást. Idősebbek is vállalhatják.

A csúcskereszt körül pihenőpadok vannak, ahonnan tiszta időben gyönyörködhetünk a lélegzetelállító panorámában, és az akár 200 km-es látótávolságban. Amikor én ott voltam kicsit esett és lent voltak a felhők, de még így is fantasztikus volt a kilátás.

1960-ban megalapították a Berchtesgadeni Állami Alapítványt Berchtesgaden Bajorországhoz való csatlakozásának 150. évfordulója alkalmából. Az alapítvány kizárólag közhasznú és jótékonysági munkát folytat Berchtesgaden területén. Segítik az egészségügyi ellátást, a beteggondozást, a nevelést, az iskolai oktatást, és az otthonápolást. Az alapítvány a haszonélvezője és fenntartója a Kehlsteinhaus-nak, az oda vezető útnak és az Obersalzberg-i dokumentációs kiállításnak. A vendéglőt pedig egy privát bérlő üzemelteti.

Azért lehet sziklát is mászni kicsit. :)

A turisták számának emelkedéséhez hozzájárult Alistair MacLean Kémek a Sasfészekben című műve is. A műből 1968-ban készítettek filmet az amerikaiak Richard Burton és Clint Eastwood főszereplésével, ám a filmet nem itt, hanem a hegy túloldalán az osztrák Werfen mellett forgatták, ugyanis csak ott találtak a regényben leírt várhoz hasonlót.

A személygépkocsi-forgalom elől a fogadóhoz vezető út ma is zárva van, 1952 óta csak buszokkal, vagy gyalog lehet felmenni. A nagy, központi parkolótól indulnak a buszok 25 percenként, és ezekkel az alagút bejáratáig lehet eljutni, kb. 20 perc alatt. A 124 méter hosszú alagút a lifthez vezet, onnan 124 métert emelkedve a lifttel lehet megtenni a végső szakaszt, amit a felvonó 41 másodperc alatt tesz meg.

Gyalogosan is fel lehet jutni, 3 útvonal is felvezet a csúcsra, mindegyiket nagyjából 2 óra alatt lehet megtenni.

Ma a Sasfészek étteremként működik. Hitler és a náci vezetők nyomait – teljesen érthető okokból – eltüntették.

Az étterem általában május elejétől november elejéig van nyitva.

A buszok a parkolótól az alagút bejáratáig naponta 8:30 és 16 óra között, 25 percenként közlekednek. Utolsó hegymenet 16 órakor, utolsó völgymenet 16:50-kor indul. Az utazás ára felnőtteknek 16,10 Euro, gyerekeknek 14 éves korig 9,30 Euro. (Felhívják a figyelmet, hogy a kirándulás tervezésekor számítani kell előre nem látható körülmények (hóesés, kőomlás, műszaki meghibásodás) miatti rövidebb vagy hosszabb leállásra, vagy a buszközlekedés teljes szüneteltetésére is.)

A lefelé úthoz szépen sorakoznak a piros buszok a parkolóban, de kicsit nehéz kitalálni vajon melyik is megy majd le (mert az utasok számától függően indítanak többet vagy kevesebbet).

Az alsó, hatalmas autóparkolónál található az a „Dokumentation Obersalzberg” című kiállítás, mely bemutatja a náci diktatúra működését, és az itteni bunker egyik részét is meg lehet nézni. (Magyarul is tudó audio-guide bérelhető.) Ez az a hely, ahova a történelem rajongók feltétlenül nézzenek be.

A kirándulás rajongók pedig ne hagyják ki a Kehlsteinhaus-t ha erre járnak, mert elég magasra lehet feljutni, minden fizikai megerőltetés nélkül, és fentről lélegzetelállító a panoráma.

És ha szeretitek az ilyen hegyeket csúcskereszttel, akkor figyelmetekbe ajánlom még a nem is messze, Salzburg tartományban, Mauterndorf mellett található Grosseck-Speiereck csúcsikreket, a Stájerországban található Kreischberg-et Murau mellett, ahol télen sok magyar síel, viszont nyáron túrázni jó, aztán Schladming mellett a Planai hegyet, ahonnan csodálatos a rálátás például a Dachstein déli oldalára. A Dachstein egyik csúcsa, a Krippenstein is tartogat látnivalókat, pl. a Five Fingers kilátót, ami a szakadék fölé nyúlik ki. Felső-Ausztriában van, Bad Ischl mellett a Katrinberg, ahonnan fantasztikus körpanoráma nyílik a Salzkammerguti tóvidékre, és Alsó-Ausztria legmagasabb hegyén, a Schneebergen is van csúcskereszt. Hatalmas élmény még a Medve-szurdokon keresztül feltúrázni a Hochlantsch csúcsra, ahova ismerek egy könnyebb rövidebb utat is.

És ha szeretnétek értesülni az új bejegyzésekről, kövessétek a Kiránduló facebook oldalát is.

Az információk egy része a wikipedia-ról és a Kehlsteinhaus saját honlapjáról származik.