kiránduló

Az általam eddig bejárt szurdokok közül a Liechtensteinklamm az egyik legkeskenyebb, a legszűkebb. Egy hatalmas sziklaomlás miatt évekre bezárták, azonban ma már újra nyitva van, és ismét átélhető az a semmihez sem hasonlítható, borzongató érzés, ami csak ott, a szűk sziklafalak között, a rohanó patak fölött érezhető.

Sebes folyású, dübörgő patak, mindenhonnan csepegő-csurgó víz, hatalmas sziklák, szűk átjárók, alagutak, és a végén egy hatalmas vízesés - ez mind a Liechtensteinklamm. Lenyűgöző, igazi klasszikus! Mutatom milyen lett az átépítés után!

Hol található? Ausztriában, Salzburg tartományban, Sankt Johann im Pongau település mellett. Térképen ITT.

A Villach és Salzburg között haladó A10-es autópálya 66-os, Flachau-i lehajtójától nincs messze. Salzburgtól autóval kb. 30 percre van. Ha a városka meg van, onnan már ki van táblázva a szurdok.

A murvás bekötő út mellett három elég nagy parkoló várja a kirándulni szeretőket, de előfordul, hogy már a bekötőútra sem engednek be, mert minden parkoló megtelt. Akkor a kocsit a főúton hagyva egy jó 15 perces sétával kezdődik a túra. A parkolók ingyenesek. A legbelső parkoló mellett mosdó is van. (Beljebb már nincs több.)

Pont a mosdó házikója előtt egy fotó szerényen hirdeti a két legszebb szurdokot, a New York-i 5. sugárúthoz hasonlítva a Liechtensteinklamm-ot. Hát, kinek a pap, kinek a papné, szerintem a szurdok szebb. :-)

Sétálni még a legbelső parkolótól is kell egy kicsit, kb. 400 métert, de az út mellett már ott folyik a patak a fák között. Itt már szelíd, széles, gyönyörű színű patak. 

A túrautak jelzőtáblájáról azt is megtudjuk, hogy itt 622 méterrel vagyunk a tengerszint felett, valamint kibogarászhatjuk a szélességi és hosszúsági fokokat is.

A bejáratnál nyáron, jó idő esetén számíthatunk egy kis sorbaállásra, de viszonylag jól halad a sor, mert túl sok variációs lehetőség nincs a jegyvásárlásnál. A pénztár mellett vendéglő és ajándékbolt is van.

A szurdok zsákutca, tehát kétirányú. A kassza mellett bal oldalon léphetünk be, majd visszaérve ugyanitt, csak a másik oldalon jöhetünk ki.

A fa korláthoz érve már megcsodálhatjuk a rohanó patakot. A korábbi bejegyzésemhez képest itt sokkal több víz van benne, ezért nem annyira türkiz a színe, viszont van sodrása rendesen. Nem biztos, hogy - ha csak térdig is beleállnánk - állva tudnánk maradni benne.

Majd rögtön a nagy sziklák között találjuk magunkat. Fa korlátok között, beton úton vagy fa hidakon haladhatunk, és a patak még nagyobb sodrású, hangosan csobogó, zuhogó vizű folyó lesz.

Mi is a szurdokvölgy? A szurdok általában egy mély völgyben futó sebes folyó, patak. Évezredek alatt vájt a mészkőbe a víz mély völgyet, és munkálkodik ezen tovább a mai napig.

Itt a gleccserek magas peremet hagytak az általuk kivájt völgyek végében. A Großarler Ache patak csak évezredes munkával tudott átjutni a sziklákon, így keletkezett a 300 méter mély keskeny szurdok.

A mély hegyszorosban karbantartott fa- és fém-hidakon és lépcsőkön vezet az út, a szurdok patakja mellett.

Néhol nem árt a fejünkre vigyázni, mert az út a sziklákba van bevésve.

Lent pedig csobog, zuhog a patak vize. A partján nagyon szép, mintás kőzet figyelhető meg.

Néha fel is érdemes nézni, hiszen a sziklák fölfelé is nagyon szépek, és nagyon magasak.

Egy szűk átjáróban drótháló védi a látogatókat a lehulló kövektől.

A szurdokvölgyben 1875-ben kezdték meg kiépíteni a hidakat és az utakat, hogy látogathatóvá tegyék ezt a csodálatos természeti látványosságot. A munkák során azonban elfogyott a pénzük. Ekkor Johann II. von und zu Liechtenstein fejedelemhez fordultak, akinek a közelben, Grossarlban volt vadászháza, és az ő 600 Guldenes adományából tudták befejezni az építkezést 1876-ban. Ezért lett a szurdok neve Liechtensteinklamm.

Ezen a részen régen is volt ilyen védőháló, de azért nem ennyi. Itt konkrétan behálózták az egész utat.

Ez a helyszínen nem zavarja a látványt (annyira), a fotózásban viszont nagymértékben akadályoz.

De a dróthálón keresztül is látszik milyen szűk a szurdok, lefelé is, és fölfelé is, keskeny átjárón zúdul a víz keresztül.

Aztán a fahíd után egy alagút következik, ez régen még nem volt itt.

Bent nincs teljesen sötét, de azért van a korlát alatt egy világító ledsor is.

Aztán fél-alagútban folytatódik az út, viszont még ez a rész is védve van dróthálóval.

És még egy rövid alagút jön, mielőtt kiérünk a napfényre.

2017. május 27-én ezen a szakaszon történt az a hatalmas kőomlás, amelyben kb. 3000 tonna szikla és törmelék zúdult le a szurdokba. Ez egy szombat délután volt, amikor természetesen voltak látogatók a szurdokban. Egy indiai család pont ezen a részen haladt befelé, amikor a leeső kövek eltalálták őket, de saját lábukon ki tudtak menni a szurdokból. A beljebb lévő 17 látogatót viszont elzárta a kőomlás a kijárattól, így őket a hegyimentők menekítették ki.

Régen itt volt az út folytatása, azonban most egy kerülőutat építettek a sziklákon át.

Mivel a szurdok hatalmas idegenforgalmi vonzerő a környéken, St. Johann önkormányzata hamar úgy döntött, hogy átfogóan helyreállítja a szurdokot. A teljes költség 6,7 millió eurót tett ki. Körülbelül 20 vállalat vett részt az átalakításban.

A felújítás során új látványosságot hoztak létre. Ez egy impozáns csigalépcső. A manapság oly divatos Corten acélból készült "Helix" (ez a csigalépcsősor neve) 30 méterrel nyúlik ki a mélységbe, és lélegzetelállító kilátást nyújt a szurdokra.

A látogatók védelme érdekében további három alagutat, négy galériát és 60 sziklahálót építettek. A több tonna tömegű szerkezeteket és biztonsági hálókat helikopterek segítségével emelték be a szurdokba. A részben kinyúló és akár 200 méter magas sziklafalak kőzettisztítási munkálatai is befejeződtek már. A sziklák milliméteres mozgását is érzékelő megfigyelő rendszer további biztonságot nyújt.

Korábban azt írtam, hogy a völgy kb. 1 km hosszú és könnyen, kényelmesen bejárható. Semmilyen nehéz szakasz nincs benne, idősebbeknek is nyugodtan mehetnek. A belső részén van egy-két lépcsős rész, ezért babakocsival és kerekes székkel sajnos nem lehet végigmenni.

Hát ez egy "kicsit" megváltozott, itt lett - egy mondhatni - nehéz szakasz. Nehéz, mert sok lépcső van fel, majd le (és kifelé is át kell menni rajta), és nehéz, mert a tériszonyosok nem biztos, hogy át tudnak menni rajta. Még a felfelé vezető rész oké, mert az a kövekhez van rögzítve, de ez a csigalépcsős rész lebeg a levegőben, sőt, ahogy mennek rajta mozog is. Ezt nem mindenki élvezi...

De három kör után vissza leérünk a patak mellé, a hatalmas sziklák közé, és újra élvezhetjük a szűk szurdok hűsét.

Fejre itt is vigyázni kel, mert közel vannak a kövek, de annyira nem vészes, mert ha az lenne, szerintem adnának fejvédő sisakot, ahogy más szurdokban, barlangban is.

Befelé a patak folyásirányával szemben haladunk, így nagyon látványos a víz sodrása és a vízesések.

A patak szikláinak pedig gyönyörű mintái vannak.

A fél-alagutas rész után ismét lépcsők következnek, majd egy kis hídon átkelünk a patak másik partjára.

Itt már teljesen összeszűkül a völgy, a fejünk fölött szinte összeérnek a sziklák, de lent is alig egy méter széles a patak.

Talán itt a leghangosabb a víz robajlása, mert a sziklafal még jobban felerősíti az amúgy sem csendes patak hangját.

Aztán újabb alagutak következnek.

Az alagút falán időnként vagy egy-egy "ablak", ahol lenézhetünk a patakra.

Majd fél-alagúttal folytatódik a szűk szoros.

Aztán ismét sok lépcső jön, de ez fából van és nagyon stabil. Igaz átlátni a lépcsőfokok között, de ott vannak a sziklák közel a lépcsőhöz.

Lépcsőzés közben pedig gyönyörködhetünk rengeteg kisebb-nagyobb vízesésben.

Vannak nagyobbak is, ahogy a völgybe zuhant hatalmas köveket kerülgeti a patak.

Fent a lépcsősor tetején pedig újabb alagút vár ránk.

Az alagút bejáratánál lévő táblán olvashatjuk a bányászok köszönését, ami németül "Glück auf", magyarul "Jó szerencsét".

Itt is érdemes megcsodálni a kőzet rétegzettségét, és sok színes, hullámos réteget a szürke kőben.

Az alagút nem túl hosszú, de nem is rövid. Sötét van benne, de nem szükséges lámpa, mert van benne egy gyenge világítás.

És itt is vannak ablakok, ahol kinézhetünk, és bejön a fény.

És amikor az utolsó alagútból kiérünk, már hallhatjuk és láthatjuk is a legnagyobb vízesést. 

Hatalmas robajjal zúdul le a víz a magas vízesésben.

És itt jön ismét egy új rész, ahol a régi fa-hidakat lecserélték acél hídra, aminek az alja átlátszó rács.

A fotó nem adja vissza, ennél sokkal jobban át lehet látni rajta. És a patak elég mélyen robog a kitett út alatt.

Az acélút végén egy kilátó terasz van, ahonnan közelről megcsodálhatjuk a vízesést.

A víz kb. 30 méter magasról zúdul le a völgybe. (Egy 10 emeletes ház is kb. 30 méter...)

A kilátóterasz után még felfelé kell menni a szurdok végéig, ahol van egy kis pihenőtér, padok, asztalok. 

A szurdok összesen 4 km hosszú, ebből 1 - 1,5 km látogatható. A szélessége helyenként mindössze egy méter, magassága 300 m.

A szurdok vége pont szemben van a nagy vízeséssel. Ha délben érünk a nagy vízeséshez, akkor a napsugarak játékának köszönhetően gyönyörű színű szivárványokat láthatunk.

Majd ugyanazon az úton kell visszamennünk, amin jöttünk.

A szurdokban összesen kb. 440 lépcsőfok található, amit meg kell másznunk befelé is, majd kifelé is. Kutyával is látogatható a szurdok, de felhívják a figyelmet a rengeteg lépcsőre, tehát csak olyan (méretű és erőnlétben lévő) kutyával érdemes belépni, ami bírja a rengeteg lépcsőt és a vasrácsos talajt. (Meg a víz hangos dübörgését.) (Állítólag vannak kutyák, akik nem hajlandóak a vasrácsra lépni, nem tudnak menni rajta... Ebből a szempontból inkább csak kisebb kutyával érdemes próbálkozni, mert azokat könnyebb vinni.)

Hát, bevallom, nekem a fából készült út jobban tetszett, de valószínűleg ez tartósabb.

A szurdok mind jó időben, mind rossz időben látogatható. Nyáron nagy melegben jól esik a szurdok hűs klímája, hiszen a magas sziklafalak közé kevés ideig süt be a nap, a hideg patak pedig hűti a szurdok levegőjét. Hidegebb, vagy esős időben is érdemes jönni, mert a sok alagút és fél-alagút miatt nem sok helyen ázunk felülről.

Ha gyerekekkel jönnétek, hasonlóak az "irányelvek", mint a kutyáknál. 440 lépcsőfok be, majd ugyanennyi kifelé is, ráadásul a csigalépcsőnél a szédítő magasság. És a szurdok hossza ugye kb. 1,5 km, tehát oda-vissza 3 km. Ezt érdemes átgondolni.

Sőt, a szurdok honlapján a szív- és mozgásszervi betegséggel élőknek sem ajánlják a szurdokot.

Az alagutaknál visszafelé is megfigyelhetjük a kőzet gyönyörű mintázatát. Lehet, hogy ez márvány?

A szurdok keletkezéséről egy monda is fennmaradt, mely szerint egy közelben élő kovács felajánlotta a lányát az ördögnek, ha az a háza elé vezeti a gasteini források vizét. A feltétel azonban az volt, hogy mire a kakas reggel megszólal, itt legyen a víz. A kovács felesége azonban véget akart vetni férje mohóságának, így éjszaka bedugta pár percre a kakast a kútba, aki ijedtében megszólalt. Az ördög – félúton hallván, hogy elkésett – mérgében olyan mélyre taszította a vizet, hogy azt senki ne érhesse el.

Visszafelé is érdemes nézelődni, mert egy teljesen más szemszögből láthatjuk így a szurdokot. És lehetnek olyan gyönyörű apró részletek, amiket csak visszafelé veszünk észre.

Jön újra a kis híd, ami átvezet a túloldalra.

A szurdok annyira népszerű, hogy a látogató száma meghaladja a százezret is évente. (Úgy, hogy csak tavasztól őszig van nyitva.)

A szembeforgalom néha nehezíti a haladást, szűkebb részeken akár dugók is kialakulhatnak, legyünk türelmesek embertársainkhoz. :-)

A sziklák simaságán látszik, hogy szokott lenni magasabb vízállás is.

Visszafelé a sziklák színeit elnézegetve arra jutottam, hogy a Liechtensteinklamm tulajdonképpen a legszínesebb szurdok címet is kiérdemelhetné.

A fából és acélból készült utak, hidak teljesen biztonságosak. Az alapjuk, a tartószerkezetük mindig fém, csak a borítás és a korlátok készülnek fából. Vas, acél és vastag fagerendák tartják a vendégeket a völgyben. Ezeket minden tavasszal, az olvadás után nagyon alaposan átvizsgálják, megnézik, hogy a hó és a fagy nem tett-e kárt bennünk. Ahol kell kijavítják a hibákat és csak ezután nyitják meg a szurdokot a látogatóknak. Ezen kívül minden évben geológusok és statikusok is megvizsgálják az egész útvonalat.

Befelé észre sem vettem, hogy egyes helyeken fentről is csepegett, csurgott a víz a hegy oldalában. Szerencsére a fél-alagút megvéd bennünket a nyakunkba csurgó víztől. (Ezt megint lefotózni nem könnyű, a helyszínen sokkal látványosabb.)

És visszaértünk a csigalépcsőhöz. Itt jobbra, a lezárt útvonal volt az eredeti, ami szintben vitt át a szikla túlsó oldalára. Ráadásul nem is volt hosszú, pár tíz méter az egész.

A kerítéstől belátni a lezárt útvonalra, és itt nem látszik rajta, hogy túl nagy károk keletkeztek volna benne.

De ehelyett építették a "Helix" nevű csigalépcsőt, ami kb. 30 méter magas. (Tudjátok, 10 emelet...)

Fent egy kilátóterasz is van, ahonnan a szemben lévő sziklákat nézegethetjük. (Mert a víz mélyen lent folyik, az nem látszik fentről.)

És előre is elnézést kérve a megálmodójától, a tervezőjétől és a kivitelezőjétől, nekem egy Shakespeare darab címe jutott eszembe róla. Na jó, finomítsunk rajta: sok hűhó semmiért sok lépcső a látványért.

Bár kétségtelen, hogy lenyűgöző a kilátás lefelé. Ott lent fogunk tovább menni, az alagútban folytatódik az út.

A szurdok télen nagyon veszélyes, ezért nem járható. Télen nemcsak hatalmas hó borítja az utakat, hanem embernagyságú jégcsapok lógnak a sziklákról és a vízesések is megfagynak. Egyébként valószínűleg az is nagyon szép látvány lehet, dehát sajnos ezt nem lehet megnézni.

A patak vízhozama függ az évszaktól és a csapaték mennyiségétől. Hóolvadás után még bővizűbb a patak, nyár vége felé már valószínűleg kevesebb víz van benne. Hacsak nem jön közbe egy nagyobb esőzés, ami ismét felduzzasztja.

Ezek a fotók júniusban készültek, és elég bővizű volt akkor a patak, nem is volt túl szép színe. A régebbi bejegyzésem fotói júliusban készültek, és sokkal kevesebb víz volt benne, ezért akkor a víz színe is sokkal szebb, türkizes-kékes volt.

Remélem kedvet kaptatok, és ha Salzburg környékén jártok, feltétlenül tesztek egy kitérőt a Liechtensteinklamm szurdokvölgybe is. Bár a tömeg kicsit csökkenti az élvezeti értékét, de biztos ki lehet fogni gyengébb napokat is. Főleg ameddig még valamennyire korlátozva vannak az utazások. Viszont régen láttunk itt a japánoktól a hosszú ruhás arabokon át az olasz csoportig sokféle népséget. De magyarokkal nem találkoztunk! Talán nem ismerik még? Népszerűsítsük hát! :-)

Nyitva tartás:

• május elejétől szeptember 30-ig naponta 9:00-től 18:00 óráig
• október 1-től november 1-ig naponta 9:00-től 16 óráig

Extrém időjárási körülmények között vagy nagyon magas vízállás esetén még szezonban is korlátozásokat vezethetnek be a szurdokban.

Belépő jegy árak (2021):

• felnőtt 10 Euro
• gyerek és diák (6 és 18 év között) 5,50 Euro

SalzburgerLand Card tulajdonosoknak egyszer ingyenes a belépés.

Vannak jegy-kombinációs lehetőségek a szomszéd hegy felvonójával, továbbá Hohenwerfen várában a Liechtensteinklamm belépőjegyére 15 % kedvezményt adnak a belépő árából.

A kijárat és a parkoló között különböző túraútvonalak indulnak a hegyre fel, akár azokat is ki lehet próbálni, hiszen a szurdok bejárása nem tart túl sokáig. (Kb. 1,5 óra) Viszont egy csúszásmentes cipő és egy melegebb felső jól jöhet még nyáron is, mert a szurdokban több helyről csepeg a víz és mindig hűvös van.

És ha szeretnétek értesülni az új bejegyzésekről, kövessétek a Kiránduló facebook oldalát is. Oda várom a kommenteket, és a saját tapasztalatokat is szívesen olvasom.

Az információk a saját korábbi bejegyzésemből, a wikipedia oldalairól és a Liechtensteinklamm saját honlapjáról származnak.