Miért vannak kőfülkék a kúpos sziklák oldalában? Még senkinek sem sikerült megfejtenie. De mesés kirándulást tehető Szomolya határában, ha megkeressük a Kaptárköveket. Hogy teljes legyen az élmény, két "hegyet" is megmászhatunk, így szuper fél napos, túrás programot hozhatunk össze. Tufába vájt pincesor, szőlővel beültetett lankák, Kaptárkövek tanösvény, majd egy kilátótorony játszótérrel - minden korosztálynak érdekes látnivalók egy "könnyű sétával" összekötve. Érdemes az Egri borvidéken járva ide is ellátogatni. Mondjuk borozás előtt. Nézzétek milyen érdekes!

Magyarország BAZ megye Szomolya túra túraút kilátó

Hol található? Magyarországon, BAZ megyében, Egertől kb. 17 km-re, Noszvaj szomszédságában, Szomolya település mellett. Térképen ITT.

Magyarország BAZ megye Szomolya túra túraút kilátó

Autóval is megközelíthető, de ugye nem az a célunk, hogy beparkoljunk a természetvédelmi területen lévő látnivaló közepére. Így én is inkább a falu központjában hagytam az autót, nem teljesen tudva, hogy mennyit kell menni. De Ti már tudni fogjátok, mert én most elárulom: nem sokat!

A falu központjában, az illatos rózsabokrok mögött kis parkoló van, ahol elfér pár autó.

Magyarország BAZ megye Szomolya túra túraút kilátó

És hogy merre kell menni, azt nagy táblák jelzik, hiszen a Kaptárkövek Szomolya egyik fő látnivalói. Tehát csak a táblákat kell követni, vagy a piros háromszög turistajelzést.

Magyarország BAZ megye Szomolya túra túraút kilátó

Szomolya az 1930-as években virágzó település volt, a szomolyai cseresznyének jelentős külföldi felvásárló piaca volt. A falu XIII. századból származó román stílusú temploma helyén épült a XIX. század végén a ma is látható római katolikus templom, melynek keresztelőkútja, szenteltvíztartója Árpád-kori. A kőbányászat és kőfaragás elterjedése ezen a vidéken természeti adottság eredménye. A falu határában bányászott riolit- és dácittufa igen jó építőanyagnak bizonyult, de ebbe a kőzetbe vájták a faluban mindenfelé föllelhető pincéket és barlanglakásokat is, sőt a falu északi szélén egy hatalmas sziklába faragott juhhodályt is találunk. Egy 1862-es összeírás szerint a faluban 82 barlanglakás volt, a két világháború között pedig 172 barlanglakásban 820 személy lakott. Nevesek voltak a falu kőfaragó mesterei. A település hangulatát, utcaképét ma is meghatározzák a rakott kőfalak, kőkeresztek, szobrok, ámbitusoszlopok, melyek mind a helyi kőfaragók munkáját dicsérik. A faluban a gyümölcstermesztés évszázados hagyományokra tekint vissza, különösen ismert és kedvelt a rövidszárú feketecseresznye, amelynek jellegzetessége még bordós-piros húsa és egyedi íze.

Magyarország BAZ megye Szomolya túra túraút kilátó

A falu házai közül kiérve aszfaltos út visz tovább a kaptárkövek felé, mellette pedig egy különleges, tufába vájt pincesort láthatunk, ahol akár meg is állhatunk pár percre pihenni, nézelődni.

A miocén kori vulkáni tevékenység nyomán létrejött riolit-riodácittufákon képződött nyomelemekben, ásványi anyagokban gazdag talajon zamatos szőlő terem, a jól faragható, könnyen vágható, lyukacsos kőzetbe pedig jól szellőző, lélegző, magas páratartalmú, szinte állandó hőmérsékletű pincéket lehetett vágni, melyek kiváló feltételeket biztosítottak a bor tárolásához.

Magyarország BAZ megye Szomolya túra túraút kilátó

A bükkaljai borospincék közül legegyszerűbbek és legrégebbiek az épület nélküli lyukpincék, föld alatti járatok. Az 5-10 méter mély pinceágba egy keskeny folyosó, a torok vezet le. Az ilyen torokpincék általában a lakótelkekhez csatlakoznak, de külön pincecsoportokat is alkothatnak. Mivel a torokpincékben csak bort tároltak, ezért a szőlőprés és a kádak a lakóhelyi ingatlanon voltak, a szőlőt ott dolgozták fel.

A helybeliek a cseresznyéhez hasonlóan büszkék az itt termő, kiváló minőségű szőlőre is, amely az Egri Borvidék legfinomabb borainak alapanyaga. Szomolyán található néhány igazán jó borospince is.

Magyarország BAZ megye Szomolya túra túraút kilátó

A pincesor után hamarosan útelágazáshoz érünk, ahol természetesen jól ki van táblázva, hogy merre kell menni a kaptárkövek felé. Ennél az elágazónál van egy parkoló is, tehát autóval eddig is fel lehet jönni. De akkor csak elsuhanni látjuk a pincesort.

Magyarország BAZ megye Szomolya túra túraút kilátó

Az Országos Természetvédelmi Tanács 1960-ban nyilvánította védetté a jelenleg 30,9 hektár nagyságú Szomolyai Kaptárkövek Természetvédelmi Területet. A kaptárkövek védetté nyilvánítását az 1958-ban megkezdett kőbányászat tette sürgetővé, mely teljes pusztulással fenyegette ezeket a jelentős földtani emlékeket.

A természetvédelmi területen nagy, tájékoztató táblák vannak kihelyezve rengeteg információval a környékről.

Magyarország BAZ megye Szomolya túra túraút kilátó

A tábla tanúsága szerint innen már csak 800 méterre vannak a kaptárkövek, tehát egy kellemes, 10 perces séta. A légi felvételen átnézhetjük a tanösvény nyomvonalát is, hogy nagyjából mennyit és hogyan lehet majd bejárni.

Magyarország BAZ megye Szomolya túra túraút kilátó

Nem lehet eltévedni, mert csak egy út megy felfelé a hegyre, de a piros háromszög folyamatosan mutatja az utat.

Magyarország BAZ megye Szomolya túra túraút kilátó

Az út mentén rengeteg vadrózsa bokor van. Amikor ott jártam már elvirágoztak, ezért nem túl látványosak, de ha valaki szereti a csipkebogyót, annak érdemes ősszel jönni túrázni, mert egészen biztosan tud gyűjteni teának, esetleg lekvárnak valót.

Magyarország BAZ megye Szomolya túra túraút kilátó

Aztán jött egy útelágazás. A murvás út elkanyarodik balra, így a kanyartól nem látszik, hogy mi van mellette. Jobbra viszont látszik egy útirányjelző tábla, melyen messziről is jól kivehető a piros háromszög. Persze, hogy elmentem arra...

Magyarország BAZ megye Szomolya túra túraút kilátó

... de csak azért, hogy nektek ne kelljen. Ne dőljetek be neki, mert bár valóban ott egy útirány jelző tábla ....

Magyarország BAZ megye Szomolya túra túraút kilátó

... de csak annyi van rajta, hogy ahonnan jöttünk, arra Szomolya 1 km, a Szomolyai Kaptárkövek Természetvédelmi Terület balra 200 méter. És amikor balra fordultam már meg is láttam a bejáratot, ami a murvás út mellett van. (Csak ugye a kanyar miatt nem látszott.) Tehát nem volt érdemes kitérőt tenni.

Magyarország BAZ megye Szomolya túra túraút kilátó

Itt egy tábla légi fotóján megnézhetjük, hogy mi vár ránk. Jól látszik a háttérben Szomolya, az út, amin jöttünk, aztán a bejárat és a kaptárkövek is. Az is látszik, hogy nem túl nagy ez a terület, a tanösvény is elég rövid.

Magyarország BAZ megye Szomolya túra túraút kilátó

A sorompón belülre már csak gyalog mehetünk, onnantól Natura 2000 területen járunk. A Natura 2000 területek az európai, közösségi jellegű ritka és veszélyeztetett növény- és állatfajok élőhelyeinek hálózata. Kijelölésük célja az élőlények és élőhelyeik kedvező természetvédelmi helyzetének megőrzése és szükség esetén helyreállítása.

A Kaptár-rét és környéke számos védett állatfaj élő- és táplálkozóhelye. A bükkaljai lösztölgyesek gerinctelen zoológiai értékei közül említést érdemel a lepkék közé tartozó magyar tavaszi fésűsbagoly, amely jelölő faja is a Natura 2000-es területnek. A legeltetett gyep alsó, mocsaras szakaszán egy másik védett jelölő faj a nagy tűzlepke, de itt él a népnyelvben böngörnek nevezett farkasalmalepke is. A magas, odvas fákon él a nagy fakopács, a cserjeszinten az énekes rigók, a talajszinten pedig a csilpcsalp füzikék. De van itt nagy- és mogyorós pele is, valamint egy csomó fajta odúlakó denevér.

Magyarország BAZ megye Szomolya túra túraút kilátó

A védett természeti terület a jelzett tanösvényen, a kiépített sétaúton gyalogosan szabadon látogatható. És egy faragott kőről az is kiderül, hogy a terület a Kőből faragott világ című film egyik helyszíne is volt.

Magyarország BAZ megye Szomolya túra túraút kilátó

A kapun belépve pedig már láthatjuk is, hogy a közelmúltban nagyban megkönnyítették a hely bejárhatóságát acélrácsból készített lépcsőkkel és járdákkal. Igen, az acélrács átlátszik, tériszonyosként én sem szeretem az ilyen megoldásokat, de ez egyáltalán nem vészes, nincs magasan, szinte közvetlenül a talaj fölött van.

Magyarország BAZ megye Szomolya túra túraút kilátó

Azért a kapura még kiírták, hogy a Kaptárkő tanösvény terepi bemutatóhely, ezért terepi öltözetben és túracipőben látogatható. De mivel az út nagy részét ilyen acélrácson kell menni, így tulajdonképpen a magassarkún kívül bármilyen lábbeliben bejárható. (Ide nem feltétlenül szükséges a magasszárú túrabakancs.)

Magyarország BAZ megye Szomolya túra túraút kilátó

És miután leértünk a lépcsősoron, kiderül, hogy mekkora segítség is ez a széles, kapaszkodóval ellátott, stabil lépcső. Mert ott van a régi lejárat. Persze az is jó, sőt a tájba kicsit jobban illeszkedik, de azért nyilván kevésbé időtálló és stabil.

Magyarország BAZ megye Szomolya túra túraút kilátó

Persze azért van egy kis erdei ösvény is, vannak kihelyezve padok, asztalok, és még mindig mehetünk a piros háromszög után.

Magyarország BAZ megye Szomolya túra túraút kilátó

És hamarosan megérkezünk utunk fő látnivalójához, a furcsa alakú, fülkés sziklákhoz.

Magyarország BAZ megye Szomolya túra túraút kilátó

Húszmillió éve annak, hogy a Bükkalja környékét a heves és pusztító vulkáni tevékenységek tufával borították be. A hatalmas sziklákat mosta az eső, fújta a szél, koptatta az idő, így különös, kúp alakú képződmények jöttek létre.

Magyarország BAZ megye Szomolya túra túraút kilátó

A kaptárkövek olyan sziklavonulatok vagy kúp alakú kőtornyok, amelyek oldalaiba a régmúlt korok emberei fülkéket faragtak. Ezek a földtani alakzatok az ember formaalakító tevékenységének nyomait is magukon hordozzák, ezért régészeti, néprajzi, kultúrtörténeti értéket is képviselnek.

A kaptárköveknél kihelyezett tájékoztató tábla segítségével beazonosíthatjuk, hogy hol járunk éppen, és mit is lehet megfigyelni.

Magyarország BAZ megye Szomolya túra túraút kilátó

Ez itt a VIII. számú kaptárkő, melyen három fülke van. A fülkék közül az egyes számú hossztengelye annyira ferde, hogy megkérdőjelezi a méhtartás lehetőségeit. Mert az egyik tipp ez volt a fülkék rendeltetésére.

Magyarország BAZ megye Szomolya túra túraút kilátó

A Vén-hegy nyugati lejtőjén, a Kaptár-völgyben helyezkedik el a nyolc nagyobb, fülkés sziklára, kőkúpra tagolódó riolittufa vonulat, mely Magyarország legtöbb fülkével (117 db) rendelkező kaptárkő-csoportja. A sziklaalakzatok fülkéinek rendeltetéséről, készítőik kilétéről, a fülkék koráról számos legenda, feltételezés, tudományos feltevés született.

Magyarország BAZ megye Szomolya túra túraút kilátó

A legtöbb vitát a sziklaalakzatok oldalaiba vájt fülkék eredete, készítésük oka váltotta ki. Az átlagosan 60 cm magas, 30 cm széles és 25–30 cm mély fülkék peremén – az épségben lévőknél még jól láthatóan – bemélyedő keret fut körbe, széleiken néhol lyukak is kivehetők. Ezek a nyomok arra utalnak, hogy a fülkéket lefedték, a fedlapot a lyukakba vert ékekkel rögzítették. A keretnyommal rendelkező fülkék elég rendszertelenül vannak elhelyezve a sziklafalakon, a nyílások rendkívüli formagazdagsága pedig megkövetelte, hogy mindegyikhez egyedi méretű és alakú fedelet készítsenek.

Magyarország BAZ megye Szomolya túra túraút kilátó

A kaptárfülkék rendeltetésével kapcsolatban számos feltevés, elmélet született. E téma első alapos kutatója az egri történész-régész pap, Bartalos Gyula szerint a kaptárkövek síremlékek voltak, s a fülkékbe az elhunytak hamvait rejtő urnákat helyezték. A kőfülkék kifaragását eleinte a hun-magyarokhoz, később a keltákhoz illetve a szkítákhoz kötötte. Klein Gáspár Borsod megyei főlevéltáros a vakablakoknak bálványtartó, áldozatbemutató rendeltetést valószínűsített, s azokat honfoglaláskori emlékeknek tartotta. Már Bartalos megemlítette, de leginkább hangot adva kételyeinek, hogy lehet, a fülkékben hajdan méhészkedtek.

Közben a fák között úgy hallottam helikopter közeleg, és körbe repüli a fejemet, de csak egy szarvasbogár volt az, hasonló hanghatással. Hatalmas mérete és fejdísze ellenére elég jól repült. (Nem is volt könnyű lefotózni, nem is sikerült túl jól... :( )

Magyarország BAZ megye Szomolya túra túraút kilátó

De a sziklaméhészeti rendeltetés legmeghatározóbb képviselője Saád Andor miskolci orvos volt, aki Korek József régésszel az 1960-as évek elején néhány ásatást is végzett kaptárkövek előterében, Cserépváralján és itt, Szomolyán. A régészeti feltárások során előkerült, XI–XIV. századból származó leletek azonban egyik feltevés igazolására sem szolgáltattak bizonyítékot. Ennek ellenére mégis az a nézet vált elfogadottá és a közvélemény számára ismertté, hogy a kaptárkövek fülkéi a középkori erdei sziklaméhészet emlékei, s a méhészetnek ezt a formáját vagy a honfoglaláskor magyarsághoz csatlakozott kabarok vagy egy Balkánfélszigetről idemenekült kicsiny népcsoport (agriánok) honosították meg. A kaptárkövek fülkéinek méhészkedésre történő felhasználásával kapcsolatban felmerül azonban néhány kétség. Elgondolkodtató a fülkék égtájak szerinti változatos elhelyezkedése éppúgy, mint a talajszinthez közeli vagy éppen megközelíthetetlen helyre, sötét, hűvös sziklahasadékokba, vízmosások falába faragott fülkék jelenléte. De a keskeny és sekély, sőt előrebukó fülkék esetében is kizárható a méhtartás. A XI. századtól írásos adatok tanúskodnak a méhészet meglétéről, oklevelekben olvashatunk erdei méhészekről, méhvadászokról, de a sziklaméhészetről hallgatnak a források. A szájhagyományok pedig megoszlanak a kultikus és a gazdasági rendeltetés közt. A kaptárkövek rejtélye tehát még nem oldódott meg!

Magyarország BAZ megye Szomolya túra túraút kilátó

Szomolya község határában négy lelőhelyen, 13 kaptárkövön összesen 132 db fülke van. Ebből 117 db egy lelőhely 8 kaptárkövén található, s ugyanitt egyetlen kúpon 48 db fülkét lehet összeszámolni. Ez a lelőhely a Vén-hegy délnyugati oldala néven szerepel a szakirodalomban. A hatalmas kúpokkal, sziklaormokkal tagolt riolittufa-vonulat 8 egymástól jól elkülöníthető kaptárkövet foglal magába.

Magyarország BAZ megye Szomolya túra túraút kilátó

Itt a VII. sziklavonulat mentén járunk, mely egy törésekkel, hasadékokkal átjárt hatalmas tömb. A rajta található 16 fülkéből több viszonylag épségben megmaradt. Itt kitűnően tanulmányozhatók a keretes fülkék hosszanti oldalát metsző bevágások, amelyek az üreget lezáró fedőlap beillesztése után is nyílást biztosítottak a fülke belsejébe. Ezeket többen röpnyílásoknak, a méhek közlekedését biztosító vájatoknak tartják, de más szerepük is lehetett.

Magyarország BAZ megye Szomolya túra túraút kilátó

Innen ismét erdei ösvényen folytathatjuk utunkat a következő látványos kaptárkő felé.

A Szomolyai Kaptárkövek Természetvédelmi Terület környezetét eredendően cseres-tölgyes és tatárjuharos-molyhostölgyes társulások alkották. Erre utalnak az ősi vegetáció maradványfajai: a tatárjuhar, a molyhos tölgy, a gyöngyvirág, a széleslevelű salamonpecsét és az olasz harangvirág. A kaptárkövek fölötti dombtetőn erdőssztyepp vegetáció, a sziklákon kisavanyodó mészkerülő gyepek találhatóak.

Magyarország BAZ megye Szomolya túra túraút kilátó

A fülkés sziklák rejtélyének megoldásában segítséget jelent az „azonos analógiák” bővítése, azaz a forma és méret tekintetében hasonló (esetleg kerettel rendelkező) fülkék más vidékeken történő keresése. A hazai előfordulásokon kívül fülkés sziklák Eurázsia számos helyén ismertek: a Mediterráneumtól Kisázsián át a Kaukázusig. A legközvetlenebb analógiák ­– a magyarországi kaptárkövekhez leginkább hasonló fülkés sziklák – a Balkán-félszigeten lelhetők fel: Bulgáriában a Provadiai-platón (Madara, Roják) és a Rodope-hegységben.

Magyarország BAZ megye Szomolya túra túraút kilátó

A Rodope-hegységi trák kultikus fülkék, sziklaszentélyek, melyeket a bolgár kutatók szerint urnatemetkezésre használtak az i. e. 1. évezredben, fontos analógiának tekinthetők, nem kizárt a kapcsolatuk a bükkaljai kaptárkövekkel, sziklafülkékkel.

Magyarország BAZ megye Szomolya túra túraút kilátó

Az V. sziklavonulaton 20 fülke és egy természetes hasadék mentén kialakult, ember nagyságú üreg látható. 1961-ben itt végzett ásatást Saád Andor. Az üreg feltöltésében és az előtérben kitűzött szelvényben 36 db 14-15. századi kerámiatöredéket találtak.

Magyarország BAZ megye Szomolya túra túraút kilátó

A következő képen tényleg jól látszik a távolabbi kőfülkénél a fedlap helye, és a bal oldalon három bevésés, amin keresztül valóban bejárhattak a méhek zárt fedlap esetén is.

Magyarország BAZ megye Szomolya túra túraút kilátó

Innen tovább indulva kétfelé ágazik az út, de a jobb oldali zsákutca, így erre érdemes először menni. A zsákutca a legnagyobb sziklavonulathoz, a Királyszéke nevűhöz vezet.

Magyarország BAZ megye Szomolya túra túraút kilátó

A völgyet uraló, legimpozánsabb sziklavonulat a Királyszéke (IV. sziklavonulat), mely egy búbos kemencéhez hasonlító nagyobb kúpra és több kisebb kúpra tagolódik, ahol összesen 48 db fülkét számolhatunk meg.

Magyarország BAZ megye Szomolya túra túraút kilátó

A sziklát átszelő hasadékban (Kutyaszorító) is találunk fülkéket. Az egyik fülkének csak a hátlapja maradt meg, de annak 112 cm-es magassága alapján kiérdemelte a legnagyobb ismert kaptárfülke címet. Feltűnően sok a nagyméretű fülke: a nyílásmagasságuk általában 60 cm fölött van, nem egy meghaladja a 80, sőt a 90 cm-t is. A kúpok csúcsaiba egy-egy kerek lyukat faragtak, amelyek rendeltetése még nem teljesen tisztázott.

Magyarország BAZ megye Szomolya túra túraút kilátó

A fülkés sziklákat a szomolyai lakosok nevezték el kaptárköveknek. Eger környékén vakablakos köveknek, máshol köpüsköveknek, ördögtoronynak, nagybábaszéknek, nyergesnek, hegyeskőnek, kecskekőnek, ablakos kőnek, kősárkánynak is mondják. Legismertebbé és legelterjedtebbé azonban a kaptárkő elnevezés vált. Már ezen a néven említik tanulmányaikban a kaptárkövek rejtélyének megoldásán fáradozó kutatók is az 1800-as évek második felében.

Magyarország BAZ megye Szomolya túra túraút kilátó

A Királyszékétől keletre található a völgyoldal peremén egykoron legmagasabbra emelkedő sziklatömb, a III. szikla. Felső részét a kőbányászat teljesen elpusztította. A megmaradt alsó szinten 8 fülke menekült meg. Innen 30 méterre délre találjuk a II. sziklát, amelyen 20 fülke sorakozik. A déli oldal már nagyon lekopott, az északnyugati oldalon viszont nagyon szép fülkék láthatók. Némelyiken a keret és keretátvágás is jól kivehető. Az I. sziklát innen 150 méterre, délre találjuk, mely egy kisebb méretű kúp, amin egy fülke van. De ezeket a tanösvény nem érinti.

Magyarország BAZ megye Szomolya túra túraút kilátó

Majd ha végeztünk a Királyszéke kőfülkéinek tanulmányozásával és kigyönyörködtük magunkat a hatalmas sziklában, visszatérhetünk az útelágazáshoz, hogy elinduljunk vissza, fölfelé a hegyoldalon.

Magyarország BAZ megye Szomolya túra túraút kilátó

Ez az ösvény felvezet az V. sziklavonulat tetejére, ahol egy kis kilátó terasz található. Sajnos a magas fák és a terepviszonyok miatt különösebben érdekes kilátásban nem lesz részünk, csak az erdőkre lehet rálátni, meg az egy szinttel lejjebb lévő acélteraszra.

Magyarország BAZ megye Szomolya túra túraút kilátó

Viszont itt található egy, az alakjával teljesen a tájba illő információs pont.

Magyarország BAZ megye Szomolya túra túraút kilátó

A furcsa építmény belsejében nagy információs táblákon olvashatunk a vulkanikus tevékenységről és a tufa kialakulásáról, a helyi és a máshol található kaptárkövekről, és más érdekességekről is.

Majd pihenés és olvasgatás után a fém lépcsőkön egy újabb pihenő szintre érhetünk, ahova padok-asztalok vannak kihelyezve, és ahonnan ráláthatunk a Királyszéke szikla tetejére is.

Magyarország BAZ megye Szomolya túra túraút kilátó

Innen falépcsők vezetnek tovább.

Magyarország BAZ megye Szomolya túra túraút kilátó

2016. június 17-én a Hungarikum Bizottság ülésén a kaptárkövek és a bükkaljai kőkultúra egyedülálló természeti jellege miatt megkapta a Hungarikum címet.

Magyarország BAZ megye Szomolya túra túraút kilátó

A kaptárkövek legtípusosabb csoportja Eger határában (Nyerges-hegy, Mész-tető, Cakó-tető), Szomolya mellett (Vén-hegy, Kaptár-völgy) és Cserépváralja környékén (Mangó-tető Nagykúp, Furgál-völgy, Csordás-völgy) található, de ezeken kívül Sirok, Egerbakta, Egerszalók, Ostoros, Noszvaj, Bogács, Cserépfalu, Tibolddaróc és Kács határában is találunk kaptárköveket. A Bükkalján 38 lelőhelyen 72 kaptárkövet ismerünk, a sziklaalakzatokon pedig 473 fülkét számolhatunk össze.

Magyarország BAZ megye Szomolya túra túraút kilátó

Még egy kis mászás felfelé és már itt is a vége. Kényelmesen fél óra alatt végig lehet járni a tanösvényt, úgyhogy nem kell sietni.

Magyarország BAZ megye Szomolya túra túraút kilátó

A kijárat ugyanolyan díszes kapu, mint a bejárat. Igazából erről a végéről is bejárható, nincs kötelező haladási irány. (Talán a gaz innen felől egy kicsit nagyobb...)

Magyarország BAZ megye Szomolya túra túraút kilátó

Egy kitaposott ösvény visz vissza a sorompóhoz, ahol beléptünk a természetvédelmi területre. Itt látszik: jobb oldalon van a bejárat, és a bal oldali ösvényen térünk vissza a murvás úthoz.

Magyarország BAZ megye Szomolya túra túraút kilátó

Amin aztán visszatérhetünk a völgybe, Szomolyára.

Magyarország BAZ megye Szomolya túra túraút kilátó

De azért előtte van még egy látnivaló itt a falu határában. Ahogy visszafelé megyünk az úton egyszercsak fel fog tűnni a szemben lévő dombtetőn egy kilátó. Már ha nem tűnt volna fel idefelé, és ha már itt vagyunk, természetesen oda is érdemes felmászni.

Magyarország BAZ megye Szomolya túra túraút kilátó

Ez a Nagyvölgy-tetői kilátó.

Magyarország BAZ megye Szomolya túra túraút kilátó

Visszaérve a parkolóhoz, ahol elfordultunk a kaptárkövek felé, most menjünk a másik irányba. Jól látható út vezet fel a dombra, erről az oldalról hosszabb, kanyargós, enyhe emelkedő, de ha tovább megyünk a beton úton, akkor a másik oldalról van egy rövidebb, de hirtelen emelkedő út is.

Magyarország BAZ megye Szomolya túra túraút kilátó

A környék valószínűleg tele van nagyvadakkal, legalábbis eső után jártak erre, mert a lábnyomuk jól láthatóan belenyomódott a sárba. A lábnyomok méretéből kiindulva elég nagy szarvas lehetett.

Magyarország BAZ megye Szomolya túra túraút kilátó

A kilátó 237 méteren van, úgyhogy nem kell túl sokat mászni felfelé hozzá.

Magyarország BAZ megye Szomolya túra túraút kilátó

A kilátó mellett remek piknikező hely van tűzrakóval és jó kis játszótérrel.

Magyarország BAZ megye Szomolya túra túraút kilátó

Már innen is szép a kilátás. Körben szőlő sorok, közöttük pedig egy kissé tájidegen napelem park.

Magyarország BAZ megye Szomolya túra túraút kilátó

A Nagyvölgy-tetői kilátó fából készült, magaslesre hasonlító építmény. 2015-ben adták át.

Magyarország BAZ megye Szomolya túra túraút kilátó

Nem túl magas, mégis szép panorámát nyújt a Bükk lankáira. A távolban talán még a Tátra is látható.

Magyarország BAZ megye Szomolya túra túraút kilátó

Persze mivel nem túl magas a kilátó, és a domb teteje is teljesen kopasz, nincsenek fák, amik takarnák a kilátást, túl sokat nem tud hozzátenni a panorámához, ha felmászunk a tetejére. Ezért a tériszonyosok se bánkódjanak. Fentről is szinte ugyanaz látszik, mint lentről.

Magyarország BAZ megye Szomolya túra túraút kilátó

A másik irányba az Alföld felé hullámzó szőlőültetvények uralják a tájat, és nagyon messzire ellátni innen.

Magyarország BAZ megye Szomolya túra túraút kilátó

Aztán visszanézhetünk a kaptárkövek felé is. Bár maguk a kövek nem látszanak, de az út azért látszik, ami hozzájuk vezetett.

Magyarország BAZ megye Szomolya túra túraút kilátó

Aztán a kilátó után ugyanazon az úton mehetünk vissza a faluba, amin kijöttünk. Vagy az elágazásnál hagyott autónkkal, vagy gyalog. A templomtorony mutatja az irányt. Meg a piros háromszög.

Magyarország BAZ megye Szomolya túra túraút kilátó

Remélem kedvet kaptatok, hogy ha Egerben, vagy az egri borvidéken jártok, kiruccanjatok egy fél napra Szomolyára, és túrázzatok egyet a kaptárkövekhez, meg a kilátóhoz. Persze Szomolyán van még látnivaló, például a Kőhodály, ami pont az ellenkező irányban van, mint amerre én jártam. A kőhodály a barlanglakásokhoz hasonlít, csak sokkal nagyobb. Egy egész birkanyáj elfér benne.

Magyarország BAZ megye Szomolya túra túraút kilátó

És ha már erre jártok, nézzetek szét Noszvajon is, ahol különlegesség a barlanglakások sora, valamint a Millenniumi emlékmű a Nagy-Magyarország térképpel a domboldalban. Aztán persze ott van Eger tengernyi látnivalóval és a híres várral. Egerszalók különlegessége a sódomb, de ott is vannak barlanglakások, meg kaptárkövek is. És innen már csak egy nagyobb kőhajítás Poroszló és a Tisza-tavi Ökocentrum.

És ha szeretnétek értesülni az új bejegyzésekről, kövessétek a Kiránduló facebook oldalát is.

Magyarország BAZ megye Szomolya túra túraút kilátó

Az információk egy része a kihelyezett táblákról, a kaptarko.hu, az elmenyekvolgye.hu, és a wikipedia oldalairól származik.