A Vértes egyik sziklaszirtjén áll évszázadok óta egy szemrevaló, gótikus váracska Csókakő település fölött. Már messziről szembe tűnik a Győr - Székesfehérvár közötti útról és érdemes miatta egy kis kitérőt tenni. A tatárjárás után épült ide a stratégiailag rendkívül fontos út ellenőrzésére. Ez az út a híres „Fehérvárra menő hadi út” volt, ami a Tihanyi Apátság alapítólevelében is szerepelt. Nézzük mit tartogat nekünk ma ez a váracska, miért érdemes felmászni hozzá. Tartsatok velem! Mutatom milyen!

Magyarország Fejér megye Csókakő vár Vértes

Hol található? Magyarországon, Fejér megyében, Csókakő település mellett. Térképen ITT.

A várat a falun keresztül lehet megközelíteni, az utat táblák jelzik. Parkolni pár helyen a faluban is lehet, onnan már gyalog sincs messze.

Magyarország Fejér megye Csókakő vár Vértes

De van a vár alatt egy hatalmas (fizetős) parkoló is, ahol biztosan meg tudunk állni.

Magyarország Fejér megye Csókakő vár Vértes

A parkoló mellett szépen karbantartott füves rét. A réten különféle szobrok állnak, például a Kárpátok őrzője, valamint egy trianoni emlékmű, amiket megnézhetünk még felfelé indulás előtt.

Magyarország Fejér megye Csókakő vár Vértes

Nagy térképen átnézhetjük, hogy milyen sok turistaút vezet itt keresztül. Erre megy az Országos Kéktúra útvonala is, melyről nem nagy kerülő a vár a kék L jelzésen.

Magyarország Fejér megye Csókakő vár Vértes

A nehezebb szebb utat választók induljanak el a parkoló végénél látható túraúton.

Magyarország Fejér megye Csókakő vár Vértes

Kellemes völgyben vezet az ösvény, magas fák között nyáron is árnyékban. De nem kell sokat menni befelé.

Magyarország Fejér megye Csókakő vár Vértes

Hamarosan egy fán piros és kék L jelzés mutatja, hogy a vár arra van, fel a lépcsőn.

Magyarország Fejér megye Csókakő vár Vértes

Ennek az útnak a nehézségét ez a lépcsősor adja, amin fel kell mászni. Persze egyáltalán nem vészes.

Magyarország Fejér megye Csókakő vár Vértes

Azért van benne kihívás, főleg, amikor a fák gyökerei között kell lépkedni. Meg ha innen visszanézünk, és meglátjuk a mély völgyet mellettünk. Mélyen. :-)

Magyarország Fejér megye Csókakő vár Vértes

Aztán ha felérünk, a sziklák között egy hasadékon kell átmenni.

Magyarország Fejér megye Csókakő vár Vértes

Hát igen, ezen a sziklán át kell mászni. De már látszik a cél...

Magyarország Fejér megye Csókakő vár Vértes

A túloldalon kicsit meredek és köves. Ez a pont a másik nehéz pont ezen az útvonalon.

Magyarország Fejér megye Csókakő vár Vértes

Aztán innentől már sima, széles úton sétálhatunk be a várkapun.

Magyarország Fejér megye Csókakő vár Vértes

De van egy másik út is a parkolóból, ami sokkal könnyebb. Ha szemben állunk a várral, akkor balra indul egy utca felfelé. Kis tábla is jelzi, de ehhez egy kis szerencse is kell, hogy észrevegyük. (Nekem már csak visszafelére sikerül.) :-)

Magyarország Fejér megye Csókakő vár Vértes

A villanyoszlopon itt a kék L jelzés másik vége, erről az oldalról is ez vezet fel a várhoz.

Magyarország Fejér megye Csókakő vár Vértes

Egy keskenyebb átvezető szakasszal kezdődik az út...

Magyarország Fejér megye Csókakő vár Vértes

... majd egy utcán sétálhatunk tovább a házak között, enyhe emelkedővel.

Magyarország Fejér megye Csókakő vár Vértes

Az omladozó vértesi végvárak közül Csókakő az egyetlen, amely nem az erdők sűrűjében bújik meg, hanem a hegység peremén, szőlőskertek között meredezik a ma is a falu fölé.

Út közben egyre szebb rálátás nyílik a várra. Innen a rekonstrukciós munkák is látszanak, jól kivehető, hogy mely részekkel lett kiegészítve a várrom.

Magyarország Fejér megye Csókakő vár Vértes

Még egy kis emelkedő, és fent is vagyunk. A vár erről az oldalról kerekesszékkel, babakocsival is megközelíthető. (De az erdő felől kalandosabb.)

Magyarország Fejér megye Csókakő vár Vértes

A vár a Vértes hegység szélén, a 479 m magas Csóka-hegy oldalában, egy sziklaplatón épült. Stratégiailag kedvező fekvésű, mivel a mai 81-es út elődjét, a Gaja-patak völgyében haladó utat ellenőrizte.

Magyarország Fejér megye Csókakő vár Vértes

A 15. században, a Rozgonyiak birtoklása idején épült a régi vár köré az alsóvár. Ennek volt része a ma is látható kaputorony. 

Magyarország Fejér megye Csókakő vár Vértes

A várat 2017-től kezdődően a Nemzeti Várprogram keretében felújítják. Ennek nyomai a falakon és a várudvaron is meglátszanak.

Magyarország Fejér megye Csókakő vár Vértes

Valószínűleg a felújítások miatt az alsó vár egy része jelenleg le van zárva, de felfelé lehet tovább menni.

Magyarország Fejér megye Csókakő vár Vértes

A vár idáig volt akadálymentes, mert innentől sok-sok lépcső vezet fel a felső várba.

2014 tavaszára a vár nagy része teljesen újjáépült, a fal körbeért a vár körül, elkészült az újjáépített kaputoronyhoz vezető felvonó híddal, rostéllyal, kapuszárnyakkal, valamint a toronyhoz kapcsolódó délnyugati várfalszakasz pártázattal, fa gyilokjáró folyosóval és feljáróval.

Magyarország Fejér megye Csókakő vár Vértes

A várfalon átnézve csodás panoráma tárul elénk déli irányba, a Móri-árok völgyteknőjére és a Keleti-Bakonyra.

Magyarország Fejér megye Csókakő vár Vértes

A vár építésénél fontos szempont volt, hogy kis alapterületű hegytetőre épüljön, mert rövidebb hosszúságú védőfal is elegendő volt és nem kellett hozzá nagy létszámú várőrség. 

Magyarország Fejér megye Csókakő vár Vértes

Az alsó és felső vár közötti teraszon szintén a 15. században épült meg a kápolna, amelyből a szentély pillérei maradtak fenn. 

Magyarország Fejér megye Csókakő vár Vértes

A feltárások nem mutatták ki, de egy 1690-es vázlatrajzon látható egy mecset is, amelyet Evlija Cselebi is említ útleírásában.

Magyarország Fejér megye Csókakő vár Vértes

A kápolna mellett még további sok lépcső vezet fel a felső várba Brindisi Szent Lőrinc mellszobra mellett. A csókakői csatában (1601. október 24.) Lőrinc Kapisztrán Szent Jánoshoz hasonlóan, döntő szerepet játszott. Az elfogott török tisztek azt vallották, hogy Lőrincet 5-6 méter magasnak látták, amint kereszttel a kezében bátorította a katonákat. A többszörös túlerővel fölvonuló törökök legyőzésével szabaddá vált az út Székesfehérvár felszabadításához.

Magyarország Fejér megye Csókakő vár Vértes

Fejér vármegye királyi ispánja töltötte be egyúttal a csókakői várnagy posztját is, ő parancsolt a várbeli népeknek és a környékbeli alávetett lakosságnak is. A 15. században került várnagyként az élére Rozgonyi István nemes úr, aki 1428-ban megmentette uralkodójának életét a törökkel vívott vesztes galambóci csata idején. 

Magyarország Fejér megye Csókakő vár Vértes

A Rozgonyi család kihaltával a vár több kézen fordult meg, birtokosai között volt többek között Corvin János, illetve Bakócz Tamás is. A 16. században katonai jelentőségét már elvesztette, hiszen a török hódítók hatalmas túlerejével és tüzérségi fölényével szemben védhetetlenné vált a kicsiny erődítmény. Miután 1543-ban Szulejmán török szultán hatalmas serege megostromolta és elfoglalta a közeli Székesfehérvárt, a következő esztendőben Ahmed fehérvári bég fegyveresei előtt kardcsapás nélkül kaput nyitottak a megrémült katonák és feladták posztjukat.

Magyarország Fejér megye Csókakő vár Vértes

A török hódoltság idején, mint Fehérvár egyik előretolt megfigyelőhelye játszott alárendelt szerepet, helyőrségét egy 1552-es zsoldlista szerint mindösszesen 33 janicsár alkotta. Az Oszmán Birodalom uralma alól véglegesen 1687 őszén szabadult fel, a továbbiakban már nem szerepelt a harci eseményekben.

Magyarország Fejér megye Csókakő vár Vértes

A várból csodás panoráma tárul elénk. Lent Csókakő házai, és az is jól látszik innen fentről, hogy a parkoló milyen hatalmas. De kell is, hiszen a kis várat is sokan látogatják és egy csomó túraútvonal indul a parkoló mellett.

Magyarország Fejér megye Csókakő vár Vértes

A Csókakői-várnak a török megszállás alóli felszabadulás után már egyáltalán nem volt hadászati jelentősége. Pusztulása – ellentétben sok tárásával – nem a Habsburg várrombolási lázhoz köthető, itt csupán az enyészet dolgozott.

Magyarország Fejér megye Csókakő vár Vértes

A másik irányba csak a Vértes vonulatai látszanak, de a zöldellő erdők látványa is jót tesz a lelkünknek.

Magyarország Fejér megye Csókakő vár Vértes

És hogyan nézhetett ki eredetileg, milyen lehetett az élet a 16. században a várban? Ebből a 2 perces videóból megtudhatjuk. Érdekes. :-)

A vár 1691-től üresen állt. Később felismerték régészeti jelentőségét, ám komolyabb helyreállítás ekkor még nem történt. 1953-ban műemlékké nyilvánították, majd 1960-ban új feltárási és helyreállítási munkálatok kezdődtek, melyek sajnos három évvel később félbe maradtak. Csókakő vára életveszélyessé vált, ezen csak az 1995-ben megalapított Csókakői Várbarátok Társasága változtatott, megkezdve olyan munkálatokat, melyek még napjainkban is tartanak. A vár felújításának legutóbbi üteme 2014 tavaszán ért véget.

Magyarország Fejér megye Csókakő vár Vértes

Aztán indulhatunk vissza, lefelé a felső várból.

Magyarország Fejér megye Csókakő vár Vértes

A sok lépcső miatt a vár nem akadálymentes, babakocsival sem túl jó ötlet feljönni.

Magyarország Fejér megye Csókakő vár Vértes

Tiszta időben talán Székesfehérvárig is ellátni, de nekem sajnos nem sikerült. Viszont látszik a Móri borvidék és a Keleti-Bakony is.

Magyarország Fejér megye Csókakő vár Vértes

A félig a sziklába ágyazott várkápolnát is, szinte a semmiből varázsolták újjá. 

Magyarország Fejér megye Csókakő vár Vértes

A kapu mellett hatalmas sziklák meredeznek, nem is látszik pontosan, hogy meddig tart a természetes szikla, és honnantól építettek hozzá.

Magyarország Fejér megye Csókakő vár Vértes

Remélem kedvet kaptatok egy várlátogatáshoz, és ha a Vértesben jártok, vagy Székesfehérvár környékén, akkor megnézitek a Csókakői-várat is. Egy csomó másik várról, kastélyról is írtam már, és Fejér megye is rengeteg látnivalót rejt. A Vértesben töltött hétvégéről is készülnek majd még a bejegyzések sorban. Nézzetek vissza pár hét múlva, ha kíváncsiak vagytok további látnivalókra a Vértesben.

Magyarország Fejér megye Csókakő vár Vértes

A vár nyitvatartása:

  • áprilistól októberig 9 és 20 óra között
  • novembertől márciusig 9 és 17 óra között

A vár szabadon, ingyenesen látogatható.

Magyarország Fejér megye Csókakő vár Vértes

És már csak vissza kell sétálnunk kényelmesen a lejtős utcán a parkolóhoz.

Magyarország Fejér megye Csókakő vár Vértes

A parkoló melletti fa-oszlopon van a kék túra pecsétje a Csókakői várhoz.

Magyarország Fejér megye Csókakő vár Vértes

Ha szeretnétek értesülni az új bejegyzésekről, kövessétek a Kiránduló facebook oldalát is. Ott lehet kommentelni, és a saját élményeket is szívesen olvasom! 

Az információk egy része a kihelyezett táblákról és a wikipedia oldalairól, valamint a kirandulastippek.hu oldalról származik.