kiránduló

Mintha egy népmesét mesélnék, amikor a Tisza-tavi Tiszavirág tanösvényről írok. Útnak indul a szegénylegény/leány, hogy megtalálja Tiszavirág hercegnőt, és útközben több próbát is ki kell állnia, hogy a végén elnyerje méltó jutalmát. Át kell jutni a Tisza vizén, nem szabad eltévedni a sűrű őserdőben, fel kell menni szédítő magasságba, aztán átkelni a süppedős, sáros mocsáron, de út közben még fejtörőket is meg kell oldani, hogy a végére megismerjük és megtaláljuk Tiszavirágot. Nagyon különleges tanösvényt mutatok, hogy minél többen megismerjék és felkeressék. Indulhatunk?

Hol található? Magyarországon, Jász-Nagykun-Szolnok és Heves megye határán, Tiszafüred mellett, a Tiszaörvényi részen. Térképen ITT.

Bár a helyszínen nem számít, de érdekesség, hogy míg a kikötő a Tisza egyik partján Jász-Nagykun-Szolnok megyében van, a tanösvény már Heves megyéhez tartozik.

Az első próba: átkelni a Tisza vizén.

Mint minden rendes mesében, a szegény vándorlegénynek/leánynak a próbák körül mindig akadnak segítői. Mi is találunk segítőt a Szabics kikötőben, innen hajózhatunk át a Tiszavirág tanösvényhez.

Az irodában jegyet kell váltanunk. Belépő jegy árak (2020):

• Felnőtt jegy 1300.-Ft / fő
• Diák jegy 900.- Ft / fő (ált/középiskola)
• Nyugdíjas jegy: 900.- Ft/fő
• Túravezetés 2.200 Ft /óra

A kasszánál távcsövet is bérelhetünk 500 Ft-ért.

Ne hagyjuk figyelmen kívül az iroda ajtajára kitett lapot: az ártéri sétaúton szúnyogok találhatók! (Nem kis mennyiségben!) Szúnyogriasztót kérhetünk a kasszánál, de mégjobb ha viszünk magunkkal. Nagyon nagy szükség lesz rá! A minél zártabb ruházat is hasznos, bár ez melegben nem lesz könnyű.

És jegyvásárlás után már hasítja is a vizet velünk a motorcsónak, mellyel pár perc alatt leküzdhetjük az első akadályt. Csónakázás közben pedig élvezhetjük a panorámát, a szőke Tiszát, és láthatjuk a Tiszán ringatózó lakóház-hajókat is.

A Sétaút egész évben látogatható. A 2000 m hosszú tanösvény a tiszavirág (kérész) életét, fejlődési fázisait és a Tisza-tó élővilágát mutatja be. Madármegfigyelő tornyai és a séta végcélját is jelentő belső tó, a Göbe halászladikjai is igen népszerűek. Ezek különösen a fotósok és a csónakos barangolók körében népszerűek.

A sétaút pihenőiben bemutatják azt a már majdnem elfelejtett, de példaértékű "természet és emberi tevékenység" kapcsolatot, amit a teknővájás, a kosár és gyékényfonás, valamint az eredeti tiszai halászmesterség és a kubikos élet jelentett.

A tanösvényt áttekintő térképen is megnézhetjük.

És most, hogy kiálltuk az első próbát, nézzük hogyan tovább.

Kikötés után induljunk előre, az orrunk után, amíg meg nem látunk valami érdekeset.

A Tiszavirág Ártéri Sétaút 2007-ben létesült ökoturisztikai program. A tanösvény a Tisza-tó egyik szigetszerű szárazulatán helyezkedik el.

Érdekesség lehet itt ez a kis zöld növénnyel sűrűn benőtt tavacska is. A tó partján táblákon bemutatják a vízinövényeket, a tavon pedig megkereshetjük a táblán látott növényt a valóságban is.

A tavacska mellett egy szabadtéri kiállítóhely van, ahol ősi mesterségekkel ismerkedhetünk meg.

Egyik a gyékénymunka. A keskeny levelű gyékényből szőni lehet, a széles levelű gyékényből pedig fonni. Ahol a gyékény megtermett, ott minden települések akadt néhány gyékényfonó. Nagyobb mocsarak, tavak környéként pedig jelentős számú zsellér foglalkozott gyékényfonással. A gyékényből méhkasokat, lábtörlőket, tojástartót, kenyereskast készítettek. Főleg férfiak foglalkoztak ezzel, a földön vagy gyalogszéken ülve, a készítményt a lábuk közé fogva dolgoztak. Szerszámuk mindössze egy fanyelű vastű és egy bicska volt.

A másik a vesszőfonás, melynek technikája több ezer éves. A hántolatlan, hajas vagy zöld vesszővel dolgozókat kaskötőnek, a hántolt vesszőből, finomabb kivitelű munkákat készítőket kosárfonónak hívták. A fonásra leginkább a fűz vesszői alkalmasak, esetleg a mogyoró vagy ritkán a nyírfa vessző. A mesterek a késő ősszel és télen szedett vesszőt otthon, nagy üstökben kb. 2 óra hosszat főzték, míg a haja szépen le nem hasadt. A főzött vessző téglavörös színt is kapott, így a hántolás egyben festés is volt. Vesszőből a specialisták még különféle rendeltetésű épületeket is készítettek: terménytárolókat, tyúkólat, kaput. Sokfelé készült a vesszőből szekér- vagy kocsikas, tyúkültető kas, de ebből az anyagból készültek a varsák, csíkkasok, haltartók, méhkasok, galambkosarak és borszűrők is.

A tó folytatása is tele van növényekkel, itt a képen láthatóak is a fehér tündérrózsa levelei, a víz felszínén úszkáló sulyom és békalencse, valamint a vízipáfrány rucaöröm is.

A zöld víz fölött híd ível át, de még ne menjünk át rajta, előbb egy másik próbát kell kiállni.

2011-ben a Tiszavirág Ártéri Sétaút és Tanösvény nyerte el "Az év ökoturisztikai létesítménye" pályázaton az 1. helyezését.

Hosszú zöld alagút vezet a próbatétel helye felé.

Végre valami kreatív megoldás az ismeretterjesztésre. Sima táblák helyett egy óriás forgó keréken vannak a színes fotók és leírások a Tisza-tó élővilágáról. Itt is megismerkedhetünk a növényekkel és az állatokkal. Közben a kerék megpörgetésével akár versenyezhetünk is, felismerjük-e mi van a kipörgetett képen, vagy mit tudunk róla.

A tanösvény mentén 3 pihenőponton megismerkedhetünk a terület élővilágával, és lehetőség nyílik piknikezni is.

Az első pihenő neve is mesébe illő: Borzonat. Szerencsére neve ellenére semmi borzongató nincs a környéken. Sőt! Itt megtudhatjuk, hogy az Alföld öntözési rendszerének fejlesztéseként a kiskörei duzzasztómű és a hozzá kapcsolódó gátak, műtárgyak, főcsatornák megépítésének terve az 1960-as években merült fel. Aztán 1978-ban már megtörtént a tározótér mintegy másfél méteres elárasztása. Azóta minden októberben leeresztik a vizet és beállítják a téli vízszintet, majd a tavaszi árvizek után áprilisban a magasabb, nyári vízszintet.

A Tiszató 127 km2 felületű, az északi, Tiszavalki és a Poroszlói öböl része a Hortobágyi Nemzeti Park védett területének.

A tanösvényen álló két madármegfigyelő toronyból elénk tárul a Tisza-tó, a Borzonat és a Göbe változatos élettere.

A borzonati pihenőtől tovább indulva hamarosan el is érjük az egyik ilyen tornyot.

A következő próba, hogy ha szeretnénk rálátni a Tisza-tóra, akkor fel kell másznunk. Bár részlegesen megoldották egy nádszövettel, hogy a lépcsőfokok között ne lássunk át (annyira), azért van benne kihívás. Márcsak azért is, mert torony bizony nem vadi új, recsegnek-ropognak a lépcsőfokok és kicsit bizonytalan már az egész építmény.

A kilátó neve: Gémek tornya.

Viszont mindenképpen megéri felmenni, mert innen gyönyörű panoráma tárul elénk.

A Tisza-tó titka a mozaikosság: nagy kiterjedésű mocsarak, nádasok, hínármező, holtágak, nyílt vizek és ártéri erdők találhatók itt.

Tiszta időben egészen messze is elláthatunk, de még párásabb levegőben is látszott a Mátra, a Bükk. Csodaszép rálátás van innen a különböző tájegységekre: látszik az Alföld tengersík vidéke, a Tisza-tó csillogó víztükre és távolban a Mátra és a Bükk hegyvonulatai.

És ha szerencsénk van vagy távcső is van nálunk, akkor akár madarakat is megfigyelhetünk.

A madármegfigyelő torony zsákutca, innen vissza kell menni a kikötő felé, hogy újabb kalandok keresésére indulhassunk.

Vissza kell sétálni egészen a korábban már látott hídig, és akkor most következhet az átkelés.

A híd deszkái is elégé viseltesek, de azért bírják még a strapát.

A híd után az erdőben folytatódik a tanösvény, majd kiérünk egy napos rétre, ahol kipróbálhatjuk, milyen szédült tyúknak/kakasnak lenni. Bár nyilván a gyerekeknek van ez a kis körhinta, de aki forgatja, az is elszédülhet. A hinta állataira több tipp is érkezett a túratársaktól, bár szerintem méhecskék lógnak a láncon.

A napos rét után ismét jön a sűrű, sötét erdő, ahol a mesékben ugye bármi megtörténhet...

Néha nézzetek körül, nem lapul-e valamelyik bokorban a farkas, vagy eszi a málnát egy medve, vagy gyűjtöget gyümölcsöt Jancsi és Juliska. Esetleg előfordulhat, hogy egyik kanyar után feltűnik a hét törpe háza, vagy egy mézeskalács házikó. Szóval legyetek óvatosak!

De ha már Tiszavirág tanösvény, akkor nézzük, mi is a tiszavirág. Azaz kérész.

A köztudatban az él, hogy a tiszavirág egy magyar rovar, pedig nem. Egész Európában jelen van. A kérész egy olyan vízi rovar, ami évmilliókkal ezelőtt jelent meg a Földön. Elterjedésükben meghatározó volt a kontinensek vándorlása. A Tisza virágzás, mint jelenség már az ókorban is felkeltette az emberek érdeklődését. Arisztotelész volt az első, aki írásos említést tesz a kérészekről, melyeket "nagynapi"-nak nevezett el. A sumér időkben vízi szöcskének keresztelték el.

A tiszavirág érzékenysége miatt a tiszta, jó minőségű víz szimbóluma. A kérészek csak tiszta, oxigéndús vizekben tudnak zavartalanul fejlődni.

A világon többszáz kérészfaj él, számos változatban Európában is. Magyarországon a tiszavirágot a Tisza és mellékfolyóink láthatjuk, kisebb rokonát a dunavirágot pedig a Duna mentén figyelték meg. A nálunk megtalálható Palingenia longicauda a kérészek legnagyobb és legszebb faja, akár 8 - 12 cm-re is megnőnek.

Újabb pihenő, ahol forgatós tábla van az erdő madaraival, vadjaival, fáival. Ez is kreatív megoldás, itt is próbára tehetjük tudásunkat.

A hím kérész imágó karcsú, nyúlánk, lágybőrű teste van. Összetett szemei nagyok és sötétszürkék, a feje teteje és a nyakszirtje pedig vöröses. Csápjai hosszúak, első szárnyai nagyok, háromszögletesek, 24 mm hosszúak, a hátulsók kisebbek, kerekítettek. Farksörtéi nagyon hosszúak, fehérek. A hím potrohvége 1 éves kortól már egyértelműen mutatja a nősténytől való különbséget, az utolsó előtti potrohízén ún. kapcsolószer nyugszik.

A nőstény imágó szemei feketék, a feje is fekete, a nyakszirtje halványbarna, potrohán fehéres foltok vannak, de a nőstény potroh része összességében is világosabb a hímekénél. Szárnyai inkább áttetszőek. Az elülső lábaik lerövidültek, de a többi is rövidebb, mint a hímeknek.

Séta közben azért az erdőt is figyeljük, hatalmas, vastag fák állnak mindenfelé. Lenyűgöző a természet.

Út közben megismerkedhetünk a teknővájók múltjával és munkájával is.

Teknőkészítésre a fehér nyárfa, a hatalmasra növő jegenye és a fűz több faja a legalkalmasabb. Teknővájással főként a román anyanyelvű, úgynevezett beás cigányok foglalkoztak, akik a 19-20. század fordulóján tűntek fel a Felső-Tisza vidékén. A teknővájó cigányok csak alvó állapotban, lombhullatás után vágták ki a fát. A hatalmas törzsek szabdalásához fűrészt sosem használtak, fejszével, finom bevágásokkal dolgoztak. A törzsből mindig annyit daraboltak, amennyit egy hét alatt meg tudtak csinálni. Sosem méretre, hanem mindig szemmértékre készítették a teknőket. Először fejszével "kinagyolták", majd kapocskával mélyítették a teknőt. A jó teknővájó az ütések hangjából érezte, kell-e még faragni a leendő teknő oldalát vagy fenekét. Aztán a teknő végleges formáját a kétnyelű késsel adták meg.

Készítettek sütő-, gyúró-, mosó- és sózóteknőt, a leeső darabokból fatálakat, fakanalat, rendelésre esetleg suszterszéket is.

És meg is érkeztünk a következő próba helyszínére. Vajon miért van annyi gumicsizma itt felrakva a fára? Hát azért, hogy használjuk őket.

Itt a padoknál le kell venni a saját cipőnket, és választani egy megfelelő hétmérföldes gumicsizmát helyette. Sajnos méretben inkább nagyok vannak, de lehet szerencsénk kisebb lábbal is.

(Ha nyáron szandiban vagy papucsban mezítláb jöttök, hozzatok egy zoknit, és lehetőleg ne fehéret, mert a csizma belül is sáros. Az erdő járható bármilyen lábbeliben, de a következő rész csak gumicsizmában. Vagy mezítláb. Persze saját cipőben is, de higgyétek el jobban jártok, ha lecserélitek.)

Mert itt következik a Pákász tanösvény.

Kik azok a pákászok és honnan kapták a nevüket? Mik voltak a Tisza menti pákászat hagyományai? Hogyan szerezték az élelmüket, hogyan közlekedtek az ingoványokon, hol laktak, hogyan élték mindennapjaikat? Mindezen kérdésekre választ kaphatunk a Göbe vízi világába vezető ösvényen. A tanösvény minden állomásán valami érdekességet olvashatunk, és közelebb kerülhetünk a természethez is.

Tehát itt újabb próbák várnak ránk. Első próba itt is átjutni a vízen. Ebben egy csónak lesz segítségünkre, amit egy kötél segítségével csalogathatunk át a túlpartról.

Majd beszállás után ismét a kötélnél fogva húzhatjuk át magunkat a túlpartra.

Út közben és a nádasban itt is megfigyelhetünk madarakat, békákat, egyéb vízi élőlényeket, meg persze a felszínen úszó növényeket is, amiket már a tanösvény elején, a kis zöld tónál megismertünk.

Ahol a szükség, ott a segítség. A "bukdácsoló bottartó" méretes botjai közül válasszunk legalább egyet magunknak, de akár kettőt is. Szükség lesz rá!

A mocsarak, árvízjárta területek, nagy kiterjedésű nádasok lakói voltak egykor a pákászok. E területek gazdag élővilága jó megélhetést biztosított. A pákász a településektől távol, az emberi közösségből kiszakadva élt családjával, vagy sokszor magányosan élte le az egész életét. Birtokba vette a végtelen nádas egyik szárazulatát, ahol kunyhót épített magának. Gyűjtögető, vadászó, halászó életmódot folytatott. A természet körforgásával összhangban állandóan változtatta lakhelyét, de nem azért, mert az általuk használt területet felélték, kizsákmányolták, hanem a természet megterhelhetőségét nem meghaladva éltek a vadonban, mely rövid időn belül visszanyerte gazdagságát, és újra megélhetést biztosított számukra.

A pákászkodás nagyjából a 19. század első harmadáig létezett, mert a mocsarak lecsapolásával párhuzamosan eltűnt ez a természettel harmonikusan együtt létező életforma.

Egyesek szerint a pákász név onnan ered, hogy ők gyűjtötték be egykor a párnák, dunnák kitöméséhez, valamint tűz csiholáshoz használt pákát, a gyékény pelyhes buzogányát. De a gyékényt sokoldalúan felhasználták, leveléből szakajtót fontak.

A pákász igazi halász is volt, saját készítésű szigonnyal, vejszével, varsával, hurokkal, csukavassal és kassal szerezte meg a halakat. Ismerte a csík, a csuka, a kárász és a többi hal járását, szokását. A halak búvóhelyeit, téli vermelő helyeiket a pákász már az apja, a dédapja révén is ismerte. Aszály idején a csík és a kárász víz helyett a sárban is elélt, ilyenkor a pákászok ásóval járták a rétet. Az iszapban lévő levegőző nyílások árulták el a halak hollétét, de megtalálásukhoz igazi "pákász szem" kellett.

A víz alatt csapdát állítanak vele, s a halak mit sem sejtve úsznak bele. Tölcsérszerű bejáratán át bekebelez pontyot, csukát. Mi az?

A pákászok kedvelt halfogó eszköze a varsa, melyet a mederbe levert cövekekhez erősítettek.

És, hogy miért kellett a cipőnket gumicsizmára cserélni? Ezért:

A bot is hasznos, egyrészt az egyensúlyunk megtartásához, másrészt a sárban ki tudjuk vele tapogatni a pallók végét.

Tehát vannak ugyan pallók, de nem mindenhol, és a sár nagyon marasztaló errefelé. Ez a következő próbatétel: átjutni a sártengeren.

A lápi ember a kunyhójának építőelemeit és mindennapi használati tárgyainak alapanyagait maga szerezte be és dolgozta fel. A sekély vízben szép egyenesre nőtt nádból építette kúp alakú kunyhóját. Az augusztus végén begyűjtött és megszárított gyékényből kosarakat font. A fűzvesszőkből is tárolóedényeket, varsákat és kosarakat készített, amikre nagy szüksége volt a gyakran költöző pákásznak. De a sokoldalúan felhasználható fűzből hangszereket is tudott készíteni, például fűzfasípot és fűzfabőgőt. Termékeivel el-elment a közeli falvak piacára, ahol legtöbbször dohányra vagy puskaporra cserélte őket.

A táblán található útmutatás alapján pedig mi magunk is készíthetünk fűzfasípot.

Az erdő, a természet itt is csodaszép. Rengeteg zöld, hatalmas fák, alagútként összeboruló lombozat között halad a kis ösvény, amin néha azért normális talaj is van.

A pákász a vízen nádtutajjal vagy lapos fenekű csónakkal járt. Csónakját maga faragta egyetlen fűzfából. Ezt az ún. bödönhajót egyoldali evezéssel irányította, és amikor esetleg elakadt, akkor egy 3-4 méter hosszú, fából készített csáklya segítségével tolta tovább. Télen a szánkó volt a pákász járműve.

A láp ezer veszélyt rejt, mert ha valaki belesüpped az ingoványos talajba, az nehezen menekül. A pákász gyékényből font "talpallót" erősített a lábára, és háromágú bottal tapogatta ki hová léphet.

Hát ezt a lápon járást próbálhatjuk ki mi is, a botunkkal tapogatva, hogy hova is lépjünk.

A pákászok madarásztak is. A nádasban megbúvó és költő madarak nemcsak élelmet jelentettek a pákászoknak. Meglesve fészküket időnként tojásokat, fiókákat is begyűjtött, viszont mindig csak annyit, ami nem veszélyeztette a költést. A madarak nagyon érzékenyen reagálnak a zavarásra, főként fészkelési időben, ezért fokozottan ügyelni kell a háborítatlanságukra. Mi semmiképpen ne menjünk közel fészkekhez, a madarakat csak távolról figyeljük meg.

A pákász a fészeklakó madaraknál a tollasodó, kirepülés előtt álló fiókákat vette magához, a fészekhagyó madaraknál viszont a fészket meglesve közvetlenül a kikelés előtti tojásokat szedte össze, a pár napos kismadarak elfogásához ugyanis már rendkívüli ügyességre lett volna szüksége. A kikelő madarakat a pákász felnevelte, így gyakorta élt a pákásztanyán tőkés réce, nyári lúd, szárcsa, vízityúk, bíbic vagy akár daru.

És a madarakat nemcsak a húsukért és a tojásukért tartotta. A vízi csibék a szúnyogokat és a kullancsokat gyérítették a tanya körül, míg a darvak kitűnő házőrzők voltak. És az sem mellékes, hogy a gyerekek is játszhattak a madarakkal, így már kiskortól erősödött bennük a természet ismerete és szeretete.

A pákász jól ismerte az őt körülvevő növényvilágot is. Tudta, hogy az egyes növények mely részei ehetők, melyek a mérgezők, és azt is, hogy az év vagy a nap mely szakaszában és hogyan kell őket begyűjteni. A víz és a vízpart változatos növényvilágának köszönhetően a pákász étrendje meglehetősen sokszínű volt. De nemcsak a növényeket gyűjtötte, hanem a gombákat is, melyeknek szintén szakértője volt.

A pákászok kedvelt eledele volt a sulyom is, aminek a termését ma már nem gyűjtheti bárki, mivel természetvédelmi oltalom alatt áll. Bár a Tisza-tavon még napjainkban is nagy mennyiségben van jelen, Európában már ritka, veszélyeztetett növénynek számít. Ahhoz hogy fennmaradjon eme értékes természeti kincsünk, fontos, hogy csak engedély birtokában és hozzáértő kezek szüreteljenek a sulyommezőkön.

A pallók alatt itt is látszik a víz, azonban ha a Tisza vízállása magasabb, akkor akár a pallók is víz alá kerülhetnek. Ezért is hasznos a gumicsizma.

Az elágazásnál kis madármegfigyelő tornyot találunk. Akinek van kedve másszon fel, hátha szerencséje lesz és megfigyelhet párat a pákász madarai közül is.

A kilátás, a panoráma azonban sajnos nem olyan szép, mint a tanösvény elején lévő Gémek-tornya kilátónál volt.

A pákász sem a lápi élőhelyek, sem pedig a nádrengetegben eltévedt idegenek számára nem jelentett veszélyt. Mivel minden fűszálat ismert, könnyedén útba igazította a kétségbeesetten bolyongókat. Segítségét a számára hasznos ruhadarabbal, egy kis dohánnyal, esetleg gabonával hálálták meg.

Az útbaigazítás mellett néhány jótanáccsal is ellátták a kóborlókat, melyek közül néhány számunkra is hasznos lehet. Túrázás közben figyeljük mindig az élőlények viselkedését. Ha a pókok szorgosan szövögetik hálójukat és a madarak magasan repülnek, nyugodtak lehetünk, mert szép időnk lesz. Ha viszont a pókok elvonulnak és a madarak alacsonyan szállnak, érdemes védett helyet keresni az eső elől. De viharban soha ne egy magas fát válasszunk menedéknek!

Napos időben vagy éjszaka a pákász könnyen betájolta magát a nap és a csillagok segítségével. De mit lehet tenni nappal, borús időben. A tanösvény egyik táblájánál mi is kipróbálhatjuk az iránytű készítését. Keresni kell egy száraz falevelet és óvatosan ráhelyezni a vízre. A tábla oszlopán lévő dobozból vehetünk kölcsön egy fémtűt, amit ha a ruhánkhoz dörzsölünk, majd ráhelyezzük a falevélre, be fog állni Észak-Dél irányba. (Persze ezt akár otthon is kipróbálhatjuk.)

És hamarosan véget is ér a pákász kaland, véget érnek a sáros megpróbáltatásaink. Az út másik végén szintén van egy bot-tartó, ahova letehetjük a kölcsönvett botokat.

A víz partjára érve pedig itt is találunk egy csónakot, melyet a kötél segítségével áthúzhatunk magunkhoz.

Aztán egy magas és erős legény áttranszportálhat bennünket a túlpartra. Feltéve, ha hoztunk magunkkal. Ha nem, akkor rajtunk a sor.

Ha sikeresen átértünk a pákász tanösvény túlsó végére két választási lehetőségünk van. Vagy visszamegyünk az erdei úton a cipőinkért a kiindulópontra, vagy maradunk még kicsit a csizmákban, és tovább megyünk a tanösvényen. Innen nincs már messze a vége, visszafelé pedig mindenképpen erre kell majd jönni.

Akár cipőben, akár csizmában, érdemes továbbmenni még a Tiszavirág-tanösvényen, ahol további érdekességeket találunk a kérészekről.

A magyar nyelv gyakran használja a "tiszavirág életű" kifejezést, arra utalva, hogy valami nagyon rövid ideig tart. Az imágók élete valóban a néhány órás nászrepülésből és násztáncból áll. Azonban mindezt megelőzi egy közel három évig tartó lárvaélet mélyen a meder oldalában és fenekén, a márgás aljzatba ágyazódva.

A folyóvíz által elsodort és a mederfenékre lesűllyedt petékből 4 hét múlva kikelő lárvák apró lyukakat, lakhelyet ásnak a folyómeder agyagos falába. A lakhelyek összessége telepeket alkot. A lárva állapot 3 évig tart, miközben húsz alkalommal is vedlenek.

A kérésztelepeken élő lárvák életkoruk alapján helyezkednek el. A víz alatt a legmélyebben az egy éves fiatalok, a vízfelszínhez közel a legidősebb, három éves lárvák élik életüket, és várják, hogy a vízfelszínre jussanak.

A lárvák táplálkozása még nem teljesen tisztázott. Az elméletek többsége szerint a vizet átszűrik, és a benne található szerves anyagokat hasznosítják.

Közben meg is érkeztünk a következő pihenőhöz, melynek neve Göbe. A Göbének nevezett vízterület a Tisza folyó hajdani árterén az évenként lefolyó árvizek mederalakító munkájának eredményeként alakult ki. A Göbe élővilága abban különbözik a Tisza-tó élővilágától, hogy a Göbe vízutánpótlása időszakos, csak árvizek alkalmával biztosított. A Göbe vize ezért humuszban gazdag barnás színű, oxigénben szegényebb, mocsári jellegű víz.

A nagy tábláról pedig megismerhetjük az itt élő madarakat és növényzetet.

A pihenőnél egy újabb régi mesterséggel ismerkedhetünk meg, a kubikosok életével. A kubikosok olyan szakosodott vándormunkások, akik az ármentesítési, folyószabályozási, út- és vasútépítési földmunkákat végezték. Az 1850-es években említették őket így először. A kubikosok a munka nehézsége miatt csak javakorabeli, erős emberek lehettek, akik a paraszti eredetű szerszámokat (ásó, csákány, kapa, talicska) a lehető legtökéletesebbre fejlesztették a könnyebb munkavégzés érdekében. A kitermelt föld után fizetést kapó munkások a mindenkori munkahely közvetlen közelében felállított rőzsekunyhóban éltek. Ezt, és régi szerszámaikat nézhetjük meg itt.

És itt meg is érkeztünk a mesés tanösvény mégmesésebb állomásához, a Göbe-tó vadregényes vízi világához. Ezen a területen számos apró énekes madár költ, továbbá a Göbe-tó vegyes gémtelepeknek ad otthont (bakcsó, szürke gém, kiskócsag), és az egyre terjeszkedő kárókatonáknak nyújt ideális költőhelyet. Ugyancsak itt, a háborítatlan részeken fészkel a fekete gólya és a rétisas is. A nádasok-gyékényesek a récék, ludak, vöcskök, szárcsák, a nádi énekes madarak, illetve a barna réti héja és a barna kánya fészkelő helyei.

A parton a csónakokban ott vannak az evezők, így bárki kipróbálhatja a csónakázást, és csodaszép helyeket fedezhet fel a víz felől. Valamint csendben a madarakat is megfigyelheti.

Tiszavirágzáskor a vízfelszínen először a hímek jelennek meg. Vedlenek, majd szubimágóként repülnek a partra, ahol újabb vedlés után öltik fel a nászrepüléshez a legszebb külsejüket és válnak imágóvá. Pompás díszruhában kezdik kutató repülésüket a farok részükre támaszkodva, mintegy vízfelszínen úszva. A nőstény rovarok később jutnak a felszínre, majd levetve lárva bőrüket egyből imágóvá alakulnak és megkezdik repülésüket.

Az út folytatódik tovább, egy hosszú hídon átkelve mehetünk még egy darabig a hatalmas fák és nád között.

A kérészek rajzása párkereséssel kezdődik. A nagy számban a vízfelszínen repülő rovarok kereső repülése és harca a nőstényekért nem kevés birkózással jár. A hímek igyekeznek minél több nőstény rovar közelébe kerülni, ezért ahol tudják, igyekeznek akadályozni a nőstények repülését. A nászrepülés általában 18 és 21 óra között tart.

A párválasztás és megtermékenyítés után a hímek egy része a vízfelszínen pihenve lassan eltávozik a nászrepülés helyszínéről. A nőstények pedig nagy sebességgel folyás iránnyal szemben repülve tojásrakásra alkalmas folyószakasz felé szállnak. Egyes kutatók szerint a nőstények megpróbálják ugyanazon partszakaszon elhelyezni a petéiket, ahol az ő életük is fejlődött 3 éven keresztül. A vízfelszínen megpihenve lerakják a petéiket, átlagosan 7000 darabot.

A tojásrakással a szülők élete is befejeződött, és ez az évmilliók óta tartó körforgás kezdődik elölről.

A sétaút zsákutca, a végén vissza kell fordulnunk.

A csónakok mellett van a Tiszavirág madármegfigyelő torony, ahol ismét próbára tehetjük a tériszonyunkat. Persze egyáltalán nem magas, nem gond felmenni.

Márpedig felmenni érdemes, mert gyönyörű kilátás van a Göbe-tóra, valamint a TISZA-TÓ felirattal szép szelfiket lőhetünk magunkról is, háttérben a Göbe-tóval.

A kérészek a harmadik évük júniusában, az utolsó vedléshez valamely vízből kiálló tárgyra, növényre kapaszkodnak fel és itt kibújik a kifejlődött szárnyas rovar (imágó), a levedlett lárvaruha pedig visszahull a vízre. Majd a párosodás és a peterakás után a hím és a nőstény is elpusztul, beborítva a folyót. Miután ilyenkor sok millió állat fejlődik ki egy-egy napszakban, a vizet roppant sok lárvaruha és megannyi elhalt állat borítja. A víz felülete olyan, mintha apró fehér virággal lenne behintve, ezért mondják, hogy virágzik a Tisza.

És van itt még valami: Tiszavirág hercegnő. A sok megpróbáltatás, vagyis próbatétel után végre megtaláltuk őt is.

Ezek után már csak vissza kell ballagni a hosszú, zöld alagúton keresztül a kikötőhöz. Ami befelé hosszúnak tűnik, az kifelé már rövid lesz, hiszen csaknem egyenesen kell visszasétálni.

Az erdő gyönyörű, színes, illatos, felfedezni valóval teli.

A tanösvény kényelmes végigjárásához minimum 2,5-3 óra szükséges, + táblák olvasgatása, + piknikezés, + csónakázás - szóval simán fél napot rá lehet szánni.

Egyetlen ellenségeink a szúnyogok lesznek, de ezen szúnyogriasztóval segíthetünk.

Amikor visszaérünk a kikötőbe, ki kell állni jól látható helyre, és integetni a túlpartnak, hogy ki szeretnénk menni. A Tisza itt kb. 140 méter széles, észre fognak venni minket.

És már érkezik is a motorcsónak. Mi pedig már alig vártuk, hogy kimentsen minket a milliónyi szúnyog elől.

A sétaút egész évben látogatható. Hogy reggel mikor nyitnak, azt nem sikerült kiderítenem, de este 7-ig lehetünk bent, addigra mindenképpen vissza kell érni a hajókikötőhöz. Az árakat a bejegyzés elején már leírtam, de azért ide is leírom a legfontosabbat: sima felnőtt jegy 1300 Ft.

Itt a vége fuss el véle, aki nem hiszi járjon utána!

Ha Tiszafüreden vagy a Tisza-tónál jártok, feltétlenül keressétek meg ezt a fantasztikus és mesés tanösvényt. Rengeteg érdekesség megtudható a táblákról, rengeteg különleges növénnyel és állattal ismerkedhetünk meg. A Pákász-tanösvény pedig igazi kihívás. De a végén a csónakázás is csodás élmény. A Tiszavirág Ártéri Sétaút és Tanösvény igazán egyedülálló egész Magyarországon, érdemes megnézni.

És ha szeretnétek értesülni az új bejegyzésekről, kövessétek a Kiránduló facebook oldalát is.

Az információk a kihelyezett táblákról és a Szabics Kikötő honlapjáról származnak.