Bár elmúlt már karácsony, de ha szeretnétek még egy kicsit átérezni újra a karácsony (várás) hangulatát, menjetek el Vörsre, egy apró Somogy megyei falucskába, ott is a templomba, és nézzétek meg Európa legnagyobb, természetes alapanyagokból készült beltéri betlehemét. Isteni fenyőillat, meghitt környezet és egy hatalmas "terepasztal" pásztorokkal, napkeleti bölcsekkel és középen a szent családdal. Csodálatos! És leginkább az csodálatos, ahogy ezt az egészet Vörs lakói évről évre felépítik, immáron 71 (!) éve! Mutatom milyen!

Hol található? Magyarországon, Somogy megyében, Balatonszentgyörgy mellett 5 km-re, Vörsön a Szent Márton templomban. Térképen ITT.

Vörs megközelíthető Balatonszentgyörgy vagy Hollád felől, Keszthelytől 12, Hévíztől 17, Zalakarostól 20 km-re fekszik. A templomot pedig könnyű megtalálni, hiszen elég jól látszik az útról is, hogy merre van. Parkolni a templom körül lehet, természetesen ingyenesen.

Vörs egy apró zsáktelepülés, csak egy út vezet be a faluba, de vasútállomása is van. Lakóinak száma kb. 500 fő. Viszont Vörs Árpád-kori település. Nevét 1293–1364 között említették először oklevelek, mint a Hahót nemzetség Buzád ágának birtokát. Műemlék jellegű késő barokk temploma 1720-ban épült. A mai formáját 1906-ban nyerte el.

A templomba lépve igazi karácsony illat fogad bennünket, a bent lévő sok fenyő illata. Több nagy fa fel van díszítve karácsonyfának is.

Mint mindenhol, itt is gyújthatunk mécsest szeretteinkért. A mécsesek elhelyezése pedig nagyon kreatív és látványos.

A mécsesek mögött gyönyörű Szűz Mária mellék-oltár látható.

A főoltár közepén Szent Márton könyvet és fehér ludat tartó szobra látható.

A kereszthajóban az Amiens-i jelenetet ábrázoló modern üvegablak van.

És akkor jöjjön a lényeg, a templom kereszthajójának bal oldalát elfoglaló betlehem.

Sajnos a tömeg miatt nem tudtam egyben lefényképezni az egész betlehemet, ezért a vorsbetlehem.hu oldalról kölcsön vettem Szakony Attila fotóját. Így néz ki az alkotás egészben.

A betlehem építést kezdte, majd a munkálatokat 26 éven át irányította a nemrég elhunyt Futó Péter naiv festő, aki festett a betlehemhez egy Jeruzsálemet ábrázoló, nagy méretű képet is és újrafestette a gipsz figurákat is.

Az hatalmas betlehem nagyon aprólékos munkával elkészített részletgazdag alkotás. A dombon fák, bokrok, cserjék között pásztorok legeltetik a nyájat.

A másik oldalon pedig Jeruzsálem felől a királyok érkeznek, ajándékot hozva a kisdednek.

Az utolsó a szerecsen király, aki tevével érkezik.

Az óriási Betlehem az ember és állati figurákat leszámítva kizárólag természetes anyagokból készül. Nagyjából három köbméternyi tuja, több mint húsz darab fenyőfa, és négy köbméternyi faanyag eredménye az egész műalkotás.

A Betlehem felépítése 8-10 napon keresztül zajlik, és kizárólag a falubeliek kitartó és jól megszervezett csapatmunkája. Minden évben teljesen más elrendezéssel, folyamatos újításokkal várják több tízezres hazai és külföldről érkező látogatót.

A hagyományokhoz híven minden évben advent első vasárnapján, a délután kettőkor tartott ünnepi szent misén mutatják be és áldják meg a betlehemet. Ettől kezdve általában január végéig látogatható a templomban a betlehem, minden nap 9-től 17 óráig. 

Maga a betlehem készítése nagyon aprólékos munka, a készítők nagy hangsúlyt fektetnek rá, hogy a végeredmény részletgazdag legyen, ha már a mérete nem növelhető tovább. A szükséges alapanyagokat, a köveket, fenyőket, fenyőgallyakat, mohát mind-mind a helyiek és a környező településen élők ajánlják fel évről-évre.

A betlehem megtekintése ingyenes, de természetesen a templom perselyébe adakozhatunk, ha tetszett a látvány.

A templomban megépített hatalmas betlehem mellett érdemes a faluban felkeresni a tájházat és a tűzoltó múzeumot is. Az adventi időszakban pedig gasztrofalu és adventi vásár is várja a látogatókat a templom előtti kis téren. Így már tartalmas, fél napos programot is szervezhetünk ide.

Érdemes hát még útra kelni a hideg téli napokon, hiszen február 2-ig látogatható a Vörsi betlehem, Európa egyik legnagyobb, templomban épített betleheme.

Az információk egy része a wikipedia oldalairól, valamint a vorsbetlehem.hu oldalról származik.

És ha szeretnétek értesülni az új bejegyzésekről, kövessétek a Kiránduló facebook oldalát is.