kiránduló

Egy csomó látnivaló van a környéken, tökéletesen közéjük illik ez a kis váracska is. Egy kis domb mászás és máris fent vagyunk a Bánd település melletti Essegvárnál, ahonnan csodás panoráma tárul elénk. Egyik oldalon a Bakony, a másik oldalon Herend. A toronyba fel is lehet mászni, és érdekes ásatások folynak a mai napig a vár területén. A szomszédban van a Szentgáli tiszafás, amellé ez is belefér egy délutánba, érdemes ide is bekukkantani. A gyerekeket meg fantasztikus, váras-lovagos témájú játszótér várja. Nem is ragozom tovább, mutatom milyen!

Hol található? Magyarországon, Veszprém megyében, Veszprémtől nyugatra 10 km, Herend szomszédságában, Bánd település mellett. Térképen ITT.

Ha a Fő utca felől érkezünk, akkor ennél a táblánál kell bekanyarodni. De parkolni leginkább a temetőnél lehet, ott alakítottak ki parkolót a településre érkezőknek. Onnan a Szentgáli tiszafás is megközelíthető.

Aztán az utcáról egy keskeny gyalog ösvény vezet fel a várhoz. Táblák is mutatják, hogy merre kell menni.

(Ha tovább megyünk, a játszótér felől is fel lehet menni, de gyerekekkel inkább innen menjetek fel, és lefelé essen útba a játszótér - mert különben fel sem mentek... :-) Olyan klassz a játszótér, hogy a gyerekeket nem lehet elvinni onnan.)

A fákra fel van festve a szokásos L jel, ami a várakhoz, romokhoz vezető utat jelöli. De amúgy sem lehetne eltévedni.

Fiatalok a fák, még nem alkalmasak odú kialakítására, így tettek ki "mesterséges" odúkat a madaraknak. Ha csendben sétálunk fel, érdekes madarakat is megfigyelhetünk. (Szerintem én egy őszapót is láttam. Csak nem jól sikerült a fotó róla.)

Aztán a fák között hamar fel fog tűnni a vár tornya. Nem kell sokat felfelé menni, nem magas a domb.

A vár romjait Bánd község határában, a Séd patak mellett emelkedő mészkőszirt nyugati végén találjuk.

Az egykori várból csupán egy torony maradt fenn, meg némi várfal, de azért ez is szép.

A vár szabálytalan alaprajzú, belsőtornyos, mintegy 60 × 70 méter nagyságú területen helyezkedik el.

Miután felkapaszkodtunk a várárokból, a töltésen már be tudunk sétálni a hajdani vár területére.

A pusztuló várból csak a keleti oldalon egy négyszögletes torony, a hozzá délről és keletről csatlakozó kevés falmaradvány látható. Az egykori épületek megmaradt alapfalai a föld alatt vannak. 

Van viszont a várdombon más is, a keresztek, amik már alulról is látszottak.

A kis táblánál pedig egy régészeti tanösvény kezdődik, mert a vár területén jelenleg is folynak ásatások, feltárások.

Bánd hívő lakossága az 1930-as évek elején határozta el, hogy falujukban kálváriát emelnek. A helyi emlékezet szerint hosszas vita előzte meg a hely kiválasztását. Néhányan a temető körül szerették volna felállítani a stációkat, mások – a Golgota hegyére gondolva – az Essegvárhoz ragaszkodtak. Ez utóbbiak javaslatát fogadták el. Az építkezés anyagi fedezetét a hívők vállalták. Családok társultak, és egy-egy stáció költségeit közösen fizették. Ma is él az emlékezetben, hogy a kálvária építése közben emberi tragédia történt, amit rossz előjelnek tartottak. A Balatonalmádiban kitermelt vöröskő – amiből a stációkat faragták – szállítása közben az egyik falubeli, Steindl József szörnyethalt. 

1933 nyár végére készült el a kálvária, felszentelését a veszprémi megyéspüspök, Dr. Rott Nándor végezte. Az augusztus 13-án, vasárnap 9 órakor tartott ünnepélyre a helyi lakosokon kívül kislődiek, veszprémfajsziak, hidegkutiak, márkóiak a veszprémi hívekkel együtt ájtatos körmenetben zarándokoltak el. A püspök – a márkói és herendi plébános segédkezésével – csendes misét mondott a templomban, majd körmenetileg vonultak a kálvária megáldására. A keresztút 14 stációját P. Morovitz Ferenc veszprémi ferences-házfőnök szentelte fel. Az ünnepséget megzavarta, hogy a szertartás befejeztével akkora vihar támadt, hogy a felkavart portól az emberek alig látták egymást, amit ugyancsak rossz jelnek tartottak.

A kálvária nem sokáig töltötte be rendeltetését. A második világháború, az időjárás, virtuskodó fiatalok, és néhány „élelmes” ember (akik a kálvária köveinek egy részét házuk építéséhez használták fel) tönkretették a keresztutat. Sokáig csak egy kereszt állt a hegy ormán, egészen 2003 augusztusáig, amikor legalább a három kereszt visszakerült helyére.

Mára egy kettőskereszt is áll a várdombon, melyet helyi civilek emeltek egy XIV. században épített kápolna helyén. A kettős keresztet 2008-ban Bánd első, 775 évvel ezelőtti okleveles említésének alkalmából szentelték fel. A kereszt tövében felszentelése óta több alkalommal tartottak megemlékezéseket, szabadtéri misét.

A keresztek mellett pedig szanaszét faragott kövek hevernek. Én azt gondoltam, talán sírkövek lehettek. De nem. Ezek a hajdani stációk maradványai.

Szomorú látvány. Pedig indult már kezdeményezés a kálvária helyreállítására, de ez a mai napig még nem történt meg.

Az Essegvár területén ma különböző földkupacok és gödrök látszanak, melyek a 2019. évben végzett régészeti kutatások nyomai. Mivel több gödörben még nem értek le a kívánt mélységig, ezért még nem temették vissza őket. A végleges tereprendezésre csak az ásatások folytatása után kerülhet sor. De addig létrehoztak egy "tanösvényt", kis táblák vannak kihelyezve a gödrök mellé, és érdekes ismertetőket olvashatunk az egyes helyszíneken tett megfigyelésekről.

A vár ásatásainak legmeglepőbb felfedezése egy középkori temető részlete volt. Nem számítottak rá, hogy fent a dombon temetőre bukkannak. A sűrűn egymásra ásott sírokból és környezetükből cserépedények töredékei, néhány ékszer és két pénzérme került elő az 1100-as évekből.

A várudvaron egy tüzelőberendezés maradványait sikerült feltárni, mely a késő középkori várudvaron állhatott. A kemence falát kövekkel erősítették, a tüzelőfelületet agyaggal tapasztották le. A kemencéből és a környezetéből feltárt fémtárgyak, cserepek és pénzek alapján a kemence a 15. század során, talán Mátyás uralkodása idején lehetett használatban.

Az ásatások során a vár középkori lakottságának rengeteg tárgyi bizonyítéka került elő. Legnagyobb számban a lakomák és hétköznapi étkezések leletei láttak napvilágot: rengeteg állatcsont-töredék, fazekak, korsók, kancsók és cseréppoharak darabjai, számtalan vaskés csont- vagy faborítású nyéllel és rézveretekkel, néhány üvegedény töredékei.

Bár a mai terepen ez már alig érzékelhető, a középkor évszázadai során a várdombot egy széles árok osztotta ketté egy északi és egy déli várrészre. Az árok déli oldala mentén egy vastag, facölöpökből készült palánkszerkezet, valamint egy közel 1,5 méter széles kőfal épült. A várak hasonló kettéosztottságára viszonylag kevés példát ismerünk a Magyar Királyság területéről. Elképzelhető, hogy a vár kettős birtoklása eredményezte ezt a sajátos megoldást. Az oklevelekből kiderül ugyanis, hogy hosszú évtizedeken át több család osztozott a vár tulajdonjogán.

Alig néhány centire a lábunk alatt egy jól megépített kőfal részlete került napvilágra. A fal vastagsága és a feltárt földrétegek arra utalnak, hogy emeletes, alápincézett épület lehetett itt valamikor. Az előkerült leletek (díszes sarkantyú és velencei üvegpohár-töredék) egy rangos palotát sejtetnek, mely a várdomb peremén futó külső várfalhoz és a várat kettészelő kőfalhoz épült hozzá.

A megfigyelések alapján a palotát talán csak a 14. században emelték, de a terület már előtte is a vár lakott része lehetett.

A várdombon messziről csak a magasan álló délkeleti torony tűnik fel, majd a várfalból kiugró keleti négyzetes torony csekély maradványai is láthatóvá válnak. A vár többi tornya ma már a föld alatt rejtőzik. A feltárások során a keleti toronnyal szemközt, a várdomb nyugati, meredek oldalában is találtak egy vastagfalú, toronyszerű építményt, melyet a külső várfallal egyidejűleg alakítottak ki. De további tornyok állhattak az északi várrész területén is.

Az egyetlen megmaradt tornyot több lépcsőben tették látogathatóvá.

2003 őszén, egy év előkészítő munka után indultak meg a műemléki megóvó munkálatok. A munkálatok a délkeleti torony bejárata körüli statikai alátámasztó falazással, és a fal héjazatának visszapótlásával kezdődtek. 2004-ben folytatódott a falazat pótlása, ami a falkorona csorbás romjelleget megtartó kialakításával ért véget. 2006-ban a toronybelső, a lőrések, (a bejárattól balra látható kandallófészek kihagyásával) konzerválásra és részleges pótlásra kerültek. A munkaállványként működő tölgy födémgerendák a leendő látogathatóságot hivatottak szolgálni. 2008 nyarán a keleti torony megkapta az állagmegóvás szerinti „végleges” magasságot. 2011-ben a torony lépcsőjének és belső terének kialakítása készült el.

Ma egy létrán lehet felmászni a torony felsőbb szintjeire.

Közben megcsodálhatjuk belülről a lőrés szerű ablakokat, és a építőkövek sokféleségét.

Az első emeleten még nincs sok minden, innen tovább kell másznunk.

A felső szint fapallókkal van lerakva, a deszkák között igen, kicsit le lehet látni, de fent ez már nem fog bennünket zavarni, mert úgyis a kilátásra fogunk figyelni.

A létra helyét korlát védi, nehogy valaki véletlenül beleszédüljön a lyukba.

Éshát a panoráma lenyűgöző. Egyik oldalon a falu, Bánd. Távolabb pedig Herend is látszik.

A torony csúcsán természetesen ott lobog a magyar zászló.

A másik oldalon a Bakony hegyei, és közöttük a Szentgáli tiszafás, a Miklós-Pál hegy.

Lefelé az egyik "ablakon" kinézve pont a kettős keresztre látunk rá, mögötte pedig Bánd háztetői.

Első körfalai, a várudvart övező, a védőfalhoz támaszkodó, fából készült lakó- és egyéb épületek a 13. században épülhettek, feltehetően 1270 környékén, melyeket a 14. században építettek át kőépületekre, mindenekelőtt az északi oldalon valaha állt 1332-től már ismert Szent György várkápolnát. Első írásos említése 1309-re datálódik, Igmándi Lőrinc ekkor eladja a Castrum Scegh néven említett várat egy Lőrinte nevű előkelőnek. Az ő utódai vették fel később az Essegvári családnevet. Lőrinte Károly Róbert pártjára állt, így Kőszegi Iván a félelmetes dunántúli oligarcha hadba vonult ellene. A támadók elfoglalták az erődítményt, és foglyul ejtették a birtokost és lófarkon hurcolva végeztek ki. Négy év múlva azonban a királyi hadak visszafoglalták a várat, melyet a király az uralkodóhoz hű Lőrinte fiának, Tamásnak juttatott vissza. A 15. században készültek el a fal elé ugró külső tornyok, egy-egy nagyobb épület, a keleti, valamint a nyugati falnál a lakóépületek és egyéb helyiségek. Lehetséges, hogy ekkor épült meg a lovagterem is. A vár udvarának északi részén állt a ciszterna.

Egy jól megépített várfal húzódik a mai terepszint alatt. Talán meglepő lehet, hogy a várdomb peremén futó külső várfal milyen szerény falvastagságúnak látszik, a látszat azonban megtévesztő. A kőfal valójában itt is több mint 1 méter vastagságú volt, de a külső falsík leszakadt a meredek domboldalba, ezért azt csak mélyebben, a földfelszín alatt lehetett megtalálni.

A feltárások során jól látható volt, hogy a várdombot kettéosztó kőfal és a vele párhuzamosan feltárt palánkszerkezet egyaránt a már álló külső várfalhoz épült hozzá.

Az Essegváriak a trónkövetelő Nápolyi László táborához csatlakoztak, Zsigmond király elkobozta tőlük a várat és a bakonyi erdőispánság igazgatása alá vonta. Az 1440-es években I. Albert király halála után támadt belháborús időszakban Himfy Tamás veszprémi püspök fegyvereseivel elfoglalta a várat, amit csak a bátaszéki csatában kivívott győzelem után tudott visszaszerezni a királypárti Essegvári család. A trónra lépő I. Ulászló mind a Rozgonyiakat, mind az Essegváriakat birtokba helyezte, ami újabb pereskedésekhez vezetett. Végül 1472-ben Essegvári György szerezte ténylegesen vissza az erődítményt családja számára. 1499-ben Essegvári Ferenc feleségül vette Himfy Orsolyát, akinek kezével együtt megkapta a döbröntei váruradalmat. Rövidesen a kényelmesebb lakhatást biztosító Döbröntére költöztek, Essegvárat elhanyagolták.

A vár pusztulásának körülményei ismeretlenek, valószínű, hogy a Veszprémet 1552-ben ostromló török sereg egyik portyázó lovascsapata pusztította el, az Essegvári család pedig 1586-ban halt ki fiúágon. A gazdátlan romokat többé nem építették újjá, anyagait a környékbeli lakosság hordta el lakóházai újjáépítéséhez.

Lefelé indulhatunk egy másik irányba is (nem amerről feljöttünk). Ehhez nem kell visszaereszkedni a várárokba, hanem fent menjünk tovább, majd a réten át, és a villanyoszlop mellett kell jobbra fordulni, lefelé.

A vár területén valószínűleg rendeztek várszínházi előadásokat is, mert az út melletti táblák erre utalnak, de most nem találtam erre vonatkozóan semmi infót. Reméljük felélesztik majd újra a nyári szórakozás ezen formáját.

Lefelé pedig pont velünk szembe kerül ismét a Szentgáli tiszafás hegy.

Az útkereszteződésnél pedig fantasztikus lovagos, váras játszóteret alakítottak ki a gyerekeknek a közelmúltban.

Körbeértünk. Az alsó úton visszasétálhatunk a faluba, vagy tovább, egy kis túrára, kirándulásra a Bakony közeli hegyei felé.

Remélem kedvet kaptatok ehhez a kis hangulatos várromhoz, és ha Veszprém, Herend, Ajka felé jártok, megkeresitek. Szerintem mindenképpen megéri egy órát rááldozni, de akár többet is. 

Bándon a templom is nagyon szép, ami közösségileg lett felújítva. Mellette van Mádl Ferenc, volt köztársasági elnökünk szobra, aki a falu szülötte. A művelődési házban van egy különleges, megalodus leletekről szóló kiállítás, mely világritkaság. És a várdomb mellett található a turisztikai központ, ahol gyógynövény kertet is létesítettek, és őshonos gyümölcsfákat telepítettek mellé.

És a környéken még számtalan látnivaló akad. Itt van például a Szentgáli tiszafás, ami egy nagyon különleges hangulatú erdő és hegy, kilátóval a tetején. Persze a Herendi Porcelán Manufaktúra kiállítását is érdemes megnézni. Továbbá az Úrkúti Őskarszt sincs messze. Veszprém meg tényleg rengeteg látnivalót rejt. :)

És ha szeretnétek értesülni az új bejegyzésekről, kövessétek a Kiránduló facebook oldalát is. Ott lehet kommentelni, és a saját élményeket is szívesen olvasom!

Az információk egy része a kihelyezett táblákról, a wikipedia oldalairól, és a következő helyekről származik: band.hu, csendhegyek.blogspot.com.