Bájos, barokk városka egy magas hegyek által körülölelt, tisztavizű tó partján, ez Hallstatt. A hegyoldalba épített házai miatt sokan keresik fel, hiszen a fekvése egyedülálló. De látnivalóban is bővelkedik, mutatom miért érdemes Hallstatt-ba látogatni! :)

Ausztria Hallstatt Hallstatti tó város Felső-Ausztria

Hol található? Ausztriában, Felső-Ausztria tartomány déli csücskében, a Hallstätter See, Hallstatt-i tó dél-nyugati partján. Térképen ITT

A városkát híressé tette fekvése, ugyanis a tó és a hegy közé ékelődve, a hegyoldalba építették a házakat, amivel egészen különleges hangulatot és látványt értek el. Meg persze rengeteg lépcsőt és gyakorlatilag autómentes övezetet is.

Ausztria Hallstatt Hallstatti tó város Felső-Ausztria

Kerteknek nem maradt hely a házak között. De azért a gyümölcsöt a hallstattiak is szeretik. A város különlegessége, hogy ezért a gyümölcsfákat felfuttatták a házak falára.

Ausztria Hallstatt Hallstatti tó város Felső-Ausztria

Hallstatt sokáig csak öszvéren és vízi úton volt elérhető. Bár népszavazáson többször elutasították egy út kiépítését, azért 1875-ben megépült az első út, ami összekötötte a szomszédos településekkel.

Ma a hegy oldalában, a városka fölött futó úton lehet megközelíteni, de a városba nem hajthatunk be. 1966-ban építették meg a város forgalomtól mentesítő alagútját, amiben parkolókat is kialakítottak. Ha ott nem találnánk helyet, több parkolóház és egyéb fizetőparkoló áll még rendelkezésre. Igaz megkérik az árát, kb. 4-5 Euro a parkolás óránként. És még így is vadászni kell a szabad helyekre.

De fent még egy nagy vízesés is van a parkolók és az út fölött.

Ausztria Hallstatt Hallstatti tó város Felső-Ausztria

Hallstatt vasúton is megközelíthető, igaz a vasút a tó túlsó partján fut, és a város vasútállomása is ott van, de a vonatok menetrendjéhez igazoló hajók közlekednek az állomás és a város között.

Ausztria Hallstatt Hallstatti tó város Felső-Ausztria

A vasútállomást 1877-ben adták át, és az 1990-es évekig itt volt Ausztria egyetlen hajón üzemelő postajárata a vasútállomás és Hallstatt között. Különösen hideg teleken pedig motoros szánnal vitték át a postát a tó jegén. A postát ma már autóval szállítják, de személyszállító hajók azért még ma is járnak.

Ha hajóval érkezünk, csodálatos fotókat készíthetünk a városról a víz felől, és még a parkolásért sem kell fizetnünk. Hallstatt mellett két hajókikötő is van, ahonnan nem csak menetrendszerinti, hanem sétahajók is indulnak a tavon.

Ausztria Hallstatt Hallstatti tó város Felső-Ausztria

Hallstatt-nak alig 800 lakosa van, mely az évek során nemnagyon változik.

A városka érdekessége, hogy egyetlen fő-utcából áll, ami a tóparttal párhuzamosan fut, és ráadásul néhol egészen szűk.

Ausztria Hallstatt Hallstatti tó város Felső-Ausztria

Viszont a Főterét tartják Ausztria legbájosabb főterének. Lehet, hogy kicsit túlzás, de talán mégis van benne igazság.

Ausztria Hallstatt Hallstatti tó város Felső-Ausztria

A kisvárosban évente csaknem egymillió turista fordul meg, ami nem kevés. Az állandó lakosság ma már főleg az idegenforgalomból él,

A házak fölé magasodik a hegyoldalba épített különleges, gótikus templom. Benne gyönyörű, fából faragott szárnyas oltár.

Ausztria Hallstatt Hallstatti tó város Felső-Ausztria

A templom körül nagyon szépen gondozott, pici temető. Ami szintén helyszűkével küzd. Ezért furcsa szokás alakult ki itt. 10 év után kihantolják az elhunyt maradványait, a koponyákat kifehérítik, virágmotívumokat vagy babérkoszorút festenek rá, és gót betűkkel ráírják a néhai nevét. Majd a Csontházban helyezik el, ami 1,5 Euróért turisták számára is látogatható.

Ausztria Hallstatt Hallstatti tó város Felső-Ausztria

Fentről, a templom mellől egészen más szögből láthatjuk a városkát, és a tóra nézve is egészen gyönyörű látvány tárul elénk.

Ausztria Hallstatt Hallstatti tó város Felső-Ausztria

A házak között sétálva azt is megállapíthatjuk, hogy az itt lakók nemcsak a gyümölcsöt szeretik, hanem az állatokat is. Valószínűleg a macskákat különösen. Abból gondolom, hogy még külön bejáratot is építettek nekik. :)

Ausztria Hallstatt Hallstatti tó város Felső-Ausztria

Nem mehetünk el szó nélkül a tény mellett, hogy a kínaiaknak annyira megtetszett Hallstatt, hogy lemásolták és megépítették Hongkong-tól nem messze. Persze lehet, hogy a házakat le tudták másolni, de a gyönyörű természeti környezetet, az Alpok hegyeit és a kristálytiszta tavat nem tudták köré varázsolni. Így az csak egy olcsó másolat, az eredeti pedig sokkal szebb.

Ausztria Hallstatt Hallstatti tó város Felső-Ausztria

Hallstatt a több mint 7000 (!) éves és még ma is működő sóbányájának is köszönheti ismertségét. A Salzwelten fent van a Kaiserberg hegyen, és a hegy oldalán közlekedő siklóval lehet megközelíteni.

Ausztria Hallstatt Hallstatti tó város Felső-Ausztria

A sóbányában interaktív kiállítóteret hoztak létre, minden korosztály számára érdekes és élvezetes tartalommal. A barlang falából előbújó projektorral és vetítővászonnal, érdekes filmekkel, beszélő és mozgó bábukkal, csodálatos, a barlang falára vetített fényjátékkal, csúszdákkal és kisvonattal. Érdemes felmenni és megnézni, mert hatalmas élmény!

Nyitva tartás nyáron 9:30-tól 16:30-ig. Belépő a sóbányába siklóval együtt felnőtteknek 30 Euro. A bánya csak vezetéssel látogatható, audioguide van magyar nyelven is.

A városban pedig minden a sóról szól, az ajándékboltok egy része is.

Ausztria Hallstatt Hallstatti tó város Felső-Ausztria

A világörökség múzeumban egy igazi időutazáson vehetünk részt a múltba. A különböző multimédiás technikáknak köszönhetően 7000 évet ugorhatunk vissza az időben. Illírek, kelták, rómaiak között járhatunk, és megismerhetjük az életüket, meg természetesen a sóbányászat történetét is. A kiállítás élmény az egész családnak, kicsiktől a nagyokig.

Ausztria Hallstatt Hallstatti tó város Felső-Ausztria

A Hallstatti Welterbemuseum nyitva tartása nyáron 10-től 18 óráig. Belépő felnőtteknek 9 Euro, gyerekeknek, diákoknak, nyugdíjasoknak 8 Euro.

Ami még érdekesség, hogy a házak nemcsak a hegyoldalba, hanem kicsit a víz fölé is épültek. Ilyen helyes kis csónak-házakat is láthatunk. Hát, nálunk az autóknak van garázsuk, náluk meg a hajóknak. :)

Ausztria Hallstatt Hallstatti tó város Felső-Ausztria

Ha szállást is szeretnétek a városban, akár a Főtéren is alhattok, elég sok fogadó és panzió van a városkában, de ha kicsit pénztárcabarátabb megoldást szeretnétek, akkor inkább a környező falvakban, vagy a közeli városokban keressetek.

Ausztria Hallstatt Hallstatti tó város Felső-Ausztria

Nagy éjszakai életre itt ne számítsatok, de a látvány kivilágítva is csodálatos. :)

Ausztria Hallstatt Hallstatti tó város Felső-Ausztria

És a könyék is bővelkedik még látnivalóban. Például rögtön ott van a szomszéd falu, Obertraun, ahonnan nagy-kabinos felvonó indul a Dachstein északi oldalára, és a Krippenstein csúcs körül is több látnivaló vár ránk. Ott van pl. a Five Fingers kilátó a szakadék fölött! :)

Ausztria Hallstatt Hallstatti tó város Felső-Ausztria

Érdemes tehát Hallstatt-ba és a környékére látogatni. Remélem kedvet kaptatok, és ha arra jártok, feltétlenül beugrotok a kisvárosba. Maga a város sóbányával együtt egy nap alatt letudható, de a környék rengeteg látnivalót kínál még.

Ha már itt jártok, nincs messze Bad Ischl sem, ahol szintén klassz, retro kabinos felvonó és hegyi élmények várnak ránk a Katrinberg-en! És a Katrin hegyről is csodálatos kilátás nyílik a Hallstatti tóra (is).

Ha szeretnétek értesülni az új bejegyzésekről, kövessétek a Kiránduló facebook oldalát is.

Ausztria Hallstatt Hallstatti tó város Felső-Ausztria

Az információk egy része a wikipedia oldalairól származik.