A Myrafälle nem klasszikus értelemben vett szurdokvölgy, de a kiépített fahidas út miatt én a szurdokok közé sorolom. A Myrafälle egy túra- és vízivilág, rengeteg vízeséssel, csodálatos tavakkal és csúcsmászással.

Ausztria Alsó-Ausztria szurdok vízesések Muggendorf Myrafälle

A Myrafälle vízeséssorozat Ausztriában, Alsó-Ausztria tartomány Wienerwald (azaz a Bécsi erdő) régiójában található, Muggendorf falucska mellett. Térképen ITT

Jól ki van táblázva (már az autópályától), több viszonylag nagy, ingyenes parkoló áll a rendelkezésre. Kell is, mert elég sokan látogatnak el ide.

Ausztria Alsó-Ausztria szurdok vízesések Muggendorf Myrafälle

Méltán ismert és híres a hely, hiszen már II. Ferenc, az ő fejedelmi császárnőjével Mária Teréziával, valamint a trónörökös Ferdinánd Karl Leopold Joseffel és Mária Ludovika hercegnővel is járt itt.

Bár azóta az emberek kicsit megváltoztatták e természeti szépséget, hisz kihasználva a Myra patak vizének erejét, 1913-ban a vízesést iparilag hasznosító (vagy kihasználó) víztározó és erőmű épült itt, mely 1974-75-ig üzemelt. 

Ma már csak bemutató táblákon követhetjük nyomon a víz hasznosítását, illetve a műtárgyakat és funkcióikat. A folyó mellett egyébként 11 táblán mutatják be az élővilágot, a történelmet, a vizierőművet, helyi érdekességeket, stb. És minden tábla sarkában ott van ez a térkép, melyen követhetjük haladásunkat. 

Ausztria Alsó-Ausztria szurdok vízesések Muggendorf Myrafälle

De először a bejárat. Pénztár, ajándékbolt és kulturált mosdók is vannak. A kapott jegyet jól el kell tenni, mert ha ugyanerre jövünk vissza, kifelé is be kell dugni a kapuba, úgy lehet csak kilépni rajta.

Belépő árak (2022):

  • felnőtt: 5 Euro (15 éves kortól)
  • gyerek (6-14 év között): 1,50 Euro

Ausztria Alsó-Ausztria szurdok vízesések Muggendorf Myrafälle

Mint a táblán is olvasható, májustól októberig, hétvégén, esténként kivilágítják a vízeséseket 22 óráig. Biztos, hogy kivilágítva varázslatos látványt nyújtanak a vízesések.

De azért nappal is gyönyörű! Az út ilyen fahidakon és jól kialakított ösvényeken vezet. A hidak átvisznek a Myra patak egyik oldaláról a másikra, majd vissza. Az út cikk-cakkos és egyre magasabbra vezet, ezért sok lépcső is van, de nem vészes a megmászásuk.

Ausztria Alsó-Ausztria szurdok vízesések Muggendorf Myrafälle

A völgy a vízesésekkel kb. 600 méter hosszú, észak-déli irányban fekszik és 70 méter a szintkülönbség. Fent és lent egy-egy mesterséges tó található.

Ausztria Alsó-Ausztria szurdok vízesések Muggendorf Myrafälle

Az Osztrák Turistaklub 1885-ben nyitotta meg a völgyön keresztül vezető, jól kiépített túristautat, mely ma 26 hídból és 8 lépcsőből áll. Látható a képeken is, hogy a hidakat folyamatosan karbantartják, elhasználódott vagy sérült részeit újra cserélik.

Ausztria Alsó-Ausztria szurdok vízesések Muggendorf Myrafälle

A hidakon egész közelről csodálhatjuk meg a vízeséseket, érezhetjük dübörgő erejüket. A Myra vízesések össz-magassága 125 méter és naponta 5000 m3 víz zúdul le rajtuk.

Ausztria Alsó-Ausztria szurdok vízesések Muggendorf Myrafälle

Fönt a patak vizéből egy 10 ezer köbméteres, mesterséges tavat duzzasztottak, ahonnan egy 310 méter hosszú alagúton vezették el a vizet a vizierőműhöz. Akkoriban a turisták csak vasárnaponként 9-17 óra között láthatták a vízeséseket természetes vízátfolyással, máskor a víz nem erre jött. Szerencse, hogy ma már mindig erre jön. :)

Ausztria Alsó-Ausztria szurdok vízesések Muggendorf Myrafälle

Csodás érzés a fahidakon a vízesések között állni, hallgatni a víz robaját, érezni hatalmas erejét, belélegezni a kristálytiszta, páradús levegőt. Igazi, energiát adó hely.

Ausztria Alsó-Ausztria szurdok vízesések Muggendorf Myrafälle

A fák között gombasipkás törpék is megbújnak.

Ausztria Alsó-Ausztria szurdok vízesések Muggendorf Myrafälle

A sziklák között és az erdőben több védett növény is megtalálható, például rengeteg ciklámen nyílik. A környék kedvelt vadászterület is, mind a nagy, mind a kisebb vadak megtalálhatók a környező erdőkben.

Ausztria Alsó-Ausztria szurdok vízesések Muggendorf Myrafälle

Aztán a hidakon, lépcsőkön elég hamar felérünk, az út a Myra patak mellett halad tovább.

Ausztria Alsó-Ausztria szurdok vízesések Muggendorf Myrafälle

Majd elérve a tavat, a túlsó partján fogadó várja a megfáradt vándorokat finom ételekkel és italokkal. A fogadó mellett játszótér is van a gyerekeknek.

Ausztria Alsó-Ausztria szurdok vízesések Muggendorf Myrafälle

Továbbá a fogadó mellől indul az az ösvény, ami felvisz a Hausstein csúcsra, mely egy kb. 60 méter magas szikla. Az út nem túl megerőltető, bár egy szerpentinnel indul, de kényelmesen fel lehet jutni. Az erdő miatt a kilátás nem annyira lenyűgöző, de azért érdemes felmenni, visszafelé pedig útba ejteni a régi erőmű műtárgyait.

Visszafelé lehet menni aszfaltozott úton is, a tó mellől az is a parkolóba vezet vissza, de sokkal kellemesebb és élvezetesebb a vízesések között menni. Még egyszer végigcsodálni őket és feltöltődni az energiájukkal.

Aki erre jár, mindenképpen álljon meg pár órára, és járja végig a Myra vízeséseket. Remélem kedvet kaptatok hozzá, vagy ha voltatok már, akkor kellemes emlékeket idéztem fel bennetek. :)

Ráadásul ez a hely nem csak ennyi, egy klasszikus, de nagyon extrém szurdokvölgy is van a közelben. A Steinwandklamm. :)

Ha szeretnétek értesülni az új bejegyzésekről, kövessétek a Kiránduló facebook oldalát is.