Ma már a történelem egy darabkája, amit a gyereke(in)k az iskolában tanulnak, de vannak akik még emlékeznek rá. Esetleg át is élték. Nem volt annyira régen, de ma már egy rendezett park állít emléket az 1989-ben történteknek. Ez a Páneurópai piknik emlékhely. Végigjárva mi is átélhetjük a félelmet, a szorongást, a reményt és a megkönnyebbülést, a boldogságot. Torokszorító történet csodálatos happy end-del a végén. Ha nem voltatok még, akkor feltétlenül nézzétek meg. Ott, élőben elég ütős. Mutatom milyen!
Hol található? Magyarországon, Győr-Moson-Sopron megyében, Sopronkőhida és Szentmargitbánya (St. Margarethen) között a határnál. Térképen ITT.
Sopronkőhidán a Páneurópai piknik emlékhely van kitáblázva, Sopron felől a falu túlsó végén, a település vége tábla után kell balra kanyarodni, Fertőrákos felől pedig a két falu között jobbra.
Az osztrák határ felé haladva, közvetlenül a határ előtt található az emlékhely, az út mellett nagy és ingyenes parkolóval. A parkolónál pihenő padokkal és játszótérrel. Valamint az út ezen oldalán van még a Széchenyi emlékoszlop, az MTA emlékerdő és a millenniumi kereszt.
Nagy táblán természetesen átnézhetjük a park látnivalóit. Az egészet a határ felé vezető út szeli ketté, jobbra van az MTA emlékerdő, és balra van az egész Páneurópai piknik emlékhely.
Az akadémiai emlékerdőt 2000-ben a Magyar Tudományos Akadémia 175. évfordulójára létesítették a magyar erdészek 175 db kislevelű hársfával. Az MTA vezetői azóta minden évben egy fát ültetnek a tudomány napján, így mindig annyi élő fa található itt, ahány éves adott évben a Tudományos Akadémia.
A parkolóból a határ felé sétálva egy nyitott márvány ajtó tűnik fel először.
Az egykori ideiglenes átkelőhelynél történt határáttörés helyszínén kialakított Páneurópai Piknik Emlékpark 2015 óta az Európai Bizottság által létrehozott Európai Örökség címet viseli.
Az Európai Unió csillagos zászlója alatti nyitott kapu jelképezheti ma már az egész Európát jellemző nyitott határokat, az országok közötti szabad átjárást is. De nem volt ez mindig így...
Ma a határ mentén jó minőségű, aszfaltozott kerékpár út halad, melyen több határmenti (főleg osztrák) település érhető el. A fák között látszik az Osztrák Köztársaság táblája is, onnantól Ausztria földjére léphetünk.
A kerékpár út itt a magyar oldalon halad, de nincsenek rajta határátkelők, szabadon tekerhetünk át egyik országból a másikba.
De gyalog is szabadon mozoghatunk oda-vissza. Az átkelő egyébként egy "kis-határ", 3,5 tonnáig lehet átkelni rajta gépjárművel, illetve bármikor motorral, kerékpárral, traktorral, gyalog és lóval is.
De nem volt ez mindig így, ugye. A régi időkben létező "vasfüggöny"-re emlékeztet a határ mellett, egy rövid szakaszon felállított drótkerítés.
1947-től fokozatosan megerősítették az Ausztria és Magyarország közötti határszakaszt, majd döntés született a határszakasz "résmentes" lezárásáról. 1949-től aknamezőt telepítettek, 1950-től drótakadályt húztak ki, így attól az évtől a két oldal lakossága közötti személyes érintkezés teljesen megszűnt. Az 1970-es évekre az aknamező helyén elektromos jelzőrendszert telepítettek és feloldották a határövezetet. Szintén a 70-es években új határátkelőket is nyitottak, majd megszüntették a vízumkényszert Ausztria és Magyarország között. A vasfüggöny azonban még sokáig fennmaradt.
A vasfüggöny – egy összetett határvédelmi rendszer – akadályozta meg, hogy Kelet-Európából „Nyugatra” lehessen szökni. A Magyarország és Ausztria között 260 km hosszan húzódó kerítésrendszer több védelmi szakaszból állt:
- vadfogó kerítés
- jelzőkerítés
- hírvezeték-sáv
- járőrút
- nyomsáv
- határ
A határ mellett több helyen őrtornyokat is állítottak fel, hogy a szolgálatot teljesítő határőrök jobban láthassák a határsávban zajló mozgásokat.
Az itt látható vasfüggöny rekonstrukció Csapó Imrének, a fertőrákosi magánmúzeum tulajdonosának hathatós szakmai és tárgyi támogatásával valósult meg.
A vasfüggöny mellett a Berlini falból is láthatunk egy darabot.
1949-ben a háború utáni német zónahatárokból államhatár lett, megalakult az NDK, mely a vasfüggönnyel izolált szovjet blokk része lett. Berlinben 1945-ben külön megszállási területet hoztak létre Nyugat-Berlin néven, így a város - noha a keleti zóna, majd az NDK szívében feküdt - nem volt ennek a területnek a része. Ezt használták ki sokan, hogy elhagyják a keleti kommunista diktatúrát. A szovjetek a menekültáradat megállítására 1961. augusztus 13-án hermetikusan lezárták a három milliós nagyváros átkelőpontjait először drótkerítéssel, majd fallal véve körbe Berlin nyugati részét. Később a fal a kelet-nyugati és a német megosztottság szimbóluma lett.
A berlini fal itt látható darabját 2019-ben, a történelmi esemény 30. évfordulója alkalmából kapta ajándékba Sopron városa Németországból. Ez a fal választotta ketté a német fővárost 1961 és 1989 között. Leomlásában jelentős szerepet játszott az 1989. augusztus 19-i Páneurópai piknik és a határáttörés. A fal ma a szabadság és a békés forradalom szimbóluma.
A Páneurópai Piknik évfordulóján, 2011. augusztus 20-án családi pikniket rendeztek, melyre hatalmas tömeg volt kíváncsi, mert minden korosztály számára biztosítottak szórakozási lehetőséget.
Az emlékpark felújítására Sopron város Európai uniós forrásokat nyert, hogy turisztikai célponttá válhasson. A megújult emlékparknak az avatására szervezte Sopron és Fertőrákos a családi pikniket.
Arra a helyre, ahol a határátkelőt áttörték a menekültek, egy, az egykori szervezők által 1991-ben felállított kopjafa, a Debrecen városától kapott lélekharang, a Japán–Magyar Baráti Társaság által épített pagodaszerű épület és kút, valamint egy kinyíló kaput ábrázoló magyar műalkotás emlékeztet.
De miért pont Debrecen? 1989. június 30-án Debrecenben született meg a Páneurópai Piknik terve. A történelmi esemény névadója és fő szervezője a Magyar Demokrata Fórum debreceni szervezete volt. Politikai és egyházi személyek támogatásával, valamint a Sopronban élő ellenzéki barátok hathatós közreműködésével jött létre a piknik. Erre emlékezve küldte Debrecen a helyszínre a szabadság harangját, mert ez az a hely, ahol mindig emlékezni kell a szabadságra és az emberségre.
A Páneurópai Piknik Emlékpark területén látogatóközpontot is építettek azzal a céllal, hogy minél többen megismerhessék az 1989-es történelmi eseményeket. Egy olyan helyszínt alakítottak ki, amely a turisztikai időszakban lehetőséget nyújt a múlt megismerésérén túl egy kávé vagy frissítő elfogyasztására is. Egy olyan közösségi helyet szerettek volna létrehozni, amely méltó emléket állít a történelmi eseményeknek. A kivitelezés 2019 elején kezdődött meg és 2019 augusztusában fejeződött be.
A páneurópai piknik (németül Paneuropäisches Picknick) egy pozitív történelmi esemény, amely az osztrák–magyar államhatár magyar oldalán Sopronpuszta térségében, a közigazgatásilag Fertőrákoshoz tartozó Piuszpusztán1989. augusztus 19-én Habsburg Ottó és Pozsgay Imre fővédnökségével megrendezett békedemonstráció volt. Vagy legalábbis annak indult.
A látogatóközpont minden nap 10 és 18 óra között áll nyitva, és díjmentesen látogatható.
A magyarok az osztrákokkal pikniket szerveztek, habár egy piknik a világ legtermészetesebb eseménye, ezen a békésnek szánt rendezvényen a legváratlanabb akcióra készültek a kezdeményezés kigondolói. Van olyan vélemény is, hogy a piknik előkészületeit hallgatólagosan jóváhagyó magyar kormányfő, Németh Miklós tesztelni akarta a Szovjetunió reakcióját. 1989. augusztus 15-én az NSZK-ban működő Szabad Európa Rádió müncheni stúdiójában a „Magyar híradó” című műsorban így hangzott el a piknikre invitáló hívás: '… hívunk minden kedves érdeklődőt egy páneurópai piknikre Sopronba. A rendezvénysorozat augusztus 19-ikén, szombaton 15 órakor kezdődik a Sopronkőhida és Sopronpuszta közötti egykori határsáv helyén. A helyszín gépkocsival a Sopron belvárosából Fertőrákos felé vezető útról közelíthető meg. ….
A látogatóközpontban a helyszínen akkor készült fotók kerültek kiállításra.
Az 1980-as évek második felére a Szovjetunió, az egykor világuralomra törő birodalom nem volt képes lépést tartani a Nyugat technológiai fejlődésével, elmaradt a fegyverkezési versenyben, mely azonban így is a végsőkig igénybe vette az ország erőforrásait. Ilyen körülmények között Moszkva számára egyre nehezebbé vált a csatlós államok megtartása. Ez utóbbi, valamint a periféria és félperiféria államait a 80-as évek végén elérő válság az államszocialista rendszerek igen gyors összeomlásához vezetett. Az átalakulás folyamata elvezetett az egykori szatellit államok függetlenné válásához. A kelet- és kelet-közép-európai országok közül Magyarország Lengyelországgal együtt mindvégig e változás élvonalában haladt.
És a megpihenni vágyókat is stílusos kanapé fogadja. (A két fél Trabant ugyanis kanapét rejt.)
A Német Demokratikus Köztársaság (NDK) változásokat dermedten figyelő vezetése 1989-re nemcsak önmaga politikájának, hanem – jellegzetes módon – saját túszként tartott állampolgárainak foglyává vált. A kelet-berlini kommunista vezetés tehetetlenül figyelte, hogy keletnémetek egyre nagyobb tömege menekül végleg a kilátástalanságból. Céljuk elsősorban a Német Szövetségi Köztársaságba történő áttelepülés volt. Számukra a legalkalmasabbnak az látszott, hogy Magyarországon keresztül hagyják hátuk mögött a szocialista rendszert. Reményeiket elsősorban az táplálta, hogy 1989. május 2-án hivatalosan is bejelentették, hogy megkezdik a vasfüggöny lebontását az osztrák-magyar határon. A hír hatására széltében hosszában terjedtek olyan téves információk melyek szerint Ausztria és a szabad világ egy könnyed sétával elérhető a menekülők számára. Ez azonban nem ment ennyire egyszerűen. A magyar határőrizeti szervek továbbra is feltartóztatták a határsértőket, sőt bevezették a „mélységi” ellenőrzést, amellyel lehetséges menekülőket fordítottak vissza a tágabb határtérségből is. A vasfüggöny lebontásáról érkező hírek mellett egy másik, nemzetközi jogi szempontból jelentősebb változás is történt a két ország kapcsolatában: Magyarország 1989. március 17-én – a Romániából érkező magyar menekültek helyzetének megoldása érdekében – csatlakozott a Genfi Menekültügyi Konvencióhoz, amely június 12-én lépett hatályba. A csatlakozás felülírta a kétoldalú kiadatási egyezményeket, és ezzel megváltozott a keletnémet határsértők kiadatásának addig megszokott gyakorlata is.
A látogatóközponttól a határ felé sétálva időrendben ismerkedhetünk meg az akkori eseményekkel.
1989 nyarán már komoly diplomáciai egyeztetések zajlottak a Magyarországon nagy számban összegyűlt keletnémet állampolgárok helyzetének rendezése érdekében, ám ezek a tárgyalások hosszú ideig nem vezettek eredményre. Ebben a helyzetben nyert különleges értelmet az a kezdeményezés, amely az akkori ellenzéktől származott, és az osztrák-magyar határt szemelte ki egy európai egységünnep színhelyéül. Ez az ünnep lett a debreceni fiatalok indítványára a soproni ellenzéki szervezetek által életre hívott Páneurópai Piknik. A rendezvény védnökeinek Pozsgay Imrét és Habsburg Ottót kérték fel. Az 1989. augusztus 19-én 15.00 órára tervezett hivatalos programkezdés előtt az eseményt hírül vett NDK-s menekültek jelentek meg a helyszínen.
Az időösvény mentén a földre rakott márványlapokon távirati stílusban, valamint nagy táblákon bővebben is olvashatunk a határnyitáshoz vezető eseményekről, valamint az augusztus 19-én és utána történtekről.
1988 év végén Németh Miklós miniszterelnök a következő évi költségvetés tételei közül kihúzta a vasfüggöny fenntartására szánt összeget, majd 1989. május 2-án a magyar határőrség nemzetközi sajtótájékoztatót tartott a vasfüggöny felszámolásáról.
1989-ben az egymást erősítő események hirtelen felgyorsultak és az esztendő méltán vonult be csodák éve - annus mirabilis - néven a köztudatba.
1989-re a Honecker-rezsim a reformok iránti roppant érzéketlensége miatt alkalmatlanná vált az NDK irányítására és dermedten figyelte, ahogy egyre többen menekülnek el az országból. A menekülők számára egyre vonzóbbnak tűnt a valós- és álhírek terjedésének köszönhetően, hogy a reformok útjára lépő Magyarországon keresztül szökjenek át az NSZK-ba.
1989 nyarán rengeteg NDK állampolgár lepte el a Balaton környékét, az NSZK budapesti nagykövetségét és az ősz közeledtével félő volt, hogy az addig nyaraló kelet-németekből menekült válik. A magyar fél szerette volna elkerülni a visszatoloncolást csakúgy, mint a menekült státusz elismerését. Miközben a nyár folyamán már zajlottak a tárgyalások a magyar és a kelet-német állambiztonsági szervek között, a helyzet egyre inkább diplomáciai, illetve nemzetközi jogi kérdéssé vált. A Berlin - Bonn - Budapest között zajló diplomáciai egyeztetések végül nem vezettek eredményre.
A határ egyik őrtornya még most is áll a park területén.
A tér közepén hatalmas szoborcsoport látható.
2009-ben a 20. évfordulóra augusztus 19-én avatták fel a piknik helyszínén Melocco Miklós ÁTTÖRÉS - ABBRUCH című szoborkompozícióját.
A szobor hátulján nagyon ütős mondat található:
"1989. augusztus 19. egy rab nép kinyitotta börtönének a kapuját, hogy egy másik rab nép kiléphessen a szabadságba".
Mennyire igaz, hiszen mi, magyarok is rabok voltunk, mégis a kelet-németeknek segítettünk.
Debrecenben született meg a gondolat, hogy szervezzenek egy nagyszabású nemzetközi rendezvényt az igazságtalan határokat és diktatúrákat jelképező vasfüggöny lebontására az osztrák-magyar határon. A határok nem arra valók, hogy fogva tartsa vele az állam a polgárait - felkiáltással. A szervezők olyan helyszínt kerestek, ahol van áram, megfelelő tér és még áll a vasfüggöny. Valamint ahhoz, hogy az osztrák vendégek is átjöhessenek a piknikre, alkalomszerű átjárást akartak biztosítani a határon. Pozsgay Imre államminiszter közreműködésével sikerült megszerezni az engedélyeket, majd a határőrség vezetőivel való egyeztetés után a kiválasztott helyen 1989. augusztus 19-én 15 és 18 óra között ideiglenesen megnyílhatott a határ.
Térkép készült a helyről, és elkészítették a brosúrákat. A pikniket Ausztriában és Magyarországon hirdették meg.
A piknik előtti napon azonban a szervezők tudta nélkül ismeretlenek német nyelvű szórólapok ezreit szórták szét a Balaton térségében és Budapesten. Az eseményt így hírül vett kelet-németek - közel ezren - a 15 órára tervezett hivatalos programkezdés előtt megjelentek a helyszínen, majd több hullámban áttörtek a határon. Annak ellenére, hogy Magyarországról csak a hivatalos delegáció tagjai léphettek volna osztrák területre, a feletteseik által magukra hagyott magyar határőrök nem akadályozták meg a határátlépést. A szolgálatban lévő fegyveres határőrök tanúbizonyságát adták annak, hogy a szolgálati előírások fölé helyezhető az emberiesség.
Walburga von Habsburg Douglas, az egyik német szervező egy interjúban később azt nyilatkozta, hogy megkérdezte a magyar határőrizet egyik képviselőjét, hogy miként reagálnának tömeges menekülés esetén: "Megpróbálhatjuk megállítani őket, de csak négyen vagyunk, lőhetnénk, de nem kaptunk utasítást. Tehát úgy döntöttünk, hogy elfordulunk, és nem nézünk oda."
Erich Honecker az NDK államtanácsának elnöke, aki nem értett egyet az eseményekkel, a Daily Mirror egyik interjújában Habsburg Ottót nevezte meg felelősnek az NDK-ból történő tömeges kivándorlásért. A pikniket követően Németh Miklós fenn akarta tartani annak látszatát, hogy Magyarországon komolyan őrzik a határt. El akarta kerülni, hogy az NDK váratlanul ellenlépéseket tegyen és Honecker kétségbeesésében követelje a Varsói Szerződés csapatainak mozgósítását. Kovács László későbbi magyar külügyminiszter szerint azonban „Világos volt, hogy a Szovjetunió nem fog lépni egy ilyen esetben, hiszen szó szerint mindig ugyanazt mondták: ez Németország és Magyarország ügye, ebben a Szovjetunió nem kíván állást foglalni”
A határnyitáshoz és a nem várt áttöréshez vezető külpolitika meghatározó személyisége volt Horn Gyula, aki diplomáciai tevékenységével hozzájárult a német egység megteremtéséhez, így őt nyugaton az európai békefolyamatok egyik nagyon fontos szereplőjének ismerték el.
A Páneurópai pikniket követő három nap alatt 12 ezer NDK-állampolgár távozott Ausztrián át az NSZK-ba, majd a magyar kormány ismét megerősítette a nyugati határ őrizetét. Aztán 1989. szeptember 10-én éjfélkor Magyarország hivatalosan is megnyitotta Ausztriával közös határát a nyugatra távozni szándékozó keletnémet állampolgárok előtt, akik ekkor már a saját okmányukkal elhagyhatták Magyarországot és Ausztrián keresztül az NSZK-ba távozhattak. November végéig összesen 60–70 ezer keletnémet hagyta el hazáját Magyarországon keresztül. Sallai János a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára Egy idejét múlt korszak lenyomata A vasfüggöny története című művében megállapította, hogy „Magyarország azzal, hogy elismerte a Német Szövetségi Köztársaság az országban az NDK állampolgárai számára kiállított útlevelét, és azzal, hogy hatályon kívül helyezte az NDK-val kötött kétoldalú egyezményt, arról tett tanúbizonyságot, hogy van bátorsága az emberséges hozzáálláshoz.” A „békés átmenet Miniszterelnökének”, Németh Miklósnak, a rendszerváltás előtti utolsó magyar kormány miniszterelnökének véleménye szerint azonban, szeptember 10-én a páneurópai piknik nélkül is bekövetkezett volna a teljes határnyitás.
Az időösvény másik végén egy emlék-installáció látható, egy több oldalról átjárható kocka-házikó, melyben babák emlékeztetnek az egykori menekülőkre.
Kinagyított eredeti fényképek is láthatóak a határáttörésről. Szívszorító fotók.
A vasfüggöny áttörésével nem csupán a jelen lévő több ezer magyar, német és osztrák résztvevő, hanem egész Európa, sőt a világ vett szimbolikusan búcsút a kettéosztottságtól és a sztálini, illetve a posztsztálini típusú diktatúrák uralmától.
A Páneurópai piknik volt tehát az első határozott lépés azon a hosszú úton, amely végül az Európai Unióhoz vezetett. Hiszen 1989. augusztus 19. után folytatódtak a történések, november 9-én leomlott a Berlini fal és megkezdődött a két Németország egyesítése.
Az egyik legrégibb európai egyesítési mozgalom, a Páneurópai Unió célja a keresztény Európa egységének megteremtése, így a páneurópai piknik fontos mérföldkővé vált azokban a politikai folyamatokban, amelyek a német újraegyesítéshez és az Európai Unió 28 tagállamának egységesüléséhez vezettek. Minden évben augusztus 19-én emlékünnepet tartanak a határ megnyitásának helyén.
Ha erre jártok, keressétek meg, érdemes. A történelmet tanulóknak azért, mert megfoghatóvá teszi ezt az eseményt, közelebb hozza a diákokhoz az 1989-es év történéseit. Akik meg emlékeznek még rá azért, mert lehet, hogy nem is ismerték a teljes történetet, vagy felét már elfelejtették, vagy akkoriban más, fontos dolgok is történtek az életükben, és átsiklott a Páneurópai piknik jelentősége felett. Mert 1989 a csodák éve volt, ezért is. (Nekem abban az évben inkább az volt a csoda, hogy leérettségiztem és munkába álltam, de az egy másik történet... :-D)
De minden történelmi jelentőségtől elvonatkoztatva a hely egy kellemes park, sétautakkal, piknik helyekkel, fákkal, virágokkal, kilátótoronnyal. Csak ezért is érdemes itt körülnézni. :-)
És ha szeretnétek értesülni az új bejegyzésekről, kövessétek a Kiránduló facebook oldalát is.
Az információk a helyszínen lévő táblákról, a Páneurópai Piknik hivatalos honlapjáról, valamint a wikipedia oldalairól származnak.
Utolsó kommentek