kiránduló

A Lillafüredi kisvasút mellett több látnivaló is van, de a vonat csak "elszáguld" mellettük. Ahhoz, hogy megnézhessük őket le kell szállunk a vonatról. Vagy végigmenni Garadnáig, a végállomásig, és visszasétálni Lillafüredre. A táv kb. 5 km, nem nagy ügy, jó tempóban akár egy óra alatt visszaérhetnénk, de ha nézelődni szeretnénk, akkor kicsit tovább fog tartani. Így lehet egy klassz, fél napos program a vonatozásból és a túrázásból, miközben egyedülálló élményekkel gazdagodhatunk. Mutatom is milyen!

Hol található? Magyarországon, Miskolc mellett, Lillafüred és Garadna között. Térképen ITT.

Ha vonattal érkezünk, akkor itt, Garadna végállomáson szállhatunk le a kisvonatról. 2010-ben az Északerdő Zrt., a Lillafüredi kisvasút üzemeltetője Európai Uniós pályázatot nyert, melynek keretében Lillafüred és Garadna állomások is megújultak. A megújult állomásépületben mosdó is van.

Először 2008-ban jártam itt, és előkerestem az akkori fotókat is, mert akkor még többet fotóztam mint most. Akkor még egy járműkiállítás is volt a garadnai állomás mellett, ez sajnos ma már nincs meg.

Viszont épült egy fantasztikus új játszótér a gyerekeknek nagyon klassz játékokkal és kacsalábon forgó (tényleg forog) várral.

A végállomásról elindulva mindjárt egy "múzeumba" botlunk. Az épület az 1930-as években épült erdészlakásnak. Az 1960-as évektől nagyobb része munkásszállóként, a garadnai rakodó munkásainak szálláshelyeként szolgált, míg a középső része forgalmi iroda volt. A vasúti teherszállítás megszűnése után az épület sokáig üresen állt.

Aztán újra tartalommal töltötték meg a házat. A Lillafüredi Állami Erdei Vasút végállomásán 1998.05.09-én avatták fel a kettős célú, az erdészet és az erdei vasút történetét bemutató gyűjteményt. Ez utóbbi később átkerült az Északerdő Zrt. Lillafüredi Ökoturisztikai Központjába. A jelenlegi kiállítás a Kelet-Bükk élővilágát, erdőgazdálkodásának írásos és tárgyi emlékeit mutatja be.

Az épület udvarán kialakított bemutatóparkban ma a mész- és faszén-égetés ősi mesterségét illusztráló mészkemencét és faszenes boksát, továbbá a bükki erdők jellemző fafajait tekinthetik meg az érdeklődők.

Az előtérben trófeagyűjtemény fogadja a látogatókat. A kiállítás első része a „Lásd az erdőt” nevet viseli: itt az erdőgazdálkodás történetét ismerhetik meg a látogatók. „Halld az erdőt” - a következő teremben állatpreparátum gyűjtemény kapott helyet, ráadásul a bemutatott állatok hangját is hallhatják az érdeklődők. A „Tapintsd az erdőt” elnevezésű helyiségben levő tárgyakat bárki kézbe veheti, megtapogathatja.

Nyitva tartás: minden évben május 1. és október 23. között péntek-szombat-vasárnap 9:30 - tól 16:30 - ig. A belépés díjtalan. (A fotóim régen készültek, lehet, hogy ma már nem pont ilyen a kiállítás, sajnos most nem sikerült bemennünk.)

Garadna állomás mellől indul a Pisztráng tanösvény is, mely kb. 1 - 1,5 órás túrával járható végig. A tanösvényen nemcsak a csodás erdei környezetet élvezhetjük a maga természetes varázsával, hanem 10 db tábla segítségével betekintést nyerhetünk a Bükk élővilágának bonyolult rendszerébe is. A tanösvény teljes hossza a most lefotózott új tábla alapján 2550 m, a legnagyobb szintkülönbség 120 méter, nehézségi foka közepes, inkább zárt cipőben ajánlják a teljesítését.

A tanösvény névadója a pisztráng, mely a lazacfélék családjába tartozó édesvízi halfajok gyűjtő neve. Hazánkban csak a sebes pisztráng őshonos, mely elsősorban a középhegységek erős sodrású, oxigéndús, hideg vizű hegyi patakjaiban él.

Aztán ha elindulunk visszafelé Garadnáról Lillafüredre, (természetesen nem a sínek mellett, hanem a kövesúton) az út mentén az országos kék túra tábláihoz hasonló táblákat találhatunk több helyen is. Viszont ez az út nem a kék-kör része, hanem valami teljesen más.

A Bükk fennsík koronája - 80 km hosszú kerékpáros túra, ami a Lillafüred- Hollóstető - Sugaró - Nagy-mező - Fekete sár- Bél-kő - Bélapátfalva- Szalajka völgy - Gerenna vár - Olasz kapu - Bánkút - Szentlélek - Garadna - Lillafüred dupla koronát formázó útvonalán halad. A Bükk sajátos földrajzi szerkezetét kihasználva erőnlétünknek megfelelően, mind a fennsík, mind a túloldali völgyek látványosságait felkereshetjük (a híres bükki „köveket”, a bélapátfalvai cisztercita Apátságot, a szilvásváradi Fátyol-vízest), de megkóstolhatjuk a garadnai füstölt pisztrángot is.

Az út egy "farm" mellett vezet el, ahol kedves(nek látszó) pónik legelésznek. De a kerítésre ki van írva, hogy a ló harap, tehát lehet, hogy mégsem olyan kedvesek. Minden esetre óvatosan a simogatással.

Sajnos itt még nincs külön erdei ösvény, túraút, ezért a köves út mentén kell ballagni. De túl nagy forgalom nincs rajta.

Ráadásul, ha nem szeretnénk ennyit gyalogolni, akkor a látnivalók busszal is megközelíthetőek. A Pisztrángkeltető nevű buszmegálló pont a pisztrángtelep előtt van. Erre a 15-ös számú, Ómassa feliratú busz közlekedik.

A Lillafüredi pisztrángtelep a Garadna-völgyben helyezkedik el a Bükk-vidéken, Lillafüred közelében. A telep maga tenyészti a pisztrángokat, amelyek szűk tűrésű állatok, folyamatosan biztosítani kell a víz megfelelő hőmérsékletét, oxigéntartalmát és áramlási sebességét. Az őshonos sebes pisztrángot már csak itt tenyésztik nagyobb tételben Magyarországon.

1991-ben nyitották meg az Erdei halsütöde nevű kis kerthelyiséget, amely hamar országos hírűvé vált és szinte kinőtte kereteit. Ezért a telep üzemeltetői egy négy évszakos halas éttermet nyitottak.

Ez lett a Vendéglő a Pisztrángoshoz, ahol filézett, szálkátlanított pisztránggal és más halakkal (ponty, kecsege, harcsa) örvendeztetik meg vendégeinket. Saját füstölt halaik is az asztalokra kerülnek, az ételek ízesítéshez pedig fűszerkertből használják a növényeket.

Herman Ottó már 1906-ban javasolta az Országos Halászati Felügyelőségnek a Szinva patak völgyében egy szakszerű pisztrángtelep megépítését, ami akkor különböző okok miatt nem valósult meg. 1932-ben a Hámori-tó pisztrángjainak 80%-a betegség miatt elpusztult. Ekkor merült fel újra, hogy az 1906-os tervek alapján épüljön meg egy pisztrángkeltető telep. A választás ekkor a Garadna völgyére esett, ahol a Margit-forrás állandó hőmérsékletű, oxigéndús vize az ikrakeltetésre, tavak táplálására a legmegfelelőbb volt. A Magyar Királyi Erdőigazgatóság 1932 őszén kezdte meg az építkezést. Először egy 32 m²-es keltetőház épült fából. Később elkészült négy tó a Garadna-patak jobb partján.

A telep főleg a Garadna vizét hasznosítja. A patak hideg, gyors folyású vize alkalmas a pisztrángok életfeltételeinek megteremtéséhez, de a kapacitás növelése és a vízzel való takarékoskodás érdekében nagy tavakat hoztak létre, ahonnan szökőkútszerűen vezetik be a vizet, így több oxigén kerül bele. A Garadnán kívül még közeli forrásokból is nyernek vizet, például a Margit-forrásból. Ennek vize az emberi fogyasztásra is alkalmas.

A hivatalos megnyitó 1933. január 10-én volt, az első ikraszállítmány március elsején érkezett Traismauerből, majd Znióváraljáról. Az ikraszállítmány megérkezésével egy időben került a telepre Vásárhelyi István, aki mint erdőőr állt alkalmazásban, de 1912–14 között Erdélyben egy pisztrángos gazdaságnál dolgozott. Közben elkezdődött egy saját anyaállomány kialakítása is, amit a környező patakokból fogtak be. 1934-ben további két tó, majd 1939-ben négy tó épült, amelyek vízellátását a Garadna-patak biztosította. 1940–41-ben új keltetőházat építettek a régi helyett.

A második világháború alatt a Garadna-völgy is hadszíntérré vált, 1944. december 12-én a teljes halállomány megsemmisült. A patakokból visszafogott pisztrángokkal indult ismét a termelés.

Vásárhelyi Istvánt 1958-ban nyugdíjazták, de mivel utána rohamosan visszaesett a termelés, szaktanácsadóként visszavették. Haláláig, 1968-ig dolgozott a telepen úgy, hogy mellette felbecsülhetetlen értékű hal-, csiga-, rovar-, kisemlős-faunakutatást végzett, és több mint 500 cikke jelent meg hazai és külföldi szaklapokban.

A telep állapota, és ezzel együtt a termelés 1968-tól kezdve rohamosan romlott. 1980–82-ben évente 120 000 ikrát és 1–1,2 tonna étkezési pisztrángot tudott előállítani. 1983-tól, Vásárhelyi István után először ismét olyan vezetést kapott a telep, akinek szakmája a haltenyésztés. Mára a termelés a vízhozamtól függően eléri a 30–36 tonnát, és 0,5–1 millió ikrát keltetnek évente.

2006-ban és 2010-ben is súlyos árvíz sújtotta a pisztrángtelepet, amikor a patakok vízgyűjtő területén hatalmas esőzések voltak. A töméntelen mennyiségű iszapos víz kimosta a pisztrángtelepről a halakat. A pisztrángok sokasága átúszott Miskolcon is a Szinván, és mivel a patakban alapból élnek pisztrángok a megfelelő körülmények miatt, nagy részük ott élt tovább.

Figyelem! A pisztráng telep és halsütöde szerdától vasárnapig van nyitva! Hétfő-kedd szünnap. Nyitva tartás: 12 órától 21 óráig.

Az úton tovább sétálva pedig a következő látnivaló a Fazola őskohó.

Az újmassai őskohó Magyarország egyik legfontosabb ipari műemléke, Európában is ritkaságnak számít. Mellette áll a Massa Múzeum, egy korabeli, rekonstruált vasverő, illetve egy műszaki skanzen.

A Massa Múzeum egyszerű, stílusos kőépülete az őskohó mellett, a Garadna patak partján áll. Falán az őskohó építtetőjének, Fazola Frigyesnek az emléktábláját helyezték el. A múzeumot 1963-ban alapították, célja és feladata a Diósgyőr-hámori Vasmű történetének, évszázados működésének bemutatása „A diósgyőr-hámori vasmű története (1770–1870)” című állandó kiállítás keretén belül.

A múzeum első termében Fazola Henrik 1772-ben, Felső-Hámorban épített vasolvasztójának a makettjét, kohóprofilját lehet megtekinteni, de természetesen bemutatják Fazola Frigyes kohójának, az őskohónak a dokumentumait, írásokat, pecséteket is. Látható az is, hogy milyen nyersvasat használtak és milyen salak képződött a kohóban. A következő teremben öntöttvas termékeket mutatnak be, itt látható például az az öntött üst, amit a lillafüredi tó gátjának építésén dolgozó katonák konyhája számára készítettek, de Fazola Henrik második feleségének, Tecla asszonynak az öntött sírtábláját is bemutatják. Az öntészeti emlékek mellett a vasverő műhely makettje és berendezési tárgyai is megtekinthetők. A következő teremben ismét öntöttvas dísz- és használati tárgyakat helyeztek el, míg a negyedikben a kovácsolás történetét, kéziszerszámokat és ezek kovácsolási technológiáját mutatják be.

A kohó története a 18. századra nyúlik vissza. Fazola Henrik lakatos mester – akinek világhírű rokokó stílusú alkotásai Egerben találhatók – 1770-ben Miskolc-Ómassa területén, Mária Terézia engedélyével az általa felfedezett bányákra, illetve a térségben található hatalmas erdőségekre alapozva vasművet épített. Az üzem beindításához stájer és felvidéki, vasgyártásban jártas szakembereket telepített le. A telepen kovács- és szegverő üzem is létesült.

Fia Frigyes, aki kiemelkedő eredményeket ért el a hazai acélgyártás megteremtésében, előbb a Garadna-patak mentén 1810-1812 között megépített egy duzzasztógátat, mellyel létrejött a Hámori-tó, majd 1813-ban Újmassán egy korszerűbb kohót, vasművet telepített. A kohó, mely 1831-ben átépítésre került, az 1870-ben Miskolc és Diósgyőr között telepített vasgyár üzembe helyezése után, 1872-ben fejezte be működését.

Az őskohó mellett, hosszú lépcsősoron lehet felmenni az erdőben a domboldalra, ahonnan fentről is megcsodálhatjuk ezt a különleges építményt.

A következő évtizedek során romba dőlt nagyolvasztót a diósgyőri kohászati üzemek hathatós támogatásával a XX. század közepén (1951-52-ben) rekonstruálták, részben eredeti formájában helyreállították. Az építmény Magyarország legrégibb ipari műemlékeként vált közismertté hazánkban és határainkon túl.

A faszénnel fűtött kohó négy sarokpilléren áll, alapmérete 9,5×8,5 méter, terméskőből épült, zömök, kétlépcsős csonka gúla formájú. A hegyoldaltól szabad három oldalon kosárívű boltövek vannak, a keleti és a nyugati oldali nyílásban történt a levegő fújtatása, az északi nyílásban csapoltak. A sarokpillérek acél vonórudakkal voltak megerősítve. A kohó magassága 11,4 méter, térfogata 22 köbméter volt. Az átlagos napi termelés 1300 kilogramm, az adagsúly 5600 kilogramm volt. A négyrészes fújtatókat működtető vízkerék 7 méter átmérőjű volt, a fújtatók 16 percenkénti löketszámmal dolgoztak.

1979-ben, korabeli dokumentumok alapján felépítettek egy vasverő (kovács-) üzemet, amelyben az eredetileg vízkerékkel hajtott farkaskalapács és más kiegészítő berendezések láthatók. A kalapácsot ma már természetesen elektromos motor hajtja, és a turisták és a látogatók kedvéért alkalmanként beindítják. 

Maga az kohó szabadon látogatható, de a Massa Múzeum és a skanzen csak május 1-től október 31-ig van nyitva, csütörtöktől szombatig, 10 és 16 óra között.

Az út túlsó oldalán egy műszaki skanzen tekinthető meg, amelyben kohászati és bányászati gépeket és eszközöket helyeztek el. 

Mint egy óriás cet bordái, olyanok így szabadon a bányák járatainak biztosítását, kitámasztását szolgáló acél körívek.

A hatalmas gépek mellett általában ki van írva, hogy mit is látunk, ami nagy előny, ha nem vagyunk gépészmérnökök.

A területen a vaskohászatban és a bányászatban működtetett gépi berendezések, valamint az eredeti vasgyártelep és technológiai berendezések szemlélhetők meg. Meg persze bányavonat. :)

A gépkiállítás szabadon megtekinthető, de a nyitva tartási ideje igazodik a Massa Múzeuméhoz, tehát május 1-től október 31-ig van nyitva, csütörtöktől szombatig, 10 és 16 óra között. Viszont ha a kapu nincs is nyitva, bemenni nem is lehet, azért a gépeket a drótkerítésen keresztül is meg tudjuk nézni. Csak a kis táblákat nem láthatjuk így, amire fel van írva, hogy mi micsoda.

Ez például egy farkaskalapács lendkereke Szentgotthárdról, 1860-ból.

Az őskohót is elhagyva hamarosan odaérünk a Hámori-tó felső végéhez, ahol be lehet menni a kövesútról egy erdei sétányra. Érdemes, mert ott a fák árnyékában, a tó partján folytathatjuk utunkat.

És út közben megnézhetjük a kisvasút műtárgyait is. Például az egyik "völgy-hidat". :)

A hegyoldalból patak is csörgedez, mely a tavat táplálja.

Az erdei út végig a tóparton halad, a másik oldalon pedig a zöld növényzettel sűrűn benőtt hegyoldal. Ez már nagyon hangulatos, kellemes túra-ösvény, nem olyan, mint a kövesút eddig. Sokan sétálnak is rajta a Palota szálló felől is, hiszen kellemes, rövid túra ez a tóparton oda és vissza.

A fák ága között pedig szépen rálátni a tó túlsó végén álló Palota szállóra.

A következő képen látható Görbe-hídnak fontos szerep jutott a régi időkben, mielőtt fénysorompóra cserélték a Lillafüred állomás melletti közúti kereszteződés sorompóját. Lillafüreden ugyanis az alagutak és a vasút fejlődése miatt komoly figyelmet fordítottak a vasútbiztonság- technikai előírásokra. Lillafüreden az egri országúton kézi sorompót, a felső alagút Garadna felőli végén karos jelzőt helyeztek üzembe. Mindez úgy működött a gyakorlatban, hogy a Garadnáról érkező vonat a Görbe-hídnál hangjelzést adott Lillafürednek, ahol leengedték a sorompót és szabad jelzést állítottak az alagút végénél lévő alakjelzőre. (Vagy "állj" jelzést, ha gubanc volt.)

A tavon csónakázási, vízibiciklizési lehetőség is van. Érdemes kihasználni legalább egyszer, mert a tóról nyílik a legszebb rálátás a Palota szállóra (onnan készülnek azok a képek, melyeken úgy látszik, mintha a tóparton állna, pedig nagyon nem). A kölcsönzőket nagy táblák mutatják.

Olyan, mintha egy nagy zöld alagútban sétálnánk a fák lombja alatt. A hegyoldalon pedig a fák gyökere kapaszkodik a sziklás talajba.

Az ajándékbolt mellett, ezen a kőkapun kell keresztül menni a tóparti sétányra, illetve itt érünk ki, ha Garadna felől jöttünk. A csónakkölcsönzőhöz is itt tudunk lemenni.

Ha pedig az országúton maradtunk, akkor a tó másik partján sétálhatunk vissza Lillafüredre. (De ez az oldal kevésbé látványos, viszont itt van parkoló.)

A Hámori-tó sarkánál, az útkereszteződésben kihelyezett útbaigazító táblák alapján informálódhatunk ismét, hogy mi merre. A Bükk-fennsík koronája út mentén található több forrás és természeti képződmény. A Massa Múzeum, Őskohó innen 3 km, a pisztrángtelep 3,8 km.

Körbe értünk, újra itt a Palota szálló, csak a másik oldalról. Szerintem szép túra ez Garadna és Lillafüred között, sok látnivalóval. Érdemes úgy bejárni ezt a távot, hogy az egyik utat vonattal, a másikat gyalog tesszük meg, és így össze is kötöttük a kellemest a hasznossal. Bár elismerem, hogy a túra útvonalának 85 %-a kövesúton vezet, melyen busz jár és némi autó forgalom is van, de nem jelentős. Nyilván veszélyesebb így a közút mellett sétálni, mint az erdőben, de szerintem simán vállalható gyerekekkel is.

És ha szeretnétek értesülni az új bejegyzésekről, kövessétek a Kiránduló facebook oldalát is.

Az információk egy része a www.kulcsmagazin.hu oldalról, a www.hellomiskolc.hu oldalról, a wikipedia oldalairól,