kiránduló

Orfű nemcsak a tavakról és a fesztiválokról ismert. Itt kanyarog a Vízfő-tanösvény az orfűi malmoktól a patak parton, a forrásbarlang és a forrásház mellett, még egy forrás után a Mecsek Házáig, majd vissza a malmokhoz. Kiépített, mégis természetes, télen világos, tavasszal virágos, medvehagymás, nyáron buja zöld és vadregényes, ősszel pedig mesebeli színekben pompázó. Tájvédelmi körzetben, egy láperdő égerfái között, csodálatos helyen kanyarog a fahidas út. Egy baj van vele, nagyon rövid. De azért érdemes rászánni egy kis időt, és elmélázni a természetben. Mutatom milyen gyönyörű!

Hol található? Magyarországon, Baranya megyében, Pécstől északra, Orfű település mellett. Térképen ITT.

Megközelíthető Orfű központjában befordulva az Ady Endre utcán át, vagy az Orfűi-tavat elhagyva a Dózsa György utcán át, az Ady Endre utcában. A malmoknál parkoló is van a kávézó mellett.

Az Orfűi Malmok épületegyüttese három teljesen eltérő technológiájú és funkciójú malmot mutat be. Nem csupán gabonaőrlő malmokkal, hanem egy papírmalommal is találkozhatunk itt, melynek 4 méteres vízikereke egy kalapácsos zúzóművet hoz működésbe a növényi rostok szétfoszlatására. A papírmalomban aktív munka folyik, kézi merítéssel vízjeles papír készül.

A házak a valóságban is úgy állnak egymás mellett, mint a fenti rajzon. Balra van a pajta, mellette a vízimalom, ami hengerszékes gabonaőrlő malom. Aztán a tornácos a régi molnárlak, ma kézműves ház, a ház végében pedig a nyárikonyha, amelyben ma kemence működik. Hátul van a szárazmalom, ami lóhajtásos kövesmalom és olajprés, aztán ismét elöl a nagy vízikerékkel a papírmalom. Az út túloldalán pedig a Garat kávézó, de múzeumi fogadóépület is egyben.

Ez itt tehát a papírmalom.

A kávézó mellett útjelző tábla is van, és azt mutatja a vízfő forrásház a papírmalom melletti út végén van. Ez igaz, de ne arra menjetek, mert a Vízfő tanösvény pár méterrel arrébb, az út mellett kezdődik.

Ha elsétálunk a kávézó előtt, már meg is találjuk a Vízfő-tanösvény bejáratát.

Az Orfűi Malmoktól indul a kb. 1 km hosszú Vízfő-tanösvény. Az ösvény az első néhány száz méteren az Orfű-patak medrét követi és a védett égerláposon keresztül egy kiemelt pallósoron vezet bennünket egészen a Vízfő-forrásig.

A tanösvény elején rögtön ki van írva, hogy az égerláp természetvédelmi terület, itt, az egész területen tilos a medvehagyma szedése. Pedig van belőle nagyon sok.

Hiszen a kora tavaszi időszakban, amikor a fák még nem hajtották ki leveleiket, az erdő talajára sokkal több fény jut be, mint a többi hónapban. Ezt használják ki azok a hagymás, gumós növények, melyek életritmusukat ehhez alakították. A tavasz lombtalan hónapjaira időzítik a virágzásukat, termésérlelésüket, majd mire az erdő talaja árnyéba borul, már vissza is húzódnak a talajba, várva a következő tavaszt. Ezek közé tartozik a zöld szőnyegként megjelenő medvehagyma is.

Ameddig a szem ellát, ami zöldet látni, az mind-mind medvehagyma. A medvehagyma az amarilliszfélék családjába tartozik. Nevét arról kapta, hogy a barna medvék előszeretettel fogyasztják terméseit, és még a föld alól is gyakran kiássák, de hasonlóképp kedvelik a vaddisznók is. A nedves, árnyas erdőkben érzi jól magát, az enyhén savas talajt kedveli. Erősen fokhagymaillatú levelei kora tavasszal jelennek meg, és a nyár közepére elszáradnak. Április-májusban virágzik. Hazánkban főleg a gyertyános, tölgyes vagy bükkös erdők aljnövényzetében nő tömegesen. Március elejétől már látható hajtásai vannak. Tömeges tenyészhelye a Zselic, a Gerecse és a Mecsek, ahol legkorábban Orfű környékén, illetve a Misina déli lejtőin jelenik meg.

Itt a védett természeti területen, az égerláp területén a medvehagyma gyűjtése engedély nélkül tilos! Bár nem védett fajról van szó, itt mégsem lehet gyűjteni. Viszont nem védett erdőben, állami területen szedhető, naponta és fejenként 2 kg mennyiségben. Ha gyűjtjük, mindig válogatva szedjük, az egy tőről kihajtó levelek közül csak néhányat szedjünk le, hogy maga a növény életbe maradjon.

A Vízfő-barlang és az Orfűi Malmok között elterülő mélyedést az Orfű-patak töltötte fel hordalékával. A csapadékos, hóolvadásos időszakokban a medréből kilépő kis patak olyan mély termőrétegű, tőzeges, vízzel jól átjárt, helyenként pangóvizes területet hozott létre, amely kedvezett az itt látható égeres láperdő kialakulásának. A főfafajként jelen lévő mézgás éger mellett szálanként előfordul a fehér fűz, cserjeszinten a közönséges mogyoró, gyepszinten pedig a különböző sásfajok.

A patakocska most is ott kanyarog a fák között, a munkáját ma is csobogva végzi.

Az égeresben kanyargó tanösvény mentén több helyen láthatók elhalt, földön fekvő fatörzsek, lábonszáradt faegyedek. Az elpusztult fákat az erdőben holtfának hívjuk. Megléte az erdei ökoszisztéma szempontjából nélkülözhetetlen. Lebomlása folytán tápanyag visszapótlást jelent az erdőtalaj számára. Víztartó képessége, majd a víz lassú elpárologtatása miatt jelentős hatása van az erdei mikroklímára.

Élőhelyet biztosít alacsonyabb rendű élőlények számára, melyek a tápláléklánc szereves részét képezik. A holtfa fontosságát mutatja az is, hogy számos védett és fokozottan védett rovar lárvaállapotban csak elhalt faanyagban képes fejlődni, mint pl. a nagy szarvasbogár vagy a havasi cincér. Kizárólag elhalt fába vájja odúját a közép fakopács, a földön fekvő fatörzseket bontja szét a hangyákra specializálódott zöld küllő. A nagyobb, földön fekvő törzsek jó rejtekhelyet biztosítanak a kígyó megjelenésű, mégis rendszertanilag a gyíkokhoz tartozó lábatlan gyíknak, vagy az akár két méteresre megnövő erdei siklónak is.

Kis pihenő-teraszokon olvasgathatunk a környék élővilágáról, a növényekről, az állatokról és a patakról is.

A fák közé beáramló fény hatására több helyen teret nyer a borostyán. Ahogy a lágyszárú vegetáció a talajon, úgy a borostyán dús levélzete a magasban alakít ki értékes élőhelyeket. Ide rejti fészkét a tavaszi erdők két dalnoka a fekete rigó és az énekes rigó. Itt rejti el fészkét a mókus is. A borostyán megerősödésével idővel előfordul, hogy a tartó fa a rá nehezedő súly és a borostyán levelei okozta konkurencia miatt elpusztul. Ilyenkor az elhalt fa törzséről a borostyán kapaszkodó gyökereinek húzó hatására elválik a kéreg. Ezt használja ki az erdei fakusz, amely az elvált kéreg és a fatörzs közé építi fészként, és neveli fel fiókáit.

A vízszabályozások következtében gátak közé szorult vízfolyásaink természetes "viselkedését" ma már kevés helyen figyelhetjük meg. Pedig a szabadon áramló patakok, folyók romboló-építő szerepe szintén része a természetes élőhelyek kialakulásának, fejlődésének. Ezt a folyamatot figyelhetjük meg az Orfű-patak ezen szakaszán. A tanösvény mentén csobogó kis vízfolyás helyenként nagy kanyarokat tesz, hogy az útjába eső akadályokat kikerülje. A patak kanyarulatainak belső részén épít, míg a külső részén rombol a víz, így alakítva ki egyre nagyobb, úgynevezett meandereket.

Az ilyen, természetes állapotban megjelenő patakszakaszoknak számos kísérője, lakója van. A patak lassú szakaszainak kis öbleibe rakja már februárban petéit az erdei béka, és a tavak felől egészen idáig eljutnak a víz tisztaságára igen érzékeny folyami rák egyedei is. A víz által alámosott meder szélén lehajló gyökerek közé rejti kerek, labdához hasonlatos fészkét az apró termetű ökörszem, és ide rakja fészkét a vörösbegy is. Gyakorta megjelenik a patak fölött az orfűi tavaknál fészkelő jégmadár, ugyanis télen, amikor a tavak befagynak, a még csordogáló patak vizéből próbál táplálékot szerezni.

Az Orfűi-patakról leágazó malomárok mellett megnyílik az erdő, a beáramló nagyobb mennyiségű fény hatására a lágyszárú vegetáció is dúsabb. A malomárok oldalában tavasszal száratlan kankalinok sárgállanak, később a talajban jelentkező többletvíz hatására az óriás zsurlónak alakulnak ki szép állományai, melyek közé a talaj magas nitrogén tartalmát jelző nagy csalán is vegyül.

Természetvédelmi szempontból nagyon fontos a csalán jelenléte, hiszen számos lepkefaj hernyójának a tápnövénye. Ilyen a szárnyain szembetűnő szemfoltot viselő nappali pávaszem, vagy a szépen tarkállott bogáncslepke, illetve az egy évben három nemzedék formájában is megjelenő pókhálós lepke. Meleg, napsütéses nyári napon mindegyik fajjal találkozhatunk errefelé.

Oldalról egy másik patakocska folyik bele az Orfűi-patakba, ez egy forrás vize. Később megmutatom a forrást is.

A mézgás, vagy más néven enyves éger termőhelyi igényei teszik lehetővé, hogy az Orfű-patak által időszakosan elöntött, és rövidebb időre vízborítás alá is kerülő területen megéljen. A Mecsek patakjainak követője ott jelenik meg, ahol a víz kisebb láposokat hozott már létre. Légzőgyökerei és a rajta megtelepedő sugárgombák segítik hozzá, hogy a magas vízállású időszakokat is átvészelje. Gyorsan növő faj, mely hamar eléri a 25 méter körüli magasságot. Életkora nem túl hosszú, a 80-100 éves egyedek már öregnek számítanak. Nevét a friss hajtásokat, rügyeket borító enyves bevonatról kapta. Termése, mely az áltobozban rejtőző sok apró makkocska, az apró termetű pintyfélék, pl. a csíz kedvelt tápláléka.

Téli időszakban találkozhatunk az égeresekben akár kék cinegével és őszapóval is azokban a nagyobb cinegecsapatokban, melyek módszeresen vizsgálják át, rejtőző rovarok után kutatva a fákat. A kiodvasodó, öregebb fákkal tarkított erdőrészeken napnyugta környékén kel útra tavasztól őszig a rőt koraidenevér. Tipikusan odúlakó faj, mely előszeretettel használja a harkályok által vájt odvakat.

A patakon keresztül egy hídon át vezet az út tovább, de előbb ne arra menjünk, mert tovább egyenesen még valami csodás látnivaló vár ránk.

A tanösvény végénél padokon megpihenhetünk, bár nem olyan hosszú, hogy túlságosan elfáradnánk. Viszont egy kicsit leülve lehet élvezni az erdő "csendjét", esetleg megfigyelhetjük a madarakat is.

Visszanézve ez a tanösvény másik vége, illetve kicsit még folytatódik a patak hídján átkelve. De mi menjünk még tovább a patak innenső partján.

Szinte a kijáratnál már megpillantunk egy különleges építményt a fák között és a tanösvény végétől kis sétával a patak táplálójához, a Vízfő-forráshoz, a Mecsek legnagyobb vízhozamú forrásbarlangjához jutunk.

A Vízfő-barlang mellett elhelyezkedő ipari műemlék megtekinthető túravezetővel előzetes bejelentkezéssel.

A már nem működő forrásházban egy barlangász pihenő, egy kis kiállítás és a gépház található.

Ezt az állandó vizű forrást a Nyugat-Mecsek karsztvidéke táplálja. Csapadékos, hóolvadásos időszakban vízhozama a napi 100 ezer köbmétert is elérheti.

Itt indul tehát a patak, és tényleg elég bővizűen csobog tovább a falu felé.

A Mecsek legnagyobb hozamú forrása a Nyugat-Mecsek karsztvizét csapolja meg. A karsztforrásokra általánosan jellemző a vízhozam szélsőséges ingadozása, ami a Vízfő-forrásnál is megfigyelhető. A vízjárása a csapadék függvényében rendkívül változó, évente 1 millió köbméternél is több vizet ad, nagyobb áradások során pedig a vízhozam elérheti a napi 100 ezer köbmétert.

A forrás mögött egy 150 méter hosszú, 45 méter függőleges kiterjedésű forrásbarlang található, melynek fő befogadó kőzete a földtörténeti középidőből származó dolomit. A barlang egyik nevezetessége a viszonylag nagy méretű cseppköveit és a falakat is beborító fekete, mangántartalmú kéreg.

A barlangban sok cseppkő található, amelyek között gyakoriak a sérült cseppkövek. Az ilyen mértékű cseppkövesedés dolomitban kialakult barlangokban ritka. A hegység egyik legcseppkövesebb barlangja. A végponti szifon előtt majdnem egy méter kerületű és 1–1,5 méter magas cseppkőoszlopok képződtek. Megfigyelhetők benne cseppkőlefolyások, cseppkőbekérgezések, függőcseppkövek, állócseppkövek, szalmacseppkövek és heliktitek is. A barlang egyes részein a falaknak és a cseppköveknek mangános a bevonata. Ez a fekete kéreg néhány helyen két centiméter vastag is lehet.

A Vízfő-barlang a mai napig nincs teljesen feltárva, ismert végpontját egy 21 méter mély vízzel kitöltött barlangjárat (szifon) képezi.

Sajnos a barlang jelenleg ismert járatainak nagy része kisebb-nagyobb mértékben átalakított, ugyanis a hetvenes évektől a barlangot Komló és Orfű ivóvízellátásának segítésére használták.

A barlangból kiáramló víznek pedig valami elképesztő színe van. (A fotó nem teljesen adja vissza, élőben sokkal szebb.)

A forrás stabil vízhozama miatt tehát korábban az ivóvíz ellátásban is szerepet játszott. Erről tanúskodik a forrásbarlang mellet álló, Csete György tervezte forrásház, mely a magyar organikus építészet korai emblematikus alkotása, de ma már használaton kívül van és csak műemlékként mesél a múltról. A forrásház foglalja magába a szivattyúk kezelőegységeit.

A barlangot a denevérek néhány faja gyakran felkeresi nászidőszakban és telelőhelyként is igénybe veszik. Jellemző fajai a kis patkósdenevér, a nagy patkósdenevér, a vízi denevér és a tavi denevér.

A forrás-barlang a Duna–Dráva Nemzeti Park Igazgatóság engedélyével és a csapadékviszonyok figyelembevételével tekinthető meg. Barlangjáró alapfelszereléssel, vízben gázolva járható. A denevérek nyugalmi időszakában nem lehet bemenni a barlangba.

A kis barna doboz vízrajzi állomás, a híd alatt pedig mérce is van a vízállás megállapításához.

Aztán ha már mindent megnéztünk a Vízfő-forrásbarlang és szivattyúház környékén, akkor indulhatunk tovább, át a patak hídján.

Az út mellett hamarosan egy forráshoz érünk, melyen ez olvasható: Pécsi Barlangkutatók Forrása 1968. A forráskő, melyen a forrás névtáblája látható, valójában egy – az orfűi temetőből származó – sírkő (hátlapján az 1796-os évszám).

A forrás vize karsztos eredetű, minden bizonnyal a közeli barlangi patakos forrásnak a szökevényforrása, mivel annak hozamváltozásaival mutat párhuzamosságot az itt kilépő vizek mennyisége. Ez a forrás táplálja a patakba oldalról belefolyó kis erecskét.

A forrás mellet elhaladva egy aszfaltos úthoz érünk, ez vezet a mecseki barlangászok főhadiszállásához a Mecsek Házához. A másik irányban pedig visszasétálhatunk a kiinduló pontunkhoz, a kávézóhoz.

Ennyi hát az orfűi Vízfő-tanösvény. Nem túl sok, de nem is kevés, és mindenképpen érdekes, különleges hely. Remélem kedvet kaptatok hozzá, és ha Orfűn, vagy a környéken jártok, mindenképpen nézzetek be a Vízfő-tanösvényre. Minden évszakban érdemes.

A Mecsek pedig még ezernyi csodát rejt, bármerre indulunk, rengeteg jól jelzett ösvényen túrázhatunk, mesés völgyekben, tavak, patakok, források mentén, és messze nézhetünk a hegység csúcsain lévő kilátókból.

És ha szeretnétek értesülni az új bejegyzésekről, kövessétek a Kiránduló facebook oldalát is. Ott lehet kommentelni, és a saját élményeket is szívesen olvasom!

Az információk egy része a kihelyezett táblákról származik, továbbá a wikipedia oldalairól, a források leírása pedig a www.mecsekegyesulet.hu oldalról.