kiránduló

Könnyen bejárható szurdokot mutatok, de nehéz megtalálni. Az úton semmilyen tábla nem jelzi, hogy hol kell lekanyarodni, pedig elég nagy parkoló van mellette. De ha már meg van, akkor mesés természetben gyönyörködhetünk a Dera-szurdokban. Az erdő minden évszakban szép, de ősszel a legszebb. Amikor a nagy piktor minden falevelet más színűre fest, amikor a sárga, a piros, a zöld és a barna milliónyi árnyalatában pompázik az erdő. Tartsatok velem a Pilis egy mesés szegletébe, aki járt már ott, annak nosztalgia, aki még nem, annak kirándulási ötlet. Mutatom milyen!

Hol található? Magyarországon, Pest megyében, Pilisszentkereszt mellett. Térképen ITT.
Túraútvonal-tervezőben megrajzoltam, letölthető INNEN.

A Pilisszentkereszt - Pomáz közötti útról kell lekanyarodni a parkolóhoz Pilisszentkereszt közelében, de az úton semmilyen tábla nem jelzi a helyet. A térképen rajta van, illetve engem a Wazze vitt oda. Nélküle lehet, hogy nem találtam volna meg. Egy kanyarban egyszercsak van egy aszfaltos bekötőút, azon kell bemenni még kb. 100 métert a fák között, és feltárul előttünk a hatalmas parkoló. (Az útról a fák miatt sajnos nem látszik.) Ez a szurdok alsó vége.

A szurdok felső vége Pilisszentkereszt felől közelíthető meg. Az Országos Kéktúra pecsételő helye a település központjában található, onnan a kék jelzés a szurdokba visz.

Ennek ellenére nagyon-nagyon sokan ismerik a Dera-szurdokot, vagy nagyon sokan szeretnék megismerni, mert a hatalmas parkoló teljesen tele volt. Legalább 100 autó volt benne, és mentem két kört, mire valaki elment, így lett helyem. Ezért érdemes minél korábban érkezni. Vagy valahol máshol megállni, és az Országos Kéktúra jelzésén eljönni idáig. A szurdokon ugyanis a kék jelzés visz keresztül.

A parkolót a szurdoktól egy patak választja el, ami fölött nincs híd, de vannak benne pallók, amiken át tudunk egyensúlyozni.

Kevéske víz volt a patakban, a keskeny medret akár át is ugorhattam volna. De lehet, hogy tavasszal több víz van errefelé is.

A kék háromszög jelzés innen indul, felvisz jobbra a szurdok fölötti sziklákra, de ezt majd használjuk inkább visszafelé. Odafelé pedig menjünk a kék sáv jelzésen.

Az ösvény a Dera-patak medre mellett halad, de ebben nem mindig van víz.

A szurdokról azt olvastam, hogy kevésbé ismerik, de ez a helyszínen nem így látszott. Nagyon sokan sétáltak a szurdokban gyerekekkel, nagyszülőkkel, kutyákkal. Persze nyilván nem olyan ismert, mint pl. a Rám-szakadék vagy a Cuha-szurdok, de azért erről is egyre többen tudnak.

A Dera-szurdok geológiai értékét az adja, hogy az oldalában láthatóak a földtörténet középkorának triász időszakában képződött dachsteini mészkőformációi és a kőzetrétegek mozgása. Egyes részein láthatóak Megalodus kagylók maradványai.

Hamarosan hatalmas sziklák mellett vezetett el a keskeny ösvény, melyek szinte ráhajolnak az útra.

A szurdokvölgy a Pilis mészkőszikláit és a Visegrádi-hegység vulkanikus kőzeteit elválasztó törésvonal mellett található, a patak mélyítette ki. Sajnos ősszel nem mindig van víz a patakban, most sem volt, de talán jobb is így, mert többször a patakmederben kellett menni.

Pilisszentkereszt környékén ered és Szentendrénél ömlik a Dunába a Pilis leghosszabb vízfolyása, a Dera-patak. A környékbeli szerb lakosság adta a pataknak a Dera nevet, amely lefordítva rést, hasadékot jelent. A név találó, hiszen a víz mély völgyet mart a mészkőbe, melyet két oldalról már-már függőleges sziklafalak vesznek körbe. Kétoldalt, a meredek sziklafalon megkapaszkodó fák lombjai még a legnagyobb kánikulában is megőrzik a hűvöset a völgyben.

A kijelölt útvonal hol a szurdok egyik, hol a másik oldalán halad, számtalanszor váltakozva, de ez csak fokozza az élményt, hiszen mindannyiszor egy-egy fahídon, vagy a patak nagyobb kövein egyensúlyozva kell keresztülmennünk. 

A pataknak nagyon sok neve van:

• Mély-patak
• Kovács-patak
• Kovácsi-patak
• Dera-patak
• Pilisszentkereszti-patak
• Pomázi-patak

A patakmeder fölötti hidak szépen felújítottak, karbantartottak, stabilak. És a tájba illőek.

A hidak biztosan azért vannak, mert építésük valamikor indokolt volt. A patak vízszintje azonban mára annyira alacsony, hogy az év nagy részében sajnos már teljesen száraz a köves meder. Így a legtöbb helyen száraz lábbal kelhetünk át a medren, híd nélkül is.

A szurdok alján sejtelmes, mohával fedett, óriási kődarabok fekszenek, mintha a mesebeli óriások dobálóztak volna velük hajdanán. 

Nem tudom kihagyni ismét a viccet, mert nagyon ide illik:

• Ki hordta ide ezeket a hatalmas köveket?
• Hát a patak!
• Jó, de akkor most hol van a patak?
• Elment még kőért...

Bocs. :-D

Bár a szurdokban nem lehet eltévedni, mert nincs másik út, azért a kék jelzés nagyon jól láthatóan fel van festve a fákra.

Ez alól a hatalmas fa alól már kimosta a víz a talajt, de a kő ott maradt, és azt ölelik a fa gyökerei.

Az útszéli rézsűben, a gyökerek között a különböző állatok (ökörszem, vörösbegy, különféle egerek, pockok, rovarok) búvó- és szaporodó helyei, a göcsörtös fatörzsek tövén „madáritatók” találhatók. Ezek úgynevezett mikro-élőhelyek. 

Az út pedig itt pont a patakmederben halad tovább. Ezért nem árt egy stabil, a bokát is tartó túrabakancs ide. Ráadásul a nedves sziklák csúsznak is.

Aztán egy kis lépcsősor felvisz minket a patakból a magasabban futó ösvényre.

Ami aztán egy híddal keresztezi ismét a patakot.

Kissé ködös volt az idő, ez némileg misztikussá tette az erdőt.

A lecsapódott pára miatt viszont minden vizes volt, az avar között megbújó kődarabok pedig kifejezetten csúszósak.

Az ösvény oda-vissza kanyarog a patak két partja között, így ismét átmehetünk egy hídon.

Vagy ha nincs víz a patakban, mehetünk akár a mederben is a nedves, csúszós gyalogösvény helyett. A mederben viszont mindent beborított az avar, így nem látszik hol vannak a kövek, kicsit veszélyes ez a bokánkra.

Mivel folyásiránnyal szembe megyünk, az út folyamatosan emelkedik egy nagyon picit, de ez a szintkülönbség elhanyagolható.

A szurdok hossza mindössze kb. 1 km, mégis van benne számos kaland, főleg ha víz is csobog a patakban.

Ezért ajánlható ez a szurdok bárkinek, kisebb gyerekkel is bejárható és lehet hozni a nagyszülőket is. Az erdő mindenkit megnyugtat, feltölt, az erdei sétát sokaknak akár receptre is fel kellene írni.

Mindenkinek ajánlható, de nem akadálymentes! Van ahol a fák gyökerei között kell menni, több helyen pedig a patakmeder kövei jelentenek akadályokat. Babakocsival nem bejárható.

Sokan voltak kutyával is, de mivel ez egy elég népszerű és rövid szurdok, így a sok látogató miatt elsősorban pórázon vezethetőek az ebek. Ha valaki szeretné szabadon engedni és jobban átmozgatni a kutyáját, az ne ide jöjjön. Vagy talán hétköznap nincsenek annyian.

A völgy közben kicsit kiszélesedett, a gyalogút mégis keskeny és a páralecsapódás miatt csúszós is. Eső után, párás időben érdemes megfelelő túracipőben, bakancsban menni.

A Pilis hegység a Dunántúli-középhegység legkeletibb kistája. A hegységet a Két-bükkfa-nyereg és a Szentléleki-patak völgye választja el északi szomszédjától, a Visegrádi-hegységtől, amelyet a köznyelvben, helytelenül, általában szintén a Pilis hegység részének tartanak, pedig geológiailag az Északi-középhegységhez tartozik. A hegyek nem kifejezetten magasak, inkább természeti értékeik miatt keresik fel sokan. Legmagasabb kiemelkedése a Pilis-tető (756 m).

A hegység nevének eredete vitatott. Feltehetőleg legmagasabb kiemelkedése, a Pilis neve ragadt rá az egész hegységre. A pilis-szó kopasz hegytetőt is jelölt. A hegység a középkori királyok kedvelt vadászterülete volt. De egykor pálos remeték is éltek itt.

A XIX. század végétől üdülőövezetté, illetve parkerdőként kedvelt kirándulóhellyé vált.

A Dera-szurdokban is egy jellegzetes növénytársulás, a szurdokerdő jött létre. Mivel a szurdok meredek, szűk aljára a napfény kevéssé hatol be, ezért ott a levegő páradús, ahol megjelentek a nitrogénkedvelő fajok is. A szurdokban lévő fák bükk, gyertyán, juharfák, hegyi szil, valamint ritkán előfordulhat vadcseresznye és fekete bodza. Ezeken kívül az odvas keltike, a nagy csalán, az erdei pajzsika és a hölgypáfrány is megél a szurdokerdőben.

A szurdok "végén" elhagyja a jelzett út a patak medrét és egy lépcsőn keresztül egy pihenőhelyre érkezünk.

A pihenőhelynél találhatjuk a Szurdok-völgyi 2. sz. víznyelő barlangot. A 80 m mélységig feltárt, tág, aktív víznyelőbarlang legnagyobb légterű járata a 18 m-es nagy akna, amely az alján 4 m átmérőjű. 

A valódi víznyelőként kioldódott, napjainkig víznyelőként működő barlangban kevés a cseppkő. A felső aknában viszont sok kipreparálódott ősmaradvány látható. Szokatlan elemként gömbölyű kavicsok, közük akár 5 kg-os, legömbölyített andezittömbök fordulnak elő benne.

A lezárt barlang a Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság engedélyével és kötéltechnikai eszközök használatával látogatható. A víznyelő barlangnak nem ez a lejárata, de valószínűleg ez is egy víznyelő, mert itt több is van belőlük.

A pihenőhelynél padok, asztalok várják a megfáradt vándorokat. Itt előkerülhetnek a szendvicsek, hiszen már legalább 1 km-t megtettünk a parkolótól. :-D

A pihenőnél egy gáttal a patak vizét is felduzzasztották, így itt meg lett a víz is, ami a patakmederből hiányzott.

Régi táblák mutatják, hogy merre mi van. A pihenő mindössze 500 méterre van Pilisszentkereszttől. A domboldalban találhatunk egy kulcsosházat is. Visszafelé, a szurdokon keresztül Csobánka 7 km. És a kék háromszög a szurdokot elkerülő, visszafelé vezető utat mutatja. Azonban a táblán is szerepel, hogy "veszélyes útszakasz". Valóban vannak út közben balesetveszélyes szakaszok, de egy "normális" túrázóra semmilyen veszély nem leselkedik. Mutatom azt az utat is.

Ha felsétáltunk a tó mellé, akkor visszafelé kell indulni, a fákon jól látható jelzések alapján.

Át a hídon a patak felett...

... majd tovább az erdei ösvényen. A kék sáv és a kék háromszög egy rövid szakaszon még együtt halad.

Aztán a kék háromszög által jelzett út felkanyarodik a dombra, hiszen az a szurdok fölött, a gerincen vezet keresztül, vissza a parkolóhoz.

A fiatal erdőben, a vékonyka fák között van néhány elágazás és a jelzés sajnos nem mindenhol van tökéletesen felfestve. A lényeg, hogy mi tartsunk mindig jobbra, így a patak mellett megyünk visszafelé is, csak egy szinttel feljebb.

Aztán hamarosan meg lesz a jelzés is.

Az erdőben (ha nincsenek sokan) érdemes figyelmesen sétálni, mert a Pilis területén fészkel egyebek mellett a gyurgyalag, a holló, a héja, a vándorsólyom, az uhu, a fekete gólya, az erdei pacsirta, a hegyi billegető és a bajszos sármány, a sík részeken a gyöngybagoly, a vörös vércse, a kabasólyom, a búbos banka és a parlagi pityer is. A barna kánya költőfajként az utóbbi években telepedett vissza. Hátha látunk valamilyen madárkát!

Aztán van olyan kanyar, ahol viszont jól fel van festve a jelzés, így nem tévedhetünk el.

Az erdő rengeteg látnivalót kínál akkor is, ha a madarakat a tömeg elijeszti. Nagyon szép, hangulatos részleteket fedezhetünk fel lépten-nyomon.

Az ösvény tehát a hegygerincen kanyarog és van, ahol út közben kicsit kiérünk az erdőből.

Innen biztosan nagyon szép kilátás tárulna elénk a környező hegyekre és erdőkre, dehát a köd eltakarta ezt a kilátást előlem.

De bóklásszunk tovább az erdőben, hátha lesz még más látnivaló...

És igen! Az ösvény egyszercsak kikanyarodik a nyereg szélére...

... és a kiálló sziklák között kell tovább menni.

Innen ismét szép lehet a kilátás, ha a felhők kicsit feljebb emelkednek és nem töltik ki a völgyet.

A tábla felirata valószínűleg erre a részre gondolt, mint veszélyes szakaszra, mert aki túl merész és kiáll a sziklák szélére, az akár le is eshet be a szurdokba. De "normális" túrázó ugye nem csinál ilyet.

A "normális" túrázó stabilan áll a lábán, határozottan lépked a sziklák között, nem szédül és nem csinál vakmerő mutatványokat. Csak gyönyörködik a tájban.

Persze az ösvény egyáltalán nem vészes, kicsit beljebb megy a hegy szélétől.

Aztán még nagyobb sziklák jönnek. Ezekre akár fel is lehet ülni. Persze csak óvatosan.

És itt rájöttem, hogy megtaláltam a Vadálló-kövek kistestvéreit. Ezek a sziklák nagyon hasonlóak azokhoz, csak kisebbek. (Még növésben vannak... :) )

Egyébként a Vadálló-kövek is a Pilisben találhatóak, Dömös felől a Prédikáló-székhez vezető nehéz, meredek ösvény mellett találkozhatunk velük. (Hamarosan bemutatom azt a túrautat is, mert bár nehéz, de gyönyörű!)

A kistestvéreket viszont nem annyira nehéz megközelíteni, bármelyik oldalról indulunk is, hiszen a parkoló felől is feljöhetünk a kék kereszt jelzésen.

Valahol itt van a hegygerinc legmagasabb pontja, mert innen már lejteni fog az ösvény végig a parkolóig.

Próbálkoztam még a kilátással, mert néha úgy tűnt mintha oszlana a köd. Azért az őszi fák nagyon szépek...

Van pár kilátópont a kövek között, ahol nem árt az óvatosság.

És van olyan pont, ahonnan belátunk a szurdokba. A fotó nem adja vissza, de ott lent láttam sétálni az embereket. :-)

Ezen a részen csodálhatjuk meg leginkább a szurdok geológiai értékét adó, a földtörténet középkorának triász időszakában képződött dachsteini mészkőformációkat.

Vannak olyan szakaszok is, ahol az ösvény ketté válik, a jobb oldali kimegy a sziklákra, a bal oldali pedig megkerüli a köveket. Így nem feltétlenül kell mindenhol kimennünk a nyereg szélére.

A szuroktól a szintemelkedés a nyereg tetejéig kb. 70 méter, ami - amellett, hogy azért kicsit megdobogtatja a szívünket - eléggé elenyésző. Persze ezt lefelé is meg kell tenni. De akkor sem jelenthet gondot. :-)

A kiálló sziklák után meredeken lejteni kezd a domboldal, itt - főleg nedves időben - nagyon kell figyelni, mert eléggé csúszik a talaj. A lehullott falevelek meg mégjobban.

A környéken számos más túrázási lehetőség van még, a Pilist is össze-vissza behálózzák a túrautak. Mutatok majd még egy párat, hátha kedvet kaptok hozzájuk. Például Holdvilág-árok, Rám szakadék, Prédikáló szék kilátó. Mindegyik csodálatos! De mind közül a Dera-szurdok a legkönnyebb.

Remélem kedvet kaptatok még egy őszi túrához. A Dera-szurdok bármelyik évszakban, bármikor, ingyenesen bejárható. Mivel rövid és könnyű, mindenkinek tudom ajánlani. A teljes körtúra nekem 1 óra volt, de több megállással sem tart tovább 2 óránál.

A lejtőn hamarosan meg is érkezünk vissza a parkolóhoz. Mondjuk a vége még elég meredek lefelé, itt tényleg nagyon kellett figyelni, hogy ne csússzak le nadrágfékkel.

Még egy utolsó patakátkelés és vége a szurdoktúrának. Ennél kicsit nagyobb szurdokokról is írtam már, hiszen "gyűjtöm" a szurdokokat, de a Dera-szurok is nagyon szép. Rövid, könnyű, de látványos és néhol kihívásokkal teli. A gerincen futó kerülőúttal együtt pedig határozottan szép túra.

Ha nem szeretnétek lemaradni az új bejegyzésekről, kövessétek a Kiránduló facebook oldalát is. Ott lehet kommentelni és a saját élményeket is szívesen olvasom!   

Az információk egy része az alábbi weboldalakról származik: wikipedia, www.termeszetjaro.hu, www.turistamagazin.hu.