kiránduló

Görögország, Kréta, nyár. Vagy tavasz, vagy ősz. Krétára bármelyik évszakot választhatjuk, mindig csodálatos. És az benne a legcsodálatosabb, hogy rengeteg meglepetést tartogat. Akkor kerül elénk egy patak, amikor egyáltalán nem számítunk rá, és ott találunk egy erdőt, ahol nem is lehetne... A Rouvas-szurdok bejárása pont ilyen meglepetésekkel teli volt. Hosszú és meleg már tavasszal is, de megéri megnézni. Ez is remek alternatívája a Samaria szurdoknak. És ez is teljesen más, mint a többi! Tartsatok velem, mutatom milyen! De készüljetek, hosszú lesz!

Hol található? Görögországban, Kréta szigetén, a Psiloritis hegység déli oldalán. Térképen ITT.

Megközelíteni talán Heraklion felől a legkönnyebb, onnan viszonylag kevés a szerpentin, de dél felől és Rethymno felől is visz oda út. A parkoló egy nagy tó mellett van, és a bekötő úton részleteket olvashatunk a görög mitológiából (angolul).

Ez a nagy tó is elég meseszerű, hogy itt, a hegyek között ekkora tó rejtőzködik. Tele van hallal, a partján pedig kellemes kávézók, tavernák vannak. 

A szurdok felé útbaigazító táblák is vannak, de külföldi legyen a talpán, aki ezeken eligazodik. Mindegy, arra kell menni. :-)

Egy lépcsővel indul a túraút a tavernák háta mögött.

Aztán egy kapunk is ki kell menni. A kaput csukva kell tartani a kószáló kecskék és birkák miatt. Plusz jó tanács: a kaput nézzétek meg a túloldaláról is és jól jegyezzétek meg, hogy itt kell lemenni, mert az ösvény tovább visz. (Mi is sikeresen tovább mentünk rajta, aztán jöhettünk vissza.)

Lépcsőkön és kaptatókon elég hamar elég magasra érünk, és hátrafordulva egyre szebb panoráma tárul elénk. Az ösvény egyébként egy kerítés mellett visz, nem lehet eltévedni.

Ez pedig az út jelzése, időről időre feltűnik majd, ezt a jelzést kell követni a szurdokban oda is és vissza is.

A hegyek ölelésében áll az Agios Nikolaos kolostor, melynek elődje még a velenceiek idején épült. Persze azóta már többször hozzáépítettek és fel is újították. A kolostort ma is szerzetesek lakják.

Egy kőomláson keresztül átértünk az bekerített terület másik végére, itt is csukott kapu állja utunkat, de természetesen át lehet menni rajta, nincs zárva.

A hegy oldalában keskeny ösvény vezet és néha át kell kelni egy patak medrén is. De víz nincs benne, csak hatalmas kövek.

Az út a túloldalról már látott épület mellett vezet tovább.

A kör alakú turista jelzések mellett időnként hatalmas nyilak is fel vannak festve kövekre, fákra. Van néhány elágazás, nem árt odafigyelni.

Sőt tábla is van, ami a Rouvas erdőhöz vezető utat mutatja. Az erdő az úticélunk, odáig megyünk.

Időnként fák is vannak, fenyők szegélyezik az ösvényt. És középen egy kövön ott láthatjuk a turistajelzést is.

A keskeny ösvény mellett időnként van egy rozoga fakorlát...

... de általában inkább nincs. Tériszonnyal küldőknek némileg kihívás ez az ösvény.

Aztán a hegyoldalról ismét odaérünk a patak medréhez, ahol jól látható piros jelek mutatják, hogy merre tovább.

Bizony mászni is kell a hatalmas sziklák között, ami fölfelé még talán kicsit könnyebb. És igazából itt szerencse, hogy nincs víz a patakban.

Az ösvény mellett lenyűgöző sziklaformációkat láthatunk. A réteges köveket valami iszonyatos erő elmozdította, sőt meggörbítette.

A keskeny ösvényünk a patak túloldalán vezet tovább, itt legalább van egy kis árnyék.

És egyszercsak a víz is feltűnik a patakban.

Magas leander bokrok között, sok lépcsőn felmászva tudjuk kikerülni a patakmederbe zuhant hatalmas sziklákat.

A fák között pedig mindenhonnan mekegés hallatszik. Néha meg is pillanthatjuk a mekegés forrásait.

Visszanézve már nem olyan szép a panoráma, mert megkerültük a hegy egy kiálló darabját, de azért ez sem rossz.

Aztán egy újabb patak-átkelésnél a kőre festett piros x azt jelzi, hogy ne arra menjünk tovább. Az utat nyilak jelzik.

Hatalmas, színes sziklafal mellett, alatt kell elhaladni. Olyan, mint amilyet már nagyon sokfelé láttunk Krétán. Szinte minden szurdokban és strandra vezető ösvényen van ilyen sárgás, narancsos, feketés sziklafal.

Ott a nyíl, erre kell tovább menni.

Aztán újabb elágazó. Itt is határozottan mutatják a nyilat és a tábla, hogy a szurdokban merre vezet tovább az ösvény. Természetesen felfelé. Eddigre már kb. egy órája jövünk befelé.

Innen ismét csodás a panoráma. Az előbb még ott jöttünk, azon az oldalon a kis ösvényen, most meg már a völgy másik oldaláról tudunk visszanézni.

Mint Krétán oly sokfelé, természetesen itt is nyílik a ciklámen, és itt sem rózsaszín, hanem fehér.

A nagy köveken keresztül vezet az út, ott a piros pöttyös jelzés, és a valamikori fakorlát maradványai is feltűnnek.

Talán látszik valamennyire, hogy merre megy az ösvény, elég magasan a hegy oldalában. Ott van lent az a narancs-fekete sziklaformáció, ami mellett az imént eljöttünk. Tehát van emelkedés rendesen.

Lenézve ott az ösvény, fél órával ezelőtt még ott voltunk.

Aztán a kietlen hegyoldalban vezető ösvényen, ahol ezerrel süt a nap, pont jókor ugrott elénk egy pihenőhely, ahol nagyon jólesett az árnyékban hűsölni kicsit. Ez kb. 1 és 1/4 órára van az indulástól.

A pihenő után folytatódik az ösvény a hegy oldalában, elég magasan.

Viszont innen visszanézve ismét gyönyörű a panoráma, mert kilátunk a völgyből.

Aztán a hegy oldalában vezető keskeny ösvény egyszercsak újra odavisz bennünket a patakhoz, ahol kerülgethetjük a hatalmas sziklákat.

Mászhatunk fölfelé a köveken lépkedve. A nagyobb szikláknál kézzel-lábbal segítve.

Itt valahonnan ismét van némi víz, de se előtte, se utána.

És mászhatunk egy lépcsősoron tovább, fölfelé.

Aztán ismét egy kis száraz patakmeder jön. Igen, az ösvény erre visz tovább.

Majd a sziklák között felmászva elérünk egy hidat.

Lenézve ismét elég magasan vagyunk a patakhoz képest, de itt már legalább van benne víz.

Az eddigi hiányos fakorlátokhoz képest a híd még egészen jó állapotban van.

És a túloldalon újra a sziklákba vésett lépcsőkön emelkedhetünk tovább.

Több helyen is feltűnik a fenyők alatt a ciklámen. Olyan, mint nálunk a hóvirág, és persze leszedni ezt sem szabad.

Ezen az oldalon legalább több az árnyék, de az ösvény nem túl könnyű.

És újra megérkezünk a patakhoz. Itt is a mederben kell tovább menni, ráadásul itt már víz is van.

A víz elképesztő színű, bár egy kicsit másképp, mint az Alpokban. Az ottani kék-zöld-türkiz színű vízhez képest itt inkább sárgás, az alatta lévő kőzetnek köszönhetően.

A sziklákon lépkedést itt kicsit nehezíti a víz, jobban oda kell figyelni, hogy melyik kőre lépünk.

És egy óriási kőtömb mellett ismét kapunk egy kis segítséget egy hídnak látszó tárgy formájában.

Megkerülve a kőtömböt pedig feltűnik egy igazi híd is. Jól jön a segítség, mert egyre nagyobbak a sziklák.

És a nagy, bezuhant sziklákat elkerülve ismét egy kis lépcsőzés jön.

Közben a patak ott csobog mellettünk, kisebb-nagyobb vízeséseken keresztül. De nézd már, ott a piros pötty és egy nyíl is a túloldalon. De hogy lehet oda átjutni?

Valahogy sikerült és végre fák között, árnyékban mehetünk tovább.

És itt jött az első (nagyobb) meglepetés: azok után, ahol eddig jöttünk (kopár, forró hegyoldalban futó keskeny ösvényen, majd az összeszűkült völgy aljában a patak kövein keresztül mászva egyre magasabbra), egyszercsak a csobogó patak mellett egy erdőben találjuk magunkat. Több mint két órával az indulás után.

És a patak tényleg ott csobog a fák között, egészen normális vízmennyiséggel. Jó, nem túl bővizű patak, de azért van benne víz rendesen.

Ott kanyarog a patak a kövek között, a fák árnyékában, és a gyalogösvény ott kanyarog mellette.

Kis vízesésekben is gyönyörködhetünk.

Majd ahogy haladunk tovább a köves ösvényen ...

... gyönyörű színekben pompázik mellettünk a víz.

Aztán egy egészen nagy vízeséshez érünk, itt legalább 4-5 méter magasból esik le a víz.

A patakon még itt is több helyen át kell menni, mert a túraút hol az egyik parton halad, hol a másikon.

Újabb hangos vízesés egy letört szikláról. És mennyire sima már a kő felülete, lekoptatta a sok víz.

Egyszerűen hihetetlen ez az erdő és a benne csobogó patak itt fent, elég magasan a hegyen.

A fehér sziklák szikráznak a napsütésben, de a fák árnyékot adnak, a víz színe pedig elképesztő.

Ha még nem említettem volna, erre a túrára kiemelten fontos a megfelelő lábbeli, hiszen ilyen és még ilyenebb talajon kell gyalogolni több órán keresztül. Ajánlott a bokát is jól tartó, vízálló túrabakancs.

Aztán a fák közötti réseken a távolban megpillanthatjuk a havas hegyeket is. Hát innen jön a sok víz a patakban. Tavasszal az olvadó hó táplálja a patakokat.

Majd újra át kell menni a patakon, mert az út a túloldalon folytatódik.

És megint. Még szerencse, hogy vannak kövek, amiken átlépkedhetünk.

Az ösvény jelzése elég konkrét, figyelnek ránk, hogy biztosan jó irányba menjünk.

Itt már mindig a patak mellett kell menni, akkor nem tévedhetünk el. De nem is nagyon van másik út, hiszen mindkét oldalról hegyek vesznek körül minket.

A fák között kellemes a séta, sokkal jobb itt fent, mint amikor a hegy oldalában a tűző napon gyalogoltunk. Mondhatni, megszenvedtünk ezért az erdőért.

A fák konkrétan a patakBAN is nőnek.

Hogy mi? Ott a piros nyíl, de hogyan jutunk oda?

És itt már az út vége felé járunk, hamarosan megérkezünk a túra végéhez. (Illetve a felső végéhez, hiszen még vissza is kell mennünk.)

És itt jött a másik (nagyobb) meglepetés: egy rét. Fent, magasan a hegyen, a sziklákon és köveken túl, a patak partján egy tágas rét fekszik. És a réten iható vizű forrás is van.

A patak itt is rengeteg kis vízeséssel csobog lefelé a fák között.

A réten gyönyörű, lombos, sokszáz éves, vastag fák magasodnak, körülöttünk pedig hegyek. Még mindig egy völgyben vagyunk. Mi innen visszafordultunk, és ugyanazon az úton, ahol bejöttünk, ott mentünk ki is.

Közel 3 óra alatt értünk fel a rétre nagyon kevés pihenővel. Itt sem voltunk sokáig, egy szusszanásnyi időt kaptunk, és indulhattunk is le.

A réten épületek is vannak, az egyikben tábori wc is található.

Lefelé 2,5 óra volt az út úgy, hogy kicsit siettünk. Ezért lefelé nem is fotóztam már. Sok helyen sokkal rosszabb volt lefelé jönni, mint felfelé. Főleg a száraz patakmederben a hatalmas sziklák között. Meg a keskeny ösvényeken, a talpunk alatt elguruló apró köveken. De végül visszaértünk a kiindulópontra, a tóhoz.

A tó mellett Natural Park névvel nem ruhamentes övezet található, hanem egy történelmi park, ahol a régi görög történelemmel és mondavilággal ismerkedhetünk. Ez belépős hely, a jegy ára 5 Euro, de csoportos jegyet már 5 főtől adnak, akkor csak 4 Euro.

Remélem tetszett ez a szurdok is. Ez sokkal nagyobb és sokkal hosszabb, mint az eddig bemutatottak. Ráadásul nem lehet odamenni a túlsó végéhez, ezt oda-vissza be kell járni. Viszont visszafelé és gyönyörű, hiszen egy teljesen más szemszögből látjuk. :-)

Ha Krétán jártok, a többi szurdok mellett ezt se hagyjátok ki. Érdemes megkeresni, bár nyáron rettentő meleg lehet a bevezető szakaszon, ahol a hegy oldalában fut a keskeny ösvény. És nagy melegben nehéz is folyamatosan felfelé menni. De ha rászántok egy egész napot, akkor kényelmesen bejárható. (Mi egy kicsit siettünk.)

Szóval, ha aktív, gyönyörű természeti látnivalókban gazdag nyaralásra (tavaszolásra, őszölésre) vágytok, Krétára menjetek! Rengeteg csoda vár ott mindenkit!

A krétai kalandok még mindig folytatódnak. Ha nem szeretnétek lemaradni az új bejegyzésekről, kövessétek a Kiránduló facebook oldalát is. Ott lehet kommentelni, és a saját élményeket is szívesen olvasom!