kiránduló

A Mecsek általam eddig bejárt völgyei közül ez a legeslegszebb, leghangulatosabb, legvizesebb. A Nagy-Mély-völgy neve lehet, hogy nem annyira ismerős, de ha hozzáteszem, hogy Melegmány-völgy, az már talán ismerősebb. A Nagy-Mély-völgy a Mecsek egyik kevésbé ismert, emiatt "csendes" és kevesek által látogatott vidéke. Megmutatom, hogy többen megismerjék, többen részesei lehessenek annak a csodának, amit a természet ezen a helyen alkotott. Rengeteg forrás, csilingelő patak, csobogó vízesések, rengeteg zöld erdő, mohás sziklák, barlang és madárfütty. Tavasszal pedig medvehagyma tenger. Mi kellhet még egy nyugtató, feltöltő túrához az erdőben? Minden adott, bakancsot fel és induljunk! Mutatom milyen!

Hol található? Magyarországon, Baranya megyében, a Mecsek északi oldalán, a 66-os út mentén, Magyarszék és Mánfa között. Térképen ITT.

És ha alaki a túraútvonalat szeretné átnézni, vagy letölteni, ITT találja.

Megközelíthető a 66-os útról, a Magyarszék és Mánfa között található Kőlyuki betérő büfé parkolója felől a piros jelzésen, vagy Pécs felől, a Melegmányi útról a piros, vagy a piros kereszt - zöld - piros jelzés mentén. A legszebb rész a Kőlyuki betérő felől közelebb van.

A büfé mellett kis parkoló, ahol azért elfér jópár autó, innen a piros jelzésen kell elindulnunk. Nem messze egy egykori malom falán a Dél-dunántúli Piros Túra bélyegzőhelyét is megtaláljuk. Akinek van esetleg piros túrafüzete, az feltétlenül hozza magával, mert ezt a szakaszt ha lesétálja, le tudja igazolni.

A Dél-Dunántúli Piros túra célja, hogy megismertesse a túrázókat a Dél-Dunántúl kevésbé ismert részeivel, természeti és kulturális értékeivel.

Az útvonal három megye, Tolna, Baranya és Somogy dimbes-dombos tájain, többnyire erdei utakon vezeti a vándorokat. A Sárköz pereméről, Szekszárdról indulva a Szekszárdi dombságon keresztül a Mecsek 5-600 méteres csúcsaihoz érkezünk és Pécs mellett haladunk el. Innen a Zselicen át, a betyárok nyomait követve jutunk el Kaposvárra, ahonnan Külső-Somogyon keresztül vezet az utunk Siófokra. A kijelölt piros út hossza összesen 320 km.

Ezen a ponton kiágazik a piros négyzet jelzés, ami a piros kereszttel köti össze a piros jelzést. Ez azért lehet fontos esetleg, mert visszafelé jöhetünk a piros kereszten is, akkor egy kicsit arrébb érünk ki az úthoz, Mánfa felé. De a négyzet mentén vissza tudunk jönni ide, a parkolóhoz. (És nem kell a forgalmas autóút mellett gyalogolni.)

A sorompón túl a piros jelzés felmegy az erdőbe. Akár mehetnénk egyenesen is, mert a földút is ugyanoda vezet a kerítés mellett, de az erdőben jobb menni, meg lent az úton lehet sár is. Nem kicsi.

A piros jelzés nagyon jól követhető, rengeteg fára fel van festve. Párhuzamosan haladunk a lenti úttal, a kerítésen túl pedig halastavak vannak.

Az erdőben azért is jó, mert tele van virágokkal. Tavasszal, a fák kilombosodása előtt virágoznak a legszebb hagymások és lágyszárúak, amíg még sok fényhez jutnak. Például az illatos hunyor, ami nagyon mérgező, vagy a száratlan kankalin, ami nálunk védett növény.

Több tó is van egymás után, de erről az oldalról el vannak kerítve. Pedig a másik parton látszik esőbeálló és piknikhely is, lehet, hogy onnan be lehet menni valahogy. Sajnos a fáktól rálátni sem lehet rendesen a vízre, de azért látszik, hogy ott van.

Sok helyen kéklik az avarban a nemes májvirág is, ami az év vadvirága volt 2020-ban!

Aztán hamarosan elhagyjuk a tavakat, és az őket tápláló patak mellett sétálhatunk tovább.

Illetve nem egészen mellette, ugyanis a piros jelzés itt elkanyarodik, így át kell kelnünk a patakon.

Előtte még megnézhetjük a Bikfa forrást. Eredetileg egy bükkfa tövéből folyt ki a víz, innen ered a neve. A három oldalról határolt támfalból kiálló fémcsövön miocén rétegvíz csordogál. Vízhozama a mérések szerint 5-12 liter/perc érték körül mozog, időszakosan el is apadhat. A forrás a mellette elhelyezkedő földúttal közel azonos magasságban van, ezért a forrásból kijövő víz nem folyik el rendesen és eliszaposodik. Érdekessége, hogy a környéken ennek a forrásnak a vize a legmelegebb, olykor a 14 fokot is meghaladja. Ez valószínűleg a Sikondán feltörő gyógyvíz miatt van, mert a melegvíz közvetlen közelében a többi felszínre érkező víznek is az átlagosnál magasabb a hőmérséklete.

Az Orfű felől érkező zöld pötty jelzésnek ennél a forrásnál van vége.

A patakátkelés után több jelzés is lett a fákon, figyelni kell merre tovább.

Mi annyira belefeledkeztünk a patakok látványába - mert itt minden irányból folyik a víz, és több út találkozik -, hogy elvesztettük a piros jelzést, és a piros pöttyön mentünk tovább.

Újra át kellett kelni a patakon, ezeken a faágakon.

Itt tényleg amerre néz az ember, mindenhonnan patak folyik.

A zöld pötty jelzés azonban elválik a pirostól, felmegy a domboldalba, majd némi kanyargás után találkozik a sárga és a zöld jelzéssel. Mindkét jelzés végül Orfűre visz, csak másik útvonalon.

Mi viszont a piroson sétáltunk be egy lenyűgöző völgybe. A fotó nem adja vissza, de tényleg nagyon-nagyon szép volt. Festői.

Aztán feltűnt egy hatalmas homokkő szikla, és mellettünk a patakocska is csordogált egy kicsit.

A keskeny gyalogút két oldalán pedig sarjad a medvehagyma. Még épp, hogy csak kinőtt, illata sem volt még, de nagyon üde zöld lett tőle a völgy.

Lent, a patak medrében található a Kőfejtő-kút, amit a piros pötty jelez, és ennek a jelzésnek itt vége is van.

A Nagy-Mély-völgybe nyugatról - a Bikfa-forrással szemben - beérkező mellékvölgyben található forrás, a Mecsek egyik legérdekesebb forrása. A vízmosás talpa felett kifolyó vízjelentkezést egy hatalmas kőbe vésett kis tábla jelzi, a kő alól folyik ki a víz. Vize feltehetőleg a középső triász mészkő által alkotott karsztosodott terület felőli szökevényvízből kap utánpótlást. A forrás a nevét a mellette lévő egykori kőfejtőről kapta.

Ezek szerint itt volt egy kőfejtő, ezért van itt ez a nagy homokkő sziklafal. Mindenesetre gyönyörű!

Még lehet menni egy kicsit felfelé, de aztán már csak a patak csordogál a völgyben, nem vezet tovább jelzett ösvény. Ez tehát zsákutca, vissza kell menni megkeresni a piros sáv jelzést a patakokhoz.

(A térkép szerint a patak-ban/mellett tovább sétálva egy jelzetlen ösvényen fel lehet menni jobbra a zöld pötty jelzésre, aki szereti a kalandot, kipróbálhatja. De a másik irányba sokkal több látnivaló van.)

A bókoló fogasír a káposztafélék (!) családjának tagja... (ezt nem gondoltam volna róla). Elsősorban a hűvös hegyi klímát kedveli, a legjobban a nyirkos erdőkben, bükkösökben, mély völgyekben nő. Stimmel. :)

Visszasétáltunk tehát a patakok találkozásához, és megkerestük a piros jelzést, mert itt veszett el valahol. Meg is lett, azon menjünk tovább.

Az út még nagyon sokáig a patak partján visz, így folyamatosan hallgathatjuk a patak csilingelését.

A bedőlt fák és a beomlott nagy kövek miatt sok helyen alakultak ki kis vízesések, csobogók. Ezért írtam a bevezetőben idézőjelben a "csendes" helyet. Persze, csend van. Csodálatos, zajokkal teli csend. Csivitelnek a madarak, szél mozgatja a faágakat, csobog a patak, ropognak a falevelek a talpunk alatt. Fantasztikus szimfónia. :)

Egyik oldalon patak, a másik oldalon mesés domboldal, és rajta megannyi mohás szikla a fák között. Itt laknak a koboldok? Vagy Maminti, a kicsi zöld tündér?

Itt is egy vízesés. Persze kicsi, de bájos, és csodásan csobogó.

Egy valamikori sorompó után ismét patakátkelés következik. A bedőlt vagy -döntött farönkön szépen át lehet sétálni.

Persze, ha valaki szereti a kihívásokat (vagy gumicsizmában érkezett), az próbálkozhat odébb, a köveken is.

Aztán a patak túlpartján már látszik egy pihenő hely padokkal, asztallal, meg mintha lenne ott valami a domb oldalában is...

De előbb balra egy újabb forrás, aminek két neve is van. A forrás tetején egy nagy mészkőbe vésve olvasható: ETA-forrás. A kifolyócső feletti szép gránittáblán pedig a Cserkész-forrás nevű felirat áll. Az Eta nevet állítólag Beleznay József cserkészparancsnok feleségéről, Szekeres Etáról kapta. A forrás általában bővizű, hóolvadáskor vízhozama eléri a több száz litert percenként.

Aztán a forrás után ismét több jelzés jelenik meg a fákon. Sőt, egy piros barlang jel is van. Hűha, itt lesz valami érdekes!

Kövessük az omega jelet, az vezet a barlangokhoz.

A szűkülő sziklafalak mindkét oldala gímpáfránnyal van tele. Ez a páfrány az árnyas, hűvös szurdokvölgyek jellemző faja, de megtalálható sziklaerdők és bükkösök aljnövényzetében, barlangbejáratoknál is. A gímpáfrány Magyarországon az egyetlen olyan páfrányfaj, amelynek levelei osztatlanok. Nevét onnan kapta, hogy levele állítólag hasonlít a gímszarvas nyelvére.

És tényleg, megtaláltuk a parkolóban kitáblázott Kőlyukat. Az ajtó felett az évszám 1928!

A barlang a Mecsekben az Abaligeti után a legnagyobb, cseppkövek nem díszítik, sötétjében számtalan denevér él.

A védett természeti értéket elsőként Hölbling Miksa említette, aki 1844-ben járt benne. Feltárását az 1900-as évek elején Ozanich Gyula vezetésével kezdték meg. Ekkor még csak egy 6 méter széles, 6,5 méter magas, mintegy 10 méter hosszú sziklaüreg és a hozzá csatlakozó két szűk folyosó volt ismert.

A triász időszaki mészkőben, tektonikus törésvonal mentén kialakult barlang 6,5 méter magas, monumentális bejáratának felső része egy kőfülkéhez hasonlítható.

2015 óta fokozottan védett barlang, csak a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság engedélyével látogatható.

De azért a rácson be lehet kukucskálni, bár sok minden nem látszik.

Régen Komló vízellátását segítette a barlang vize, de a vízgazdálkodási hasznosítás, főleg a robbantások miatt, nagyon megváltozott a barlang természetes állapota.

A felső része a zöld jelzésen közelíthető meg, ami itt tovább is megy fölfelé az erdőben.

Mi viszont sétáljunk tovább a piros jelzés és a patak mentén. A kerítés vízmű telep miatt van.

Itt egy kicsit belenyúltak a természet szépségébe, és némi beton segítségével átalakították a folyómedret. Szerencsére a betont mostanra teljesen belepte a moha, így akár szépnek is nevezhetjük. Ráadásul vízesés is van.

A Vízmű-nyelő egy eredetileg természetes víznyelő volt, melynek torkát és környezetét a 70-es években kiépítették, kibetonozták, mert egy természetes vízvezeték-szakasz belépési pontjaként használták.

Egy beton gáttal pedig kicsit felduzzasztották a patakot.

Lehet, hogy mesterséges, mégis meseszép.

A terület a Mélyvölgy-melegmányi-karszt részét képezi. A völgyet egyedi növény-, és állatvilága mellett a dolinák, víznyelők, kisebb barlangok, patakok és források sokasága teszi érdekessé.

Még egy kis mesterséges rész, de ez az utolsó, innentől ismét a természeté a főszerep.

(Mellesleg egészen egyedi megoldás egy kb. 90-es tolózár beépítése egy patakba...)

Az út továbbra is a patak mentén folytatódik, itt még két jelzés, a zöld és a piros sáv mentén.

Aztán jött a meglepetés. Egyszercsak feltűnt egy fahíd, ami az "igazi" szurdokvölgyekben jellemző Ausztriában.

Egészen meghatódtam, hogy fahíd, itt... Bámulatos!

Pedig régóta van híd ezen a szakaszon. De a régi híd állapota nagyon leromlott már, ezért 2018. júniusában felújították, kicserélték új tölgyfa elemekre az elhasználódott szakaszokat.

A keskeny gyalogút ismét a patak partján fut tovább. Mellettünk a domboldal pedig telis-tele van medvehagymával. (Ami zöld a fotón, az mind az.)

Felfelé itt is kilátszanak a sziklák a föld alól.

Itt újabb patak-átkelés következik, és útelágazáshoz érkezünk.

Az átkelést fadarabok segítik, de nem mély a patak, vízálló bakancsban akár át is sétálhatunk rajta.

Hamarosan elérjük azt a pontot, ahol a Melegmány-völgy felől érkező Petnyáki patak a Mély-völgyi patakba torkollik.

Itt elválik egymástól a zöld és a piros jelzés. Útbaigazító tábla is van, a zöld jelzésen a Páfrányosba juthatunk, a piros jelzés pedig a Kánya-forrás felé visz tovább.

Mivel ekkor még nem tudtuk, hogy milyen közel vagyunk a Melegmány-völgyhöz és a nagy vízeséshez, a piros jelzésen indultunk tovább, abban bízva, hogy ha forrás felé megyünk, akkor továbbra is egy patak mellett sétálhatunk. A Páfrányos meg tulajdonképpen mi? (Kár, hogy a táblán csak ennyi van, és nem a Melegmány-völgy felirat, mert így megtévesztő azoknak, akik még nem ismerik a helyet.)

Aki egy szép körtúrát szeretne, az induljon tovább a piros jelzésen. Akinek elég volt a patakokból és a völgyekből, az a zöldön, majd a piros kereszten hamar eljut a Melegmány-völgyi vízeséshez. Onnan a piros kereszten vissza is lehet menni Mánfa irányába. De az így csak egy "rövid" túra.

A piros jelzés a Mély-völgyön keresztül visz tovább, még jó darabig a csobogó patak mentén.

Bár itt a képen úgy látszik, nem kell a patakmederben menni, mindenhol van mellette egy kis ösvény.

A patak mellett időnként valamilyen színű pötty jelzés is feltűnik, ez mindenhol egy-egy újabb forrást jelez.

Ez itt a Sziklás forrás, ami kb. 1 méterrel magasabban ered a patak szintjétől. Az időszakosan nagy vízhozam miatt három kifolyócsövön folyik a víz. A kövekből összerakott támfalon fehér márványtáblára vésve látható az elnevezés és az évszám.

A víz a középső triász mészkőből lép ki szélsőséges hozamokkal. Vízhozama az elmúlt évek mérései alapján állandó, de – karsztforrás jellegből adódóan – erősen ingadozó, 2-100 liter/perc értékek között mozog.

Kis kitérő után haladhatunk tovább a piros jelzésen.

Erre a Mély-völgyi patakon is mésztufagátak során zubog le a víz. Valamikor jelentéktelen volt ez a melegmányihoz képest, az utóbbi évtizedekben azonban megnőtt a patakot tápláló Kánya-forrás vízhozama, így a mésztufa képződés is gyorsabb lett. 

Rengeteg kis vízeséssel, a mésztufagát-soron fátyolként szétterülve csobog le a víz.

Aztán a piros sáv jelzés találkozik a kék pöttyel. A kék pötty jelzés összeköti a piros sávot a piros kereszttel, ami a Melegmány-völgybe vezet le. Itt lehet rövidíteni, a kék jelzést követve megúszhatunk egy nagyobb hegymászást.

És az egyik kék pöttyel jelölt fa mellett meg is találjuk a patak fő táplálóját, a Kánya-forrást.

A Kánya forrás a Nagy-Mély-völgy felső részén fakadó igen bővizű, három kifolyócsővel ellátott karsztforrás, melyet Csokonay Sándor és Molnár István erdőmérnök irányításával 1974-ben foglaltak. A középső triász időszak anizuszi emeletének mészkövéből kilépő forrás hozamai a karsztos jellegnek megfelelve nagyon szélsőségesek.

A foglalástól és a források vizeinek találkozásától mintegy 50 m-re kezdődik meg a mésztufa kiválása, amely a foglalás helyétől kb. 150 m-re már nagyobb vízesést is alkot. A forrás alatti édesvízi mészkő-előfordulás a legjelentősebb mecseki lerakódások közé sorolható.

Egy barlang is található itt, bejáratát azonban a hegyoldalból lezúduló törmelék szinte teljesen befedte már. A maga 61 méterével a 16. leghosszabb barlang a Mecsekben. Hidrológiai összeköttetésben áll az 1974-ben kiépített Kánya-forrással.

Fölfelé az utolsó, legfelső forrás a Mariska forrás. Foglalása egy szép támfalas építmény, melyben felül a forrás névtáblája látható, alatta a kifolyócső. A forráson bal oldalt egy túlfolyó is van.
A Kánya-forrással mutat közeli kapcsolatot, mivel azonos vízgyűjtőterületről táplálkoznak.

Itt eltűnik a patak mellőlünk, felfelé már csak a száraz völgy van. Van helyette medvehagyma tenger. Mondjuk az nem csobog, viszont illatozik. 

Ahogy haladunk felfelé változik az erdő. Erre már egészen vékony törzsű fácskák vannak a lejjebb lévő vastagtörzsű erdő után.

Aztán úgy tűnik lassan felérünk valami magaslatra, mert a némi keményebb emelkedő után mintha már nem lenne annyira meredek.

És hamarosan összetalálkozik a piros jelzés a kékkel. Az Országos Kék Túra útvonalán eligazító tábla, amiről megtudhatjuk, hogy mi merre hány méter, és a Melegmány-völgyi vízesés felé is a kéken kell tovább mennünk.

A piroson tovább eljuthatunk a Sós-hegyi kilátóhoz, vagy a János-kilátóhoz, ami ugye a Tubes tetején található.

Mellesleg a piros is ugyanarra a kövesútra visz fel, ahova a kék, csak egy kicsit arrébb. Úgyhogy végülis itt mindegy melyik jelet követjük tovább, mi a kéken mentünk.

Még némi emelkedő, és megláttam az út terelő tábláit a fák között. Ez csak azért volt jó, mert ebből sejtettem, hogy elértük utunk legmagasabb pontját, innentől majd újra lefelé mehetünk.

A kövesútra kiérve ismét a kék túra táblájával találkoztunk, ami alapján balra fordulva indultunk tovább. A kék túra táblájáról az is kiderült, hogy a Mariska-forrástól 1,2 km-t jöttünk felfelé, a Kőlyuk barlang pedig 3,1 km-re van innen. És ha Mánfára szeretnénk visszajutni, akkor szintén erre kell indulni, és még 5,7 km-re vagyunk tőle.

A kövesút neve egyébként Melegmányvölgyi út, és a 66-os útról nyílik Mánfa és Pécs között, átvisz a Mecseken, útba ejthető rajta a Tubes, a Misina (TV torony), és ez az út visz át Orfűre, Abaligetre is.

Ezen a helyen régen favágók kis kunyhója állt. Egy 1901-es fotó alapján itt fakeresztet állítottak. A kőkeresztet 1928-ban állíttatta Rábay Gyula, a városi erdőhivatal vezetője, a mecseki turizmus támogatója. A vele szemben lévő erdészházat 1950-ban építették, előtte a Mecsek legszebb vörösfenyő sora látható.

Hamarosan tehát a Rábay-kereszthez érünk, ahol esőbeálló és piknikező hely is van, tűzrakó hellyel. Illetve parkoló is van, ha ebből az irányból érkezünk, akkor itt lehet megállni. Itt táblákon, térképeken is tájékozódhatunk, illetve a kék túra újabb útbaigazító tábláját is megtalálhatjuk.

A kereszttől a Melegmány-völgyön keresztül Mánfa felé a piros kereszt jelzés visz. A vízesés 1,7 km-re van innen, Mánfa 5,4 km.

Gyönyörű erdőben haladhatunk tovább, hullámzó medve hagyma tengerrel körülvéve (ami zöld a fotón, az mind medvehagyma), és most már csak lefelé kell menni, bár arra sem mindig könnyű.

Hamarosan összetalálkozunk a kék pötty jelzéssel, ami mellett már eljöttünk a hegy túloldalán, ez összeköti a piros jelzést a piros kereszttel, illetve innen még megy tovább, egészen addig, amíg bele nem fut a kék túra útvonalába.

Mélyül és szűkül a völgy, néha kidőlt fák keresztezik az utunkat.

A Melegmányi-völgy legfelső, foglalt és sokak által ismert karsztforrása az Anyák-kútja. A forrás vize a háttérben található patakos barlangon át juthat el kifolyási helyére. 60 m hosszú forrásbarlang ürege rejtőzik a hegy gyomrában, benn 2,5 m mély tó is van amelyben vakrákok élnek. A vízadó képződmény a középső triász mészkő, melyből ez a tipikus karsztforrás állandó kifolyással csordogál. Vízhozamait a mérések szerint 30–2000 liter/perces szélső értékek jellemzik.

A forrás vize sok meszet tartalmaz, amely a víz útjába dőlt fákra tapadva lerakódott. A forrás helyétől kb. 20 m-re kezdődik meg a forrásmészkő kiválása, amely ezek után több száz méteres hosszban, változó intenzitással végig jól nyomon követhető a völgytalpon.

Innentől újra egy patakocska mellett sétálhatunk, bár itt még nincs benne túl sok víz. Dehát ez a forrás vízhozamától függ.

A völgyben egészen kiszélesedik a patak, lassan csordogál.

Ha nincs elöntve a völgy, akkor érdemes egy kicsit letérni a jelzett útról a patakhoz, mert itt meg lehet nézni közelebbről is a mésztufa kiválást, és a rajta csordogáló patakot.

Amikor sok víz van benne, biztosan sokkal látványosabb, de azért így, kevés vízzel sem rossz.

A völgy teljes keresztmetszetét kitöltő édesvízi mészkőnek ez az előfordulása és állandó továbbfejlődése a környék egyik legszebb természeti látványossága.

Csapadékos időszak után közel 6 méter magas mésztufa lépcsősoron csobog le a víz. A mésztufagátakat a víz magának építi: a patakban levő nagy mennyiségű oldott mésztartalom a patakba dőlő faágakra, gallyakra kicsapódik, lassan összefüggő tömböket alkotva. 

Emlékeztek? Ugyanez a jelenség játszódik le a Plitvicei tavaknál is, ezért van ott is a sok-sok vízesés.

De mi is ez? A mésztufa (édesvízi mészkő) képződése felszíni karsztjelenség. A mésztufa olyan forrás előterében válik ki a vízből, mely a felszínre bukkanása után még nagy mennyiségű oldott mészkövet (CaCO3) tartalmaz. A mészben és szénsavban gazdag víz a felszínre bukkanva elveszíti oldóképességét, és az oldott anyag tartalma kicsapódik. Képződése folyamán egyre vastagodó mésztufa tömeg jön létre. A képződés napjainkban is folyamatos, mely során látványos gátak, lépcsők, apró tavacskák, zuhogók keletkeznek a patak medrében.

Nagyon szép az egész így egyben, még kevés vízzel is látványos. Sok vízzel talán kicsit hasonlít a fátyol vízesésre Szilvásváradon. :)

A vízesés mellett még egy forrás, a Melegmányi-forrás. Kötéssel összerakott foglalással bíró, kis vízhozamú forrás. A vízhozam 1–6 liter/perc értékek között változik. Vizének utánpótlódása karsztvízből származik.

A vízesés után pedig folytathatjuk az utunkat a piros kereszten, hiszen ez visz visszafelé, Mánfa felé.

Ezt a virágot nem sikerült megfejtenem mi lehet. Talán valami kosbor szerűségre tippelnék. Több helyen is feküdt a földön a medvehagyma között. Nagyon szép.

Frissítés: meg lett a virág neve - kónya vicsorgó. A kónya vicsorgó szurdokerdők és ligeterdők élősködő növénye. Lombos fák (mogyoró, bükk, gyertyán, éger és szil) gyökerein élősködik. (Hát akkor is szép!) :-)

Itt is van még patak átkelés, van ahol van híd, és van ahol nem nagyon van.

Hamarosan útkereszteződéshez érünk. A piros kereszt itt megy tovább egyenesen, Mánfa irányába. Keresztben pedig a zöld sáv jelzés halad. Az útbaigazító tábla szerint a zöld jelzésen balra van a Nagy-Mély völgy. Itt választhatunk tehát, vagy egyenesen megyünk Mánfa irányába, akkor egy Árpád-kori templom mellett érünk ki a 66-os út mellé, ahonnan a piros négyzet jelzésen tudunk visszasétálni a parkolóhoz. Vagy a zöld jelzésen megyünk tovább, és a Nagy-Mély-völgyön keresztül megyünk vissza, a patakok mellett, amerre jöttünk.

Mi a zöldet, és a patakok melletti utat választottuk. Mert imádok patak mellett sétálni az erdőben! :)

A két völgy - a Melegmányi- és a Nagy-Mély völgy találkozásánál van a Páfrányos nevű hely, igen sok és sokféle páfránnyal. De ez itt még nem látszik, mert március elején még nem bújtak elő a páfrányok.

És jó, hogy erre jöttünk, mert itt újabb, látványos vízesésben gyönyörködhettünk.

A két völgy között található a Petnyák-völgy, ahol az Ágnes-vízesés másfél méteres magasságával a legnagyobb vízesés a Mecsekben.

A vízesés után a patak mellett sétálhatunk tovább, visszafelé a zöld jelzésen, a Petnyák-völgyben.

E völgyek erdőinek nagyobb része hűvös, nedves északi fekvésnek köszönhetően bükkös, kevesebb bennük a tölgy, gyertyán és más fafaj. Aljnövényzetüket több védett növény teszi értékessé, köztük a Mecsek tájára jellemző illatos hunyor, szúrós és lónyelvű csodabogyó, tarka lednek, rozsdás gyűszűvirág, keleti zergeboglár, többféle páfrány és sok más színes virágú növény.

És visszaértünk a korábbi útelágazáshoz, ahol választani lehet a piros és a zöld jelzés között. Innen egy darabig a piros és a zöld közös szakaszán haladunk visszafelé, majd a piros jelzést kell követnünk a parkolóig.

Itt tehát már ugyanazon az útvonalon sétálhatunk vissza, mint amin idefelé jöttünk, de annyira szép ez a rész, hogy érdemes oda-vissza megjárni. Ráadásul most teljesen más nézőpontból láthatjuk.

Újból itt a fahíd a patak mellett.

És a patak mesterséges része, ami innen nézve is csodás.

Az út a patak túloldalán folytatódik, az átkelést meg kell oldani valahogy.

Körbeértünk tehát a Mecsek legszebb három völgyében, bejártuk a Nagy-Mély-völgyet, a Melegmányi-völgyet és a Petnyák-völgyet. Majdnem végig patakok mentén, források útján, vízeséseket hallgatva. Aki szereti az erdőket és a patakokat, annak itt a helye. Ez a körtúra egy laza 10 km, könnyen teljesíthető, gyerekkel is bejárható.

Remélem kedvet kaptatok a túrázáshoz, és ha Somogyban, Baranyában jártok, betértek a Kőlyuki betérőnél az erdőbe.

És ha szeretnétek értesülni az új bejegyzésekről, kövessétek a Kiránduló facebook oldalát is. Ott lehet kommentelni, és a saját élményeket is szívesen olvasom!

Az információk egy része a kihelyezett táblákról származik, továbbá a wikipedia oldalairól, a források leírása a www.mecsekegyesulet.hu oldalról.