Plitvice az örök klasszikus. A legcsodálatosabb hely egy nagyszerű kiránduláshoz. Nevezhetnénk akár szurdokvölgynek is, hiszen a kialakulását a mészkőnek és a folyó kemény romboló-építő munkájának köszönheti. Mégis sokkal grandiózusabb egy klasszikus szurdoknál, hatalmas, széles, hosszú és csodálatos!

Mivel a tavak össz-hossza több mint 8 km, a látvány pedig méterről méterre elvarázsoló, ezért kettébontottam a hely bemutatását, most az alsó tavakat mutatom meg, aztán jönnek majd a felső tavak is. Hát nézzük, miért látogat el több millió ember évente a Plitvicei Nemzeti Parkba?

Horvátország szurdok túraút Plitvice vízesések

Hol található? Horvátországban, Karlovac-ig autópályán, majd onnan még kb. 80-85 km. Jól ki van táblázva. Térképen ITT.

A parknak két bejárata van, bármelyik felől indulunk is, az egészet be tudjuk járni, de azért adok tippeket hogyan kényelmesebb.

Ez az egyes bejárat, a képen szokatlanul kihalt ... Az épület előtt pedig az UNESCO táblája, mely mutatja, hogy a tórendszer 1979 óta a világörökség része.

Horvátország szurdok túraút Plitvice vízesések

A park egész évben, minden nap nyitva van, télen is látogatható (kivéve szélsőséges időjárási körülmények között: nagy ködben, hóviharban). Arra számítani kell azonban, hogy télen a parkon belüli buszok és a hajók nem közlekednek, illetve főleg tavasszal és ősszel (nagy esőzések után) a magasabb vízállás miatt nem biztos, hogy az egész park bejárható (vagy csak gumicsizmában).

A bejáratok mellett nagy térképen tekinthetjük át a park bejárási útvonalait. Válogathatunk a rövidebb, vagy hosszabb útvonalak között.

Horvátország szurdok túraút Plitvice vízesések

Mindkét bejáratnál hatalmas parkoló van, ami viszont fizetős. Motoroknak elvileg ingyen van, személygépkocsiknak 7,-Kuna óránként, lakóautónak, autóknak lakókocsival és buszoknak 70,-Kuna naponta.

A parkolók csak nappal használhatók, éjszakára nem tanácsos ott maradni, erre ilyen táblák is figyelmeztetnek.

Horvátország szurdok túraút Plitvice vízesések

Ha szeretnénk elkerülni a nagyobb tömeget, akkor mindenképpen a kettes bejáratot ajánlom (mert a nagy turista csoportok általában az egyeshez mennek), de van ennek más előnye is.

A kettes parkolóban kialakítottak két jegypénztárat is több ablakkal, a jegyet már ott is meg tudjuk venni, de lehet, hogy főszezonban még egy harmadik, belső pénztár is üzemel.

Horvátország szurdok túraút Plitvice vízesések

Innen a park mindkét vége felé indulhatunk a park buszával, és mindkét végéről egyszerűbb ide visszatérni. A felső végről vannak (vagy legalábbis voltak) buszok, amik csak a 2-es bejáratig közlekednek, és nem mentek el az 1-ig. Továbbá, ha az időjárás rettenetesre fordulna, akkor a park közepénél, a legnagyobb tavon közlekedő hajóval át lehet jönni a kettes kijárat hajóállomására, és nem muszáj végigmenni pl. zivatarban, hanem le lehet rövidíteni az útvonalat. Ezek miatt én a kettes bejáratot preferálom.

Horvátország szurdok túraút Plitvice vízesések

A park felé menő út mellett felhívják a figyelmet a park szabályaira, ilyen tiltó táblák erdeje mellett haladhatunk el. Természetesen tilos szemetelni, a növényeket leszakítani, a kijelölt útról letérni és a tavakban fürödni.

Horvátország szurdok túraút Plitvice vízesések

A tórendszer bejárásának két iránya lehet: vagy föntről, a legfelső tavaktól indul az ember, folyamatosan lejtős úton haladva a folyás iránnyal megegyezően (és a végén egy nagy szerpentinen felmászva), vagy legalulról indulva (a nagy szerpentinen lefelé könnyebb), folyamatosan, enyhén emelkedő úton, a folyásiránnyal és a vízesésekkel szemben haladva. Én a szerpentin és a látvány miatt is inkább az alulról felfelé haladást javaslom. Szembe menni a vízesésekkel sokkal látványosabb!

Horvátország szurdok túraút Plitvice vízesések

Az alsó tavakhoz a kettes bejárattól az egyes bejárat irányába közlekedő buszt kell választani, és elmenni vele a fordulóig. Onnan még sétálni kell tovább, azonban az út mellett már csodás kilátópontokat találunk, ugyanis ez az út a völgy fölötti szikla tetején vezet, innen lehet a tavakra a legszebb rálátásban gyönyörködni.

Horvátország szurdok túraút Plitvice vízesések

Az út mellett virágokban is gyönyörködhetünk. A park egyik különleges növénye a kockás liliom, ami akár Horvátország nem­ze­ti virága is lehetne, mert a szirmai éppúgy kockásak, mint az ország címere. De a sziklák között találhatunk cikláment is. Valamint 55 féle orchidea is él itt.

Horvátország szurdok túraút Plitvice vízesések

A park területén folytatott eddigi kutatások során 321 féle lepkét, 161 féle ma­da­rat  és 21 féle denevért találtak. Ha szerencsénk van láthatunk itt az állatok közül többek között fecskefarkú pil­lan­gókat, alpesi gőtét, lábatlan gyíkot, mocsári teknőst, szivárványos pisztrángot és foltos szalamandrát. Vagy egy kígyót.

Horvátország szurdok túraút Plitvice vízesések

A felső úton egy barlang is útba esik. A barlangba érdemes lemenni, de mondjuk csak a feléig, mert majd alulról is útba fog esni, onnan is meg lehet nézni.

Horvátország szurdok túraút Plitvice vízesések

Kialakított kilátópontokról pedig ráláthatunk a széles kanyonban elterülő tavakra.

Horvátország szurdok túraút Plitvice vízesések

Aztán jön a nagy szerpentin, amin "legurulva" szépen leereszkedünk a folyó szintjére, a víz mellé.

Horvátország szurdok túraút Plitvice vízesések

Útközben pedig újabb kilátópontokról gyönyörködhetünk az alul elterülő, hihetetlen színű tavak látványában.

Ráláthatunk továbbá a tórendszer legnagyobb vízesésére is, ami nagyon változó arcát mutatja a vízmennyiségtől függően.

Ilyen például szárazabb időszakban, kevés vízzel:

Horvátország szurdok túraút Plitvice vízesések

Ilyen amikor több víz van:

Horvátország szurdok túraút Plitvice vízesések

És ilyen, amikor rengeteg víz van, annyi, hogy az utakat is elönti:

Horvátország szurdok túraút Plitvice vízesések

A tórendszer vizét a Korana folyó viszi tovább egy mély kanyonon keresztül Karlovac irányába.

Horvátország szurdok túraút Plitvice vízesések

Karlovac mellett folyik bele a Kupa folyóba, ami végül a Szávába ömlik.

Horvátország szurdok túraút Plitvice vízesések

Ha leérünk a szerpentinen az első utunk vezessen a tórendszer legnagyobb vízeséséhez, mely a szinte jelentéktelen Plitvice patak 78 méter magas, hatalmas vízesése. Ezzel a mérettel ez Horvátország legmagasabb vízesése. A Plitvice patak mindössze 4 km hosszú, de egyike a Nemzeti Park állandó vízutánpótlást hozó folyóinak, mert forrása soha nem szárad ki.

Ez az út zsákutca, ezért a nem túl széles, fagerendás úton folyamatos a szembeforgalom is, és néha a víz is átfolyik rajta.

Horvátország szurdok túraút Plitvice vízesések

A nagy vízesés előtt lehet fényképezkedni, ha nem túl nagy a vízhozam, mert itt a nagy magasságból lezúduló vizet a szél szétfújja, így napsütésben is csurom vizesek lehetünk.

Horvátország szurdok túraút Plitvice vízesések

A vízesés mellett indul egy lépcsős út, amin felmenve a vízesés felső szintjével jutunk egy magasságba. Ha bírjuk a lépcsőzést, egyszer érdemes felmenni a több száz kőlépcsőn.

Horvátország szurdok túraút Plitvice vízesések

De a kilátás nem lenyűgöző annyira, hogy nagyon megérje felmászni. Ráadásul utána vissza le kell menni, hogy lentről folytassuk az utunkat a tavak mellett tovább.

Horvátország szurdok túraút Plitvice vízesések

A tavak mellett táblák mutatják melyik tó mellett haladunk, mi a neve, és hol helyezkedik el az egész tórendszerben.

Horvátország szurdok túraút Plitvice vízesések

Az útelágazásoknál táblák mutatják az útirányokat. Mivel mi a parkoló irányából jöttünk idáig, innentől végig a hajó táblát kell követnünk. (Hát igen, ha sok a víz, nehéz száraz lábbal átjutni.)

Horvátország szurdok túraút Plitvice vízesések

A nagy vízeséstől visszatérve a mély kanyonban folytathatjuk utunkat az alsó tavak mellett, a hajóállomás irányába.

Horvátország szurdok túraút Plitvice vízesések

A fagerendákból kiépített út többször átvezet a vízesések mellett, a tavak fölött a másik oldalra.

Horvátország szurdok túraút Plitvice vízesések

A vízesések néha az utat is beterítik, ezért magasabb vízállás esetén érdemes gumicsizmában jönni.

Horvátország szurdok túraút Plitvice vízesések

A vízesések mellett átkelve a tavon ismét odaérünk a Šupljara barlanghoz. Most alulról is megcsodálhatjuk. Ha felülről nem ereszkedtünk le, akkor most érdemes kicsit felmenni. Persze nem egy hatalmas barlang, de azért színesíti a látnivalók tengerét és érdekességnek mindenképpen megfelel.

Horvátország szurdok túraút Plitvice vízesések

A barlangot a fölülről, hosszú időn át lezúduló víz vájta a mészkőbe.

Horvátország szurdok túraút Plitvice vízesések

De hogy alakult ki ez az egész tórendszer? Több millió év alatt a Korana patak mély völgyet vájt a Kapela-hegység déli vi­dé­kén. A terület gazdag a mészkő lepusztulásának, a karsztosodásnak a különböző for­máiban. Ez a tündéri szépségű tó-sorozat is egy ilyen karsztos folyamat ered­mé­nye. A völgyben a lefutó Korana patak hatalmas mésztufa gátakat ho­zott létre, amelyek eltorlaszolták a keskeny völgyet és felduzzasztották a patak vi­zét. A karsztos folyamat érdekessége az, hogy itt a mésztufa hideg vízből válik ki, gyakoribb ugyanis a melegvizes mésztufa lerakódás.

Horvátország szurdok túraút Plitvice vízesések

A folyó a kőzetből kioldott meszet is magával viszi, majd a laza mészpép minden, a folyó mederben lévő szilárd felületen megtelepszik, mészkéreg vonja be a mederfenéken lévő kőzetet éppúgy, mint a vízbe hullott ágakat, fatörzseket, így újabb gátak jönnek létre. A víz, ezeken a gátakon keresztül zuhog a mélybe. Miután ezek a gátak a mai nap is évi 1-3 cm-rel nőnek, a víznek mindig új utakat kell keresnie.

Horvátország szurdok túraút Plitvice vízesések

Az alsó tórendszerhez tartozik a Milanovac, a Gavanovac, a Kaluđerovac és a Novakovića Brod tó, melyek egy kanyont mélyítettek a mészkő sziklákba. A legmagasabb függőleges sziklafal a tavak mellett kb. 40 méter magas. 

A Milanovac tavat több mint 20 méter magas, függőleges sziklafalak határolják.

Horvátország szurdok túraút Plitvice vízesések

A vízesések mellé is tettek táblát, melyek mutatják az adott vízesés nevét és magasságát.

Horvátország szurdok túraút Plitvice vízesések

Az út néhol szinte a sziklák alatt halad a tavak mellett. A park dolgozói pedig mindent megtesznek, hogy magasabb vízállás esetén is nagyjából száraz lábbal végigjárhassuk az utat.

Horvátország szurdok túraút Plitvice vízesések

Persze ez sajnos nem mindig sikerül.

Horvátország szurdok túraút Plitvice vízesések

A Plitvicei Nem­zeti Park területe 295 km2, ebből a tavak felülete 2 km2. Nedves öreg er­dők­től körülvéve magas hegyek között 16 tó terül el, amelyek 190-200 víz­esés­sel kapcsolódnak egymáshoz. A számuk változó, vízbőségtől függően vannak idő­szakos vízesések is.

Horvátország szurdok túraút Plitvice vízesések

Délen a Fekete- és Fehér folyók egyesüléséből született Matica által táplált 40 méter mély Proscansko-tó 639 méterrel a tenger szint fe­lett terül el. Tőle kb. 8 km távolságban az utolsó tó a Sastavci csak 483 méterre van a tengerszint felett. A szintkülönbség 156 méter, ezt győzi le a sok vízesés cso­dá­latos látványt biztosítva a látogatóknak. A tórendszer vizét végül a Korana folyó vezeti le.

Horvátország szurdok túraút Plitvice vízesések

A park turisztikai terhelése egyedülálló volt a 80-es évekre. Évente csaknem egy mil­lió látogató kereste fel és közel 2000 dolgozó gondoskodott a parkról. Állítólag a hatvanas években készült Winnettou filmek egyes jeleneteit is itt forgatták, a legendás Gojko Mitic főszereplésével.

Horvátország szurdok túraút Plitvice vízesések

Plit­vi­ce fényes korszaka azonban 1991. március 31-én véget ért. Ezen a napon kez­dőd­tek heves harcok a szerb és a horvát rendőrök között. A háború első áldozata Josip Jovic parkőr lett. Ezután a park a szerb hadsereg ellenőrzése alá került. Négy éven át tartott a megszállás, ez idő alatt a park zárva volt, majd 1995 nya­rán hódította vissza a vidéket a horvát hadsereg.

Horvátország szurdok túraút Plitvice vízesések

Berendezéseit, a hoteleket, kom­pokat és néhányat a fából készült hidak közül, melyeken át a park legtöbb útja vezet lerombolták, a természet azonban jobbára érintetlen maradt. Sőt az állat és növényvilág kicsit fellélegzett. Évekbe telt, míg az elpusztult hidak, épü­le­tek ismét teljesen elkészülve várták a vendégeket.

Horvátország szurdok túraút Plitvice vízesések

Az út egyáltalán nem akadálymentes, vannak lépcsők is, de nagyobbrészt erdei, sziklás ösvény és ilyen kiépített fa utak vezetnek az erdőben, a tavak fölött és a vízesések között. Ennek ellenére sokan vágnak neki babakocsival.

Horvátország szurdok túraút Plitvice vízesések

A legnagyobb tóhoz érve véget ér az alsó tavak füzére. Itt egy nagy rét, rengeteg asztal és pad, valamint ajándékbolt és étterem is várja a megfáradt vándorokat. Ingyenes mosdó és ivóvíz vételi lehetőség is van.

Horvátország szurdok túraút Plitvice vízesések

Forgalmasabb napokon sajnos számítani lehet rá, hogy a hajóra nagyon hosszú sor vár. Ha többen vagytok megpróbálhatjátok, hogy egy vagy két ember beáll a sorba, addig a többi elintézheti a dolgát, majd cserétek.

Horvátország szurdok túraút Plitvice vízesések

A kis elektromos hajók befogadó képessége kb. 100 fő. A hajó legénysége beszállásnál van, hogy elkéri a jegyet, vagy hogy nem, van hogy még pecsételget is rá. De hogy nagyon jó szemük van, az biztos, mert ránézésre engednek fel 100 embert a hajóra, és mindig pont annyit. :) (Az nem nagyon szokta meghatni őket, ha egy családot vagy csoportot kettévágnak, hiába szól nekik az ember, hogy együtt vagyunk, akkor sem engednek fel több embert a hajóra.)

Horvátország szurdok túraút Plitvice vízesések

A hajók innen a térképen a P3 jelű kikötőből indulnak, a túloldalon pedig két kikötő van. Az egyik "szemben" a P2, ebből a kikötőből lehet tovább haladni a felső tavak mentén.

Horvátország szurdok túraút Plitvice vízesések

A másik egy kicsit balra a P1, ahonnan fel lehet menni a kettes bejárathoz/kijárathoz.

Horvátország szurdok túraút Plitvice vízesések

Csúcsszezonban a hajók mindegyike a P2-be megy, ha a P1-hez, a kijárathoz szeretnénk menni, akkor azt meg kell beszélni a hajó személyzetével, de előfordul, hogy visszafelé a P2-ből a hajó még elkanyarodik a P1 felé is. (Esőben, rossz időben maguktól is a P1-be mennek, akkor meg az kell megbeszélni velük, ha valaki tovább szeretne menni.)

Hajókázás közben is nagy vízesésekben gyönyörködhetünk.

Horvátország szurdok túraút Plitvice vízesések

Ha úgy tervezzük, hogy itt töltjük az éjszakát is, akkor számos lehetőség közül választhatunk a hotelektől a vendégszobákig. Ez esetben lehet, hogy érdemes a kirándulást is kétfelé bontani: egyik nap az alsó tavakat, másik nap a felső tavakat célbavenni, így több időnk lesz út közben a gyönyörködésre, az elmélkedésre, a víz csobogásának hallgatására.

Horvátország szurdok túraút Plitvice vízesések

A jegyvásárlás 2019-től regisztrációhoz kötött. A Plitvicei Nemzeti Park honlapján legalább két nappal a látogatás ideje előtt regisztrálni kell. Pontosan meg kell adni az érkezés dátumát és időpontját, az igényelt belépők számát és a kaput, ahol be szeretnénk lépni. A helyszínen foglalás visszaigazolásával kell majd a pénztárhoz menni, és az alapján adják ki a jegyeket. A kiválasztott időpont után még max. egy óránk van, hogy odaérjünk, a jegyeket egy órán belül van lehetőség átvenni. (És itt rögtön fel is merül a trükközés lehetősége, hogy valaki több időpontra is befoglal, amikorra biztosan oda tud érni. Mert elég egy dugó az autópálya fizetőkapuinál, vagy egy lassú jármű az autópálya utáni szakaszon, amit nem sikerül megelőzni, és máris buktuk a regisztrációt.) Naponta maximum 10 000 látogatót tudnak csak fogadni, ezért érdemes időben regisztrálni!

A belépőjegyek árát 2018-ban nagyon durván megemelték, ezért gondoljátok meg, hogy mikor érdemes elmenni. Mivel nyáron sokáig világos van, nyugodtan lehet próbálkozni a 16 óra utáni belépéssel is. (Biztosan senkit nem fognak bezárni, mert nincsenek kapuk. Viszont sötétedés után lehet, hogy jön a medve...) :)

Belépőjegy árak EGY napra:

11.01. - 03.31. között:

  • felnőtt: 55 Kuna
  • diák: 45 Kuna
  • gyerek (7 és 18 év között): 35 Kuna
  • gyerek 7 év alatt ingyenes

04.01. - 06.30. és 09.01. - 10.31. között

  • felnőtt: 150 Kuna
  • diák: 100 Kuna
  • gyerek (7 és 18 év között): 80 Kuna
  • gyerek 7 év alatt ingyenes

07.01. - 08.31. között 16 óráig

  • felnőtt: 250 Kuna
  • diák: 160 Kuna
  • gyerek (7 és 18 év között): 110 Kuna
  • gyerek 7 év alatt ingyenes

és egy új kategória: 07.01. - 08.31. között 16 óra után

  • felnőtt: 150 Kuna
  • diák: 100 Kuna
  • gyerek (7 és 18 év között): 50 Kuna
  • gyerek 7 év alatt ingyenes

 

Horvátország szurdok túraút Plitvice vízesések

Belépőjegy árak KÉT napra:

11.01. - 03.31. között:

  • felnőtt: 90 Kuna
  • diák: 70 Kuna
  • gyerek (7 és 18 év között): 55 Kuna

04.01. - 06.30. és 09.01. - 10.31. között

  • felnőtt: 250 Kuna
  • diák: 180 Kuna
  • gyerek (7 és 18 év között): 120 Kuna

07.01. - 08.31. között

  • felnőtt: 400 Kuna
  • diák: 300 Kuna
  • gyerek (7 és 18 év között): 200 Kuna

A belépőjegyek feljogosítanak a parkban közlekedő busz és elektromos hajó igénybevételére. (Felszállásnál a jegyet kér(het)ik.)

A belépőjegy árak tartalmaznak egy biztosítást is a buszos és az elektromos hajós utazásra, illetve a parkban bekövetkező balesetekre.

Horvátország szurdok túraút Plitvice vízesések

Hasonló tó- és vízesés-rendszer található a Krka Nemzeti Parkban, azzal a különbséggel, hogy ott a legnagyobb vízesés alatt nyáron még fürödni is lehet. Kicsit messzebb van, de az is csodálatos.

És itt a folytatás, a felső tavakról! :)

Horvátország szurdok túraút Plitvice vízesések

És ha szeretnétek értesülni az új bejegyzésekről, kövessétek a Kiránduló facebook oldalát is. 

(Az információk egy része a park hivatalos honlapjáról és a wikipedia oldalairól származik.)