A tatai Fényes-tanösvény egy elvarázsolt erdő. Egy megnyugtató, lecsendesítő, elhalkuló, mégis élettel teli hely. A természet zajaival teli csend. Minden évszakban más és más, de minden évszakban lenyűgöző. A lápok és tavak fölé épített, cölöpökön álló fahidakon járhatjuk be ezt a különleges erdőt, ahol fel-feltűnik a múlt is. Rengeteg gyönyörű fotót láttam már róla, de a valóság minden képet felülmúlt. Azért megpróbálom megmutatni milyen, így még nagyobb kedvet csinálni ahhoz, hogy elmenjetek megnézni. :-)
Hol található? Magyarországon, Komárom-Esztergom megyében, Tata belvárosa mellett, attól kb. 2 km-re, a Fényes-fürdő mellett. Térképen ITT.
Tata belvárosából az Által-ér mellett kell kifelé menni a Fényes fasoron, majd egy bal-kanyar után egészen addig, amíg véget nem ér az út. Az elágazásnál ki van táblázva. Az út végén hatalmas parkoló van. De busszal is megközelíthető, a Fényes-fürdő bejáratánál találjuk az azonos nevű buszmegállót, ahova a helyijáratos buszok közlekednek.
A tanösvényt a fürdő és kemping területén keresztül lehet elérni. A portánál kell jegyet venni, így nézhetjük meg a csodavilágot.
A sorompó és a porta után ki is van táblázva, balra kell fordulnunk a tanösvény felé.
Út közben már itt is figyelhetünk meg madarakat, mint például ezt a piros tarkójú harkály fiút. Hivatalos nevén nagy fakopáncs.
A Fényes-tanösvény bejárata igazából ez a nagy fakapu, mely mellett kerékpár tárolókat is találunk.
A kihelyezett táblákon egy csomó információt olvashatunk, és megnézhetjük a tanösvény térképét is. A bevezető szakasz után egy nagy kört tehetünk a lápos, vizes terület "fölött". A tanösvény mellett végig táblák mutatják be a hely jellegzetességeit.
Tata történelme ezer szállal kötődik az évezredek óta itt fakadó bővizű karsztforrásokhoz. Egy száz évvel ezelőtti felmérés tanúsága szerint naponta kb. 250 000 m3 kristálytiszta forrásvíz tört fel a városban. Tata utcáit, tereit források, patakok hálózták be és talán éppen emiatt volt a középkori királyok kedvenc vára a tatai.
A tanösvény "látogatóközpontja" melletti torony 14 méter magas, ami azért lett ekkora, mert a feltörő karsztvíz akár ilyen magas vízoszlopot is létrehozhatna.
Tatán több helyen is bővizű karsztforrások törtek fel, például az Angolparkban, az Öreg-tó medrében és itt, a Fényesen, ahol mindig is a legnagyobb vízhozamú források voltak. Már a római korban is használták azokat, például a Szőny közelében lévő katonai táborhoz (Brigetio) egy 15 km-es vezetéken vezették oda a tatai források vizét.
Ez a vidék évezredeken keresztül olyan volt, mint amilyennek most láthatjuk, ha a tanösvényen, a fa hidakon sétálunk.
A tatai forrástavak ott alakultak ki, ahol a felszín alatt nem mélyen (sőt, néhol a felszínre bukkanva) jó vízvezető képességű karbonátos kőzet található, és amelyet tektonikus törésvonalak szabdalnak fel. A környező mészkő- és dolomit hegységek (Gerecse, Vértes) területén lehulló csapadék a mélybe szivárogva igyekszik az alacsonyabb térszíneken felszínre törni. Erre ott van lehetősége, ahol nincs vízzáró réteg és ahol ezt a tektonikus síkok segítik. A vizek elkoptatják az őket leszorító felső-triász korú kőzetréteget, amely elvékonyodva beszakad, így keletkeznek a néhol igen nagy mélységű forrástavak. A Fényesen a tavak mélysége általában 4-5 méter, de van egy mélyebb, a Feneketlen-tó mélysége a 9 métert is meghaladja.
A tanösvényről letérni nem szabad és nem is tanácsos, hiszen lápos, vizes helyre épült, ahol könnyen elsüllyedhetünk. Azonban egy hely van, ahol megszeghetjük ezt a szabályt. Itt a Sarki-forrástó partjára léphetünk.
Innen megfigyelhetjük a forrástó vizének tisztaságát és fantasztikus színét. A kristálytiszta víz kékes színét a magas ásványi anyag tartalom idézi elő. A víz olyan tiszta, hogy simán látható a 3-4 méter mélyen lévő mederfenék.
És itt is érdemes halkan szemlélődni, mert csodás madarakat figyelhetünk meg. Sajnos nem lett túl jó a fotó, mert felhős, kicsit ködös idő volt, a fényviszonyok nagyon rosszak voltak, és a tó túlsó partján lévő bokrokra szállt le, de az ott egy jégmadár.
Esős időben óvatosan kell megközelíteni a tavat, mert a sáros földnyelv csúszhat is. De megéri kicsit közelebb menni a vízhez.
Aztán ha kigyönyörködtük magunkat az első forrástó szépségében, akkor visszatérve a fahidakra folytathatjuk az utat a fák között.
Kiérünk a strand kerítése mellé. Itt nyáron, jó időben valószínűleg kevésbé van csend, de csak egy rövid szakaszon vezet a pallósor a kerítés mentén, aztán újra befordulunk az erdőbe.
Itt a Fényes-források védett területén is számos emberi hatás, kedvezőtlen folyamat érhető tetten. A források egykori elapadásával a Fényes egykor híres növényvilágának számos védett faja pusztult ki. A másik aggasztó jelenség, hogy az ember sok tájidegen növényt hurcolt és telepített be a területre. A bálványfa egyre nagyobb területeket hódít meg. A vizekben tájidegen hínárfélék szorítják ki az őshonos vízinövényeket. Tata ikonikus, fokozottan védett növénye a nagy aggófű. Neki is ádáz küzdelmet kell folytatnia az őt kiszorítani próbáló tájidegen kanadai aranyvesszővel és más, felelőtlenül betelepített növénnyel.
A kis híd egy következő kristálytiszta víz fölött vezet át, ami összeköti a tavakat egymással. Így nem is tudom pontosan, hogy ez most egy patak, vagy ez is egy tó... Vagy a tavakat összekötő csatorna.
Aztán következik egy elágazás, kis nyíl mutatja merre menjünk. Mivel körtúráról van szó, tulajdonképpen mindegy melyik irányba megyünk tovább, de én követtem a kis nyilat. Így mutatom meg a tanösvényt.
A kanyar után egy lápréten haladhatunk át. A Fényes egyik legértékesebb növénytársulásai azok a láprétek, amelyek sajnos igen megfogyatkoztak és tulajdonképpen az utolsó képviselőjét láthatjuk itt. Ilyen rétek valamikor nagy kiterjedésben húzódtak a forrástavak környezetében, de ahogy az ember fürdővé, stranddá alakította a helyszínt, eltűntek a rétek. Az 1980-as évekig százával napoztak itt az emberek és telepítettek ide nem illő fákat. Azóta a területet visszaadták a természetnek és a lápréteken izgalmas növénytársulások alakultak ki. Számos védett növényfaj fordul itt elő.
A Fényes legnagyobb forrástava a Grófi-tó, amely az Esterházyak itteni fürdőzésének emlékét őrzi. A tatai kastély ura és a grófnő rendszeresen jártak ki a Fényes-forrásokhoz, hogy a meleg nyári napokon megmártózzanak a hűs, 20-22 fokos vízben. Nagy becsben tartották ezeket a forrásokat, melyeknek valójában az egész gazdaság köszönheti a létét.
A feltörő forrásokat a nemrég felújított Esterházy kastély kertjében is szépen kiépítették, de itt, a Fényesen is igyekeztek rendezett állapotba hozni őket. Az itt látható kettős betongyűrű feltehetően az 1930-as években kerülhetett rá az itt fakadó forrásokra és tette szabályozottá a forrásvizek útját. Tulajdonképpen egy igazi jakuzzit építettek, amelyet a természetesen pezsgő forrásvíz táplált.
A láperdők csaknem állandó vízborítás alatt álló erdők, melyek domináns fafaja itt az enyves éger. A fák gyökérzete a lápi talaj és vízfelület felett kiszélesedik és támasztékként szolgáló ún. égerlábakat alkot. A vízállás itt mindig magas, szabad talajfelszín nyáron, szárazság idején sem látható. A lápok pangó vize oxigénszegény körülményeket teremt, a lassan rothadó növényi részektől a víz helyenként sötét színűvé válik.
A lápok is élnek, változnak, fejlődnek. A Fényes-források langyos vizeivel áztatott égerlápok szinte úsznak az alulról folyamatosan fakadó karsztvízen. De ahogy változik a lápot tápláló források vízhozama, úgy változik maga a láperdő is.
A lápi vizek felszínén megfigyelhető sárga virágú rencék rovarfogó növények. A vízben lebegő leveleik sallangjain kis tömlők fejlődnek, ezek segítségével apró vízi élőlényeket ejtenek rabul, majd emésztik meg azokat.
A láperdők igen különleges élővilágnak nyújtanak otthont. Az égerfák támasztó gyökerein, mint kicsiny szárazulatokon fejlődik a védett szálkás pajzsika és a széles pajzsika. A hínárnövényzet képviselői között az igen különleges rencék az említésre méltók, míg a sekélyebb részeken a védett bugás sás zsombékjai fejlődnek.
A láperdőben igen gazdag szitakötő, vízirovar és halfauna is él, de számos madár- és denevérfaj is itt talál fészkelő- vagy telelőhelyet.
A kilátó torony mellett is olyan tiszta a víz, hogy a víz alatti növény- és állatvilágot is meg tudjuk figyelni.
Ez az eldugott tó is kicsit Gyilkos-tó hasonmás, hiszen itt is facsonkok, elpusztult fák törzsei állnak ki a vízből. De miért? Hiszen az éger a vizes élőhelyeket, a mocsarakat szereti, azonban a túl sok és erősen áramló víz nem tesz jót neki. Amikor a Fényes-források 1973-ban, az intenzív szénbányászatnak köszönhetően elapadtak, az addig úszó-lebegő égerláperdő süllyedni kezdett, szinte "leült", "térdre rogyott". Ahol most vizet látunk, ott szinte mindenütt süppedős, szinte száraz erdők voltak két évtizeddel ezelőtt. Csaknem 1 métert süllyedt az erdő addig, amíg az utolsó utáni pillanatban, 2001-ben újrafakadtak a források. Akkor viszont a gyorsan, évente átlagosan 1-2 métert emelkedő karsztvíz a megsüllyedt égereseket igen gyorsan elöntötte és a fák jelentős része szinte "megfulladt" a hirtelen magassá váló vízben.
Ettől egészen egyedi és különleges atmoszférája van ennek a tónak, szerintem varázslatos hely. Pedig a fő attrakció még ezután jön. :-)
Az egész lápvidék legtitokzatosabb forrása az Erdei-forrás. Néhány nagy és több tucat kisebb forrás fakad itt körülöttünk. Mérések és becslések szerint naponta mintegy 2400 m3 karsztvíz tör fel itt a mélyből és a langyos, 20-22 fokos víz télen is jégmentesen tartja a környező láp jelentős részét.
Ha felmegyünk a toronyba, magasról is megfigyelhetjük a környező láperdőt. Hálásak lehetünk a pallósor építőinek, hogy lehetővé tették a számunkra ennek a csodavilágnak a megközelítését és felfedezését.
Ilyen szép nagy égeres láperdő kevés helyen figyelhető meg, az meg még ritkább, amit száraz lábbal is végig járhatunk. E láperdő uralkodó fafaja a mézgás éger, amely az utolsó jégkorszak óta itt maradt reliktum fafaj. Fája puha, jól faragható, a vágásfelülete jellegzetesen narancssárga. Jól tűri a vizet, de az itteni Erdei-forrás környezetében a túl gyorsan magassá vált vízállás számos faegyed pusztulásához vezetett. Az égerfa pusztuló, puha törzsébe rengeteg odút vájnak a harkályok. Az elhagyott odúknak pedig rengeteg rovar, madár vagy denevér lakója van.
A fejem fölött pont fel is tűnt egy újabb harkály, ami a fa törzsének kopácsolása helyett inkább bogyókat eszegetett.
A láperdőt alkotó mézgás éger idősebb példányai érdekes módon próbálnak terpeszkedni, egyensúlyozni az ingoványos területen. A gyökerek nem hatolnak mélyre, inkább szétterülnek a vízszint alatt. Ez a terpeszkedő gyökérzet számos növény- és állatfajnak nyújt megtelepedési lehetőséget. Megjelennek rajta az aprócska égersarjak, különböző pajzsikák, kialakulhat mohaszőnyeg, néhol pedig nutriák, vidrák pihenőhelyét rejti a sásfélék sűrűje.
Az égerlábakon gyakorta sütkéreznek teknősök, siklók vagy éppen vízityúk és tőkésréce családok. De bármennyire is terpeszkedik a lápi vízben az égerfa, időről-időre kidől egy-egy példány. Ezek természetesen beépülnek a lápi életbe, seregnyi új életnek biztosítanak menedéket az így megjelenő szigetek.
És megérkeztünk a tanösvény talán legvarázslatosabb pontjára. Az itt látható Erdei-forrás több tucatnyi apróbb-nagyobb ponton tör elő. Érdemes csendben figyelni, hallgatózni, mert a feltörő források halkan csevegnek, a feltörő gázokkal teli buborékok apró pukkanásokkal hagyják el a vizet.
A kihelyezett nagy táblán van víz alatti fotó is, amely megmutatja, hogyan úsznak a buborékok a felszín felé.
Ez a hely évezredek óta ilyen nyugalmat áraszt. Próbáljuk meg mi sem megtörni a lápvidék békéjét és csendjét. Bár apróbb gyerekekkel nyilván kicsit nehezebb, de próbálkozni azért lehet. Aki tényleg élvezni akarja ezt a végtelen nyugalmat, az jöjjön reggel nyitásra, akkor még vagy nincs senki, vagy csak kevesen vannak itt.
Az előtörő források felkavarják a liszt-finomságú fehér kvarchomokot és ahogy a napsugarak megcsillannak ezeken az apró kristályszemcséken, megérthetjük, hogy miért nevezték el ezt a forrásvidéket fényesnek.
A világos foltok jelzik a legaktívabb feltörési helyeket.
Nehéz volt lefotózni és így képen nem is túl látványos, de élőben tényleg mindenfelé lehetett látni, ahogy az apró buborékok feltörnek a tó fenekéről.
Annyira megbabonázó ez a jelenség, hogy elég sok időt sikerült itt elbámészkodni. De az itt történő bámészkodást szerintem nyugodtan receptre is felírhatnák az orvosok, annyira jó hatású. :-D
A környező hegységekből (a Gerecséből, a Vértesből és a Bakonyból) Tata felé igyekvő karsztvizek magukkal hozzák az oldott kalcium-karbonátot, melyek a feltörő forrásokból kilépve leülepednek a forrás környezetében. A vízből kicsapódó mészkőtartalom különböző vastagságú sziklapadokat, a növényeket bevonva különböző formációkat alkot, épít. Az emberek minden korban kihasználták az így keletkezett mésztufát, mely jól faragható és jó hőszigetelő képességű építőanyag. Ennek felhasználásával épült Tatán a vár, a kastély, az Angolkert számos építménye, a tóparti villák, vízimalmok és még a város öregebb lakóházai is.
A mészkiválást megfigyelhetjük a víz alatti növényzeten is.
Az erdei tó egyrészről csendes, megnyugtató, másrészről nagyon is élő és hangos a madaraktól. Például a vízityúkoktól, amik bár költöző madarak, csak áprilistól októberig laknak hazánkban, én október legvégén találkoztam velük, mert enyhébb teleken a be nem fagyó vizeinknél áttelelnek.
Sokan voltak és rajcsúroztak a tó vizén.
A vízityúk hossza 35 centiméter, testtömege 145–490 gramm. A tollazata fekete, helyenként sötétbarnás árnyalatú, a farktollai alul fehérek. A hím és a tojó hasonló megjelenésű. Hosszúra nyúlt lába és lábujjai segítik az ingoványos talajon való közlekedésben. A csibék tollazata fekete, csőrük és szemük környéke piros, fejük teljesen kopasz. Csak 6 hónapos korukban lesz élénkpiros a csőrük, addig narancssárga vagy citromsárga színűek. Táplálékuk növények, bogyók, rovarok, egyéb kis termetű gerinctelenek. Védett madár, eszmei értéke 25 000 Ft.
A vízityúkok az áprilistól augusztusig tartó költési időszakban 2-3 fészekaljat is felnevelnek. Érdekesség (nekem), hogy az előző fészekaljból kikerült madarak segítenek felnevelni a szüleiknek a következő fészekaljakat. :-)
Nehéz elszakadni a források tavától, dehát csak tovább kellene menni. Ráadásul itt még nem tudtam, hogy milyen vidámságok várnak egy következő tónál.
A Fényes-forrásoknak egykor legendásan gazdag volt a halfaunája. Az 1960-as években még legalább 30 halfaj élt az akkor még aktív karsztforrások vízrendszerében, közöttük számos védett és ritka faj. Akkoriban komoly állománya élt itt a fekete bödöncsigának is, amely azóta Magyarország egész területéről kipusztult. A források elapadása véget vetett a tavak gazdag halállományának is, eltűnt vagy kipusztult több itt élő ritka halfaj, mint például a kövi-, a réti- és a vágó csík, az állas és a sujtásos küsz, a fejes domolykó és a lápi póc.
Nyár vége felé az égeres hínár-flórája veszít a vitalitásából, az addig összefüggő zöld szőnyeg megbarnul és egyre jobban láthatóvá válnak azok az "országutak", melyek a különböző állatok rendszeresen használt útvonalai. Ezeket a járatokat általában a nutriák, a vidrák, a tőkés récék, a vízityúkok, esetleg a teknősök alakítják ki.
Tábla jelzi, hogy hol kell felnézni a magasba, ahol az égerfák egyikén egy rőzsekupacot fedezhetünk fel. Ez egy holló fészke, mely a legnagyobb termetű énekesmadár. A holló igen korán, gyakran már februárban hozzákezd a költéshez. Az itt fészkelő pár általában 3 fiókát nevel, akiket áprilisban gyakorta látni a fákon. Akkor már elhagyják a fészket, de a szülők még etetik őket. Aztán májusban még találkozhatunk velük, de ezt követően elcsendesedik a fészek.
Mi pedig sétálhatunk tovább a hosszú fahídon a víz felett, a fák között. Kicsit olyan, mint a Plitvicei tavak vidéke, csak itt nincsenek vízesések. (Még. Hiszen az édesvízi mésztufa képződés mindkét helyszínen ugyanaz.)
A sekélyebb területeken találkozhatunk azokkal a hatalmas zsombékokkal, amelyeket a Fényes egyik védett sásfaja alkot: ez a bugás sás. A bugás sás előszeretettel telepszik meg az égerlábak nyújtotta szigeteken. Védett növény, egyetlen tövének értéke 5000 Ft.
Itt-ott találkozhatunk olyan bugás sás zsombékokkal, amelyek jól láthatóan le vannak túrva, mintha kifeküdték volna őket. Ha elég halkan közlekedünk, vagy távcsővel meg tudjuk nézni ezeket messzebbről, akkor kiderülhet, hogy melyik állat túrta szét a sást. Lehet, hogy nutria család, vagy tőkésréce, esetleg napozó teknős.
A Fényesen több sásfaj is előfordul, ezek néhol szinte teljesen összefüggő lápi növényzetet alkotnak.
A Fényes-források legrangosabb elismerése, hogy részét képezi a világ legértékesebb vizes élőhelyeit tömörítő Ramsari Egyezménynek. Az 1971-ben elfogadott és ma már a világ 171 országát tömörítő egyezményhez csaknem 2500 rendkívül értékes helyszín tartozik. Magyarországról 29 ilyen terület kapott helyet ezen a rangos listán. Sőt! A világon mindössze 18 Wetland City (Ramsari Város) címmel kitüntetett város létezik, és ezek egyike Tata.
Egy kis erdősáv után ismét egy tó partjára érünk.
Itt több híd is látszik, a legközelebbin rövidíthetünk, ha nem akarjuk megkerülni a tavirózsákkal teli tavakat. De miért is ne akarnánk? Ráadásul ott lesz még egy kis meglepi...
Ősszel színes termésű bokrok kísérik utunkat. A kecskerágót kertészek szívesen használják dísznövényként, főleg a lombhullató fajokat, mivel ősszel igen szépen mutatnak a leveleik. A mutatós termések is hozzájárulnak a kecskerágók dísznövényi mivoltához. Ez egy közönséges kecskerágó, mely csaknem egész Európában előfordul.
Egy kis kapun keresztül folytatódik a tanösvény, a kapu mindig nyitva áll.
A következő tavak részen egészen másképp néztek ki. Fentről biztosan, de lentről is látszik, hogy ennek a tónak szabályos alakja van, ami azt jelzi, emberkéz alkotta. Ez a medence már az 1930-as években létezett, ez volt az első strandmedence a Fényesen. Generációk tanultak itt úszni és sokan hűsöltek benne az 1980-as évekig. Aztán üzemen kívül helyezték, és a tanösvény létrehozásakor kapott új funkciót. Seregnyi tavirózsa és más vízinövény teszi vadregényessé.
A tavon ugyanis egy kis komppal kelhetünk át, amit a kötelek segítségével átvontathatunk a túloldalra. Gyerekekkel nagyon jó móka! (Gyerekek nélkül is...) :-D
A vízről pedig közelebbről is megnézhetjük a tavirózsákat. Sajnos október végére már elvirágoztak, de nyáron biztosan csodálatos látványt nyújtanak. Bár az igazsághoz hozzá tartozik, hogy ezeket a színes tavirózsákat az akvaristák és a vízinövény-termesztők telepítették ide az élménytóba. Ezeknek a különleges színvilágú tavirózsáknak az eredeti hazája Afrika és Közép-Amerika. A szubtrópusi éghajlaton honos virágok azonban kiválóan érzik magukat a Fényes télen is 20-22 fokos vizeiben. Fontos megjegyezni, hogy ezeknek az idegenhonos tavirózsáknak a Fényesen belül csakis ebben tóban van helyük, a vízrendszer felsőbb szakaszain és a forrástavakban csak az őshonos fehér tündérrózsának van létjogosultsága.
Tovább sétálva a komp után egy függőhíd is vár ránk. Ennek az érdekessége, amellett, hogy függőhíd, hogy a mellette lévő szigeten nutriák szoktak pihengetni. Ha elég halkan és óvatosan megyünk a hídon, akkor egészen közelről megfigyelhetjük ezeket a mókás állatokat.
A nutria (más néven mocsári hód vagy hódpatkány) a látogatók kedvencei. Sokszor egészen közel engedik az embert és előttünk élik a családi életüket. Az eredeti hazájuk Dél-Amerika, ahonnan valamikor prémtenyésztők hozták Európába. Így került hazánkba is, de az elmúlt évtizedekben lehanyatlott az üzlet és a nutriák kikerültek a természetbe. A nutria meglehetősen szapora, ma már az összes környező vízben jelen van. Igazi vízinövény fogyasztók, sokszor látható, amint a legszebb tavirózsákat eszegetik. Járataikkal sajnos sokszor gyengítik meg a vizek töltéseit és okoznak néhol jelentős károkat. Kedves jelenség egy-egy nutriacsalád, azonban hazánkban nemkívánatos a jelenlétük, invazív faj, nekik valahol Dél-Amerikában lenne a helyük.
A híd nem magas, szinte beleér a vízbe, viszont pont ugyanúgy inog-mozog a talpunk alatt, mint a Fényes környékén megtalálható ingóláp maradványok.
Sajnos én nem láttam nutriát, ígyhát sétáltam tovább a tanösvényen.
A Fényes vizeiben 10 kétéltű faj is él. A télen-nyáron langyos forrásvizek ideális körülményeket teremtenek számukra. A telente egyébként az erdőkben magukat elvermelő békák itt akár a leghidegebb időben is vidám koncertet adnak a látogatóknak.
Mária Terézia uralkodása idején Mikoviny Sámuel tervei alapján csapolták le a tatai mocsarakat. Ekkor, az 1740-es években ásták ki óriási munkával azokat a vízelvezető árkokat, amelyek a mai patakok medreit adják. Azelőtt hatalmas területen teljesen szabályozatlanul kalandoztak a vizek.
A várostól eddig a pontig húzódó patak a Csever-árok nevet viseli, majd innen a Fényesről elfolyó forrásvizekkel egyesülve már Fényes-patak néven folyik tovább Naszály felé.
Az élménytavak túloldalán egy kerítés mentén sétálhatunk visszafelé. A kerítés túloldalán is tavak vannak természetesen. De ott a horgászok élvezik a csendet.
A kompot megnézhetjük erről az oldalról is, de átkelésre nem tudjuk használni, mert beszállni és kiszállni csak a túlsó parton lehet.
A kerítés felett, a fák között átlátunk egy kerek tóra. Ez a Feneketlen-tó. A Fényes egyik legtitokzatosabb forrástava látható itt. A szabályos kör alakú tó mélysége mintegy 15 méter, míg a többi tó csak 3-5 méter mély. A nagy mélység hasonlóan alakulhatott ki, mint a Gerecse hidrotermális eredetű barlangjai, pl. a tatabányai Szelim-barlang. A nyomás alatt álló, felfelé áramló karsztvizek alulról annyira elkoptatták a forráskürtő mennyezetét, hogy az beszakadt. A vízinövényzettel sűrűn benőtt tómederről nem sokat tudni, pedig egy igazi természeti csoda.
Azt gondolhatnánk, hogy a tiszta vizű tavak mindig is fürdőzésre csábították az embereket. Azonban Tatán az Öreg-tó egykor szintén rendkívül tiszta vize volt az, ahol gazdag fürdőélet virágzott. Főként az 1930-as években élte virágkorát az Öreg-tó, amikor vízipóló és úszóbajnokságokat is rendeztek itt. Tata forrásai az elmúlt évszázadokban aktív fürdőéletet alapoztak meg a városban. A mai fürdő utcában működött egykor a Török-fürdő és a Wágner-fürdő. Az Angolkert forrásai táplálták a Kristály-fürdőt, melyet az ország legszebb strandjának tartottak az 1900-as évek elején. A Fényesen 1927-ben építették ki az utakat és az öltözőkabinokat, valamint az 1930-as években épült fel Kosnár Sándor csárdája, ahol cigányzene mellett lehetett vacsorázni.
A 4-5 méter mélységű, kristálytiszta vizű tavak a magyarországi búvárkodás bölcsőjének tekinthetők. Búvármerülésre mai is van itt lehetőség.
Újabb elágazás, ahol kis nyilacska mutatja merre menjünk. Bár egyenesen is van pallósor, érdemes egy kis kitérőt tenni, mert ott újabb különleges tó vár ránk.
A mintegy 100 méter hosszúságban elnyúló Védett-forrástó onnan kapta a nevét, hogy a többi, fürdőzésre használt tótól eltérően ezt leginkább a védett vízinövények részére tartották fenn. Tavirózsák, vízitökök, rencék és más hínárfélék színes kavalkádja volt itt látható mindig.
A Védett-tóval szerves összeköttetésben álló, túlparti Nagy-Égeres gyönyörű kifejlődésű égeres láperdő, mely sokáig teljesen járhatatlan volt.
Itt is megfigyelhetjük azt a jelenséget, mint a kilátónál: a jelentős vízborítás révén sorra pusztulnak ki az égerfák. Attól eltérően azonban itt csupán elenyésző mértékben fakadnak források, így télen könnyebben és nagyobb területen fagy be a tó.
Aktív források elsősorban a tó keleti végén találhatóak, ahova a pallósor már nem ér el. A szemközti oldalon ömlik a tóba az Erdei-forrás egyik ága is.
A forrástavat egykor különösen mint téli csukázóhelyet kedvelték a horgászok.
A Fényes 5 forrástava közül ez a legsekélyebb, legmélyebb pontja is csak 2 méter mély.
És ha csendben sétálunk a pallósoron, akkor kis szerencsével igazi madárritkaságokat is megpillanthatunk. A kis kárókatona igazi ritkaság, világszerte veszélyeztetett madárfaj. Ha szerencsénk van, láthatunk egy-egy példányt valamelyik száraz fa ágán üldögélni, amint szárnyait széttárva szárítkozik. A Fényesen elsősorban a téli hónapokban fordul elő, esetenként nagyobb csapatokban is.
Jégmadarat is láthatunk errefelé, mert több pár is fészkel a Fényes környékén. Kedvenc faágán néha hosszasan üldögél, onnan lesi az alatta lévő vizet, hogy a megfelelő pillanatban belevesse magát, kishalakra vadászva.
A Fényes egyik emblematikus élőlénycsoportja a szitakötőké. Az égeres láperdő változatos élőhelyet kínál számukra, így nagyon sokszínű szitakötő fauna él itt. A szitakötő ősei több mint 300 millió éve élnek a földön (az ember alig 1 millió éve!). A világ több ezer szitakötő fajából hazánkban mintegy 90 faj él.
Amikor télen a táj hótakaró alá bújik és jégpáncél fedi a vizeket, a Fényes-források világa akkor válik még különlegesebbé. A környéken csupán itt maradnak jégmentesek a vizek, így itt talál menedéket számtalan állat. A télen-nyáron stabilan 20-22 fokos források tavaszias, enyhe világot varázsolnak a ide a legkeményebb télben is. A tanösvény télen is látogatható, amikor az erősen gőzölgő forrástavak varázslatos élettel telnek meg, a langyos forrásvíz megannyi állatnak teszi lehetővé az áttelelést. Rengeteg madár is érkezik, hiszen halak, kétéltűek és hüllők élvezik a tavak meleg vizét. A jégmentes tavakon olyakor megjelennek az eurázsiai hódok és a fokozottan védett vidrák is.
E területen törtek fel a Kárpát-medence egykor legbővizűbb forrásai. A környezetükben kialakult hatalmas lápvilág egészen a Dunáig húzódott. E mocsarak 18. századi lecsapolását követően csupán itt, a Fényesen maradtak fenn az egykori lápvilág utolsó hírmondói. A források 1970-es években történt elapadása következtében sok növényfaj tűnt el, de a források újrafakadása után ismét egyre gazdagabb flóra figyelhető meg. A források időszakos elapadása ellenére is a területen napjainkban számos védett, sőt Vöröskönyvbe felvett növényfaj található. A botanikusok kedvéért, a teljesség igénye nélkül párat megemlítek: pókbangó, poloskaszagú kosbor, szúnyoglábú bibircsvirág, kormos csáté, nagyvirágú gyíkfű, illatos hagyma, tavaszi tőzike, fehér zászpa, hosszú palka, nagy aggófű, nagy szittyó, árokvirág.
Az erdő persze a bogyókat kedvelő madarakat is ellátja téli eleséggel.
És visszaértünk a körtúráról a strand kerítéséhez.
Mellette még megfigyelhetünk egy láprétet is, ami a valamikori kiterjedt kékperjés láprétekből maradt. Valahogy átvészelte a fél évszázaddal ezelőtti kiszáradást és az azt követvő száraz évtizedeket, de az eredeti kékperjés láprétet napjainkra szinte teljesen elborította a tájidegen aranyvessző, és a nem ide való díszfák és cserjék nehezen bomló avarja veszélyezteti. Ahol nincs rendszeres legeltetés vagy kaszálás, ott menthetetlenül megindul a gyomosodás, elcserjésedés. A terület fenntartói megpróbálják az eredeti állapotot visszaállítani, így remélhetőleg a következő években már más arcát fogja mutatni ez a kicsiny láprét maradvány.
Innen beláthatunk a strandra is. Nyáron biztosan nagy élet van itt, hatalmas ricsaj, de azt a pár nyári hónapot leszámítva inkább a csend uralkodik a lápon. Az erdei hangokkal teli csend.
Tata legféltettebb növénytani értéke a nagy aggófű. Magyarországon mindössze két helyen fordul elő: a Tapolcai-medencében alig 30-40 tő él, míg itt több mint 1300 tő virágzik évről évre. A főként júliusban és augusztusban virágzó, akár másfél méter magasságot is elérő növény fokozott védelem alatt áll, egyetlen szálja 100 000 Ft természetvédelmi értékű. A nagy aggófű esetleges károsítása, elpusztítása vagy az élőhelyének károsítása bűncselekménynek számít. Az elmúlt években a kutatók és botanikusok próbálták magról szaporítani, szaporítókertben is nevelni a nagy aggófüvet, aminek eredményeként Tata egy másik láprétjén sikerült megerősíteni az állományt.
Utunk a tanösvényen lassan véget ér. Az utolsó táblán nagyon fontos gondolatokat olvashatunk.
Így az út végén idézzük vissza azt a rengeteg látnivalót, ami mellett elhaladtunk: a vidáman feltörő forrásokat, a vízben és a vízen úszó rengeteg csodát. Ezek évezredeken át szinte zavartalanul léteztek, mielőtt az ember felfedezte volna őket. Azonban ez a hihetetlenül bővizű forrásokkal táplált vízi világ rendkívül törékeny. Ezek a kiapadhatatlannak hitt források is hosszú évtizedekre eltűntek pusztán azért, mert az ember nem volt elég körültekintő, vagy nem is tartotta akkora értéknek őket, mint a föld mélyéből kibányászható szenet. De ma, a modern ember korában, a fenntartható fejlődés gondolatával átszőtt jelenlegi világunkban is leselkednek veszélyek a forrásokra. Csak rajtunk múlik, hogy képesek vagyunk-e megőrizni a jövő számára a karsztforrások lenyűgöző világát. Rajtunk múlik, hogy ne legyenek ismét ökológiai katasztrófák.
A Fényes tanösvény nyitva a hét minden napján 9-től 16 óráig. Utolsó belépés 15 órakor. A tanösvény területét kötelező elhagyni 16 óráig. Kutyával nem látogatható.
Belépő árak:
- teljes árú: 1600 Ft
- 3 év feletti gyermek, nappali tagozatos diák és nyugdíjas: 1200 Ft
- 3 éves korig ingyenes
- családi jegy (2 felnőtt + 2 gyermek): 4000 Ft
Kedvezmények vannak csoportoknak, fogyatékkal élőknek. A jegyek árát készpénzzel, bankkártyával és SZÉP kártyával is lehet fizetni.
Reggel én voltam az első, még üres volt a parkoló, de mire kiértem megtelt. Rengetegen érkeztek, ami - megismerve ezt a varázslatos tanösvényt - igazán nem csoda. Meg tudom érteni azokat, akik többször szeretnék megnézni. Én is kíváncsi lennék a forrástavak többi arcára is. Télen a gőzölgő, sejtelmes tavakra, tavasszal az ébredő természetre és nyáron a tavirózsák virágaival borított vizekre. Meg a nutriákra. Szóval én is visszatérek még! :-)
És remélem Ti is kedvet kaptatok egy sétára! Ráadásul Tata igen gazdag más látnivalókban is, hamarosan hozom őket szépen sorban.
Ha nem szeretnétek lemaradni az új bejegyzésekről, kövessétek a Kiránduló facebook oldalát is. Ott lehet kommentelni és a saját élményeket is szívesen olvasom!
Az információk nagy része a kihelyezett táblákról, és a következő weboldalakról származik: wikipedia, www.turistamagazin.hu.
Utolsó kommentek