kiránduló

Igaz nem egyenesen, hanem kicsit görbén, de bizony át lehet kelni gyalog Alsó-Ausztria legmagasabb hegyén, a Schneebergen. Persze kell hozzá egy kis kondíció, meg egy segítség, aki átviszi az autót a másik oldalra. De ha ez meg van, akkor egy - bár nem könnyű - de kalandos, vadregényes és lélegzetelállító (néha szó szerint) túra vár mindenkire. Persze több útvonal is van, ezek közül mutatok most egyet.

Ez a Schneeberg teteje. Hát nem gyönyörű? (A fotó a weissenboek.com oldalról származik.)

Hol található? Ausztriában, Alsó-Ausztriában, a soproni határtól mindössze 80-90 km-re, Wiener Neustadt és Neukirchen közelében. Térképen ITT.

A Schneebergre felmehetünk vonattal Puchberg-ből, vagy libegővel Losenheim-ből, vagy gyalog több irányból is, pl. Kaiserbrunnból. Ez a túra Kaiserbrunn mellől indul a Weichtalklamm-on át, amit Gloggnitz felől, Payerbach-on keresztül lehet közúton megközelíteni. (Ezek a települések ismerősek lehetnek, mert a Semmeringbahn vasútvonal látványos szakasza Gloggnitz-ból indul.)

Hirschwang an der Rax falucska (és a Rax felvonó után) az út a Schwarza folyó mély szurdokában kanyarog, majd egyszercsak jobbra lesz egy bekötőút, és amellett van a parkoló. Ha elvétitek nem baj, mert pár száz méterrel arrébb az út szélén is van még egy kisebb parkoló. Nagy tábla van a parkolóban és ezt a hidat figyeljétek.

Igen, mi is elvétettük, így a mi túránk is innen indult. A híd alatt jó mélyen a Schwarza folyó hihetetlen színekben pompázva robog lefelé a hegyről, a túloldalon pedig a vadiúj Weichtalhaus áll. A régi, kis házat 1922-ben nyitották meg, aztán azt elbontották, és egy teljesen újat építettek 2015-ben a helyére. Kis étterem van benne, az emeleten hálótermek (tehát akár itt is lehet aludni, és reggel frissen indulni neki a hegynek), valamint kulturált mosdók is vannak a házban.

A ház mellett mászható szikla és klettersteig van, így ezen hobbik űzőit is várja a Weichtalhaus. És mellőle indul a két turistaút fel a hegyre. Időben megegyező hosszúságú a két útvonal, hisz mindkettőhöz 2,5 órát írtak. Távolságban azonban különböznek. Míg az egyik rövidebb, de nehezebb, a másik sokkal hosszabb, viszont könnyebb út. Én természetesen a nehezebbet ajánlom. Nehéz, de fantasztikus! :)

Tehát irány az 1380 méter magasságban található Kienthalerhütte. A Weichtalhaus 563 méteren van. Mindössze 817 méter szintemelkedést kell leküzdenünk a tábla szerint 2,5 óra alatt. Menni fog! :)

Írtam már a Weichtalklamm-ról, de nem tudom megállni, hogy ne mutassam meg újra a szépségét, a lenyűgöző szikláit, a kihívásait és a nehézségeit is. Ebből persze az elején még nem sok minden látszik. Itt még csak az utat kell keresgélni a buja növényzet között.

A helyszínen könnyebben megy, hiszen ott csak rakni kell egyik lábunkat a másik elé, és így előbb-utóbb felérünk. De arra azért nem árt odafigyelni hova lépünk, mert az út sziklás, köves és csúszós. Mi nagyon jó időt fogtunk ki, sütött a nap és meleg volt, mégis a hajnali páralecsapódás nedvessége még ott volt a köveken és bizony néhol csúsztak.

Erre a szurdokra fokozottan igaz, hogy csak és kizárólag megfelelő lábbeliben szabad nekiindulni, és a következő képekből meg is látjátok miért. Csak zárt, megfelelő tartást és védelmet nyújtó bakancsban vagy sportcipőben másszatok, ha nem szeretnétek a hegyimentőkkel közelebbi ismeretségbe kerülni.

És ott bemegy az út a sziklafalak közé!

Kb. 30-35 perc erdei túra után megérkezünk a lélegzetelállító részhez, a hatalmas sziklák közé. Az út erre vezet tovább.

Innentől már kezd izgalmas lenni. Fölöttünk a hatalmas, függőleges sziklafalak szinte összeérnek, árnyékolnak és sokkal hűvösebb van közöttük, mint az erdőben volt. A nagy kövek között kereshetjük hova lépjünk, majd ha egy-egy embermagas kőtömb állja az utunkat, remélhetünk némi segítséget. Itt például egy vaslétra segít a feljutásban.

Mi is a szurdokvölgy? A szurdok általában egy mély völgyben futó sebes folyó, patak. Évezredek alatt vájt a mészkőbe a víz mély völgyet, és munkálkodik ezen tovább a mai napig.

Ez az általános megfogalmazás. Ehhez képest a Weichtalklamm nagyon más!

Víz itt csak pár helyen és nagyon kis mennyiségben van. De talán ez jobb is így. Mivel az út 90 % a folyómederben vezet, ha víz is lenne benne, nem lehetne bejárni.

A következő képen maga a turistaút látható. Igen, arra kell menni. Hogy hol? Hát át a köveken, vagy mellettük, vagy ahol sikerül. Na ettől izgalmas és nehéz ez a túra. És ezért is kell a stabil cipő.

A következő hatalmas kőtömbnél, ami beékelődött a magas sziklafalak közé, ismét kapunk segítséget. Lépővasak, a kő mélyedései és lánc segít, hogy feljussunk valahogy.

Más ez a szurdok, mint a megszokott és közismert szurdokvölgyek. Itt nincsenek kiépített fa hidak, nincs folyó, viszont hasonlít a többihez abban, hogy ez is egészen összeszűkül, a sziklák majdnem összezáródnak felettünk. Hiába sütött a nap, kevés fény jutott be a magas szilák közé, de itt már látszik a fény az alagút végén. :)

A szűk sziklás szakasz után ismét egy szélesebb, buja növényzettel benőtt völgy következett. A talaj persze itt is köves maradt, de már nem tornyosulnak fölénk a sziklafalak.

Szerencsére még nincs vége a vadregényes résznek. Egy-egy kőtömbnél újabb és újabb kihívások várnak ránk. Itt egy kis víz is csordogál lefelé, és a laza láncba kapaszkodva elég nehéz felmászni a következő szintre.

Vannak helyek, ahol tényleg nagyon-nagyot kell fellépni, ami még a felnőtteknek is kihívás, ezért kisebb gyerekkel nem javaslom ezt a szurdokot. Bár tudom a gyerekek nagyon ügyesek, de a magasságok (pl. az előző hosszú vaslétránál) és a felmászás nehézsége nekik hatványozottan problémát jelent. És kiszállni nem lehet, más út nincs, csak a szurdok tetejétől van kerülőút visszafelé. (És itt a visszafordulás sem biztos, hogy jó ötlet...)

Volt olyan rész, ahol a felnőttek is úgy jutottak fel, hogy egy tolta őket alulról, egy meg húzta felülről. (Az első és az utolsó meg ügyes volt. :))

Igen, ez az út. Itt kell felmenni.

A Weichtal völgy egyébként kb. 3 km hosszú. Nyugatról a 913 méter magas Schwarzkogel és az 1183 méter magas Krenkenkogel határolja, keletről az 1627 méter magas Schönleitenschneid csúcs. 

Az erdei szakaszt aztán ismét felváltja egy szűkebb, sziklás rész. És hát igen, ez a pár méter sem könnyű. Itt erősen feltételezhető, hogy egy a hegyről lezúduló, nagy sodrású folyó hordta ide ezeket a rönköket. De a fatörzseken túl, a keresztben álló szikla oldalán már látszik a segítség egy lánc formájában.

Itt is lehet jó nagyokat lépni felfelé, és karral felhúzni magunkat a lógó láncon. Nem könnyű, pedig még lépővasak is vannak a kőbe verve.

A Weichtalklamm egészen pontosan a Schwarza folyó bal partján kezdődik a Weichtalhaus mellett, 547 méteres magasságban. A szurdok vége kb. 100 méterrel a Turmstein szikla alatt, a Kienthalerhütte mellett található 1380 méteren.

A 833 méter szintkülönbséget nagyon változatos úton tehetjük meg. Mint láttátok volt már erdei ösvény, köves patakmeder, szűk sziklák közötti mély völgy, és a sziklamászást is lehet gyakorolni.

A Weichtalklamm ettől olyan különleges, vadregényes, és muszáj hozzátenni, hogy igen, ettől fárasztó és nehéz is.

Ez lesz az utolsó létra. A szurdoknak még nincs vége, még jönnek kalandos részek, de létrából ez az utolsó. Ez kb. 1 órányira van a szűk, sziklás rész kezdetétől, és több mint másfél órányira a Weichtalhaus-tól, a parkolótól. Itt egy akkora kőomlás zárja el az utat, hogy szükséges volt létrát tenni mellé.

Már egészen magasan járunk, a hegyen. Az újabb erdei részen lesz egy kőomlás is a hegy oldaláról. Itt fokozottan figyeljetek, mert a kövek elgurulnak a cipő talpa alatt, és nemcsak előre vagy hátra, hanem oldalra is.

Ilyen részt is mutatok, nehogy azt higgyétek, hogy csak nagy sziklákon kell mászni végig. A két sziklás rész között kb. 15 perc gyaloglás ilyen szakaszon vezet.

Aztán találhatunk egy kis vizet is. Hogy honnan jön nem látni, mint ahogy azt sem, hogy hova tűnik el. De itt csordogál egy kicsit.

Újabb hatalmas szikla van beékelődve a falak közé. Ez viszont különleges abból a szempontból, hogy nem ért le, hanem megakadt félúton, így alatta kell átbújni.

A sziklán túl pedig lassan vége lesz a megpróbáltatásoknak, hamarosan kiérünk a szurdokból.

Visszanézve ezt látjuk - egy óriási mohás szikla, rajta a piros-fehér-piros turistajelzés, és alóla bújnak elő a többiek.

A szikla innenső oldalára festett turistajelzés azt sugallja, hogy ebből az irányból is haladhatnak túrázók lefelé, én azonban senkinek nem javaslom a lefelé irányt a szurdokon keresztül. Pont a fenti képeken mutatott nagy sziklák miatt. A láncos, kőlépőkés sziklákon felfelé fel tudjuk húzni magunkat, de ott lefelé nem tudom elképzelni, hogyan lehet balesetmentesen lejutni. Talán háttal ereszkedve, de mindenképpen sokkal nehezebb lenne a lefelé haladás.

Még kb. 5-10 perc mászás az erdőben ...

... és kiérünk egy murvás útra, amin autók is közlekednek, az itt található parkolóig. Valószínűleg itt áll a Kienthalerhütte fogadósának autója is, ők is csak idáig tudnak járművel feljönni, innen már minden cuccot (vizet, élelmet, stb.) hátizsákokban kell felvinni a házhoz.

Ha nincs aki átvigye az autót a hegy másik oldalára és a Weichtalhaus-hoz kell visszamennünk, akkor a lefelé útnak egy kerülőutat javaslok. A sárga tábla mutatja az utat vissza. Egy darabig a zúzott köves autóúton haladhatunk, aztán szintén egy táblával jelzett helyen be kell menni az erdőbe, és sokkal izgalmasabb úton mehetünk tovább, mint ez a széles autóút.

A Ferdinánd Mayr út visz le vissza a Weichtalhaushoz. Kb. 1 + 3/4 órát ír a tábla, ami nagyjából reális.

A mi uticélunk azonban a hegy másik oldala, tehát irány tovább a Kienthalerhütte felé.

Aki hozott túrabotokat, az itt előveheti, mert innentől nagyon nagy segítséget jelent a lábmunka karral való támogatása. :)

Az út a szurdokon keresztül nehéz volt, de vadregényes, meg izgalmas, meg csodálatos, meg ilyesmi. Ami viszont itt az erdőben jön - az durva! Mivel a szurdok is elég nehéz terep, mire ide érünk, már eléggé fáradtak leszünk, és itt egy nagyon meredek szakasz jön, amibe én kicsit belehaltam. Illetve nemcsak én.

Kb. 30 perc kemény kaptató után tűnik fel a ház a fák között, de innen lesz még 5 perc, mire felvánszorgunk a sok lépcsőn.

A gyönyörű kis fogadót 1896-ban nyitották meg. El sem tudom képzelni, hogy a sok építőanyagot, a bútorokat és a berendezést hogyan hozták fel ide. Mert más út nincs. (Oké, hogy van fa a hegyen, azt nem kellett felhozni, de a háznak van egy beton alapja..., és az ablakok, a csatorna, a tető sem terem az erdőben.)

A Hüttében egy kis étterem is van, pár leves, kolbász, szendvics, hideg innivalók vannak. Az emeleten és a konyha mellett pedig hálótermek találhatók, ahol meg is lehet szállni (hálózsákkal). Itt fent alapból se villany, se víz, se fürdőszoba, de amúgy kulturált, szép és tiszta. (Azért wc az van.)

És még egy dolog nincs. Szemeteskuka. Ki mit felhozott ide, az vigye is le, hisz egyszerűbb mindenkinek a saját kevés szemetét levinni, mint a Hütte dolgozóinak összegyűjtve, zsákokban lecipelni.

Érdemes bemenni egyébként, mert a fogadóban a nagy cserépkályhában mindig duruzsol a tűz, felette pedig ruhaszárító, ahol a teljesen átizzadt pólóinkat kicsit megszáríthatjuk.

Tehát itt végre megpihenhetünk egy kicsit (út közben idáig sehol nincs pihenésre alkalmas pad), itt vannak padok, asztalok, kint is, bent is.

A Hüttében szomjoltásra ajánlom a Schiwasser-t, ami enyhén málnaszörp ízű hűs limonádé, és egy nagy korsóval (kb. fél liter) 2 Euróba kerül. Megéri bedönteni egyet folyadékpótlás gyanánt, mert a hegyen nincs iható víz (és vásárolni is csak korlátozottan lehet), egy kis forrás van ugyan, mosakodásra jó, de kulacsfeltöltésre kockázatos, mert kiírva nincs, hogy ivóvíz. Szóval a Schiwasser jó kiegészítés a magunk által cipelt innivalók mellé.

A Kienthalerhütte mellett tovább is vezetnek turistautak, innen mehetünk tovább a csúcsra, vagy akár át a hegy másik, illetve harmadik oldalára.

A táblákon látható útirányok a következők:

• a Hst Baumgartner a Schneebergbahn fogaskerekű vonat középső állomása, ahol remek buktákat lehet kapni, onnan le vagy fel mehetünk tovább a vonattal is, de innen 4 óra az út odáig; a fogaskerekű vasút Puchbergbe megy le,
• az Edelweißhütte a Schneeberg másik oldalán van 1235 méteres magasságban, ahova a Faderweg nevű úton érhetünk el kb. 1 és 3/4 óra alatt, a Hütte mellett található a Salamander Sesselbahn, egy libegő le a völgybe, Losenheim falu mellé,
• a Fischerhütte 2049 méteres magasságban van fent a Schneeberg tetején, kb. 2,5 óra alatt érhető el (a csúcson keresztül)
• a Klosterwappen pedig a Schneeberg legmagasabb csúcsa, 2076 méteres magasságával egész Alsó-Ausztria legmagasabb csúcsa is, 2 óra kemény emelkedő, és már fent is vagyunk. :)

A csúcs felé és a hegy túloldalára is erre kell indulni, egy darabon még egy nyomon halad az út a két különböző cél felé.

A következő tábla után ismét mászhatunk még felfelé, ismét kicsit durvább szakasz jön. Pedig a Kienthalerhütténél én már azt gondoltam, hogy nem lesz feljebb, hiszen 1380 méteres magasságban található, ezzel szemben a libegő felső állomása 1235, tehát innen már csak egyenesen és lefelé kellene menni. Hát elég nagyot tévedtem.

Vigasztaljon minden erre járó fáradt vándort a tudat, hogy ez a mászós szakasz viszont nem hosszú. Kb. 20 percet kell kibírni.

És ahogy egyre feljebb érünk, a fenyők között már csodálatos panorámában is gyönyörködhetünk a környező hegyekre. És amikor az erdei utat felváltja ez a sziklás rész, már nem vagyunk messze.

Nem vagyunk messze ... de mitől is? Hát a következő útelágazástól. A keresztnél megpihenhetünk, és elkezdhetünk számolni az óránkra nézve, hogy mennyi időnk van még, mire lesz elég a hegyen? És hogyan tovább?

Amennyiben megelégszünk a hegy megkerülésével, akkor irány az Edelweißhütte a hegy túloldalán, ami ettől a táblától kb. 1,5 órányira van. Onnan indul a libegő lefelé, Losenheim-be.

De ha van még időnk és energiánk, akkor irány a csúcs! A Klosterwappen innen 1 + 3/4 óra kemény kaptató felfelé. Mondom kemény. Mondom kaptató. Szóval durva. És nem kicsit. Főként annak tükrében, hogy milyen nehézségek árán jutottunk el már idáig is... A túrabotok ezen a szakaszon is nagy segítséget jelentenek.

De aki bírja, annak a jutalom nem marad el. Vagy elmarad, bár attól függ kinek mi a jutalom. Hatalmas jutalom felérni a csúcsra, ott kifújni magunkat és a fűben heverészve gyönyörködni a lélegzetelállító panorámában. Hiszen 2076 méteren minden környező csúcsnál magasabban leszünk.

De ha a felhők megtréfálnak bennünket, akkor a jutalomnak ez a része sajnos elmarad. Megkapjuk viszont az elismerő pillantásokat, a belső eufóriát és a büszkeséget, hogy megcsináltuk. :)

Mert azért 2076 méter az bizony 2076 méter. És gyalog!

Itt hívnám fel a figyelmet az öltözék helyes megválasztásának fontosságára is. Hiszen míg a szurdokban viszonylag szélmentes, védett (bár hűvös) helyen másztunk folyamatosan felfelé, és izzadtunk rendületlenül, az erdőhatár után már nincs ami védjen, süvít a szél és nyáron is sokkal hűvösebb van fent, mint a völgyben. Ezért ajánlatos a réteges öltözködés, amiből felfelé mászás közben tudunk levetni, majd fent, ha hideg van, ismét fel tudunk öltözni. Nem árt még akár sapkát vagy fülvédőt is vinni.

A fogaskerekű vonattal sokkal könnyebb megközelíteni a csúcsot, ezért sokak számára népszerű hely, bizony ez a látvány is fogadhat bennünket.

A csúcstól tovább a Fischerhütte irányába kell menni, ez már egy könnyed séta lesz.

A Fischerhütte 1885 óta áll a Schneeberg tetején, és abban hasonlít a Kienthalerhüttéhez, hogy ebben is étterem van, valamint hálóhelyiségek. Viszont itt már van valami zuhanyozási lehetőség is, bár lehet, hogy a vizet autóval szállítják fel. Tehát akár két napos túrát is szervezhetünk a hegyre, egyik nap fel, másik nap le.

A Fischerhütte mellett indulnak a lefelé vezető utak. Innen is vissza lehet sétálni a Schneebergbahn vasútállomására, ahonnan fogaskerekűvel Puchberg-be mehetünk le. Vagy megyünk tovább a hegy másik oldala felé, irány az Edelweißhütte. Két út van, a Fadenweg és a Fadensteig.

A Fadenweg hosszabb kicsit, de könnyebben járható, elég jól lehet haladni rajta. A Fadensteig rövidebb ugyan, de ennek megfelelően sokkal meredekebb és nehezebb is. Lefelé sem könnyű a meredek, sziklás részeken haladni, de ezt részletesen bemutattam a Schneeberg tetejéről szóló bejegyzésben.

Amikor ott jártunk, a csapatunk ketté szakadt, egyik fele a Fadensteig-en jött le, a másik a Fadenweg-en. A két csapat leérkezése között mindössze 10-15 perc volt, ennyivel ért csak le előbb a veszélyes úton jövő pár ember. (Persze lehet, hogy a hosszabb úton jövők meg nagyon siettek.) De ezért én azt mondom, ne menjetek a Fadensteig felé, mert az a 15 perc előny nem éri meg a halálfélelmet és a bokatörés igen magas kockázatát.

A Fadensteig-es csapat itt vált ki a felhőből és érkezett meg az Edelweißhüttéhez. Az útelágazásnál lent is táblaerdő mutatja az irányokat. Még magyarul is ki van írva, hogy "Csak a tapasztalt!" - ez gondolom arra utal, hogy csak tapasztalt és edzett túrázók másszanak erre, mert tényleg van néhány durva szakasz. Cserébe kb. 2 óra az út. Felfelé. Lefelé valószínűleg kicsit kevesebb.

De ugorjunk vissza a hegyre, a Kienthalerhütte után kb. 20 perccel talált kereszthez, ahol elágazott az út. Aki nem vállalja a csúcstámadást, az erre mehet tovább a hegy oldalában az Edelweißhütte irányába.

Viszonylag keskeny gyalogösvény, amin látszik, hogy nem túl terhelt idegenforgalmilag. Itt továbbra sem találkoztunk senkivel, sőt - bár a kerítés és a forgó arra utalt - még tehenekkel sem.

És még mindig felfelé kellett menni ezen az úton is.

Viszont ennél az emlékműnél megérkezünk túránk legmagasabb pontjához, innen már tényleg csak lefelé megyünk.

A kő Ferdinand Fleischer alpinistának állít emléket.

Újabb útelágazáshoz érünk. Itt már kb. 45 percnyire vagyunk a Kienthalerhüttétől, ahol megpihentünk, és innen kb. 3 óra a Weichtalhaus, ahonnan indultunk. Ebből az irányból is fel lehet menni a csúcsra, a tábla szerint 2 óra alatt. De bennünket most már csak az Edelweißhütte érdekel, ami innen még kb. 1 + 1/4 óra. (Viszont ha ezt összeadjuk, az jön ki, hogy a csúcsról lefelé erre összesen több mint 3 óra az út a libegőig.)

Ebből az irányból érnek le a csúcs és a Fischerhütte felől a Fadenweg utat választók. Ez nem annyira vészes.

És akkor innentől már mindenki erre megy - a túloldalról jövők is és a fentről jövők is. Mivel az előző sárga táblás elágazótól kb. 5 percre felfelé lévő menedékháznál a hegyimentők ünnepeltek éppen, ezért erre már végre találkoztunk emberekkel, ezen az úton már mások is túráztak.

És ez a szakasz kifejezetten szép volt, ahogy kanyargott a gyalogösvény a fenyőerdőben.

Aztán hamarosan kiérhetünk a széles kocsiútra. Zúzott kővel van leszórva, ami a lejtőn lefelé haladásnál kicsit veszélyes, mivel a kövek elgöröghetnek a talpunk alatt, és így könnyű hanyatt esni. A túrabotok itt is sokat segítenek a stabil és lendületes haladásban.

Mivel elég nagy szintkülönbséget kell megtenni ennek az útnak is, ezért jó kis szerpentinek vannak benne. És az ilyen hasadékoknál gyönyörködhettünk a kilátásban is.

Elnézve előre, a hegy másik oldalára, láttuk, hogy ott kanyarog az út a fenyők között, mi is ott fogunk menni. Még nagyon távolinak tűnt, de itt már jól lehetett haladni.

A Schneeberg megmászásához (bármelyik irányból) nagy segítség az összecsukható túrabot. Mind felfelé, mind lefelé könnyebb haladni, ha karral is nyomjuk vagy fékezzük magunkat a botok segítségével. Az összecsukhatóság meg azért fontos, mert a szurdokban nem tudjuk használni őket, a hatalmas sziklákra mászás közben csak útban lennének, így jól jön, ha a bot összecsukva belefér a hátizsákba, vagy legalább az oldalára tudjuk kapcsolni őket.

A Schneeberg hegyalkotó kőzete a mészkő, amit út közben több helyen megfigyelhetünk. A fenti képen például nagyon sokszínű. A tiszta mészkő fehér, ilyen vöröses, barnás színe a vas ionoktól lett, a szürkés árnyalatokat pedig az agyag okozza.

Ahogy haladtunk az úton, már ebben a magasságban is jöttek-mentek a felhők, néhol nagyobb ködbe is beleszaladtunk. Ezért arra következtettünk, hogy azok, akik felmentek a csúcsra, valószínűleg nem gyönyörködhettek a fantasztikus, 360 fokos panorámában.

Nekünk viszont még mindig szerencsénk volt, mert a felhők között voltak "szünetek", és a hegy oldaláról fantasztikus kilátás tárult elénk.

A széles, murvás úton aztán egészen addig kell menni lefelé, amíg ebbe a sárga táblába nem botlunk. Itt ismét egy erdei ösvény következik, viszont még mindig fél órányi járóföldre vagyunk az Edelweißhüttétől.

A Schneeberg nagyon fontos a bécsieknek is, mert az ivóvizük egy részét innen kapják. 70 km-re van Bécs a hegytől, mégis innen szállítják a vizet a fővárosba.

A hegy egésze természetvédelmi terület.

Nem tudom hogy sikerülhetett így, de nekünk attól a táblától, amire az volt kiírva, hogy "Edelweißhütte 1 + 3/4 óra" - 2 óra és kb. 20 percig tartott az út. Igaz nem rohantunk, de mentünk tempósan, és csak kétszer álltunk meg inni és szereléket igazítani. Tehát vagy nem reális, ami a táblára ki van írva, vagy mi voltunk nagyon lassúak. (Ha a libegőhöz siettek, ezt vegyétek figyelembe!)

Itt már tényleg nagyon vártuk, hogy odaérjünk a Hüttéhez. De előbb egy legelő következett tele tehénnel. Távolabb egy nagy gazdaság is látszott, valószínű ott volt a tehenek istállója is.

Aztán megörültünk a háznak, de korai volt az öröm, ez még nem az, amit keresünk. Ez a Sparbacherhütte 1275 méteres magasságban. A fogadó zárva van, de a mellé kihelyezett padokon és asztaloknál akár meg lehet pihenni, mert a kilátás valami fantasztikus.

De aztán innen már csak kb. 5 perc az Edelweißhütte. Ahogy kimentünk a legelőről a sorompó melletti kerülőn, már látszott a ház teteje, és a nagy havasi gyopáros zászlók.

Az Edelweißhütte 1235 méteres magasságban található a Schneeberg északi oldalán. Itt már van víz-villany, kulturált mosdó és kis étterem is. A ház 1934 óta várja a vendégeket.

A bejárati ajtó mellett van egy csengő, fölötte pedig egy nagy tábla egy felhúzott egérfogóval. A felirat: Áramszünet esetén itt csengetni! Mi már halljuk is Önt! :)

A fogadó mellett a Wiener Alpen tábláján tanulmányozhatjuk a környező hegycsúcsokat, amelyekre rálátni észak felé. A csúcsok neveit és magasságait is kiírták a táblára.

A tábla mellett pedig itt is találunk egy olyan "kukucskálót", melyen simán átnézve semmi különöset nem látunk. Azonban ha beletesszük a szűkebbik végébe a fényképezőgépet, akkor csodálatos, tükröződéses fotókat tudunk készíteni a szemben lévő lenyűgöző panorámáról. (Ausztriában sok helyen találunk ilyet.)

Az Edelweißhütte névadója, a havasi gyopár nagy bokorral virít az épület mellett.

Itt is megkaphatjuk a jutalmunkat a hegymászásért, nemcsak a csúcson. A fogadó nagy teraszáról fantasztikus kilátás tárul elénk, nagyon messze ellátni innen. 

És amíg pihentünk, és vártuk a csúcs-mászó társainkat, sajnos utol ért bennünket is a köd. Már látszik, ahogy jön felénk.

Aztán amikor megérkezett a csoport másik és harmadik fele is a csúcsról, következhetett a nap végére tartogatott bónusz, innen már libegővel mentünk le, nem gyalog.

A libegő kicsit behatárolja a túránk időbeli keretét, mert nyáron is csak 17 óráig jár, tehát legkésőbb háromnegyed ötre kell ott lenni, hogy még levigyenek bennünket. Mi is épp elértük őket még a zárás előtt.

(Június 29-ig és szeptember 3-tól csak hétvégén és ünnepnapokon üzemel a libegő 16 óráig, június 30-tól szeptember 2-ig minden nap 17 óráig. Rossz idő esetén leállíthatják.)

A libegő felső állomása 1210 méteren van, az alsó 840 méteren. Itt már "csak" 370 méter a szintkülönbség, de az egész napos hegymászás után nagyon jól esett, hogy nem gyalog kellett lemenni. Bár 5 Euro-ba került a jegy, de nekünk megérte.

Csak az a fránya köd, az ne jött volna még.

De szerencsére nem kellett sokat utaznunk lefelé, és kiértünk a ködből. Onnantól már felhőtlenül gyönyörködhettünk az elénk táruló csodálatos kilátásban. Hiszen a libegőzés mindig lefelé szebb és látványosabb.

Lent, az alsó állomás mellett egy Speichersee és hatalmas parkoló. Ebből már lehet következtetni, hogy itt bizony sípályák vannak télen. Összesen 4,1 km hosszú pálya várja a síelőket, ebből 1 km kék, 2,8 km piros, és a maradék 300 méter fekete.

A tavacska is a síelést szolgálja, hiszen egész nyáron gyűjtik bele a patakok vizét, hogy majd télen tudjanak havat készíteni belőle. A szép, újnak látszó kék és sárga hóágyúk is ott sorakoztak a parkoló mellett.

Tehát ide, ebbe a parkolóba kell áthozni valakinek a gépjárművet, hogy így áttúrázhassunk a Schneebergen. Bár innen van buszjárat vissza Puchbergbe (ahonnan a fogaskerekű vasút megy fel a hegyre), viszont a Weichtalklamm kiindulópontja, Kaiserbrunn csak vonatta és busszal, két átszállással közelíthető meg, kb. 2 óra alatt Puchbergből. Autóval is kb. 50 km az út, megkerülve a hegyet.

A hegyről lelibegőzni pedig nagyon király. Hangtalanul suhanni a fenyők lombja között, biztonságos ülésekben ülve, kényelmesen egy fárasztó nap után tényleg jutalom. A lábtartót lehajtva kapaszkodni is lehet, ezért tériszonnyal is bátran kipróbálható. 

Tehát ha minden jól sikerül, akkor a Schneeberg túloldalán, Losenheim mellett érünk le ismét a völgybe, egy hatalmas túra után. Ha elérjük még üzemidőben, akkor libegővel, ha lekéssük, akkor gyalog. És reméljük, hogy a járművünk is idetalált a hegyet megkerülve.

Nézzük akkor még egyszer a legfontosabbakat, ha pont egy ilyen túrát szeretnétek csinálni:

• kiindulópont Wienerbruck, Weichtalhaus melletti parkoló
• a Weichtalklamm-on keresztül irány a Kienthalerhütte
• a hüttétől az irány Klosterwappen vagy Edelweißhütte (egy darabig a kettő egy nyomon megy)
• az elágazástól a csúcs felé irány a Klosterwappen, majd utána a Fischerhütte és az Edelweißhütte
• az elágazástól a hegyet megkerülő úton végig az irány az Edelweißhütte
• majd a végén vagy libegő, vagy gyalog irány Losenheim

Ezeket a feliratokat keressétek az Ausztriában szokásos sárga útirányjelző táblákon.

A libegő alsó és felső állomása mellett nagy térképeken nézhetjük át a nyári túrázási lehetőségeket, és a téli sípályákat is. A Schneebergre más irányokból is fel lehet még menni, pl. Puchbergből vagy a fogaskerekű kisvonattal, vagy akár gyalog a vasútvonal mellett is. Ha onnan indulnátok, akkor a felső vasútállomástól szintén a Klosterwappen az irány, illetve a Fischerhütte. Ott útba esik még egy fogadó, lehet, hogy az is ki van táblázva, a neve Damböckhaus.

De fel lehet menni Losenheim felől is. A parkolóból kézenfekvő libegővel felmenni, ami 8:30-tól jár. A felső állomástól felfelé kipróbálhatjátok a Fadensteig utat is, mert bár nehéz, de felfelé talán biztonságosabb. Akkor az Edelweißhütte után irány a Fischerhütte, majd a Klosterwappen csúcs, és onnan le lehet ereszkedni a fogaskerekűhöz, majd levonatozni Puchbergbe.

A fogaskerekű felől ilyen széles turistautak vannak.

Mindegy hát, hogy melyik irányból másszuk meg a Schneeberget, minden irányból hatalmas élmény! Ez a legközelebbi 2000 méter feletti hegy, könnyen elérhető akár vonattal is (Puchberg). Kalandra fel hát, jöjjön már a tavasz, olvadjon el a hó, és menjünk alpesi túrázni, mert az nagyon jó!

És még egy-két tanács, mielőtt belevágtok:

A parkolóban az autóból (buszból) kiszállva érdemes legalább öt percben bemelegíteni, átmozgatni az elgémberedett végtagokat a későbbi sérülések elkerülése végett, mert az ízületek elég komoly igénybevételnek lesznek kitéve mind fölfelé, mind lefelé.

Szeretném még egyszer nyomatékosítani, hogy nagyon fontos a megfelelő lábbeli, ami stabilan tartja a bokánkat is.

Utasbiztosítás nélkül senki ne vágjon bele, mert itt egy bokaficam is hegyi mentős mentést igényel, és azt nem fedezi az EU egészségkártyánk. Már ha sikerül felhívni a mentőket, mert térerő sem nagyon van. Inkább mindenki nagyon figyeljen és vigyázzon magára és a társaira.

A szurdok előtt és után nagy segítség a túrabot fölfelé is, meg lefelé is. De fontos, hogy összecsukható legyen, hogy a szurdokban a nagy sziklákra mászás közben el tudjuk tenni a hátizsákba, mert ott csak akadályozna.

A túrára mindenki feltétlenül vigyen magával megfelelő mennyiségű enni és innivalót, mert a hegyen iható vizű forrás nincs, a parkoló után az első hely, ahol innivalót (vagy levest) vehetünk az a szurdok után található Hütte (Kienthalerhütte), kb. 2,5 óra mászás után.

Feltétlenül vigyünk magunkkal esőkabátot, mert a hegyen pillanatok alatt jöhet egy zuhi. Ha szerencsénk van hamar eláll, ha nem, akkor útvonaltól függően előfordulhat, hogy végig a vízfolyásban kell mennünk. (Minél nagyobb az esőkabát, minél hosszabb, annál jobb. Legjobb, ha a hátizsák is befér alá.)

Egy szurdokban az árnyékos völgy miatt mindig sokkal hűvösebb van, mint máshol. Itt is igaz ez, pedig patak sincs, ezért nehéz jól öltözni, mert míg egyébként hűvös a völgy, a mászástól a hátunk bizony izzadni fog. Nem árt egy cserepóló, hogy a Hütténél szárazra cseréljük a vizeset. És nem árt egy melegebb pulcsi akkor is, ha felmegyünk a csúcsra, hiszen ott sokkal hidegebb is lehet, különösen ha felhő is ül a hegy tetején.

Apropó vizes cucc: a hirtelen jövő esők miatt az is jó, ha az autóban (buszban) marad egy teljes garnitúra száraz ruha és cipő, mert ha megázunk, nagyon jó lesz átöltözni visszaérkezés után.

Remélem ezekkel nem ijesztettelek el benneteket, sőt inkább meghoztam a kedveteket a túrázáshoz. Kalandra fel hát, irány a Schneeberg! :)

(Ez a fotó kicsit ellentmond a fentebb leírtaknak, augusztusban készült, akkor kifejezetten jó időt fogtunk ki a csúcson is, lehetett rövidnaciban és trikóban mászni. A többi fotó viszont szeptember elején készült, amikor a csúcson a ködben elég hideg volt.)

Ha szeretnétek értesülni az új bejegyzésekről, kövessétek a Kiránduló facebook oldalát is. 

És külön köszönet azért, hogy ez az át-túra létrejöhetett: Attilának, Balázsnak, Bálintnak, Barnabásnak, Beának, Bendinek, Borinak, Enikőnek, Erikának, Évinek és Évának, Gábornak, Mártinak, Petrának és Tamásnak. Meg egy kicsit nekem. És legfőképpen Laci bácsinak! :)